Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Tibeti tanulságok

2008. május 1./demokrata/TibetPress

A lázongás mögött az amerikai–kínai rivalizálás fedezhető fel

A Tibet körüli nemzetközi hullámok lassan lenyugodni látszanak. Talán éppen ezért elérkezett az idő bizonyos igazságok kimondására, melyeknek leírása egy hónapja még teljes szalonképtelenné válást vont volna maga után a politikai paletta bármely oldalán.

Lassan már egy hónapja a legújabb tibeti felkelés kirobbanásának. Ki tudja, hányadjára, a világot újra bejárták a képsorok, hogyan verik botokkal a tüntetőket a kínai elnyomók. A világ – mint oly sokszor – most is egyhangúlag emelte fel szavát a tibeti szerzetesek védelmében.

A nyugati világ, politikai szimpátiától függetlenül, súlyos tibetofíliában szenved. Talán nincs is olyan értelmiségi, aki ne tekintene feltétel nélküli szimpátiával a függetlenségükért küzdő békés szerzetesekre.

Nem véletlen: a mai nyugaton óriási igény van a Tibet-kultuszra. A nemzeti oldalakon álló európaiaknak erőt ad, hogy lám-lám, ha azok ott a hegyekben egy másfél milliárdos országgal szemben is fel merik venni a harcot, akkor talán itt sem veszett még el minden. A más világnézetű nyugatiak Tibet-mániája pedig inkább a fejlett világban uralkodó értékválságról állít ki kórképet. Azt mutatja, hogy az emberek megcsömörlöttek az anyagias, technika- és pénzközpontú világtól. A békés, buddhista szerzetesek tökéletes lázadók képét testesítik meg, akik őrizve nyugodt, természetközeli életmódjukat, szembeszállnak az erőszakos kínai modernizációval. Tibet ügye minden oldalról komoly hátszelet kap. A téma – szemben a palesztin konfliktussal – kevesek érzékenységét sérti, így a buddhista szerzetesek kopasz fejei fölé könnyen odakerül a glória.

Tibetben tehát mindenki azt látja, amit látni akar. Kissé kellemetlen hát bevallani, hogy a sokak hiedelmével ellentétben nem is olyan apró ázsiai országban a helyzet valójában nem olyan rossz, mint azt a Hét év Tibetben című hollywoodi produkció megtekintése után gondolnánk. Való igaz: 1949-ben Peking kíméletlenül eltiporta a buddhista szerzeteseket. Azóta viszont már más szelek fújnak. Az elmúlt évtizedekben Peking komoly összegekkel támogatta a 60-as, 70-es évek kulturális forradalma idején lerombolt kolostorok újjáépítését. A hegyekben mára buddhista Disneylandek tucatjai várják az „autentikus” Tibetre vágyó turisták százezreit.

Nem túlzás: Tibet mára igazi turistaparadicsommá vált, aminek köszönhetően a tartomány a zárkózott Kína talán legnyitottabb régiójának mondható. Emellett a tibeti területeken a gazdasági növekedés jócskán meghaladja a kínai átlagot. A tibetiek jobban élnek, mint négy éve. Nem véletlen talán, hogy mára már maga a dalai láma sem ágál a tartomány függetlenségéért. Nem így az európai aktivisták, akik valami furcsa okból tibetibbek a tibetieknél. Az egyetlen dolog, amit az igazi tibetiek valóban nehezményezhetnek, hogy a kínai hatóságok nagy tömegekben költöztettek be kínaiakat. Ők azonban még mindig kevesebb mint tíz százalékát teszik ki Tibet lakosságának.

A jó szándékú Tibet-szimpatizánsok hajlamosak felértékelni a tibetiek szenvedéseit. Való igaz, hogy a tibetieké nemes és igaz ügy. Pár száz ember, aki szembeszáll egy másfél milliárdos kommunista rezsimmel, mindenképpen főhajtást érdemel. Mégis, a világpolitika sötét árnyékot vet a szerzetesek szabadságharcára.

Az 1950-es éveket megelőzően készült brit és amerikai térképek mind Kína részeként jelölték Tibetet. Valami megváltozott. Kínai kutatók ugyanis hatalmas uránkincseket fedeztek fel a tibeti hegyek gyomrában. Ami ráadásul még ennél is nagyobb baj volt, Kína a kommunista blokkot erősítette a hidegháborúban. Washington nem hagyhatta szó nélkül a dolgot. 1956-ban a CIA megkezdte titkos szervezkedését Tibetben. 1959-ben aztán ki is tört az első nagy felkelés, amely leverését követően a dalai láma száműzetésbe vonult, százezer tibeti pedig hegyi szerpentineken kényszerült elhagyni hazáját India és Nepál irányába.

Az amerikai titkosszolgálat a coloradói Leadville melletti Camp Hale bázison létesített kiképzőközpontot a láma szabadságharcosainak, ahol azok a gerilla harcmodor csínját-bínját tanulhatták el. A bázist 1961- ben zárták be. A Roger E. McCarthy vezette CIA Tibetian Task Force azonban egészen 1974-ig folytatta szabotázsakcióit a megszálló kínai csapatok ellen. Közben a közép-ázsiai események egyre kedvezőbbé váltak Washington számára. 1962-ben Kína hadba lépett ősi ellenségével, Indiával. A CIA, kapva az alkalmon, szorosra fűzte kapcsolatait az indiai titkosszolgálatokkal, amelyek ezt követően komoly szerepet játszottak a tibeti ellenállók képzésében és utánpótlásában. Kenneth Conboy és James Morrisson A CIA titkos háborúja Tibetben című könyve szerint az amerikai titkosszolgálatok egészen 1972 februárjáig, vagyis Nixon elnök és a kínai kommunista vezetés pekingi találkozójáig támogatták a tibeti gerillacsoportokat. John Kenneth Klaus, aki 1958-tól 1965-ig vezette a tibeti projektet, egy interjúban elmondta, hogy az nem a CIA magánakciója volt, hanem mögötte teljes mellszélességgel ott állt az amerikai kormány. Az amerikai titkosszolgálatok aztán látszólag kivonultak a tibeti frontról, Nagy-Britannia azonban továbbra is támogatta a tibeti szeparatistákat. 1987-ben Londonban megalakult a Free Tibet nevű szervezet, amely azóta már a világ számos pontján verbuvál támogatókat. Bár számos találgatás látott napvilágot róla, nem bizonyított, hogy a CIA-nek lett volna bármi szerepe az 1987-es tibeti felkelésben. Az 1998. október 2-i számában a New York Times arról számolt be, hogy a CIA a 60-as években évi 1,7 millió dollárral támogatta a dalai lámát, ami mostanában évi 180 ezer dollárra mérséklődött.

B. Raman neves indiai publicista és korábbi titkosszolga 2008. március 21-én megjelent írásában felvetette a kérdést, hogy az idén március 14-én kirobbant tibeti felkelések valójában nem olyan spontán mód törtek ki, mint az a híradásokból kitűnt. Hosszú és alapos előkészületek előzték meg. Konkrét bizonyítékok erről persze nincsenek. Aki azonban nyitott szemmel nézi a Tibetből érkező képsorokat, joggal kételkedhet abban, hogy valódi buddhista szerzetesek-e azok, akik gyűlölettől eltorzult arccal bocsátkoznak harcokba az őket oszlató rendőrökkel.

Kína mindenesetre komoly kommunikációs hibát követett el, amikor kitiltotta a nyugati újságírókat a forrongó területekről. Ezzel ugyanis táptalajt adott a találgatásoknak, és talán már soha nem tudja meggyőzni a világot arról, hogy a tibeti felkelés valójában külföldről érkezett.

Raman felvetését a jelenlegi világpolitikai helyzet is megalapozza. Aligha véletlen, hogy éppen a tibeti felkelést megelőző hetekben kiáltották ki Koszovó függetlenségét. Az albánok lakta terület Szerbiától való elszakadását Washington támogatta a leghangosabban. Ez pedig közvetett támadás volt a megannyi kisebbséggel rendelkező Oroszország és elsősorban Kína ellen.

Köztudomású, hogy a sárga óriás az Egyesült Államok legfőbb hosszú távú riválisa. Az érdekellentétek már tavaly is láthatóvá váltak. 2007-ben az amerikaiak Kínával folytatott kereskedelmi mérlege súlyosan deficites volt. Washington a kereskedelmi hiányt ellensúlyozandó bojkottot akart bevezetni bizonyos kínai termékek ellen. Peking azonban megfenyegette az amerikaiakat, hogy bojkott esetén egy összegben fogja piacra dobni a tulajdonában lévő amerikai államkötvényeket. Washington meghátrált. Pár héttel később azonban – minő véletlen – kitört egy botrány, miszerint a Kínában gyártott gyermekjátékok egészségre veszélyes ólmot tartalmaznak.

A példa is mutatja, hogy az Egyesült Államok már nincs abban a helyzetben, hogy nyíltan felvegye a kesztyűt Pekinggel szemben. Ezért inkább ravasz cselekhez folyamodik, az ujjlenyomatokat pedig gondosan letörölgeti. De a jelek szerint ez nem mindig sikerül.

Az olimpia előtti időszakban pedig Kína fokozottan sebezhető. A tibetiek elleni fellépés súlyosan árt Peking nemzetközi megítélésének. Nem véletlen azonban, hogy a felelős politikusok nem fenyegettek az ötkarikás játékok bojkottjával. Jó hír ez a sportolóknak, hiszen egy igazi élsportolónak egy életben általában csak egyszer adatik meg, hogy ereje teljében vágjon neki az ötkarikás játékoknak. Kína ráadásul sokkal nagyobb annál, hogy csak úgy bojkottálni lehessen. Annak, aki komolyan gondolja a kínai termékek feketelistára helyezését, nemhogy minden elektronikai alkalmatosságától meg kell válnia, de jó, ha felkészül arra, hogy az elkövetkezőkben meztelenül kell járnia.
Sayfo Omar

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb