Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Tibet az amerikai sakkjátszmában II.

2008. szeptember 1./Demokrata/TibetPress

A Kína meggyöngítését és végső soron feldarabolását célzó politikája részeként Washington támogatást nyújt a tibeti szeparatistáknak éppúgy, mint a Hszincsiang-Ujgur tartományban aktivizálódó muzulmán szervezeteknek (Szövetség Kelet-Turkesztán Nemzeti Egységéért, Ujgur Felszabadítási Szervezet, Közép-ázsiai Ujgur Dzsihád Pártja), amelyek kiképzésében és felfegyverzésében a CIA-val szoros munkakapcsolatot ápoló pakisztáni titkosszolgálat (ISI) mellett az al-Kaida is szerepet vállalt egy regionális iszlám kalifátus létrehozása végett.

Az öbölállamok különböző vahabita alapítványainak bőkezű anyagi támogatását élvező „kalifátus-terv” mint egységes politikai entitás magába foglalná Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán (Nyugat-Turkesztán) és a kínai Hszincsiang-Ujgur (Kelet-Turkesztán) autonóm régió területét – az Egyesült Államok közép-ázsiai stratégiai érdekeinek megfelelően.

Az amerikai titkosszolgálatok az ötvenes évek közepe óta intenzív támogatást nyújtanak a tibeti szeparatizmusnak, és több mint két évtizeden át (1974-ig) maga a dalai láma is a CIA fizetési listáján szerepelt. 1956-tól a CIA széles körű titkos hadműveleteket folytatott Tibetben a kínai kommunisták ellen, amelyek az 1959-es véres felkelésbe torkolltak. Ennek leverése több tízezer halálos áldozatot követelt, a dalai láma pedig mintegy százezer hívével együtt indiai száműzetésbe kényszerült. Ezután a CIA a coloradói Leadville melletti Hale Camp-i kiképzőtáborban folytatta a tibeti ellenállók kiképzését gerilla- és szabotázs-akciók végrehajtására, legalább 1966-ig. Jellemző módon a világsajtó hajlamos volt arra, hogy a lhászai forrongást „reakcióként” állítsa be „Tibet kínaiak általi gyarmatosítására”, sőt attól sem riadt vissza, hogy genocídiumot emlegessen, márpedig a „gyarmatosításhoz” minimum két különálló országra van szükség. Adott esetben viszont nem árt emlékeztetni, hogy Tibetet sohasem ismerték el független államnak.

Területét a XIII. században csatolták Kínához a mongolok, és amikor a XVIII. században a mandzsuk 18 provinciára osztották fel birodalmukat, ezek egyike lett a tibeti tartomány. A XIX. század végén aztán a britek Indiából behatoltak Tibetbe, ahol kereskedelmi telepeket létesítettek, és a tartományt félgyarmati függésbe taszították. Mindez a 13. dalai láma uralkodása alatt történt, aki az angol megszállásban kedvező alkalmat látott a függetlenségi követelés megfogalmazására, mégpedig – csöppet sem szerényen – egy több mint két és fél millió négyzetkilométernyi kiterjedésű „Nagy Tibetre” (Kína egyharmadára!) tartva igényt, mivel szerinte ez többé-kevésbé megfelel annak a területnek, amelyet a Tubo-dinasztia uralt, potom ezer évvel korábban. Nyilvánvaló, hogy a tibeti igény kielégítése Kína halálos ítéletét jelentette volna, így válasz nélkül is maradt, éspedig teljes mértékben: Tibet függetlenségét ugyanis sem az ENSZ, sem a világ egyetlen országa nem ismerte el sohasem. Ezen túlmenően, ha gyarmatosításról beszélünk, ez tipikus módon azt feltételezi, hogy a hódító ország kisajátítja a meghódított javait. Tibet utóbbi fél évszázados történelmét nézve viszont éppen fordított jelenséget tapasztalhatunk. A tibeti lakosság megháromszorozódott az egészségügyi helyzet javulása és az életszínvonal növekedése következtében, ami persze nem is volt olyan nagy kunszt, tekintettel a katasztrofális életkörülményekre, amelyek közepette a tibetiek 90 százaléka tengette életét a dalai lámák teokratikus rezsimjében. Ami pedig az állítólagos „népirtást” illeti, amikor 1959-ben a kínai néphadsereg elfojtotta a három évvel korábban a litangi kolostorból kiinduló és a CIA anyagi és logisztikai támogatását élvező fegyveres felkelést, az Egyesült Államok propagandacélból elhitette a világközvéleménnyel, hogy genocídium történt, a száműzetésbe kényszerült tibeti buddhista autoritások ezért dobták be a köztudatba az 1,2 millió halálos áldozat számát. Mellesleg a tibeti felkelők fő célpontjai – a „vörös Kína megszálló erői” mellett – éppen a tibeti vallási hatalmasságok voltak, nem véletlen, hogy manapság jobbára ők és az udvartartásukhoz tartozók alkotják a tibeti menekültközösséget Indiában. Utóbb aztán több demográfiai tanulmány kimutatta, hogy ez a szám nem több durva hamisításnál. Patrick French angol írót, a Szabad Tibet Kampány (Free Tibet Campaign) volt igazgatóját, miután átvizsgálta a „népirtással” kapcsolatos hivatalos dokumentumokat, amelyekre a tibeti emigránskormány a vádjait alapozta, és szembesült a bennük feltüntetett adatok tarthatatlanságával, a témának szentelt könyve tanulsága szerint mélyen lesújtotta, hogy éppen azok éltek vissza a világ hiszékenységével, akiket korábban annyira csodált.

Végeredményben ugyanis, ha egy konfliktus során egy (akkoriban) alig kétmilliós népességből 1,2 milliót megölnek, akkor valóban genocídiumról lehet beszélni, ha viszont néhány tízezer halottról van szó mindkét oldalon, akkor csak polgárháborúról. Az 1,2 millió áldozat száma lehetővé tette a közvélemény manipulálását a kínaiakkal szembeni bizalmatlanság, sőt gyűlölet irányába. Ez a módszer az utóbbi hatvan évben már jól bevált más lejáratni kívánt nemzetek és állítólagos genocídiumok összefüggésében. A márciusi lhászai események során a tibeti tüntetők barbarizmusa, enyhén szólva, nem passzolt a dalai láma világszerte prédikált pacifizmusához, ahogyan a tibeti buddhizmus Nyugaton propagált tolerancia- és együttérzés-imázsához sem. Miután rádöbbent a hitelvesztés kockázatára, a tibeti buddhista főméltóság gyorsan el is határolódott hívei erőszakoskodásától, de addigra már a brutális képsorok bejárták a világot, és még az egyébként közismerten hatékony amerikai dezinformációs gépezet sem volt képes kozmetikázni azokat. Ami ugyanis Lhászában történt, az nem használt sem a kínai kormánynak, sem a tibeti lakosságnak, sem az emigráns tibeti ellenzékieknek. Annál inkább az Egyesült Államoknak, NATO-csatlósainak és persze izraeli védencüknek, mert az emberi jogok kínai megsértése körül csapott médiahisztéria révén – legalább ideiglenesen – el tudták terelni a közvélemény figyelmét saját jogsértéseikről: iraki és afganisztáni háborús bűneikről, a titkos fogolytáboraikban alkalmazott kínzásokról, politikai gyilkosságaikról, a Közel-Kelet és az eurázsiai térség destabilizálását célzó felforgató akcióikról, a „terrorizmus elleni világháború” cégére alatt polgári célpontok ellen folytatott állami terrorizmusukról.
Gazdag István


Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb