Szombat óta egy kissé átértékelődtek a dolgok Tibet és Kína viszonyában. Az eddig kőbe vésett Középutas politika úgy tűnik veszít jelentőségéből, és talán Őszentsége a Dalai Láma is kevesebb szerephez jut, ellenben nagyobb hangsúlyt kaphatnak azok a hangok, amelyek teljes függetlenséget követelnek. A tekintetek mindenesetre Őszentsége üresen álló székére tekintenek, Tibet fordulóponthoz érkezett.

Bevezető
Őszentsége a XIV. Dalai Láma egy amerikai írónak mesélte el a következő történetet:

“Egy alkalommal, valamikor 1920 környékén a XIII. Dalai Láma egy hat főből álló társaságot fogadott a Potalában. Serkhong Rinpocse, egy nagy műveltséggel rendelkező buddhista tanító is közöttük volt, aki naponta legalább öt órát töltött meditációval, hogy megtisztítsa az elméjét. A hat emberből öt egy szokásos, hétköznapi találkozást élt át, és a XIII. Dalai Lámát földi valójában látták, ám Serkhong Rinpocse a tibeti állam vezetője helyett Csenrézit, Tibet védőszentjét látta megjelenni. Az istenség meditációra vonatkozó tanácsokkal látta el őt, miközben a többiek egyszerű beszélgetést folytattak a Dalai Lámával, és nem láttak mást maguk előtt, csak egy bajuszos, államügyekről beszélő embert, vörös posztóba öltözve. A XIV. Dalai Láma egy kérdéssel fejezte be a történetet: - Melyik esemény történt meg?”

Egy történelmi szombat
Egy hete egy rövid nyilatkozatot adott Őszentsége Dharamszalában, amiről azonnal lehetett tudni, hogy mérföldkőnek számít a száműzött tibeti közösség életében, de nem lehetett pontosan tudni, hogy mit jelent. A kijelentés különlegességét azonnal le lehetett mérni abból a lázas igyekezetből, amellyel a nemzetközi média nagyágyúi ráugrottak a témára. „Feladja? Visszavonul? Megtört? Elég volt?” Nem lehet hibáztatni az újságírókat és szerkesztőket, hiszen könnyű volt gyorsan a legkönnyebb ellenállás irányában a legnagyobb szenzáció felé haladni, megszokott útvonal, jól kitaposott ösvény.

Kiszáll vagy beszáll?
A BBC World Service már másnap egy kerekasztal beszélgetést hívott össze egyik stúdiójában, hogy a téma Angliában élő szakértőivel, tibetiekkel és egy kínai diákkal megvitassák a Dalai Láma „coming out”-jának különböző dimenzióit. A Dalai Láma londoni követe, Tashi Tsering gyorsan lehűtötte a kedélyeket: Őszentsége nem tört meg, nem fáradt bele az erőfeszítésekbe, nem fordul el a Tibet ügytől, nem a kínai emberekben adta fel a hitét, csak a Kínai Kommunista Pártban, és a velük folytatott tárgyalásokban nem hisz már.

Ezt a hírt fontosnak látta megerősíteni Őszentsége dharamszálai irodája is, meg egyéb hivatalos fórumok, és Tibet irodák világszerte, kár hogy ez már izgatta fel annyira a hírszerkesztőket, vagyis az átlag tévénézőknek annyi jött le, hogy a Dalai Láma bedobta a törülközőt, elege lett, és most biztos elmegy nyaralni Bora-Borára.

Megnyíló zsákutca
A dharamszálai nyilatkozat, és vele együtt 2008.október 25-e mindezek ellenére be fog vonulni a tibeti történelemkönyvekbe, mivel valóban korszak formáló esemény történt. 1979 óta a Dalai Láma nem követeli Tibet függetlenségét, pusztán egy valós autonómia létrehozására törekedett a Kínai Népköztársaság határain belül. Ezt nevezik Középutas politikának, és ennek folytatása volt Őszentsége 1987-es Öt pontos béketerve, és az 1998-as strasbourg-i indítvány. A középút nem csak a száműzetésben lévő kormány, hanem minden alá tartozó nemzetközi Tibetet segítő szervezet politikáját meghatározta. A Dalai Láma stratégiája elvetette a függetlenséget, és ezzel megosztotta a száműzetésben élő tibetiek, a nem-tibeti szimpatizánsokat pedig összezavarta. Az emigráns kormány határozottan tiltotta Kína erős bírálatát minden tibetinek, és a szervezeteknek is. A Dalai Láma tekintélye, a személyébe vetett hit volt az egyetlen ok, hogy a száműzetésben élők nem fordítottak teljesen hátat a dharamszálai kormánynak.

A diplomácia diszkrét bája
Ez a középutas politika iszonyúan kényelmes volt a nemzetközi közösség vezető politikusainak is: „Ha a Dalai Lámának nem kell a saját országa, akkor nekünk sem kell megszakadni Tibetért…” A Middle Way Policy, a középutas politika volt a legtutibb érv, ami mögé az opportunista politikusok elbújhattak, sőt, ahogy Kína egyre nagyobb árnyékot vet a világ egyéb pontjaira, politikus körökben már azt sem bölcs dolog hangoztatni, hogy „a Dalai Láma már többször hangoztatta, hogy nem keresi Tibet függetlenségét, csupán autonómiát szeretne, ezért felszólítjuk a kínai kormányt, hogy kezdjen eredményt hozó tárgyalásokba a dalai láma követeivel.”

A reálpolitka szintjén az autonómia volt a zöld kártya, ezzel léphetett be a mostohagyerek Tibet a hatalmasok előszobájába, arra a helyre, ahol már ötven éve várakozik, mindenfajta konkrét eredmény nélkül. Na, ennek vége.

Rangzen is back
A döntés értelmében a Dalai Láma megnyitotta az utat az egyszerű száműzött tibetiek előtt, az emigráns kormány már nem monopolizálja tovább Tibet státuszának kérdését, megszületett a teljes demokrácia. A teljes függetlenség mellett a kezdetektől kompromisszumok nélkül kiálló Tibeti Ifjúsági Kongresszus már többször nyilatkozott szombat óta, a lényeg nagyjából, hogy üdvözlik a Dalai Láma döntését, de még nem volt idejük felmérni, milyen lehetőségek nyíltak meg előttük. A Rangzen-t, a függetlenségi mozgalmat három évtizeddel ezelőtt szándékosan eltemették, és ugyanaz fújta le róla a port, mint aki korábban felpakolta a padlásra. Persze Kína máris megdorgálta a Dalai Lámát, hogy ne támogassa a „Tibet elszakadását követelő Tibeti Ifjúsági Kongresszus erőszakos terrorista akcióit.”

„Én nem hiszem, hogy 3-2 lett, nem hiszem…”
Mondjuk, hülyék lennénk azt hinni, hogy a dalai láma csak a kínai kormányban csalódott.

Hiába volt az autonómia-törekvés, a nyugati kormányok ezt a kompromisszumos megoldást sem tudták semmilyen szinten ráerőltetni az „ázsiai csodára”, sőt, az elmúlt 15 évben keményen asszisztáltak hozzá, hogy egy bakancsos, munkatáboros, lehallgatós, másként gondolkodókat titokban összegyűjtős komcsi diktatúra szalonképes lett.

Kína legújabb gyarmata
El tudod képzelni, hogy Hitler feje kinn lóg a Reichstagon? Hogy még mindig Sztálin mosolyog a Kremlről? És hogy kicsit haza beszéljek, hogy a hozzájuk képest kispályás Rákosi kétemeletes portréja díszíti a budai várat? És mi leszünk az európai bázisuk? Lesz Mao portré a parlamenten, hogy a sok új kínai elvtárs, aki ide költözik, otthonosabban érezze magát?
Lesz örök baráti szerződés?
Mao elvtárs portréja állítólag már megérkezett az MSZP budapesti székházába.

Támadás? Visszavonulás?
Felvillant a lehetőség, hogy a Dalai Láma már nem játszik tovább döntő szerepet a politikai porondon. Őszentsége már többször utalt rá, hogy „félig nyugdíjban” van, egy esetleges visszavonulással teljesen a száműzött kormánynak, és a szavazóknak adná át a vezetést, és az emigrációban megszűnne a tibeti vallás és politika évszázadok óta tartó együttélése. Aztán ott vannak egyéb szempontok is: meddig zsigerelhető egy 73 éves ember, aki az elmúlt közel negyven évben szinte folyamatosan pörgött? Mikor lehet a Dalai Láma egyszerű szerzetes, aki visszavonulhat meditálni, aki a buddhizmusnak szentelheti idejét? Wang Lixiong kínai író, ismert entellektüel kedden tolt fel egy esszét a blogjára, melyben azt elemzi, hogy mi fog történni, ha a Dalai Láma meghal.

„Aki érti a tibeti helyzetet, az tudja, hogy a Dalai Láma sorsa sebhelyként virít minden tibeti szívén. A tibeti buddhizmus spirituális vezetője, a boddhiszattva elképesztő áldozatokat hozott. Feladta a függetlenség követelését, és csak egy magas szintű autonómiát szeretne, hogy megőrizhessék Tibet egyedi kultúráját és vallását. De a kínai kormány ezekre a szerény feltételekre is csak szüntelen megalázással válaszolt. Nem engedik a Dalai Lámának, hogy visszatérjen szülőföldjére, nem engedik, hogy találkozzon népével, akik egész életükben vártak arra, hogy láthassák. Egy életre elszakadtak egymástól. Ez a fajta fájdalom semmivel sem összehasonlítható. Amíg a Dalai Láma él, nem számít milyen nehézségekkel találkoznak, a tibetiek reménye megingathatatlan. De ha a Dalai Láma meghal, ezt a reményt kétségbeesés váltja fel, a düh legyőzi majd a félelmet, és a gyász helyét átveszi a harag. Ezért a következő tibeti felkelés elképesztően vad lesz. A hatása mélyebb, az érintett területek nagyobbak, a résztvevők száma többszöröse lesz az ideinek. És nem lehet majd rövid idő alatt elcsendesíteni.”

A legjobb barát
Nem lehet közömbös a kínai oldal számára, hogy a Dalai Láma kiszáll-e, avagy sem. 2009 Tibet megszállásnak hatvanadik, és az 1959-es szabadságharc ötvenedik évfordulója. Lehetnek gondok. Őszentsége buddhizmusának eddigi legnagyobb haszonélvezője a Kínai Kommunista Párt volt, talán el sem tudják képzelni, de az általuk „csuhába bújt farkasnak” nevezett férfi a legjobb barátjuk, de ez a barát most elengedte a kezüket. Sokszor érte a vád a Dalai Lámát, hogy Tibet ügyét feláldozta a buddhizmus oltárán. Az erőszakmentesség melletti kiállás első áldozatai azok a tibeti szabadságharcosok voltak, akik 1956-tól harcoltak fegyverekkel a megszállók ellen. A hatvanas évek végére már Nepálból csaptak át tibeti területekre, de végül mindenki elfordult tőlük, beleértve a Dalai Lámát is. A Tibet védőszentjeként tisztelt vezető megadásra felszólító üzenete magnószalagon, és levélben járta végig a gerillákat, akik közül sokan kétségbeesésükben öngyilkosságot követtek el. Az erőszakmentesség továbbra sem vitapont a Dalai Láma számára, de a függetlenség követelése ismét valósággá válhat, ha a tibetiek is úgy akarják.

Az élete alkonyán járó XIV. Dalai Láma 73 évesen is belátta: az eddig folytatott politika nem jött be. Intelligenciáját, és – de nehéz leírni ezt a szót cinikus világunkban- nagyságát bizonyítja, hogy képes volt a megújulásra.

“Útelágadozás”
Több nézőpontból is szemlélhetjük az eseményeket, és többféle forgatókönyv szerint alakulhat a jövő. Kína továbbra is játszhatja a rendíthetetlen ólomkatonát, és növelheti a katonaság létszámát Tibetben még tíz millióval, hogy minden kupac kutyaszar mellé jusson egy rohamrendőr, vagy az éppen most zajló nyolcadik tárgyaláson már más hangot üt meg, és ne adj’ Isten, elkezdődik valamiféle enyhülés. Az igazán nagyok képesek megújulni, itt lenne a remek alkalom, hogy Kína bizonyítsa, valóban érdemes a világ megbecsülésére.

Epilógus
Emlékeztek még a cikk elején Serkhong Rinpocse és a XIII. Dalai Láma történetére? A XIV. Dalai Láma azért mesélte el nekünk ezt a sztorit, hogy bemutassa: az események tibeti szempontból gyakran több síkon zajlanak egy azon időben és térben. Ebből az állításból kiindulva mi is feltehetjük a kérdést: vajon melyik forgatókönyv fog megvalósulni, és egyáltalán, látjuk-e mi az összes síkot?

video:http://www.youtube.com/watch?v=NflbbNHpP5A&eurl=

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: