Szigorúan védett vallások

2010. október 15. /Hetek.hu/TibetPress

Blaszfémiaellenes világtörvényt készít az ENSZ

A vallások becsmérlése és rágalmazása ellen szóló határozattervezetről tart majd év végi ülésén szavazást az ENSZ közgyűlése, amit a 96 országot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete nyújtott be. A tervezetet már márciusban elfogadta az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága. Valószínűleg ugyanazt a szöveget fogják kisebb eltérésekkel szavazásra bocsátani az ENSZ közgyűlésén, várhatóan decemberben. A tervezet egyenesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvény által történő korlátozására „ad felhatalmazást” az ENSZ tagállamainak, amennyiben a vallás tisztelete, védelme indokolttá teszi a fellépést.

1999 óta több hasonló határozatot fogadott el az ENSZ közgyűlése, amelyek ugyan más-más név alatt futottak, de hasonló célkitűzéssel: lényegük a klasszikus értelemben vett vallás- és lelkiismereti szabadság újraértelmezése. Az egyetemes emberi jogi instrumentumok, azaz az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az 1966-os Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya a vallás- és lelkiismereti szabadságot úgy határozzák meg, hogy magába foglalja azt a jogot, miszerint az egyén világnézetét szabadon megfogalmazhatja, valamint meg is változtathatja.

Az akkori szovjet blokk mindig kifogásolta a „nyugati típusú" emberi jogok egyetemes mivoltát, mondván, hogy azok afféle nyugati, „kapitalista" értelmezés gyümölcsei. Ehhez az állásponthoz zömében igazodtak a gyarmati birodalmak felbomlásából megszületett államok. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, valamint a világszervezet közgyűlése a hetvenes évektől az emberi jogokról alkotott eltérő felfogások közötti csata színterévé vált. A Szovjetunió megbukott, vele együtt a szocialista emberi jogi felfogás is. Manapság az iszlám jogból merít közvetlenül inspirációt az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC), amely 1999 óta folyamatosan nyújt be határozattervezeteket, amelyek rendszerint átmennek az Emberi Jogi Bizottság szűrőjén, sőt a közgyűlésen is megszavazzák.

Ezek közös vonása, hogy a nemzetközi jogba kívánnak beemelni olyan fogalmakat, amelyek a vallási rendszerük szerves részei: ilyen például a vallások tisztelete, védelmükre szóló felhívás, mondván, az iszlámban minden hívő kifejezett feladata a vallás tisztelete és védelme. Az „egyetemesnek" mondott, uralkodó, nyugati emberjogi felfogás számukra tulajdonképpen a nyugati zsidó-keresztény gyökereket tükrözi, ezért úgy érzik, hogy ideje alternatív jogforrásból meríteni, nevezetesen az iszlámból.

Kezdetben az OIC kizárólag az iszlám védelmére, valamint az iszlamofóbia visszaszorítására koncentrált, de idővel csak úgy tudott elég szavazatot nyerni a javaslataira, hogy engedett eredeti tartalmából. Így történt, hogy az iszlám védelméről a hangsúly áttevődött a vallások védelmére, valamint az iszlamofóbia mellett bekerült az antiszemitizmus és a keresztényellenesség visszaszorítása is mint célkitűzés.

Az OIC törekvései jelentős számú nem muzulmán lelkes támogatót is nyertek, mint például India (ahol 5 államban érvényben van a keresztényeket célzó, hittérítés elleni törvény) vagy Kína (ahol csak a hatóságilag engedélyezett vallásgyakorlás szabad) és Oroszország (ahol a Pravoszláv Egyház kiváltságos jogállást élvez). A „nyugati" blokk rendszerint leszavazza az OIC tervezeteit, de alulmarad, miközben az egyik vagy másik oldalon intenzív harc zajlik a „többiek" elnyerésére. A jelenlegi határozattervezet 20 igen, 17 nem szavazat mellett, 8 tartózkodással ment át az Emberi Jogi Bizottságon, amelyben az ENSZ-tagállamok rotációs alapon vállalnak tagságot. Idén, úgy tűnik, nagyon szoros küzdelem várható a közgyűlésen.

Gyanús szókapcsolatok

Egyetlen jogsértést hoznak fel példaként a határozattervezetben (egyébként semmilyen konkrétum nem kerül említésre): a szöveg „határozottan elítéli" a svájci minaretépítés tilalmát. A tervezet szerzői szerint a tilalom az iszlamofóbia megnyilvánulása, és súlyosan sérti a vallásszabadsággal foglalkozó nemzetközi emberi jogi kötelezettségeket. Sem a mostani tervezetben, sem az előkészítő jelentésekben nem találunk arra utalást, hogyha Svájcban a meglévők mellett újabb minaretet nem is építhetnek a muzulmánok, mégiscsak akadály nélküli a szabad vallásgyarkorlásuk, az előterjesztők országaiban viszont biztos, hogy ez nem így van.

A tervezet egyébként nemcsak a konkrét jogsértések visszaszorítását tűzi ki célul (diszkrimináció, erőszaktétel egy vallás híveivel szemben), hanem igen pongyolán is fogalmaz: sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy megjelennek a „médiában lévő negatív képzetek egyes vallások kapcsán", amelyek „különösen a muzulmánokat érintik a 2001. szeptember 11-ei események nyomán". Sem a mostani tervezetben, sem az előkészítő dokumentumokban nem találjuk a legenyhébb utalást sem arra, hogy a fenti megállapítás fordítva is igaz: 2001, pontosabban 2003 óta, Irak megszállását követően a keresztény kisebbségek helyzete lényegében minden muzulmán országban megromlott (az iraki helyzet miatt világszerte a keresztény kisebbségeken állnak bosszút - nem negatív képzetekről vagy diszkriminációs hajlamokról beszélünk, hanem tízezres nagyságrendben mérhető emberi áldozatokat követelő erőszakhullámokról).

A határozattervezetben használt egyes visszatérő kifejezések jelentését sem árt tisztázni, mint az iszlamofóbia, mert a háttéranyagok segítségével megtudhatjuk, hogy iszlamofóbia-gyanús bármilyen szókombináció, amely összekapcsolja az iszlámot a terrorizmussal, például olyan kifejezés, mint az „iszlám terrorizmus" vagy az „iszlamofasizmus".

Halálos bűn lesz az aposztázia

Az ENSZ-közgyűlés határozatai kötelező erővel nem bíró jogi aktusok. Nincs közvetlen hatályuk a tagállamokban, a nemzetközi szokásjog részeként azonban hivatkozási alapot képezhetnek, legitimációt adhatnak például az egyes tagállamok jogalkotása, alkotmányozása során egy-egy törekvésnek. Továbbá befolyással vannak az általános jogi elvek megfogalmazására, így az egyes államok jogrendszerére.

Azokban az államokban, ahol muszlimok élnek többségben, két típusú jogrendszert találunk. Az egyikben az iszlám jog közvetlen hatállyal bír, így iszlám köztársaságról beszélünk. A saria tulajdonképpen a konkrét szokásjog gyűjteménye, amely értelmezi a Koránból származó jogi elveket, rendelkezéseket (iszlám jog). A rendszer távolról sem egységes, mivel többfajta szokásjogi (saria) értelmezés létezhet egy bizonyos iszlám jogi rendelkezésről. Például Iránban a keresztények és más vallási kisebbségek „alárendelt" („dhimni") jogállással rendelkeznek. Az ottani saria pontosan meghatározza jogaikat és kötelezettségeiket az élet minden területén. Észak-Nigériában viszont, annak ellenére, hogy a keresztények jelentős kisebbségként élnek, olyan helyi hatalmak léteznek már, amelyek úgy értelmezik a Koránt, hogy nem kötelező megadni az alárendelt státuszt sem, deklarált céljuk a kereszténymentes társadalom építése.

A másik típusú jogrendszer a gyarmati birodalom utáni időszakban keletkezett, eredetileg világnézetileg semleges, szocialista típusú alkotmánnyal rendelkezett, míg jogrendszerét a volt gyarmatosító hatalomtól örökölte. A nyolcvanas évektől egyre nőtt a nyomás a társadalom bizonyos rétegei részéről arra vonatkozólag, hogy fel kellene számolni az állam világi berendezéseit és áttérni egy iszlám köztársaság típusú modellre, amelynek az a lényege, hogy az iszlám jog közvetlen hatállyal bír.

A világi kormányok egyre több engedményt voltak kénytelenek tenni a vallásos tábor számára, de a kormányzati erők egyrészt a hatalmukat kívánták megőrizni, másrészt nem akarták elidegeníteni maguktól a társadalom azon széles részét, amely bár muzulmánnak vallja magát, de esze ágában nincs egy iráni vagy tálib típusú rendszerben élni. Ezért, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, próbálták úgy átvenni a vallásos tábor programját, hogy közben ne kelljen felszámolni az állam világi berendezéseit. Így került kiegészítésre például a nyolcvanas évek közepén Pakisztán polgári törvénykönyve. Az egyébként a brit gyarmatosító hatalom által bevezetett blaszfémiatilalmat - amely Európából ered, és máig érvényes Írországban, Németországban, Ausztriában és más államokban is - kiegészítették azzal a kitétellel, hogy a próféta elleni rágalmazás halálbüntetéssel jár, a Korán elleni rágalmazás pedig börtönbüntetéssel.

A kiegészítés közvetett módon a hitehagyott muzulmánokat célozza, mivel a Korán egyértelműen arról rendelkezik, hogy az aposztáziát (hit-elhagyást) halállal kell megbüntetni. Vallásvédelmet szolgálnak hasonló logikával a blaszfémiaellenes törvények mellett a hittérítés elleni törvények is („anticonversion laws"). Utóbbi törvénytípus a hindu-buddhista világot is jellemzi (Indiában 2006 óta érvényben van ilyen törvény, Butánban várhatóan év végéig szintén fognak elfogadni hasonlót).

Érdemes megfigyelni, hogy amikor a kormányok ezekkel az eszközökkel a vallás- és lelkiismereti szabadságot korlátozzák, milyen indoklással teszik: például Butánban kifejezetten a keresztény gyülekezetek visszaszorítása a megnevezett cél, és még az év végén szavazás várható Mauritius szigetén. A törvény indoklásából is kiderül, hogy határozottan a növekvő pünkösdi-karizmatikus mozgalmat kívánják visszaszorítani.

Algériában azelőtt, hogy egy hittérítés elleni törvényt (amely valójában a hitehagyott muzulmánokat célozza) benyújtottak 2006-ban, több volt muzulmán nyíltan mesélt a médiában a keresztény hitre való áttéréséről. Azzal a puszta ténnyel, hogy muzulmánok áttérnek a kereszténységre, és nem tesz ellenük semmit a kormány, sikerült a vallási erőknek tematizálni a közbeszédet. Ez történt idén Afganisztánban is, amikor egy tévéstábnak sikerült lefilmezni egy földalatti gyülekezet összejövetelét - válaszul rögtön benyújtottak egy hittérítés elleni törvényjavaslatot a kabuli parlamentben.

A vallások elleni rágalmazásokat tiltó ENSZ-határozatok ezért azokban az államokban bírnak különleges súllyal, ahol ingatag a helyzet, nem tudni, hogy a világi vagy a vallásos tábor igényeit fogja-e figyelembe venni a jogalkotó. Például az év elején Indonéziában laikus civil csoportok nyújtottak be egy keresetet az Alkotmánybíróságnál, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek az ottani blaszfémia-törvényt. A keresetet azzal az indokkal utasították el, hogy az indonéziai blaszfémia-törvény az ENSZ vallások védelmével foglalkozó határozataival összhangban van, így nem sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot.

Az Open Doors strasbourgi székhelyű keresztény emberi jogi szervezet úgy látja, hogy a jelen tervezet elfogadása esetén legitimizálhatja az egyes tagállamok keresztényüldözési gyakorlatát, valamint az európaiak alapjogait is korlátozná. Mivel a tervezet elfogadása idén, úgy tűnik, nem borítékolható előre (egyes államok a jelzések szerint elállnának a tervezet támogatásától), online aláírásgyűjtés szerveződött a http://www.opendoorsuk.org/ „Right to believe" menüpont alatt.