2009. augusztus  27./Új-Delhi

Bevezetés
1979. óta Őszentsége a Dalai Láma  Középutas politkájában kifejti, hogy  nem törekszik Tibet elszakadására, hanem Tibetet a Kínai Népköztársaság részének tekinti. Őszentsége a Dalai Láma több ízben kérte, hogy Kína terjessze ki a Nemzetiségi Területi Autonómia köré egész Tibetre, hogy a tibetiek megőrizzék és támogassák Tibet kulturális és spirituális örökségét és identitását. Mikor 1951-ben a kínaiak és a tibetiek 17-pontos szerződésről tárgyaltak, a tibeti fél azt kérte, hogy egész Tibet tartozzon egy autonóm adminisztráció alá. A tibetieknek ez a törekvése, azóta is szilárd.

2002-től, miután helyreállt a közvetlen kapcsolat Peking és Dharamszala között, nyolc formális tárgyalás és egy informális megbeszélés zajlott le a Dalai Láma képviselői és az illetékes kínai hivatalnokok között. Mindez alatt tisztáztuk, miként lehetne az alkotmány és az autonómiáról szóló törvény keretei között, autonóm közigazgatás alá rendelni egész Tibetet és mik ennek az előnyei..

Szerencsétlen módon a kínai hivatalnokok kicsavarták az érvelésünket és azt mondták, Őszentsége a Dalai Láma ,,Nagyobb Tibetet'' követel. Noha mi a ,,Nagyobb Tibet'' kifejezést soha sem használtuk, ez a propaganda zavart és félreértést okozhat azok körében, akik nem teljesen értik a tibeti helyzetet.

Nagyra értékelem, hogy a Tibetet Kutató Csoport (Tibet Study Group) megszervezte ezt a kerekasztal-beszélgetést.

A ,,Nagyobb Tibet'' kifejezés definíciója és használata
A ,,Nagyobb Tibet'' kifejezést régi Indiai tudósok használták, hogy Tibet egyes részeinek Indiától való földrajzi távolságát jelöljék. Tibet azon részeit, amelyek határosak Indiával vagy közel fekszenek hozzá,  Tibetnek (Bhota), amelyek távolabb feküdtek Tibettől, Nagy Tibetnek (Mahábhota) hívták.

Szanszkritul a távol fekvő földrajzi helyeket gyakran ,,nagy''-nak hívják. Például, egy városhoz közel eső dzsungelt Aranyának, míg a várostól távol esőt Maháranyának hívnak. Tehát ez a kifejezés nem a méretre utal, hanem a távolságot jelenti.

Régi időkben, kínaiak és tibetiek alkalomadtán Nagy Kínaként és Nagy Tibetként emlegették egymás országát, megtisztelve azt. Ez az egész Kínára, illetve Tibetre vonatkozott, nem egyes részeikre. A 821-822-es Sino-Tibeti Egyezség is a Nagy Kína, illetve Nagy Tibet kifejezéseket használta. Későbbiekben a Nagy Tibet kifejezés a Magas Tibet kifejezésre változott, ami egyúttal magas fekvésére is utal. A Ming és a Mandzsu-korban különböző új szavakat alkottak Tibet különböző részeinek megjelölésére, például ismerős Tibet és ismeretlen Tibet, amelyek a Kínával határos, illetve attól távoli tibeti területekre utaltak.

A tibetiek maguk azonban soha nem használták a ,,Nagyobb Tibet'' kifejezést Tibet egyik részének megjelölésére sem. Különböző módokon szokás megkülönböztetni az ország területeit, úgy mint alsó, felső, középső, vagy mint például Ü-Cang, Kham, Amdo, vagy a három Cholka, stb.

1949. előtt a hivatalos kínai kifejezések Tibet különböző részeire Külső- és Belső-Tibetre utaltak, ahogy van Külső- és Belső-Mongólia. Belső-Tibet volt az a terület, amely a kínaiak uralma alatt állt abban az időben, Külső-Tibet volt a szabad és független ország. Ezeket a kifejezéseket használták a szimlai egyezmény (1913-1914) három részének dokumentumaiban is.

A ,,Nagyobb Tibet'' propagandája

A legújabb időkben (1979) óta ez a kifejezés Tibet egész területét jelenti, amely jelenleg a Tibeti Autonóm Területre és más tibeti autonóm prefektúrákra, tartományokra oszlik.

Valójában Tibet az Tibet. Nincs nagyobb vagy kisebb Tibet. Minden tibeti a Kínai Népköztársaság 55 kisebbségi nemzetisége egyikébe tartozik. Peking félre akarja vezetni a Nemzetközi Közösséget azt állítva, hogy Őszentsége a Dalai Láma ,,Nagyobb Tibetet'' követel, amely a Kínai Népköztársaság területének egynegyede. Ez a propaganda arra szolgál, hogy elhitesse az emberekkel, hogy Őszentsége a Dalai Láma törekvései elfogadhatatlanok, mert a Kínai Népköztársaság területe egynegyedének elszakítását akarja, vagy olyan területeket akar a Tibeti Autonóm Területbe belefoglalni, amelyeket jelenleg nem ismernek el tibeti autonóm területként. A valóságban Őszentsége a Dalai Láma soha nem használta a ,,Nagyobb Tibet'' kifejezést se szóban, sem írásbeli dokumentumban. Ha valaki áttekinti a levelezését, a nyilatkozatait, a dokumentumokat és az összes aktát 1979 óta, semmi olyat nem talál, ami arra utal, hogy a ,,Nagyobb Tibet'' kifejezést használta volna. Ez a kifejezés a Kínai Népköztársaságtól ered, csak úgy tüntetik fel, mintha a Dalai Láma állásfoglalása lenne.

Mit szeretne Őszentsége a Dalai Láma?
Amit Őszentsége a Dalai Láma kér a Kínai Népköztársaság központi kormányzatától, az a következő:

-a tibeti autonóm területek tartozzanak egy autonóm közigazgatás alá;
-valóban alkalmazzák az alkotmányos rendelkezéseket a nemzetiségi autonóm területeken.
Őszentsége a Dalai Láma ezeket a kéréseket a Kínai Népköztársaság alkotmányának és az autonómiáról szóló törvényének megfelelően terjesztette elő.

Az Alkotmány 4. cikke így rendelkezik:
A Kínai Népköztársaságban minden nemzetiség egyenlő. Az állam megvédi a nemzeti kisebbségek törvényes jogait és érdekeit, fenntartja és fejleszti az egyenlőségen, egységen és kölcsönös segítségnyújtáson alapuló kapcsolatot Kína nemzetiségei között. Bármely nemzetiség elnyomása és hátrányos megkülönböztetése tilos; minden, ami aláássa a nemzetiségek egységét vagy viszályt szít, tilos. Az állam segíti a nemzeti kisebbségek által lakott területek gazdasági és kulturális fejlődését a különböző nemzeti kisebbségek jellemzői és szükségletei szerint.
A regionális autonómia érvényesül minden olyan területen, ahol nemzeti kisebbségek élnek koncentrált közösségekben; ezeken a területeken az önkormányzat szervei gyakorolják az autonómiát.
Minden nemzeti autonóm terület a Kínai Népköztársaság szerves része.
Minden nemzetiségnek joga van ahhoz, hogy használja és fejlessze beszélt és írott nyelvét, megőrizze és fejlessze népszokásait és hagyományait.

A Nemzetiségi Területi Autonómiáról szóló törvény preambuluma úgy rendelkezik:
A nemzetiségi területi autonómia azt jelenti, hogy nemzeti kisebbségek az egységes állami vezetés alatt, területi autonómiát gyakorolnak azokon a területeken, ahol koncentrált közösségben élnek, és erre a célra önkormányzati szerveket állíthatnak fel. A regionális autonómia magában foglalja az állam tiszteletét és a nemzeti kisebbségek azon jogának garanciáját, hogy belső ügyeiket önállóan intézhetik, az egyenlőség, egység és minden nemzetiség közös fejlődése elvének megfelelően.

Ehhez hasonlóan az autonómiáról szóló törvény második cikke így szól:
Regionális autonómia illet meg minden olyan területet, ahol nemzeti kisebbségek koncentrált közösségben élnek. A nemzeti autonóm területeket autonóm régiókba, prefektúrákba és tartományokba  kell besorolni.
Minden nemzetiségi autonóm terület a Kínai Népköztársaság szerves része.
Minden, koncentrált közösségben élő nemzeti kisebbség szétválasztása az Alkotmány közvetlen megsértése a fentiek szerint. Ez a múltbeli imperialista rezsimek által alkalmazott ,,oszd meg és uralkodj!'' politikára hasonlít. Hogy lehet elvárni a nemzet egységét, ha a kisebbségi nemzetiség maga sem egységes?
Sőt, egy magas rangú párttag, Phuntsok Wangyal helyesen mondta, ,,Bebizonyosodott, hogy Tibet közigazgatási politikája, amely az ,,oszd meg uralkodj!'' jegyében működött, hiba volt és ez egy keserű történelmi lecke. Ha a Nagy Nemzeti Felsőbbség gondolatát nem fogadjuk el feltétlenül, különösen azt a nemzetiségi politikában nagyon sokszor megjelenő hajlamot, hogy ,,oszd meg és uralkodj!'', akkor nem lenne gond a közigazgatási politika megváltoztatásával.

Az Alkotmány preambuluma ünnepélyesen deklarálja:
A Kínai Népköztársaság egy egységes többnemzetiségű állam, amelyet az összes nemzetiség önkéntesen alkotott. A nemzetiségek között egyenlőség, egység és kölcsönös segítség szocialista kapcsolata működik, folytatódik és erősödik. A nemzeti egység megóvásának küzdelmében fel kell vennünk a harcot a nagy nemzeti sovinizmussal, különösen a Han sovinizmussal, és a helyi nemzeti sovinizmussal. Az állam mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a nemzetiségek közös fejlődését.

Azért, hogy világosabb képet kaphassanak a helyzetről, mutatok néhány térképet. Ezek különböző forrásokból származnak és a Kínai Népköztársaság közigazgatási beosztását mutatják. Az országhatárok nem feltétlenül pontosak és nem tükrözik a szerző álláspontját.

A kínai ellenzés és a tibeti álláspont
Szeretnék reagálni a Kínai Népköztársaság ellenzésére a mi nézőpontunkból.

A terület mérete.
A Kínai Népköztársaság hatóságai szerint a tibeti autonóm területek nem rendelhetők egy közigazgatás alá, mert ez a terület akkora, hogy a Kínai Népköztársaság egynegyedét foglalja el. Ez igaz, de erről nem mi tehetünk. Ez természetes folyamat eredménye, amely időtlen idők óta így van és ezen nem is lehet változtatni. Nem a legújabb időkben költöztek oda a tibetiek. Ők ott laktak, amióta csak emberi civilizáció van Tibetben. A tibetiek voltak ennek a területnek a bennszülött lakói a történelem folyamán.

Nem a méret a lényeg.
Az igaz, hogy Tibet területe elég nagy, de mi nem elszakadni akarunk, hanem a Kínai Népköztársaság keretein belül maradni, mint annak egy autonóm régiója. Tibet a Kínai Népköztársaság része marad, méretétől függetlenül. Vannak más autonóm területek is, például Hszincsiang Ujgur Autonóm Terület, Belső-Mongóliai Autonóm Terület. A Hszincsiang Ujgur Autonóm Terület a Kínai Népköztársaság területének egy-hatodát foglalja el, míg a Belső-Mongóliai Autonómia Terület körülbelül az egy-nyolcadát. A méret ezért nem lehet akadálya annak, hogy azonos nemzetiségű emberek egy autonóm régiót alkossanak. A Kínai Népköztársaság teljes területének 64,3%-át 55 nemzeti kisebbség számára létesített 155 nemzetiségi autonóm terület foglalja el. Ez annak ellenére van így, hogy a Kínai Népköztársaság teljes népességének mindössze 8,46%-a tartozik valamelyik nemzeti kisebbségbe.

A Kínai Népköztársaság hatóságai mégis nemzetiségi autonóm területet csinált az ország területének 64,3%-ából, minthogy azok a területek a Kínai Népköztársaság részei maradnak. Az Alkotmány negyedik cikke deklarálja, hogy a nemzetiségi autonóm területek a Kínai Népköztársaság szerves része. A döntő kérdés az, hogy a tibeti autonóm területek egy közigazgatás alá kerülnek-e, vagy sem. Ez nem befolyásolja a Kínai Népköztársaság autonóm területeinek méretét. Ha a tibeti autonóm területek nem kerülnek egy közigazgatás alá, attól még nem csökken a méretük. Ami valóban a Kínai Népköztársaság egynegyede.

Nem történelem, hanem nemzetiség.
A Kínai Népköztársaság hatóságai azt állítják, hogy a tibetiek történelmileg soha nem tartoztak egy közigazgatás alá. Ez az állítás nem igaz. A IX század közepéig Tibet egy közigazgatás alá tartozott. 1260-ban Drogon Choegyal Phakpa alatt Tibet újraegyesült. Ezt Kublai Khan ajánlotta fel neki. Ez kifejezetten utal a három Cholkára, világos demarkációs vonallal a határain. Ez így is maradt az 1730-as évekig. Ekkor tibeti területek olvadtak be Szecsuánba, Gansuba, Jünnanba Yongzheng császár uralkodása és az Ü és Cang közötti  tibeti polgárháború alatt, amely a mandzsu befolyást eredményezte Tibetben.

Ráadásul mi semmit sem követelünk történelmi alapon. Mint tudjuk, a történelem sem állandó. Mint a világ minden más országának történelme, beleértve Kínáét is, épp arról szól, hogy semmi sem marad úgy, ahogy volt. Például, 1949 előtt a Kommunista Párt még nem uralkodott Kínában, de ettől még az utóbbi hatvan évben már az övék volt az uralom. Ilyen módon a terület méretének sincs releváns kapcsolata a tibeti adminisztrációval és annak számával.

Kérésünk alapja a nemzetiségi kisebbségi regionális autonómia fogalma, amit Marx, Lenin és Mao javasolt, és az erről szóló rendelkezések a Kínai Népköztársaság Alkotmányában vannak lefektetve. A  nemzetiségi kisebbségi regionális autonómia fogalma maga sem a történelmen alapul, hanem éppen egy forradalmi változásnak az eredménye.

A határrendezés nem akadály.
A Kínai Népköztársaság hatóságai azzal érvelnek, hogy nem lehetséges a határok megváltoztatása a Kínai Népköztársaságon belül. Szerintünk viszont lehetséges, mert van erről szóló rendelkezés a Nemzeti Regionális Autonómiáról szóló törvényben.

E törvény 14. cikke azt mondja:
Egy nemzetiségi autonóm terület létrehozása, a határok és a neve elemeinek felvázolása, az illetékes  állami szerv feladata, egyetértésben az eggyel magasabb szintű állami szervvel, az érintett nemzetiség képviselőivel történő teljes körű megbeszélést követően, mielőtt azok jóváhagyásukat adnák a törvény szerinti eljárásnak megfelelően.
A határokat ezek után már csak engedéllyel lehet megváltoztatni. Ha változtatás válik szükségessé, azt az eggyel magasabb szintű állami szerv illetékes osztálya javasolhatja a nemzetiségi autonóm terület önkormányzati szervével történő konzultáció után, mielőtt felterjesztik jóváhagyásra az Állami Tanácshoz.

Ezenkívül nem akarjuk a tibeti autonóm területét további területekkel növelni. Amit akarunk, az pusztán változás a közigazgatásban. Ahelyett, hogy több autonóm közigazgatás lenne, mi csak egyet szeretnénk. Ez nem befolyásolja se a külső, se a belső kínai határokat, sem pedig Kína területi integritását. Arra sincs szükség, hogy megváltoztassák a tibeti és más autonóm területek közti határokat.

Korábbi példák határmódosításra a Kínai Népköztársaságban.
Volt már korábban példa arra, hogy megváltoztatták az autonóm területek határait. Ezek közül néhány:

-Belső-Mongóliai Autonóm Régió
A  Belső-Mongóliai Autonóm Régiót 1974-ben hozták létre a Kínai Kommunista Párt szovjet alapú nemzetiségi politikája alapján. Kezdetben mindössze a Hulunbuir régiót foglalta magában. A következő évtizedben a Kínai Népköztársaság megalapítása után Belső-Mongólia Nyugat felé terjeszkedett, és a hat eredeti szövetség körül már ötöt magába foglalt. Végül a régió minden területet magában foglalt, ahol csak statisztikailag mérhető mongol lakosság él. Így alakult ki Belső-Mongólia mai alakja és mérete. Ezután 1969-ben, a Kulturális Forradalom alatt Belső-Mongólia területe legnagyobb részét más tartományokhoz csatolták. 1979-ben alakították vissza Belső-Mongóliát az eredeti állapotába;

-Guangxi Zhuang Autonóm Régió
A Guangxi Zhuang Autonóm Régiót 1958-ban hozták létre azáltal, hogy Guangxi Tartományt a  zhuang kisebbség autonóm régiójává változtatták, annak ellenére, hogy ők csak egy kisebbséget tesznek ki Guangxi lakosságan belül. A 2000-es népszámlálás szerint a zhuang nemzetiség jelenleg Guangxi Zhuang Autonóm Régió lakosságának 32%-át teszi ki. 1952-ben Guangdong partvidékének egy kisebb részét Guangxi-hez csatolták, hogy tengeri megközelíthetősége legyen. Ezt 1955-ben visszavonták, majd 1965-ben újra visszacsatolták;

-Hainan tartomány
1988-ban Hainan szigetét elválasztották Guangdong-tól és egy új tartomány lett belőle;

-Chongqing Törvényhatóság
1977-ben  Chongqing külön, közvetlenül irányított közigazgatási egységgé vált, miután kizárták Szecsuán tartományból.

Nem új, hanem rég lejárt.
Az, hogy egész Tibet egy közigazgatás alá kerüljön, nem utólagos megfontolás vagy új ötlet. 1951-ben, a 17 pontos egyezségről való tárgyalások során felvetették ezt a vitapontot is. A tibeti delegáció petíciót terjesztett elő ezzel kapcsolatban, amelyet Ngapo Ngawang Jigme, a tibeti delegáció vezetője jegyzett. Csou En-laj miniszterelnök erre azt felelte szóban, hogy a tibeti nemzetiségek egyesítésének az ötlete helyénvaló, de még nem érett meg rá az idő.

1951 szeptember 29-én a Kashag (a tibeti kormány) egy hárompontos javaslatot fogalmazott meg a Zhang Jingwu számára (a központi kormányzat képviselete Tibetben). Ennek első pontja az egységes közigazgatás volt minden tibeti számára.

1953-ban Dege Kelsang Wangdue, a Chamdo-i Népi Felszabadító Bizottság elnöke és mások azt indítványozták, hogy az egész tibeti nemzetiség kerüljön egy egységes közigazgatás alá.

1956-ban a Tibeti Autonóm Régió Előkészítő Bizottságának felállítása során találkozót szerveztek Lhászában. A találkozón Chen Yi miniszterelnökhelyettes és a kínai kormány más képviselői azt mondták, nagyon üdvös lenne Tibet fejlődése, stabilitása és egysége, valamint a tibetiek és kínaiak közötti harmónia szempontjából, ha egy egyesített, Lhásza-központú Tibeti Autonóm Régió foglalná magában Csinghaj, Gansu, Szecsuán és Jünnan keleti tartományait, valamint Közép-Tibetet, egyesítve a tibetieket.

Később, a Központ Vezetőség elküldött egy magas rangú párttagot, Sangye Yeshi-t (Tian Bao) és felállított egy bizottságot arra a célra, hogy készítsen tervet az öt tartomány egyesítéséről. Ez azonban a tibeti szélsőbaloldali elemek miatt nem valósulhatott meg.

Ugyanígy 1980-ban Kanlho Tibeti Autonóm Körzetből való tibeti káderek petíciót terjesztettek elő a kínai központi kormányzatnál, hogy Tibet egész területe egy közigazgatás alá kerüljön.

A X. Pancsen Láma, a Népi Kongresszus elnökhelyettese ezt mondta a Tibet fejlődése Projekt kezdeményezésekor: A egyesített tibeti nemzetiség autonóm régiója iránti kívánság megfelelő és egyezik a törvényekkel. Ez az, amit a tibeti nép is szeretne. Ez nem reakciós ügy, nem is hátráltatás a célja, hanem a körülmények erre alkalmasak. A központi vezetés egyszer már elvben elfogadta a tibeti területek egyesítését, ahogy azt egy magas rangú párttag Phuntsok Wangyal elismeri. ,,Az egyesített tibeti autonóm régió iránti kérelmet a kínai kormány és annak vezetői 1950-ben már egyszer elvben elfogadták...''

A tibeti nemzetiség egy közigazgatás alá helyezésének előnyei:

A Központi Kormányzat számára:
-Segít megvalósítani a nemzetiségek egysége és egyenlősége alkotmányos célját.
-A tibeti és más kisebbségek körében erősíti a Központi Kormányzat iránti bizalmat és jóindulatot.
-Segít visszafogni a helyi nacionalizmust.
-Biztosítja a Kínai Népköztársaság egységét és stabilitását.
-Biztosítja a békés, harmonikus együttélést a tibetiek és más nemzetiségek között.
-Elősegíti a társadalom békéjét és Kína békés felemelkedését.

A tibetiek számára:
-Megvédi és megőrzi a tibeti kultúrát és identitást, amely nagy kincs lehet az egész emberiség számára.
-Megvédi a tibeti népet az asszimilációtól és az eltűnéstől.
-Segíti a sérülékeny tibeti környezet védelmét, amelytől egész Ázsia környezete függ.
-Segíti a társadalmi és gazdasági fejlődést.

Az Autonóm Kormányzat számára:
-Könnyebbé teszi az adminisztrációt
-Csökkenti az adminisztráció költségeit
-Lehetővé teszi integrált fejlesztési tervek késztését és a természeti erőforrások integrált felhasználását.
-Lehetővé teszi az oktatási, egészségügyi, természetvédelmi politika és a társadalmi szokások egységesítését.
-Biztosítja a harmonikus kapcsolatot a Központi Kormányzattal, más tartományokkal és autonóm területekkel.
-Hatékonyabbá teszi a központi kormányzat rendelkezéseinek végrehajtását.

Összefoglalás:
A mai Kínai Népköztársaságban a tibetiek alapvető törekvése az, hogy egy egységes vezetés alatt álljanak, amely segít megvédeni és megőrizni különálló identitásukat, ahogy ennek joga az Alkotmányban és egyéb fontos törvényekben garantálva van. A fentieket figyelembe véve, helyénvaló és könnyen elérhető a tibeti autonóm területek egy közigazgatás alá való rendelése. Ehhez nem szükséges módosítani az Alkotmányt, vagy megváltoztatni a politikai rendszert. Csak a vezetés politikai akaratára van szükség.