Az év utolsó napja a nagy összegzések ideje, ezért most mi is listázunk egy kicsit. A „diktatúraolimpia” alatt összesen tíz Tibet melletti szimpátia tüntetés zajlott az olimpia alatt Pekingben, lássuk, melyek voltak ezek!
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#1 Időpont: augusztus 6.
Helyszín: Peking, olimpiai park
Így kezdődött…Két nappal a megnyitó előtt, pekingi idő szerint szerda kora reggel két férfi megmászott egy hatvan méteres villanyoszlopot, hogy kifeszíthessenek két, Tibet szabadságát követelő transzparenst. A Nemzeti Stadion közelében lezajlott esemény volt az első komoly akció az olimpia helyszínén.
A két fiatalember a „Diákok egy szabad Tibetért” nevű szervet tagjai, egyikőjük skót, és Ian-ként azonosította be magát. Miután lemásztak, a rendőrség őrizetbe vette őket, de sem megbilincselésre, sem egyéb durvaságra nem került sor.
„Valószínűleg letartóztatnak, és kiutasítatanak az országból, de ez semmi ahhoz képest, amit a kínai megszállás alatt kell elviselniük a tibetieknek nap mint nap”- mondta az ABC News-nak.
A transzparensek egyikén az olimpia szlogenjére utaló „Egy világ, egy álom, szabadságot Tibetnek!” felirat volt olvasható, a másikon a „Tibet szabad lesz.”
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#2Időpont: augusztus 8.
Helyszín: Peking, olimpiai park
Matt Pearce, brit színekben induló versenyző a hong kong-i a Tsing Ma hídon demonstrált. (Hong Kong is olimpiai helyszín volt) A transzparens felirata: “Kína népe szabadulni akar az elnyomás alól.” A harmincas évei elején járó Hong Kong-i lakos profi demonstráló és gyakorló őrült, és már többször tartóztatta le a rendőrség, 2005 nyarán például azért, mert a véleménynyilvánítás szabadságért tüntetett egy bírósági épület előtt, méghozzá pókember jelmezben! A Tsing Ma hídra is vitt magával egy gitárt, bár ez a fotókon nem látszik. A videóban megnézheted, hogyan demonstrál a Pókember!
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#3Időpont: augusztus 8.
Helyszín: Peking, olimpiai park
Három amerikai állampolgárnak (Jonathan Stribling-Uss, 27, Kalaya’an Mendoza, 29, Cesar Pablo Maxit, 32) egy órával a pekingi megnyitó ünnepség kezdete előtt sikerült egy rövid demonstrációt tartaniuk a Nemzeti Stadion közelében. Egy pekingi, és egy hong kong-i demonstráció után ez volt a harmadik szimpátia tüntetés Tibet és az emberi jogok mellett.
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#4Időpont: augusztus 9.
Helyszín: Peking, Tienamen tér
Augusztus 9-én pekingi idő szerint kora délután három amerikai, egy német és egy kanadai tartott demonstrációt a Tienanmen téren. A Diákok egy szabad Tibetért elnevezésű szervezet tagjai egy tíz perces talajgyakorlat-performanszot adtak elő Mao elnök mindig figyelő tekintete előtt: négyen tibeti zászlókba csavarva holttestként terültek el a földön, míg ötödik társuk a járókelőknek hirdette az igét. Az aktivisták: David Demes, 21, Evan Silverman, 31, Diane Gatterdam, 55, Joan Roney, 39, Chris Schwartz, 24. Tíz perc elteltével a Közbiztonsági Iroda emberei letartóztatták őket. Ez a megmozdulás volt a nemzetközi hírcsatornák „kedvence”. A videót nézve kiderül, hogy az aktivistáknak nem csak a hatósággal, hanem a „helyi erőkkel” is meg kellett vívniuk.
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#5Időpont: augusztus 9.
Helyszín: Hong Kong, lovasversenyek
Erről az akcióról sajnos nem tudunk sokat. Két emberi jogi tüntető a tibeti nemzeti lobogót emeli a magasba a Hong Kong-ban megrendezett lovasversenyek helyszínén augusztus 9-én.
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#6
Időpont: augusztus 9.
Helyszín: Peking, Tienanmen tér
Augusztus 9-én újabb demonstrációt tartottak a Diákok egy szabad Tibetért nevű amerikai szervezet tagjai Pekingben, a Tienanmen téren. A demonstrálók egyik tagja egy 21 éves német állampolgárságú tibeti lány, Padma-Dolma Fielitz. A többiek amerikaiak és kanadaiak: John Hocevar, 40, Adam Zenko, 35, California and two Maude Côté, 28, Steven Erich Andersen, 28. Az akció mintegy tíz percig tartott, utána a Közbiztonsági Iroda utcai öltözéket hordó rendőrei letartóztatták őket. Nevek: Jasmine Freed, 27; Paul Christopher Baker, 29; Michael Hudema, 31; Denise Ogonoski, 26 és William Nelson, 26.
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#7
Időpont: augusztus 13.
Helyszín: Kínai Etnikai Kulturális Park
Tour de Tibet. Három nap elteltével újabb demonstráció történt Pekingben az emberi jogok és Tibet mellett. Az akció mögött ezúttal is az amerikai Diákok egy szabad Tibetért nevű szervezet állt. A szerdai, pekingi idő szerint fél egykor lezajlott action az eddigi legszervezettebb volt mind közül, ugyanis a nyolc fős csapatból hatan biciklikkel torlaszolták el a Kínai Etnikai Kulturális Park bejáratát, amelyben éppen egy Tibetről szóló kiállítás található. A bicajos csapat egyike, a tibeti-japán származású Pema Yoko volt a csapat szónoka, aki egy kiáltványban adta elő véleményüket Tibetről.
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#8
Időpont: augusztus 15.
Helyszín: CCTV központ
A New York-i illetőségű, de sok nemzetközi ággal rendelkező csoport egyre nagyobb tétekben játszott, ez a demonstrációjuk akár nagyszabásúnak is nevezhető. Ezek után egy cseppet sem lettünk volna meglepődve, ha egyik nap a Tienanmen téri Mao portré homlokán a Free Tibet felirat virított volna.
Öt aktivista 15-én, péntek kora reggel a pekingi állami televízió (CCTV) épületén helyezett el egy hatalmas Free Tibet molinót angol és kínai nyelven. Az aktivisták: Nicole Rycroft, 41, Phil Kirk, 24, Kelly Osborne, 39, Bianca Bockman, 27, Sam Maron, 22. A rendőrség fél óra elteltével mindannyiukat letartóztatta.
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#9
Időpont: augusztus 19.
Helyszín: Peking, Madárfészek stadion
Újabb pro-Tibet tüntetés Pekingben. Augusztus 19-én, kedd éjszaka öt fiatal egy transzparensre a Free Tibet feliratot vetítette ki ledek segítségével angol és kínai nyelven.
A demonstráció tiszavirág életű volt, mindössze 20 másodpercig tartott. A tüntetőket a rendőrség elvezette. A megmozdulás egyébként technikai áttörésnek számított a demonstrációk történetében, mivel ez volt az első alkalom, hogy ledeket használtak ilyen célra. Az eljárás egyik fejlesztője James Powderly, aki a Graffiti Kutató laboratórium egyik vezetője. Ez a cég olyan graffiti módszereket fejleszt, amelyek nem rongálják az épületeket. Powderly aktivista is, aki szintén a helyszínen tartózkodott, ám őt már a demonstráció reggelén, jóval az esemény előtt letartóztatta a rendőrség. A többiek: Amy Johnson, 33, Sam Corbin, 24, Liza Smith, 31, Jacob Blumenfeld, 26, és Lauren Valle, 21. Érdekesség, hogy a többi tüntetővel ellentétben ezt a csapatot már tíz nap elzárásra ítélték, ám a brit és amerikai nagykövetségek nyomására már a záróünnepség alatt kiengedték őket az őrizetből. Milyen megható!
Kattints rá>
Gerilla marketing Pekingben No#10
Időpont: augusztus 21.
Helyszín: Peking, Madárfészek stadion
Jubileumi Tibet-akció a kínai fővárosban! Csütörtökön lezajlott a tizedik szimpátia demonstráció a Madárfészek becenévre hallgató Nemzeti Standion közelében. Ezúttal nem voltak ledek, performansz, bicikli, vagy póznamászás, de a négy aktivista így is kifejezhette véleményét Tibettel kapcsolatban. Ez volt a 8. olyan megmozdulás, ami a New York-i Diákok egy szabad Tibetért nevű szervezet közreműködésével jött létre.
A tüntetők: Florien Norbu Gyanatshang, 30; Mandie McKeown, 41, Jeremy Wells, 38, John Watterberg, 30.
A helyszínen - biztos, ami biztos alapon - a demonstrálókon kívül letartóztattak még két fotóst is az AP hírügynökségtől, a fényképezőgépeik memória kártyáját elkobozták.
Bár az olimpia alatt azt ígértük, hogy megszavaztatjuk, szerintetek melyik volt a legjobban sikerült demonstráció, most ettől eltekintünk, és minden résztvevő nyakába odaakasztjuk a virtuális “emberi jogi aranyérmet.”