Párbeszéd a Dalai Láma megbízottai és a kínai kormány között - ICT összeállítás/III.

2010. december 12. /ICT/TibetPress

A Dalai Láma megbízottai 2002. szeptemberében érkeztek meg Pekingbe, hogy  részt vegyenek a kínai-tibeti tárgyalások legkomolyabbnak bizonyuló fordulóján. A Kínai Kommunista Párt részéről a tárgyalásokon az Egyesült Munka Front vett részt, amely bizonyos kérdéskörökben kül- és belföldi pártonkívüli szervezetek és személyek felé jelent csatornát.  A tárgyalások legutóbbi fordulója 2010. janár 26-31.-e közt zajlott Kínában, és a végén mindkét fél tisztában volt a köztük feszülő különbségekkel, de ugyanakkor, ahogyan Lodi Gyari Gyaltsen a Dalai Láma különmegbízottja is fogalmazott, van remény arra, hogy „közös nevezőre jussunk ezekben az ügyekben”. (lásd:http://www.savetibet.org/media-center/ict-press-releases/9th-round-sino-tibetan-dialogue-identifies-elements-building-upon )

Mióta az 1980-as években feladta a függetlensége, a Dalai Láma középutas álláspontként széleskörű autonómia elérésére törekszik Tibet számára a Kínai Népköztársaságon belül. A Dalai Láma középutas álláspontja a tibeti emigráns kormány köreiben éveken át folyó viták során alakult ki, melyek azután kezdődtek, hogy a ’80-as évek végén megváltozott a politikai légkör, és a néha kínai vezető, Deng Xiaoping kijelentette, hogy a teljes függetlenségen kívül bármi elérhető tárgyalásos úton. A középutas álláspont lényege a Dalai Láma honlapja szerint a következő: „ Tibet ügyét békésen megoldani, stabilitást teremteni, és biztosítani az egyenlőségen és széles körű együttműködésen alapuló együttélést a tibeti és a kínai nép között.” (További információért lásd: http://dalailama.com/messages/middle-way-approach  )  
A tibeti álláspont lényege a tibetiek joga az autonómiára egy egységes kormányzat vezetésével a fennsík lényegében egészét lefedő összefüggő tibeti területeken. A kínai elemzések szerint a tibeti népnek a regionális etnikai autonómiákra vonatkozó jelenlegi törvények is minden jogot megadnak a az autonómiára: Teljeskörű döntéshozatal a gazdasági és és ársadalmi fejlesztésben, a vallásgyakorlás és a hagyományos kultúra fejlesztésének és örökítésének szabadsága, a természeti erőforrások elenőrzésére, védelmére való jog, és elsőbbség azok felhasználásában, és jog az önálló oktatási rendszer és kulturális intézményekhez.

A Tibeti Autonóm Tartományt a kínai kormány 1964-ben állította fel. A tibeti fennsík szomszédos részein, amelyeket a kínai tartományokba olvasztottak be, szintén felállítottak alacsonyabb szintű autonóm tibeti megyéket és prefektúrákat. Azonban az autonómia kínai alkotmány és törvények által biztosított formája a gyakorlatban nem volt képes valódi autonómiát biztosítani a tibetiek számára. 2007 március 10.-ei nyilatkozatában a Dalai Láma a következőképpen fogalmazott: „A probléma az, hogy [a regionális etnikai autonómia] nem lett teljes formájában életbe léptetve, és így nem tudja teljesíteni a célját, a kisebbségi nemzetiségek különálló identitásának, kultúrájának, és nyelvének védelmét. Ami a helyszínen történik, hogy a többségi népcsoport nagy tömegei áramlanak be ezekbe a kisebbségi régiókba. Így a kisebbségi nemzetiségek, ahelyett hogy képesek lennének megőrizni a saját identitásukat, kultúrájukat és nyelvüket, a mindennapjaikban arra kényszerülnek, hogy a töbségi nemzetiség nyelvétől és szokásaitól váljanak függővé.” ( A nyilatkozat elemzését lásd:http://www.savetibet.org/media-center/ict-news-reports/dalai-lama-pays-tribute-spirit-tibetan-people-march-10-statement )

Ahogyan az az alábbi nyilatkozatából is látszik, a Dalai Láma ennek ellenére is reménykedik abban, hogy lehetséges tárgyalásos úton megoldást találni Tibet számára: „Határozottan hiszek abban, hogy ez kölcsönösen előnyös lenne a tibetieknek és a kínaiaknak. Mi tibetiek képesek lennénk Kína közreműködésével fejleszteni Tibetet úgy, hogy közben megőrizzük a saját egyedi kultúránkat, lelkiségünket, és különleges környezetünket. Kína pedig a tibeti ügy barátságos rendzeésével a saját egységéhez és stabilitásához járulhatna hozzá.”

A külföldi kormányok és államfők mellett már Kínán belül is egyre jelentősebb a támogatása a felek közti érdemi párbeszéd megkezdésének. Noha meglehetősen korlátozott, a kínai-tibeti párbeszéd megjelenése a köztudtban egy új teret nyitott a Tibettel kapcsolatos vitáknak. Egy kínai párttisztségviselők körében keringő dokumentum a következőképpen fogalmaz: „Naív, nem bölcs, és egy helytelen politikát támogat bárki aki azt gondolja, hogy a Tibet-ügy a XIV. Dalai Láma halála után is folytatódni fog.” (Lásd: Sino-Tibetan Dialogue in the Post-Mao era: lessons and Prospects by Thasi Rabgey and Tseten Wangchuk Sharlho, www.east-westcenter.org )

A párbeszéd az elmúlt nyolc évben kevés kézzelfogható eredménnyel járt, de a tárgyalások nyolcadik és kilencedik fordulója arra enged kövekeztetni, hogy Tibet számára még van remény kölcsönösen előnyös megoldásra. Arra, hogy mi lehetne egy kedvező út Tibet számára a Kínai Népköztársaság alkotmányos keretein belül, a Dalai Láma különmegbízottja a tárgyalások nyolcadik fordulójára dolott  ki egy konkrét akciótervet  „Memorandum a tibeti nép teljeskörű autonómiájára” címmel.
(teljes szöveg: http://savetibet.org/policy-center/topics-fact-sheets/memorandum-genuine-autonomy-tibetan-people ) és ezt a „Jegyzék a Memorandumról” című dokumentumban tisztázta le a kilencedik fordulóra
( teljes szöveg: http://savetibet.org/policy-center/topics-fact-sheets/note-memorandum-genuine-autonomy-tibetan-pople )

 Közvetlenül a kilencedik forduló előtt számos magasrangú kínai tisztségviselő ült össze az Ötödik Tibet Munkafórumon. (lásd: http://www.savetibet.org/media-center/ict-news-reports/top-level-meeting-beijing-sets-strategy-tibet ) ahol döntöttek a jövőbeli Tibet-stratégiájukról.

A kilencedik forduló után míg a kommunista párt Egyesült Front Munka Részlegének vezetője, Zhu Weiqun a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy „a legenyhébb kompromisszumra” sincs esély a szuverenitás ügyében, addig Lodi Gyari világossá tette, hogy a Dalai Láma javaslata nem veti fel a szuverenitás kérdését, és hogy „a Fórum által előtérbe helyezett kérdések közül sok áll közel a Memorandumban a tibeti nép számára megfogalmazott alapvető szükségletekkel.”
(lásd:http://www.savetibet.org/media-center/ict-press-releases/9th-round-sino-tibetan-dialogue-identifies-elements-build-upon ).
A Memorandum és az azt kísérő Jegyzék a Memorandumról a Kínában elégedetlen tibetiek legfontosabb kéréseinek gyakorlatias körvonalazását tartalmazza, többek között:

-Egy egységes tibeti autonómia megalakítása olyan módon, hogy az magába foglalja az összes tibeti autonóm közigazgatási egységet;
-Ennek az autonómiának a tibeti nyelv legyen a hivatalos nyelve, ezt tanítsák az iskolákban, és használják az autonómia hivatalos ügyeiben;
-A tibeti kultúra védelme a regionális nemzetiségi autonómiára vonatkozó kínai törvénynek megfelelően.
-Állami beavatkozástól mentes szabad vallásgyakorlás;
-Egy javított oktatási rendszer, különös tekintettel a természettudományokra és technológiára.
-Környezetvédelmi programok Tibetben, beleértve az érintett tibetiek bevonását a természeti erőforrások kezelésébe;
-Önigazgatás gazdaságfejlkesztés és a kereskedelem fejlesztése terén, de ez nem jelent visszatérést az 1959 előtti rendszerhez;
-Az egészség javítása a hagyományos tibeti gyógyászat bevonásával;
-A biztonségi erőknek a tibeti kultúra megértésére és tiszteletére kell törekedniük, de ez nem jelenti a Kína Népi Felszabadító hadsereg kivonására irányuló törekvést;
-Ellenőrzés a migráció és áttelepítések felett, annak biztosítására, hogy a tibeti népességet nem szorítják háttérbe a han-kínai bevándorlók, de ez nem jelent a már Tibetben élő nem-tibetiek kitepeítésére vonatkozó törekvést;

A Dalai Láma megbízottja leszögezte a a kínai tisztségviselőknek, hogy egy valódi tibeti autonómia esetén a Tibeti Emigráns Kormány feloszlik, és a Dalai Láma nem vállal politikai szerepet Tibetben. Ezen felül a Dalai Láma ismételten kifejezte  hajlandóságát a kínai vezetőkkel való együttműködésre e kérések megvalósítása érdekében.