Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Thamzing: a kommunista terror

2008. november 19./szerda/IR/Free Tibet Blog/TibetPress

A hivatalos kínai propaganda szerint a feudális viszonyok között élő Tibetet a Mao irányította Népi Felszabadító Hadsereg, és a Kínai Kommunista Párt vezette be a huszadik századba. Noha a tibeti gazdák valóban a kolostoroktól, a tibeti nemességtől, vagy a tibeti kormánytól bérelték a földjeiket, és nekik fizettek adót, az állam szerkezetét pedig a világ fejlettebb részeihez mérve joggal lehetett elmaradottnak nevezni, az igazi sötétség csak a kommunista Kína színre lépésével köszöntött be a Hó országában.

Az osztályharc során egyes osztályok győzedelmeskednek, másokat kiirtanak. Ilyen a történelem, ilyen a civilizáció ezeréves történelme.”

Jönnek a kínaiak
A kínai néphadsereg 1949-ben lépett tibeti területre, de egészen az ötvenes évek közepéig „jobbik arcát” mutatta –már ha lehet ilyesmiről beszélni egy hadsereg esetében- mindent általuk igénybe vett szolgáltatásért busásan fizettek a tibetieknek. Ebben a hat évben Tibetben a hadsereg fizetett tibeti munkások segítségével kiépítette azokat az útvonalakat, amelyek biztosították a hadianyag utánpótlást a frissen megszállt területeken. A tibetiek megásták, illetve megépítették saját sírjukat. 1956-tól az addig kompromisszumra késznek tűnő kommunista párt Kelet-Tibetben elkezdte a „demokratikus reformok bevezetése” névre keresztelt hadműveletét, melynek célja az volt, hogy Tibetet –kínai mintára- egy arctalan, színtelen, félelemszagú, rabszolgaanyagot biztosító munkatáborrá változtassa. „A Világ Teteje” megkezdte alászállását a pokol legmélyebb bugyraiba.

A tibeti életforma megsemmisítése ellen először Kelet- Tibetben fogtak fegyvert tibetiek, ám kezdeti sikerek után a hadsereg könyörtelenül felmorzsolta a szétszóródott gerilla csapatokat. Ez a fajta kínai ellencsapás még tisztességesnek nevezhető ahhoz a „thamzing”-nak nevezett hadviseléshez képest, melyet egész Tibet területén bevezettek.

Előre kitervelt spontán terror

A thamzing, vagy „harci gyűlés” az osztályharc fogalmában gyökerezik, a kínai kommunisták azért hozták létre ezt a gyakorlatot, hogy az osztályok közötti ellentét ne csak ideológiai szinten- Marx és Engels műveiben- nyilvánuljon meg, hanem a valóságban is. Az osztályoknak tényleg harcolniuk kell egymás ellen - jelentette ki Mao- a paraszt csapja pofán a földesurat. A reakciós –értsd hagyományos tibeti- gondolkodású elemek végeérhetetlen vadászata megkezdődött, és ha valaki hibázott, akkor nyilvánosan meg kellett őt tagadniuk a „haladó, szocialista tudatú” embereknek. A kommunista társadalomban nem volt helye szerzeteseknek, lámáknak, nemeseknek, „kulákoknak”, gyökerestül akarta őket kiirtani a párt, ám ezeket az embereket túl egyszerű lett volna szimplán összegyűjteni, és kivégezni. A reakciós elemek megbüntetésében a tibeti népnek aktívan részt kellett vennie, hogy leckét kapjon a Mao-i gondolatból. A perverz színjátékot gondosan megszervezték a kínaiak, noha általában igyekeztek úgy feltüntetni, mintha csak a korábban elnyomottak jogos felháborodása tört volna felszínre. Az első thamzingok célpontjai a tibeti társadalom megbecsült tagjai voltak, tibeti nyelven úgy mondják, hogy falvak vezetői, nemesek, vagy magas rangú lámák, de kínaiul ejtve ez úgy hangzott, hogy “mocskos reakciós bagázs“. Az 1959-es felkelés leverése után a kínaiakkal együttműködő lámák, gazdag földbirtokosok is azt vették észre, hogy amíg korábban relatív biztonságban éltek, most minden átmenet nélkül „ellenségnek” bélyegezték őket. Egész Tibetet két részre osztották: jó és rossz osztályháttérrel rendelkezőkre, kizsákmányoltakra és kizsákmányolókra. Ráadásul a thamzing is csak egy volt azok közül a rendelkezések közül, melyekkel a korábbi tibeti életformát apró darabokra szedték, hogy egy új kommunista világrendet plántáljanak a helyébe: egymást érték a mindenki számára kötelező ideológiai gyűlések, a pártot és Mao-t dicsőítő felvonulások, az osztályharc lett a legfontosabb politikai ügy, és a tibetieknek olyan szavakkal kellett megismerkedniük, amelyek eddig nem képezték nyelvük részét.

„Ezek a „gyűlések” ördögien kegyetlen bíráló összejövetelek voltak, ahol gyerekeknek kellett képzeletbeli bűnökért megvádolniuk a szüleiket, parasztoknak kellett megtagadni, és megverni földesuraikat, diákoknak kellett megalázni tanáraikat, ahol a büszkeség minden szilánkját apró darabokra tépték sajátjai, gyerekei, szerettei. Idős lámáknak prostituáltakkal kellett nyilvánosan közösülniük. A vádlottakat gyakran megverték, leköpték és levizelték. Minden létező módon megalázták a kiválasztottat, és ez megölte őket, többszörösen. Ha valaki átesett egy thamzingon, soha többé nem beszéltek róla. Nem lett a nép mártírja, mert maga a nép gyilkolta meg. Azoknak köszönhette halálát, akiknek hálásnak kellett volna lenniük, de bűntudatuk miatt az emberek inkább elfelejtették őt, és szerepüket is, melyet megalázásában játszottak.”

Rapten Dorje visszaemlékezése is bizonyítja, hogy a thamzingnak sok esetben nem csak a megvádolt személy volt az egyetlen áldozata, hanem mindenki, aki részt vett benne. Ez a fajta pszichoterror alapjaiban rázta meg a tibeti társadalmat. Senki sem volt biztonságban, és senki sem vonhatta ki magát a hatása alól.

Vörös és fekete
1958-ra már a vallást is nyíltan rendszerellenesnek bélyegezte a párt, a papság lett a „vörös”, az arisztokrácia pedig a „fekete ellenség”. ’58 szeptemberében a kínai hadsereg bejelentette, hogy a Dzogcsen Kolostorban is thamzingot vezetnek be, és a szerzeteseknek meg kell tagadniuk tanítóikat. Az intézmény közel ezer szerzetese úgy döntött, hogy nem hajlandók tanítóik ellen fordulni, és kiszabadítják a túszul ejtett lámákat a kolostorban tanyát vert kínaiak kezéből. A harci gyűlés előtti éjszaka a rangidős szerzetesnek visszaadták fogadalmukat, baltát, és egyéb fegyvert ragadtak, és véres harcban megölték az összes kínai katonát. Az életben maradt hétszáz szerzetes porig égette kolostorát, és csatlakozott a Kelet-Tibet völgyeiben portyázó szabadságharcosokhoz.

Egész Tibet attól rettegett, hogy mikor kerül rá a sor. Gyűléseken nem csak másokat kellett vádolni, hanem önkritikát is kellett gyakorolni. A tibetiek kivétel nélkül azon töprengtek, hogy olyan vétségeket találjanak ki, amelyek kielégítik a kínaiak morbid étvágyát, de nem olyan komolyak, hogy bajba sodorják az embert. Felnőtt férfiak vallották be kínai káderek, politikai tisztek, és az okulni összeterelt tibetiek előtt, hogy egy zsömlével többet vettek az ebédnél, vagy hogy a piacon flörtöltek egy lánnyal.

„Mindenki kémkedett mindenki után. A kommunista vezetők elérték, amit akartak: a tisztviselők, és az emberek egész nap lábujjhegyen álltak, kiderült kinek vannak ellenérzései a rezsimmel szemben, és egy olyan atmoszférát hoztak létre, amelyben senki sem bízott senkiben. Közben egy lehetséges összeesküvés esélye a minimálisra csökkent.”

Mindenki részesedik

Mire a harci gyűlés az ötvenes évek közepén eljutott Tibetbe, addigra Kínában az előző 5-7 évben már tökélyre fejlesztették a koreográfiát. A thamzing nem csak a tibetiek kiváltsága volt, kijutott belőle minden rendű és rangú embernek Kína teljes területén. A lincselés kommunista formája alól még a legmagasabb rangú kínai politikusok sem vonhatták ki magukat. Nyilvánosan alázták meg például olyan öreg elvtársakat is, mint a Hosszú menetelésben is részt vevő Peng Dehuai. A volt védelmi minisztert 1966-ban tartóztatták le, miután elvesztette Mao kegyeit. Vörös gárdisták 130 alkalommal citálták a tömeg elé, olvasták fejére bűneit, és verték darabokra. Liu Shaoqi Kína elnöke volt 1959 és 1968 között. 1967-ben Mao kapitalistának, és árulónak bélyegezte az egyre népszerűbb vetélytársat, ami letartóztatásához vezetett. Feleségét többször tették ki nyilvános megalázásnak, főleg azért, amiért egy alkalommal hagyományos kínai kosztümben, és nem Mao öltönyben fogadott egy külföldi küldöttséget. A ruhaválasztás egyértelműen a kommunizmus elárulásának számított, ezért Wang Guangmei-t fehér maskarába öltöztették, és pingpong labdákból álló gyöngysort akasztottak a nyakába, így parádéztatták körbe Pekingben az őrjöngő vörös gárdisták között. Liu Shaoqi-t többször megkínozták a börtönben, és orvosi kezelés hiányában 1969-ben meg is halt. Felesége Mao halála után, a Deng-i enyhülés időszakában, 1979-ben szabadult a fegyházból.

„Rendelkezünk a kritika és az önkritika marxista-leninista fegyverével. Megszabadulunk a rossz dolgoktól, és megtartjuk a jót.”

Így jár minden reakciós
1962 májusában a kínaiakkal együttműködő X. Pancsen Láma megírta 70.000 karakterből álló beszámolóját, mely a Tibetben tevékenykedő kínai kommunisták bűneit sorolta fel. Mao a Kommunista Pártban is pozíciót betöltő lámát „reakciós feudális nagyúrnak” nevezte, és ez egyet jelentett azzal, hogy a tibeti buddhizmus második legfontosabb tisztségét betöltő láma már nem érinthetetlen. 1964-ben tartóztatták le, és hét héten át tartó thamzingnak vetették alá. A nagy tömegek előtt végrehajtott megalázások során a haját tépték, verték, és leköpték. Ítélet nélkül került börtönbe, ahonnan csak tizennégy évvel később, Mao halála után szabadult. Miközben a kínaiak bábként használták a Népi Kongresszus alelnöki posztját is betöltő Pancsen Lámát, addig az nem szűnt meg a tibeti buddhizmus leghatásosabb védelmezőjeként fellépni. Ám letartóztatása után nem volt, aki gátat szabjon a kommunista „reformoknak”, és a kolostorok hamarosan olyan intézményekké alakultak át „ahol kínai káderek fiatal szerzeteseket képeztek ki arra, hogyan tagadják meg a kolostorokat vezető idősebb lámákat.”

„Láttam rabokat meghalni thamzing közben. Egy Sholkang Yonten nevű idős, finom ember, a XIII. Dalai Láma egykori írnoka nem volt hajlandó megtagadni a Dalai Lámát, és ezért megverték. Ájultan esett össze, és útban a kórház felé meghalt.”

Nagy ugrás hátra

A „kulturális forradalomnak” nevezett központilag irányított holokauszt idején a kommunista paranoia eggyel magasabb szintre lépett, a thamzingok száma pedig egész Kínában meghatványozódott. 1966 szeptemberében, a „forradalom” kezdetekor a Tibeti Autonóm Régió kommunista pártja tagjainak 25 százalékát azonnal „kapitalistának”, és „ellenforradalmároknak” bélyegezték, 127 kádert azonnal nyilvános thamzingokon ítéltek el, és juttattak utána munkatáborokba. Azokat a magas rangú tibeti elvtársakat, akik a megszállás előtti Tibetben a nemesi réteghez, vagy a magas rangú papsághoz tartoztak, és éveken át szorosan együttműködtek a megszálló erőkkel, a legdurvább, legbrutálisabb megalázásoknak, és büntetéseknek tették ki. Egyetlen egy tibetihez nem nyúlhattak a vörös gárdisták, a 17 pontos egyezményt is aláíró Ngawang Jigme Ngabo-hoz. Az „tibeti hazaáruló Number 1.” Pekingben élt, és Mao személyes védelmét évezte, ezért még szavakkal sem lehetett kritizálni sem őt, sem pedig családját, annak ellenére, hogy a tibeti korábban miniszteri rangban szolgált, és a kommunisták ellen vezényelt tibeti hadsereget irányította Kelet-Tibetben, amikor kínai fogságba esett.

Mao öröksége
A középkori őrjöngő tömegek előtti kivégzések hangulatát idéző thamzingok Mao halála után megszűntek létezni, a Nagy testvér ajándéka gazdájával együtt a sírba szállt, legalábbis valós formájában. A kritikai gyűlések, a „gondolat reform” táborok, az egymást feljelentő, és önmagukat kritizáló elítéltek gyakorlata ma is működik a börtönökben, a civil életben pedig továbbra is meg kell tagadni a dalai lámát, és el kell ítélni a reakciósokat, szeparatistákat. A thamzingra jellemző pszichológia viszony ma is működik a kommunista Kínában: a pártvezetés tagjai a Mao zubbonyt ugyan Armani öltönyre cserélték, de a félelem, az elnyomás, a diktatúra ugyanaz maradt.
A Tienanmen téren Mao elvtárs ma is nagy mosollyal néz le az ő szeretett népére.
Forrás:
Tsering Shakya: The Dragon on the land of Snows
Palden Gyatso: Fire under the Snow
Mikel Dunham: Interview with Arjia Rinpoche
Jamyang Norbu: The Warriors of Tibet

video: http://www.youtube.com/watch?v=gBpdsnINSWQ&eurl=


Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb