Miközben Marokkóban, a marrakesh-i piacon lődörgöm, jóval naplemente után, Dzongsar Khyentse Rinpocse azt állítja, hogy amennyiben igazként fogjuk fel a hétköznapi valóságot, bele fogunk őrülni. A filmesként és íróként is ismert buddhista láma recsegő, rossz vételű mobilján keresztül azt állítja, hogy mindennapi életünk csupán egy „ hosszú álom”- megrémülünk attól, amit kitalálunk magunknak.

„ A valóság nem az, aminek mi hisszük.” – magyarázza a láma, miközben a portékájukat kínálgató árusok hangoskodnak körülöttünk. „Túl kell lépnünk ezen.”

„ A problémánk az, hogy mindazt, amit látunk valósnak és állandónak képzelünk” – folytatja.” Valójában csupán egy múló illúzióról van szó. Nincs miért aggódnunk, csak egy percet / vagy egy egész életet/ kell várnunk, és minden tovaszáll.”

„ Amikor az ember azt álmodja, hogy épp lezuhan egy szikláról, megijed. Azonban ha rájössz ,hogy mindez nem több egy álomnál – ehhez persze nem kell feltétlenül felébredned – már nem is félsz tovább.”- magyarázza a Rinpocse.

„Persze az is lehet, hogy szeretnénk továbbélni az álombeli tapasztalatot. Végül is hányszor fordul meg az emberrel, hogy belehal a zuhanásba és mégis tovább él? Ha már egyszer zuhanunk, miért ne figyelnénk arra, miként kap bele a szél a hajunkba vagy arra az érzésre, ahogy a föld felé hasítunk? Ez történik az élettel is: rossz alvók vagyunk, ide-oda forgunk az ágyunkban, beleordítva az üres sötétségbe. Fel kell ébrednünk és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy amiről azt gondoltuk: valódi és ijesztő, nem több múló illúziónál.”

„A meditáció ennek az ébredésnek a része.” – mondja a Rinpocse.

E héten, a Shambhala Központ meghívott előadójaként Dzongsar Khyentse Rinpocse Halifax-ba érkezik. Ma és holnap a Dalhousie-ben Chogyam Trungpa Transcendens Őrület című munkájától tart előadást, ezenkívül interjut is ad a ma esti Shambhala Sun Foundation nyilvános adomány gyűjtő találkozóján.
A Rinpocse 1961-ben Bhutan-ban született. Hét éves volt, amikor megtalálták, mint a tibeti buddhizmus Khyentse vonal-alapítójának harmadik inkarnációját. Guruként ismerik, amiről a rinpocse a következőképpen vélekedik: „A guru olyan valaki, aki pizzát eszik.”- kihangsúlyozva, hogy a saját ego-megsemmisítő munkája még nem tökéletes. Ő úgy tekint a gurura, mint egyfajta spirituális fegyveres, egy bérgyilkos, akinek az a feladata, hogy megölje az egódat.

A Rinpocse lefegyverző szokása, hogy mindig igazat mond. A torkukszakadtából üzletelők lármázása közepette, a kényelmesen elhelyezkedő láma beül a kocsiba egy kis pihenésre. Miután filmes munkájáról kérdezem, a tőle megszokott érdekes hangnemben vált át dícséretre és kritizálásra. Khyentse Norbu néven jegyzi az általa készített filmeket. Legismertebb alkotása az 1999-ben elkészült The Cup – a buddhista szerzetesek focijáról szóló film- és a 2003-as Utazók és Mágusok című film. A tavalyi évben jelent meg Mitől nem leszel buddhista című könyve.

Az ember, aki azt mondja: a büszkeség a tudatlanság szinonímája, elismeri, hogy őt is elcsábította az ego-felrázó folyamat. „ Nem kezeltem túl jól a dolgot” – ismerte el. A filmcsinálás egy ego-vezérelte kockázatos vállalkozás Ő azért vállalkozott rá, mert szerette volna a saját szemszögéből elmesélni az eseményeket. Ezzel aztán el kellett adnia az ötletét – és saját magát is – másoknak. Meg kellett nyernie a producereket, színészeket, rendezőket és nem utolsósorban a közönséget. A Rinpocse azt mondja, fogalma sincs, hogy lesz képes mindezt sokkal alázatosabban előadni a jövőben, bár mindent megtesz majd ennek érdekében.

„ Azért vagyok, hogy tanítsak. Nincs ebben semmi különös. Csak ennyit teszek.”- fejezte be a Rinpocse, mielőtt végképp megszakadt a vonal.
Jon Tattrie TCH

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: