Peking – A költőnő, Woeser már régóta ritkaság számba megy – egy Kínában élő tibeti, aki nem riad vissza attól, hogy nyilvánosan kritizálja a kínai kormányt. Az aktivista most ismét szokatlan lépésre szánta el magát...

Miután ismét megtagadták tőle a három évre szóló útlevelet, a pekingi lakos beperelte a kormányt, követelve, hogy adják ki a számára a külföldre utazáshoz szükséges dokumentumot. Reméli, hogy ez a küzdelem majd felhívja a figyelemet a Tibetben folyó kemény kínai politikára.

Woeser szándéka, hogy nyíltan konfrontálódik a hatóságokkal, kiemeli őt a tömegből. A legtöbb tibeti nem meri ezt megtenni, még annyira sem, mint a környezetvédelmi és emberi jogi aktivisták. Ha mégis kampányolnak, akkor is csendesen, az anonimitás köntösébe bújva.

Tartózkodásuk könyveket tölt meg arról, milyen kíméletlenül nyomja el Peking a régiót, és próbólja meg felhígítani a tibeti kultúrát és identitást különböző politikai intézkedések révén. (A kínai kommunista hadsereg az 1950-es években vette át az irányítást Tibetben.)

Woeser – aki néhány tibetihez hasonlóan csak egy nevet használ – szerint a kínai elnyomás csak felerősödött Tibetben a márciusi Kína-ellenes tüntetések óta. Peking szerint 22 halálos áldozat esett, de külföldi aktivisták állításai ennek többszörösét támasztják alá.

A per egy újabb lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Tibetben zajló eseményekre – mondta el Woeser a The Associated Press-nek adott interjújában. “Nem várom, hogy nyerek. De ha nem teszünk semmit, akkor nincs esély arra, hogy tudassuk a külvilággal az igazságot.“ – nyilatkozta Woeser. „Ez egy lehetőség, hogy beszéljünk az évek óta tartó tibetiekkel való igazságtalan bánásmódról.“

A 42 éves tibeti nó szeretne népe szócsöve lenni. 2005-ben blogot indított olyan kérdésekről, melyek Tibetben ritkán kerülnek megvitatásra: AIDS, prostitúció, környezeti károk, az új vasútvonal, mely révén a kritikusok szerint rengetek kínai özönlik a régióba.

“Ismeretlen területre tévedt. Szerintem egyetlen tibeti sem nyilatkozott sem írásban sem pedig a médiának ilyen nyíltan” – nyilatkozta Robbie Barnett, a modern Tibet szakértője a Columbia Egyetemről. “Mikor először írt ezekről a dolgokról, azt hiszem, mindenki azt gondolta, hogy ez nem maradhat így sokáig. De soha nem tétovázott…A rizikó, amit vállalt, igen komoly.” – mondta Barnett, aki Woesert a költőnek nevezte, “aki elfelejtett félni”. Woeser esszéi és versei tele vannak színes és gyakran brutális leírásokkal a tibeti életről. Betekintést engednek egy mélyen vallásos kultúrába, mely a világ nagy része elől el van zárva. A költő természetesen “megfizet” ezért a hozzáállásáért: könyveit betiltották Kínában és biztonsági emberek figyelik a lakását. Egyszer már háziőrizetbe is vették és a hatóságok három blogját is letiltották. A negyedik blog azon kevés hírforrások közé tartozott, melyek a lezárt régióból tudósított a márciusi zavargások idején. Azonban hackerek különböző fenyegetéseket küldtek a költőnő blogjára, majd pedig használhatatlanná tették. Azóta Woeser elindította ötödik blogját – ez (még) működik.

Hogy Woeser a szembenálló vélemény szimbóluma lett, a véletlennek köszönhető. Szülei hű kommunisták voltak, és félig kínak, félig tibeti apja a Népi Felszabadító Hadsereg megbízott parancsnoka volt Tibetben. 1966-ban született – a Mao Ce-tung-féle radikális és pusztító kultúrális forradalom kezdetén – gyerekkorát Lhászában, Tibet fővárosában töltötte. “Hű voltam Mao elnökhöz” – nyilatkozta Woeser. Akkor kezdte megkérdőjelezni nézeteit, mikor Lhászát elhagyva Chengduban – a szomszédos Szecsuán tartomány fővárosában – kezdte meg egyetemi tanulmányait. Először kisebbségben volt és gyakran megkülönböztetve érezte magát. A Dalai Láma önéletrajzának tiltott fordításait és John Avendon könyvét – “Száműzve a Hó országából” – olvasta, mely pontosan leírja a tibeti menekültek életét és a tibeti buddhisták üldöztetését.

“Voltak dolgok, amik teljesen ellentétesek voltak azzal, mint amit nekünk tanítottak” – mondta el a költőnő. Az iskola után az szépirodalmi folyóirat szerkesztője lett Lhászában, ahol szerzetesekkel találkozott, akik leírták neki a 1989-es ellenállást és az azt követő megtorlásokat Tibetben – ezidő alatt ő ugynis távol volt. Ezek a beszélgetések aztán radikalizálták nézeteit. 2004-ben a kormány irodalmi társasága “politikai hibák” miatt kizárta őt, miután publikálta esszégyűjteményét. Ezekben az esszékben szó esett a Dalai Lámáról, a kínai vezetés által kritizált, azonban a tibetiek által nagyra becsült tibeti vallási vezetőről. A szégyenbélyeg és munkájának elvesztése Pekingbe vitte őt, ahol összeházasodott Wang Lixionggal, egy kínai demokrata aktivistával és íróval.

Wang szülővárosában, Changchunban Woeser 2005-ben útlevélért folyamodott, miután Lhászában a hatóságok közölték vele, hogy saját hazájában soha nem fog kapni.

Mikor Woeser barátait kérte, hogy érdeklődjenek, a rendőrség azt mondta nekik, hogy Woeser veszélyt jelent az állambiztonságra. Ezt gyakran jelölik meg okként, hogy így ellenőrzés alatt tartsák a “más véleményűeket”. Woeser elutasítja a megbélyegzést. “Ìró vagyok, aki a hazájáról ír. Ha valóban veszélyt jelentek a társadalomra, az nem tünteti fel a nagy Kínát nagyon gyengének? – tette fel a kérdést nevetve.

A tibetiek számára szinte lehetetlen útlevelet szerezni, és sokan közülük életüket kockáztatva próbálnak a Himaláján keresztül Nepálba ill. Indiába menekülni. “Nehéz megmondani, hogy nyer-e vagy veszít.” – mondta el Woeser ügyvédje, Mo Shaoping, aki azzal szerezte hírnevét, hogy “Kínával szembenállókat” védett. “Mind Woeser, mind a férje érzékeny figurák…de nem számít, kik ők, megilletik őket az alapvető polgári jogok.”

Idén Woeser nem tudta átvenni személyesen a Norvég Ìróegyesület szólásszabadság-díját, mert nem volt útlevele. Férje vette át nevében a díjat Oslóban. “Még mindig hiszek Kínában, hisz olyan erős nemzet.” – mondta Woeser – “Remélem, elég erős lesz ahhoz is, hogy nekem egy kis teret biztosítson.”

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: