Új Világrend: a Bilderberg-csoporttól a torontói jegyzőkönyvekig

2015. október 3./origo.hu/TibetPress

eredeti cikk

Egyesek zseniális oknyomozónak, mások konteós teóriákba tébolyodott őrültnek tartják Serge Monast montreali újságírót, a hatalmas felzúdulást kiváltó, állítólagos torontói jegyzőkönyvek publicistáját. Amíg a torontói jegyzőkönyvek hitelességét sokan kétségbe vonják, a befolyásos személyiségekből álló és minden évben egy alkalommal zárt ajtók mögött tanácskozó Bilderberg-csoport valós, nem csak az összeesküvés-elméletek világában létező informális szervezet.

Szép új világ; legenda és valóság
A párnázott ajtók mögött lezajlott nagyhatalmi tanácskozások, kiterjedt lehallgatási botrányok, rejtélyes merényletek valamint szupertitkossá nyilvánított ügyek hátterében mindig is felbukkannak azok a találgatások, amelyek rendszerré összeállva, mint politikai összeesküvés-elméletek bukkannak fel az információs világ áramlatrendszerében.

Ezek közül is az Új Világrend (New World Order, NWO) elnevezésű konspirációs-teória borzolja leginkább a kedélyeket; a világban zajló folyamatokat

a háttérből irányító, világuralomra törekvő, megfoghatatlan szűk hatalmi elit legendája.

A politikai összeesküvés-elméletek termékeny talajon virágzanak, hiszen a hétköznapok embere számára a világban zajló, nem egyszer ellentmondásos folyamatok mozgatórugói többnyire érthetetlenek maradnak.

Az 1980-as évektől kibontakozó, és a Szovjetunió 1991-es összeomlása után egypólusúvá vált világban kiteljesedő globális gazdaság sokak számára teszi hihetővé egy kulisszák mögötti hatalomátvételre készülő világkormány ténykedését.

E megfoghatatlan fiktív társaság leleplezésére tette fel életét Serge Monast, a szépíróból és költőből tényfeltáró újságíróvá lett francia-kanadai, aki az 1995-ben publikált „Les Protocoles de Toronto” (Torontói jegyzőkönyvek) című munkájával szerzett világhírnevet magának.

A torontói jegyzőkönyvek valódiságáról azóta is késhegyig menő viták folynak;

vannak, akik minden fenntartás nélkül hisznek benne, mások viszont ugyanolyan közönséges hamisítványnak tartják, mint a legnagyobb valószínűséggel a cári orosz titkosszolgálat által 1903 és 1905 között antiszemita indulatok felkorbácsolására összeállított Cion bölcseinek jegyzőkönyveit.

A világkormány katekizmusa
A torontói jegyzőkönyvek forrása mind a mai napig ismeretlen. Maga Monast még művének megjelenésekor,

1995 májusában azt nyilatkozta, hogy informátorainak kiadása sokak, köztük az ő életét is veszélybe sodorná.

A szerző szerint a jegyzőkönyv 1967 nyarán keletkezett, az akkori világ 18 legbefolyásosabb pénzügyi és nagyvállalati vezetőjének Torontóban megtartott titkos tanácskozásán.

Az állítólagos jegyzőkönyv 15 pontban foglalja össze annak az 50 évre szóló programnak a gyakorlati lépéseit, amelyek a világkormány hatalomra jutásához szükségesek, és amelyek a társadalmi, politikai, valamint a gazdasági élet területén „kívánatos” változásokat fogalmazzák meg.

Az alapvetés 1. pontja szerint a világrend átalakítását az úgynevezett „szórakoztatás társadalmának” felépítésével kell elkezdeni,

amelynek a korlátlan fogyasztás iránti sóvárgás tömegessé tétele, az anyagiasság, és a kisebb-nagyobb társadalmi közösségeket szétforgácsoló individualista embertípus létrehozása a legfőbb célja.

A 2. pont az „ökológiai anarchizmus” elterjesztését és támogatását jelöli meg, elsősorban a fiatal generáció, és különösen az egyetemisták, entellektüelek körében. A zöld mozgalmaknak ugyanis általában pozitívak a közösség felé szóló üzenetei,

ám valójában a radikális ökomozgalmak ellenségesen viszonyulnak saját kormányaikhoz,

így a nemzetállami kereteket gyengítik.

Monsat művében a jegyzőkönyv 3. pontjaként idézett ajánlás az ál-, illetve hamis tudományok elterjesztéséért száll síkra, amelyek segítségével a tömegek hiszékennyé, tájékozatlanná és ezáltal manipulálhatóvá válnak.

Az állítólagos torontói „nagyok” szerint az oktatás radikális átalakítása sem mellőzhető:

a humánműveltség fokozatos leépítése és a tömegek alulműveltté tétele, továbbá az emberek gondolkodásról leszoktatása ugyancsak az eljövendő világkormányt erősítő tényező.

Lopakodó globalista világrend
Több pont is a világgazdaság átalakításának szükségességével foglalkozik; a 4. szerint

az egyik legfontosabb cél a nemzetközi kereskedelem primátusának megteremtése, amely a gazdasági-politikai határok teljes körű leépítésével valósítható meg.

A 6. pont lényege szerint ösztönözni kell a nyugati nagyvállalatok termelésének fokozatos áthelyezését a fejlődő világba, ezzel lehet ugyanis meggyengíteni a nemzetgazdaságokat.

A 7. pont olyan globális gazdaság elérését tartja kívánatosnak, amely felett az egyes nemzetállamoknak már semmiféle diszpozíciója sincs. Ahhoz, hogy az egycentrumú globális világhatalom bevezethető legyen, teljesen kiszolgáltatottá kell tenni az embereket – áll a 10. pontban.

Ehhez kiváló eszköz a nyugdíjkorhatárok folyamatos emelése, a fizetések vásárlóerejének csökkentése,

valamint a munkavállalói jogok megnyirbálása, hogy a munkáltatók bármikor és tetszésük szerint megszabadulhassanak a nekik nem tetsző alkalmazottaktól.

Az állítólagos „torontóiak” gazdaságpolitikai programpontjában kitüntette szerepe van a 11. cikkelynek is, amelynek értelmében meg kell akadályozni a nemzetállamokat saját gazdaságuk önálló fejlesztésében, főleg a pénzügyi szektorban, energiaiparban, mezőgazdaságban és a technológiai iparágakban, továbbá pénzügyi függésbe kell tartani őket olyan szervezetek, mint az IMF és a Világbank hathatós közreműködésével.

Multikulturalizmus és „észhez térítés”
A Monast által megénekelt jegyzőkönyv 5. pontja

a globális világkormány létéhez elengedhetetlennek tartja a multikulturális társadalmak létrehozását,

a nemzeti kulturális keretek fokozatos fellazításával. Hogy ez miként valósítható meg, arról ugyancsak az úgynevezett jegyzőkönyv 5. pontja emlékezik meg; a fejlett államokba történő migráció ösztönzésével, elsősorban a harmadik világ országaiból, amelyet helyi fegyveres konfliktusok kirobbantásával lehet „ösztönözni”.

A jegyzőkönyv 13. pontja szerint minél kiterjedtebb, egymással kompatibilis adatbázisokat kell létrehozni és összekapcsolni; a „világkormánynak” alárendelt vezetők teljes magánéletét fel kell térképezni, és nyilvántartani a személyükhöz fűzhető kompromittáló adatokat. A „világkormány” törekvéseivel szembe menő nemzetállamokat pénzügyi és gazdasági nyomás alá helyezéssel valamint szankciókkal kell „észhez téríteni” az alapvetés 14. pontja alapján.

Az új világrenddel szembeszálló egyéneket pedig meg kell bélyegezni, lejáratni, nevetségessé tenni, végső esetben pedig likvidálni – így zárul a 15. ponttal az eddig még senki által nem látott torontói jegyzőkönyv.

Zseniális oknyomozó, vagy meghasonlott őrült
A torontói jegyzőkönyvek valódisága mellett érvelők a publicista, Serge Monast sorsát tekintik az egyik legfőbb közvetett bizonyítéknak arra nézve, hogy nem csupán a szerző fantáziájából kipattant zavaros konspirációs teória lehetett ez a hátborzongatóan cinikus összeállítás.

Az 1980-as évek közepétől oknyomozó újságíróként dolgozó Monsat egyik kedvenc kutakodási területe a titkos tömegmanipuláció témája volt.

Mivel a fősodratú média elzárkózott e „kényes témákban” megszületett tanulmányai leközlésétől, saját kiadót hozott létre,

Nemzetközi Szabadsajtó Ügynökség (l’Agence Internationale de Presse Libre) néven. A torontói jegyzőkönyvek 1995-ös kiadása után, Monast környezete szerint az újságíró folyamatos rendőrségi zaklatásoknak volt kitéve; többször tartottak házkutatást mind a szerkesztőségben, mind pedig a zsurnaliszta lakásában.

Megindult az ellenpropaganda is, amely Serge Monast-t elmeháborodott fantasztaként igyekezett lejáratni. Az újságíró ellen rövid idő alatt több eljárás is indult; 1996. december 3-án rémhírterjesztés gyanújával állította elő a montreali rendőrség, és bűnügyi őrizetbe vették.

Szívroham, autóbaleset, mélybezuhanás
Egy nap múlva kiengedték, ám 1996. december 5-én Monast hirtelen elhunyt.

A hivatalos orvos-szakértői jelentés szerint szívroham végzett a híres oknyomozó-újságíróval,

de sokan mind a mai napig erőszakos halált sejtenek Monast elhunytának hátterében. Két munkatársa közül az egyik 1997 januárjában autóbalesetben vesztette életét, a másik pedig még ugyanebben a hónapban - állítólag ittasan - kizuhant egy montreali toronyház huszadik emeleti ablakából.

A vallásos miszticizmusra hajlamos újságíró számos vélemény szerint, élete végén súlyos pszichés problémákkal küzdött. Mindenesetre tény, Monast 1996 novemberében megszellőztette, hogy rövidesen nyilvánosságra hozza az állítólagos 1967-es torontói tanácskozás résztvevőinek listáját. Hirtelen halála miatt erre azonban már nem került sor; a lakásában őrzött iratok és adathordozók pedig eltűntek.

Egy holland kisvárosi hotel világhírűvé lett neve
Az állítólagos torontói jegyzőkönyvek felvázolják azt a struktúrát is, pontosabban azokat a szervezeteket és intézményeket, amelyek - úgymond – a kulisszák mögött ténykedő világkormányzati csoport legfontosabb előretolt hadállásait alkotják.

Ezek közé tartozik többek között a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa, a Hármas Bizottság, a (korábbi) Római Klub, a Királyi Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, de maga az ENSZ is,

valamint az ugyancsak titokzatos hírnévre szert tett Bilderberg-csoport.

1954-ig a hollandiai Oosterbeek-ben található Bilderberg hotel neve legfeljebb csak a vissza-visszajáró törzsvendégek számára mondott valamit.

A kisvárosi szálloda neve akkor vonult be a köztudatba, - és a politikai konspirációs teóriák világába – amikor 1954-ben Bernát holland herceg kezdeményezésére itt gyűlt össze első alkalommal a hotel után csak Bilderberg-csoport néven ismertté vált társaság, amely azóta is minden évben a világ más és más pontján tart tanácskozást a nyilvánosság teljes kizárásával.

Az elmúlt egy-két évtizedben kialakult gyakorlat szerint

az informális szervezet általában a G8-ak összejövetele előtt tartja meg éves tanácskozását.

A titkos konferenciák színhelyeiként előnyben részesítik a világtól elzárt kis településeket.

A Bilderberg-csoport témái szigorúan titkosak, a tanácskozásról soha nem adnak ki kommünikét, és a résztvevők is titoktartási kötelezettséget vállalnak. Az 1954-es első összejövetel óta – 1976 kivételével – a Bilderberg-csoport minden évben összeült, utoljára idén június 9. és 14. között Ausztriában, a festői tiroli hegyek között megbúvó Telfs városkában.

A világelit rejtélyes elit klubja
Noha a Bilderberg-csoport témái szigorúan titkosak, a résztvevők személye többnyire ismert. A Bilderberg-csoportnak vannak állandó és alkalmi, csak egy-egy tanácskozásra meghívott tagjai. A szervezési és kapcsolattartási feladatokat egy titkárságszerűen működő végrehajtó apparátus látja el.

A csoportban neves bankárok, pénzügyi szakemberek és közgazdászok, volt illetve aktív politikusok, médiavezetők, és esetenként katonai szakértők vitatnak meg közelebbről nem ismert világ és társadalompolitikai illetve gazdasági kérdéseket.

A tanácskozás informális jellegű, és amit még tudni lehet, hogy a Bilderberg-csoport állásfoglalásainak érvényesülését a tagok saját igen jelentős kapcsolatrendszereik útján érvényesítik a napi politikai-gazdasági döntésekben.

Eddig csak egyetlen alkalommal sikerült megszerezni a csoport tanácskozásán készített egyik jegyzőkönyv másolatát.

A nyugat-németországi Gramisch-ban 1955-ben megrendezett találkozó jegyzőkönyvét Robert Eringer német újságírónak sikerült állítólag megszereznie.

Eringer úgy vélte, hogy a jegyzőkönyv 30. oldala leplezi le a Bilderbereg-csoport működési mechanizmusát, amely szerint: „Ezen konferencia résztvevői azokat a megállapodásokat, amelyek a kifejtett vélemények után egy általános konszenzus folyamán születnek, a saját befolyás-övezetükön belül továbbadhatják, természetesen a forrás érintése nélkül.”

Eringer kérdéseire az egyik akkori résztvevő, Sir Paul Chambers csupán a következő lakonikus választ adta:

Semmit nem árulhatok el a Bilderberg-csoportról egy kívülállónak, aki nem tagja annak. Ez kötelességem. Nagyon sajnálom, hogy nem segíthetek Önnek, de erre abszolút nincs fölhatalmazásom, s ebben a vonatkozásban nagy hibát követnék el, ha bármit is mondanék a Bilderberg-csoportról."

A csoport az 1955-ös „incidens” óta még jobban ügyel a teljes hírzárlatra, egyelőre teljes sikerrel.

Magyarok is szerepelnek a listán
Azt, hogy a Bilderberg-csoport mekkora befolyással rendelkezhet, kiválóan illusztrálja a tagok névsora, akik között a világpolitika, a pénzügyi világ és nagyvállalati kör valamint a sajtó „nagyágyúit” találhatjuk.

A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni néhány, a hétköznapi világban is különösen jól ismert nevet. Az oszlopos tagok között találjuk többek között Henry Kissinger volt amerikai külügyminisztert, a Harvard politológia professzorát és a Nixon-adminisztráció egykor legbefolyásosabb tagját.

A pénzügyi világot David Rockefeller, a Chase Manhattan, vagy Andre Levy-Lang, a Bank Paribas elnöke, illetve J. Martin, a Barclays vezérigazgatója reprezentálja. A neves grémium tagja többek között a renegáttá vált egykori Világbank elnök, James D. Wolfenshon, aki nagy port kavart könyvében leplezte le a globális pénzügyi intézmény egyes országoknak komoly károkat okozó módszereit.

A transznacionális vállaltokat képviseli többek között Giovanni Agnelli, a Fiat-konszern egykori elnöke, vagy a nagy olajipari multi, a BP (British Petroleum) vezérigazgatója, E. John P. Brown.

A politikai szférából számos ismert közszereplő vett már részt a Bilderberg-csoport tanácskozásain,

köztük Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és demokrata-párti szenátor, Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke, de a hivatalba lévő politikusok közül is többen, így Angela Merkel német , illetve a magyar híradásokban az utóbbi időkben szinte napi rendszerességgel szereplő Werner Faymann osztrák kancellár is.

A Világbank vezérigazgatója, Christine Lagarde ugyancsak részt vett már a Bilderberg-csoport tanácskozásán ugyanúgy, mint Colin Powell volt amerikai hadügyminiszter, illetve Peter Carrington ex-NATO főtitkár.

Magyarországról eddig négy politikust, illetve gazdasági szakembert hívott meg tanácskozásaira a nagyhatalmú csoport,

Bokros Lajos ex-pénzügyminisztert, Martonyi János volt külügyminisztert, Bajnai Gordont, aki 2009 és 2010 között volt kormányfő, valamint Surányi György bankárt, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökét.

A volt MNB-elnök szakértelme különösen fontos lehet a Bilderberg-csoport számára, őt ugyanis – egyetlen magyarként - három alkalommal, 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben is meghívták a tanácskozásra. Hogy konkrétan milyen világot formáló témákról tanácskoztak, az ma is titok.

 Elter Tamás