Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Vége az olimpiának. Érdekel még valakit Tibet?

2008. augusztus 24./vasárnap/Free Tibet.com/TibetPress

„- Túl sok a kritika ebben a helyiségben, és ez is azt mutatja, hogy milyen elfogult a nyugati média Kínával kapcsolatban, és hogy milyen keveset tudnak igazából.” – jelentette ki Wang Wei az olimpia egyik utolsó sajtótájékoztatóján. Kína nagy „bemutatkozó bulija” véget ért, és a kissé sértődött megjegyzésből is látszik, nem minden sikerült úgy, ahogy azt az elvtársak elképzelték. Azért nagyon nem kell sajnálni őket.

A következő pár sorban megnézzük, ki hogy teljesített az olimpián. Öt „csoport” szempontjából fogjuk vizsgálni az ötkarikás játékokat. Az aktivistákat nem részletezzük, ők tulajdonképpen megtették, amit megkövetelt az ügy, de lássuk a többieket.

Politikusok

Richard Harris szerint a sikeres politikus legjellemzőbb tulajdonsága a szelektív gyávaság. Nos, hogy kikre gondolt pontosan a brit színész óriás, nem tudhatjuk, de aktuálisnak tűnik felidézni ezt a gondolatot. Az kiderült, hogy a világ vezető államférfiai egészen más meccset játszanak, mint azt az átlagemberek hiszik, és az olyan hívószavakat, hogy „emberi jogok, szabadság, függetlenség” szívesen használják, de ez sosem garancia semmire. Bush, Sarkozy, Fukuda mind fenyegetőztek, de végül mind elmentek. Gordon Brown nem ment el a megnyitóra, de leszögezte, ezzel nem bojkottálni akarja az olimpiát. A záróünnepségen ott lesz, és az angol emberi jogi aktivisták demonstrációkkal elérték, hogy kijelentse, fel fog szólalni az emberi jogok ügyében Pekingben. George Bush egy Thaiföldi sajtótájékoztatón dorgálta meg a kommunistákat, hozzáértők szerint keményen, de az olimpia helyszínén már csak turistáskodott. Kíváncsian várom, vajon meddig jut Mr. Brown? Az olimpiai láng londoni, párizsi, és San Francisco-i erőltetett menetét látva még a semleges felek is megállapíthatták, Tibet ügye nem hagyja hidegen a nyugati embereket, és a szavazatokból élő politikusoknak- még ha most nem is tartották be az ígéreteiket- ezt nem lehet figyelmen kívül hagyniuk.

Újságírók

A pekingi Külföldi Tudósítók Klubja szerint július 25-e óta több mint harminc esetben akadályozták meg a sajtó munkáját a hatóságok, ebből tíz alkalommal erőszakot is alkalmaztak velük szemben. Tavaly egész évben sikerült elérni ezt a számot. A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet már a láng meggyújtásakor aktivizálta magát, és Pekingben sem maradtak tétlenek: az egyik legötletesebb akció az ő nevükhöz fűződik. A megnyitó ünnepség előtt 12 órával elindították a Rádió Határok Nélkül 104.4 FM-et, amelyen angol, francia, és kínai (mandarin) nyelven kérték számon az emberi jogok tiszteletben tartását. A nemzetközi sajtó a Tibet-aktivisták által szervezett eseményeken mindig ott volt, nyilván pontosan tudták, mikor, és hova kell menni. Wang Wei sajtófelelős nyilván nem szokott hozzá, hogy az újságírók úgynevezett „kérdéseket” tesznek fel.

NOB

A Kínai Kommunista Párt, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már hét éve azzal takarózik, hogy a sportot nem szabad összemosni a politikával. Václav Havel válaszolta erre azt: az emberi jogok kérdése nem politikai kérdés, hanem egyetemes emberi kérdés, s az emberi jogok megsértése ellen minden embernek tiltakoznia kell, ha egy módja van rá. Jacques Rogge márciusban annyit izzadt, hogy két kilót fogyott, mikor a CNN és a BBC napi huszonnégy órában követte a tibeti megmozdulásokat, és a kínai ellencsapást.

Peking sporttörténelmet írt, innentől kezdve a világ bármely diktatúrája indulhat az olimpia megrendezésének jogáért, 2020-ban remek ötkarikás játékokat lehetne rendezni Észak-Koreában, Szudánban, vagy Burmában.

Az egyik utolsó sajtótájékoztatón a belga ügyvédből lett sportvezető kijelentette „remek volt a szervezés, és fantasztikus versenyeket láthattunk”. Ugyanakkor egyetlen emberi jogi helyzetet firtató kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, vagyis gyorsan alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, és befogja a száját. Hol van már az illúzió, hogy Kína nem propaganda célokra használja fel az olimpiát, és hogy „megnyílik”? Talán nem így történt, elvégre a berlini olimpia sem a náci párt népszerűsítésére szolgált, és ez a megnyitón készült fotón is látszik.

MOB

Nagyon poén a Magyar Olimpiai Bizottság hozzáállása is az emberi jogi kérdéshez. “Minden olyan oldalt, amit meg akarunk nézni, megnézünk” - mondta az egyik magyar hírportálnak telefonon Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke. (Mire gondolt vajon? A MOB és a Nemzeti Sport oldalai megnyíltak. Akkor meg?) Sajnos muszáj kicsit politizálnom, mert a Fideszes, és így elméletileg jobb oldali Schmitt Pál hozzáállása a legszebb kádárista időket idézi. Rögtön a megérkezése után egy német újságírónő kérdése kapcsán nyilvánvalóvá tette, ő itt nem hajlandó foglalkozni semmiféle emberi jogokkal, meg kit érdekel, hogy ez egy kommunista diktatúra, ő jól fogja magát érezni: „Ha esetleg itt Pekingben sem elsősorban a sporttal akar foglalkozni, hanem különböző politikai honlapok híreire kíváncsi, telefonáljon haza, kérdezze családját, érdeklődjön tőlük ezekről a politikai természetű hírekről”. Ez az Schmitt úr, jól megmondta a hülye firkásznak!

Az olimpiai falu pöpec, a kínai szervezők kedvesek, ha esik, még esőkabátot is osztanak, és jó hazafiként még augusztus huszadikát is megünnepelte. Egyértelmű, hogy a havel-i intelmek ellenére Schmitt Pál jól szét tudja választani, hogy mikor egyetemes felelősségérzetet mímelő Európa Parlamenti képviselő, mikor a MOB (nemzetközi színtéren hatástalan) vezetője, és mikor turista. Csak szólok, egyik kedves kollégája a Fideszben (ez az a párt, amelynek ön is tagja) elindított egy kezdeményezést, melynek lényege, hogy a magyar országgyűlés, és így a magyar nép egy határozatban kiáll Tibet mellett. Ilyen szerepel a határozat indítványában:

„Szükségesnek tartjuk, hogy az Országgyűlés Tibet érdekében állást foglaljon. 1956-ban a szabadságáért küzdő magyar nép is várta, és a világ sok országától meg is kapta azt a szolidaritást, amely erőt adott harcához. Miután elnyertük a függetlenségünket, nekünk is kötelességünk nyilvánvalóvá tenni együttérzésünket, és megértésünket egy szabadságáért küzdő másik nép iránt.”
Érti már?

Sportolók

Mindössze két alkalommal fejezték ki érzéseiket a kínai diktatúrával kapcsolatban a versenyen részt vevő sportolók: Imke Duplitzer, német vívőnő nem vett részt a megnyitón, Szymon Kolecki, lengyel súlyemelő pedig kopaszra nyírta a fejét, hogy kifejezze szolidaritását a tibeti szerzetesekkel. 10.500 atlétához képest ez nem sok. Lehetett még hallani arról, hogy negyven sportoló letöltötte az ITunes slágerlistát vezető Songs For Tibet albumot az ipodjára az olimpiai faluban, de kérdéses, hogy ezt lehet-e egyáltalán a demonstráció kategóriába sorolni. Slivio Berlusconi, és Hans Gert Pöttering is felszólította a sportolókat, hogy bátran szólaljanak fel emberi jogokkal kapcsolatban, de ez nem történt meg. A verseny előtt ugyan megszületett egy petíció, amelyet 127 versenyző írt alá, de nem láttunk verseny közben, vagy a dobogón tibeti zászlót előrángató sportolót. Még Cadel Evans, az ausztrálok Tibet aktivista bringása is csak azután kritizálta a diktatúrát, hogy elhagyta Kínát. A NOB és a nemzeti olimpiai bizottságok által kilátásba helyezett eltiltás, és a szponzori támogatás elvesztése túl komoly visszafogó tényezőnek bizonyult.

Kína

Egészében véve ez az egész olimpia nem Kínáról állította ki a bizonyítványt, hanem rólunk. Őszintén szólva senki nem várta azt, hogy a kommunista pártvezetés a felgyulladó olimpiai lángot nézve észbe kap, és megbánja bűneit. Nem szerepeltek le a kínai emberek sem, mert itt Magyarországon pontosan tudjuk, hogy még a nyolcvanas években sem lehetett verés nélkül megúszni egy március 15-i mécses gyújtást, vagy röplapozást, pedig akkor már nem volt diktatúra, legalábbis egyes újságírók szerint. Lehet, hogy az a 77 kínai ember is ezt hitte, akik bedőltek a Párt szivárványos „demonstráló park” ötletének.

Peking három pontján szabad volt tüntetni, abban az esetben, ha a demonstráció előtt 5 nappal engedélyt kértek a Közbiztonsági irodától. A 77 kérelemből egyet sem fogadtak el, a benyújtókat pedig jó néhány esetben letartóztatták.

Egy konkrét esetben egy hónapos elzárásról lehet tudni, egy másik esetben pedig egy év átnevelő munkatáborra ítéltek két idős, hetvenes éveikben járó asszonyt. Ez az egész trükk a legális tüntetésekről Mao elnök „Virágozzék száz virág!” kampányára hajaz, amikor is 1956-ban kihirdette, hogy elérkezett a kritika időszaka, mindenki kezdje el bírálni a vezetés eddigi hibáit, tessék, csak tessék, így halad előre a kommunizmus. Az addig terrorizált értelmiség azt hitte, hogy egy liberálisabb korszak vette kezdetét, és érkeztek is a panaszok bőségesen. A haladó szellemiségű elvtársakat hamarosan „reakciós imperialista ügynök”, és hasonló címekkel látták el, és kivétel nélkül belső-kínai laogai-okban, vagyis kényszermunka táborokban találták magukat. Így csalta tőrbe a ravasz Mao elvtárs Kína ádáz ellenségeit, kedves gyerekek.

Na szóval.
Nem a kínaiak égtek be. Mi égtünk be.

A nyugat egy sportesemény kapcsán sem tudta semmilyen szinten ráerőltetni akaratát a világ jelenleg harmadik legerősebb gazdaságának számító diktatúrára. A Kínai Népköztársaság újabb lökést kapott, holnap 120 százalékkal több csille szén fog feljönni a bányákból.

És nem az erős gazdasággal van baj, hanem a módszerekkel, amelyekkel az eredményeket elérik. A friss pekingi levegő érdekében bezárt környezetszennyező gyárak újra megnyílnak majd, folytatódhat minden, külföldi újságírók nem tesznek fel hülye kérdéseket, nyertünk 48 aranyat, éljen a Kínai Kommunista Párt!

Tibetben pedig most kezdődik az igazi para. Helyiek többször hallották már a hatóságok képviselőitől a kínai mondást, mely szerint, „Ha vége az őszi aratásnak, benyújtják a számlát.” A nyomás továbbra is erős Tibetben, és különbözi emigráns tibeti szervezetek a múlt hét óta növekvő katonai jelenlétről számoltak be a kelet-tibeti Khamban. Érdekes a külföldi tüntetőkhöz való hozzáállás is: az első két hétben az aktivistákat letartóztatás, és kb. tízórás kihallgatás után már ki is toloncolták az országból, ám az utolsó két csoportot, összesen kb. 10 embert már tíz nap elzárásra ítéltek.

Kína nem tartotta be egyetlen egy olimpia előtt tett ígéretét sem. A diktatúra aranyéremmel a nyakában felállhatott a dobogó tetejére, míg az emberi jogokat, sajtószabadságot, nyílt társadalmat követelő tömegek- hála a kínaiak pénze előtt meghajló politikus elitnek- még pontszerző helyet sem értek el.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb