Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Őszentsége a XIV. Dalai Láma kérése a kínai néphez

2008. március 28./TibetPress

A mai napon szívből üdvözlöm kínai testvéreimet és nővéreimet világszerte, különösen azokat, akik a Kínai Népköztársaságban élnek. A Tibetben nemrégiben lezajlott események tükrében szeretném megosztani veletek a tibeti és a kínai nép kapcsolatáról vallott nézeteimet, és szeretnék egy személyes kéréssel fordulni hozzátok.

Mélyen elszomorít, hogy a közelmúltbeli tragikus események során emberek vesztették életüket Tibetben. Tudok róla, hogy a halottak között kínaiak is vannak. Részvéttel vagyok az áldozatok iránt, együttérzek a családjukkal, és imádkozom értük. A közelmúltbeli békétlenség világosan megmutatta a tibeti helyzet súlyosságát, és nyilvánvalóvá vált, hogy sürgősen találni kell egy békés és kölcsönösen előnyös megoldást párbeszéd útján. Ebben a kritikus pillanatban is kinyilvánítottam a kínai hatóságok felé, hogy készen állok az együttműködésre a béke és a stabilitás megteremtése érdekében.

Kínai testvérek és nővérek, biztosítalak benneteket, hogy nem áll szándékomban Tibet elszakítása. Továbbá nem törekszem arra sem, hogy éket verjek a tibeti és a kínai nép közé. Éppen ellenkezőleg mindig arra törekedtem, hogy igazi megoldás szülessen a tibeti kérdésben, amely mind a kínaiak, mind a tibetiek hosszú távú érdekeit szolgálja. Számomra a legfőbb szempont, ahogy azt már számtalanszor kifejtettem, annak biztosítása, hogy a tibeti nép egyedi kultúrája, nyelve és identitása fennmaradjon. Egyszerű szerzetesként, aki a mindennapokban igyekszik a buddhista előírások szerint élni, biztosítalak benneteket a szándékaim őszinteségéről.

Azzal a kéréssel fordultam a Kínai Népköztársaság vezetéséhez, hogy világosan értsék meg az álláspontomat, és e problémák megoldására „a tényekre alapozott igazság keresése" révén törekedjenek. Szorgalmazom, hogy a kínai vezetés bölcsen gondolja át a helyzetet, és kezdjen érdemi párbeszédet a tibeti emberekkel. Azt is kértem tőlük, hogy tegyenek komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a Kínai Népköztársaságban stabilitás és harmónia legyen, és a nemzetiségek között ne alakuljanak ki ellentétek. Az a mód, ahogy az állami média mutatta a közelmúltbeli tibeti eseményeket, megtévesztő és torzított felvételek felhasználásával, etnikai feszültség csírájának kialakulását eredményezheti, aminek hosszútávon beláthatatlan következményei lehetnek. Ez rendkívül aggaszt engem. Hasonlóképpen, annak ellenére, hogy több ízben a Pekingi Olimpia mellett foglaltam állást, a kínai hatóságok, azzal a szándékkal, hogy éket verjenek a kínai nép és jómagam közé, azt állítják, hogy megpróbálom szabotálni a rendezvényt. Bátorítást ad azonban az, hogy számos kínai értelmiségi és tudós komoly aggodalmának adott hangot a kínai vezetés lépéseivel és azok lehetséges káros hosszú távú következményeivel kapcsolatban, különösen a különböző nemzetiségek közötti viszony vonatkozásában. A tibeti és a kínai nép ősidők óta egymás szomszédaiként élt. A kétezer éves írott történelmünk során voltak időszakok, amikor baráti viszonyban álltunk, sőt házasság révén szövetségre is léptünk, míg más időszakokban harcoltunk egymással. Mivel azonban a buddhizmus Kínában már azelőtt is virágzott, hogy Tibetbe Indiából eljutott, mi tibetiek történelmileg tisztelettel és szeretettel tekintenek a kínaiakra, mint idősebb Dharma testvérekre és nővérekre. Ez közismert a Kínán kívül élő kínai közösség tagjainak körében, akik közül többen vettek részt buddhista előadásaimon, csakúgy, mint azok a kínai anyaországból érkezett zarándokok, akikkel volt alkalmam találkozni. Ezek a találkozások erőt adtak, és úgy vélem, elősegíthetik, hogy a két nép jobban megértse egymást.

A huszadik században hatalmas változások mentek végbe a világ sok részén, így Tibetet is elérte a változás szele. Közvetlenül a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása után a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg behatolt Tibetbe, ami a Kína és Tibet közötti 17-pontos megállapodáshoz vezetett 1951 májusában. Amikor 1954-55-ben Pekingben jártam, ahol az Országos Népi Kongresszuson vettem részt, akkor alkalmam volt találkozni és személyes barátságot kötni több vezető politikussal, köztük magával Mao Cetung pártfőtitkárral. Valójában Mao Cetung pártfőtitkár nagyon sok kérdésben adott tanácsot nekem, valamint személyes garanciát vállalt Tibet jövőjének vonatkozásában. E biztosíték birtokában, és látva az akkori kínai forradalmi vezetők elhivatottságát, magabiztosan és optimistán tértem vissza Tibetbe. A Kínai Kommunista Párt néhány tibeti tagjában szintén élt a remény. Lhászába való visszatérésemet követően mindent megtettem azért, hogy Tibet számára igazi autonómiát teremtsek a Kínai Népköztársaság nagy családján belül. Az volt a meggyőződésem, hogy ez szolgálná a legjobban mind a tibeti, mind a kínai nép hosszú távú érdekeit.

Sajnálatos módon a feszültség, amely 1956-tól kezdett felszínre törni Tibetben, végül az 1959. március 10-i békés lhászai felkeléshez és következésképpen az én száműzetésbe menekülésemhez vezetett. Bár sok tekintetben fejlődött Tibet a Kínai Népköztársaság vezetése alatt, ezt a fejlődést, ahogy arra a korábbi Pancsen Láma 1989 januárjában rámutatott, mérhetetlen szenvedés és nagyarányú pusztítás árnyékolja be. A tibetieknek az állandó rettegés állapotában kellett élniük, miközben a kínai kormány gyanakvó volt velük szemben. Ahelyett azonban, hogy ellenségességet fejlesztettem volna ki a tibeti nép kegyetlen elnyomásáért felelős kínai vezetőkkel szemben, azért imádkoztam, hogy váljanak barátokká, amit az alábbi sorokkal fejeztem ki az egyik imámban, amelyet 1960-ban, egy évvel Indiába érkezésem után írtam: „Nyerjék el a bölcsesség szemét, amely megkülönbözteti a jót a rossztól; és időzzenek a barátság és a szeretet üdvösségében." Sok tibeti, beleértve az iskolás gyerekeket, recitálja e sorokat a napi imádságuk részeként.

1974-ben a Kashaggal (kormány) és a Tibeti Nép Küldöttgyűlésének (parlament) szóvivőjével és helyettes szóvivőjével folytatott komoly megbeszélést követően úgy határoztunk, hogy megtaláljuk a Középutat, amely nem törekszik Tibet Kínától való elszakítására, hanem lehetővé teszi Tibet békés fejlődését. Bár abban az időben nem volt kapcsolatunk a Kínai Népköztársasággal, amely akkor a kulturális forradalom időszakát élte, de felismertük, hogy előbb vagy utóbb tárgyalások útján kell rendeznünk Tibet ügyét. Azt is felismertük, hogy – legalábbis ami a modernizációt és a gazdasági fejlődést illeti – Tibet számára nagyon hasznos lenne, ha a Kínai Népköztársaság keretén belül maradna. Bár Tibet gazdag és ősi kultúrával rendelkezik, anyagi értelemben elmaradott.

Tibet a világ tetején helyezkedik el, ahol Ázsia több nagy folyója ered, ezért a tibeti fennsík környezetének védelme kiemelt fontosságú. Mivel legfőbb törekvésünk a tibeti buddhista kultúra – amely az egyetemes együttérzés értékeiben gyökerezik, valamint a tibeti nyelv és az egyedülálló tibeti identitás megőrzése, teljes szívvel azon dolgoztunk, hogy valamennyi tibeti tényleges önrendelkezéshez jusson. A Kínai Népköztársaság alkotmánya rögzíti a nemzetiségek, így a tibetiek ehhez való jogát.

1979-ben az akkori legfőbb kínai vezető, Teng Hsziaoping biztosította a személyes küldöttemet arról, hogy „Tibet függetlenségének kivételével minden más kérdésről lehet tárgyalni." Mivel ekkorra már kialakítottuk az álláspontunkat, hogy Tibet ügyét a Kínai Népköztársaság keretén belül kívánjuk rendezni, jó helyzetben voltunk ezen új lehetőség megragadásához. A képviselőim sokszor találkoztak a Kínai Népköztársaság tisztségviselőivel. A kapcsolatok 2002-ben történt újrafelvétele óta hat alkalommal került sor véleménycserére. Azonban az alapvető kérdésben nem született kézzelfogható eredmény. Mindazonáltal, ahogy azt számtalanszor kifejtettem, a Középutas megközelítés szilárd elkötelezettje maradtam, és most is megismétlem, hogy készen állok a párbeszéd folytatására.

Ebben az évben a kínai emberek büszkén és türelmetlenül várják az Olimpiai Játékok megnyitóját. Kezdettől fogva támogattam, hogy Peking kapja meg az Olimpia megrendezésének jogát. Az álláspontom változatlan. Kína a világ legnépesebb országa, hosszú történelemmel és rendkívül gazdag civilizációval rendelkezik. Napjainkban Kína erőteljes gazdasági növekedése következtében egy új nagyhatalom születésének lehetünk tanúi. Ezt természetesen üdvözölnünk kell. De Kínának ki kell érdemelnie a világ közösségének tiszteletét és megbecsülését azzal is, hogy nyitott és harmonikus társadalmat hoz létre, amely az átláthatóságon, a szabadságon és a jogbiztonságon nyugszik. Például az oly sok kínai polgár életét megkeserítő Tiananmen téri tragédia áldozatai a mai napig nem kaptak sem jóvátételt, sem más hivatalos megkeresésben nem részesültek. Hasonlóképpen, amikor vidéken több ezer átlagos kínai lakost ér igazságtalanság a kizsákmányoló és korrupt helyi hivatalnokok részéről, a jogos tiltakozásukat vagy semmibe veszik, vagy felháborodást vált ki. Ezeket az aggodalmakat egyfelől embertársként, másfelől olyasvalakiként nyilvánítom ki, aki kész arra, hogy a Kínai Népköztársaság nagy családja tagjának vallja magát. E tekintetben méltányolom, és támogatom Hu Jintao államelnök „harmonikus társadalom" megteremtésére irányuló politikáját, ez azonban csak a kölcsönös bizalom talaján és a szabadság légkörében, beleértve a szólásszabadságot és a jogbiztonságot, valósulhat meg. Szilárd meggyőződésem, hogy ha ezek az értékek teret kapnak, akkor a nemzetiségekkel kapcsolatos sok fontos problémát meg lehet oldani, így például Tibet ügyét, valamint Kelet-Turkesztán és Belső-Mongólia helyzetét, ahol az őslakosok mindössze 20%-át teszi ki a 24 milliós összlakosságnak.

Remélem, hogy Hu Jintao államelnök közelmúltbeli kijelentése, miszerint Tibet stabilitása és biztonsága az egész ország stabilitását és biztonságát érinti, egy új korszak hajnalát jelentheti Tibet ügyének megoldásában. Sajnálatos módon a Tibetnek Kínától való elszakadása ellen tett komoly erőfeszítéseim ellenére a Kínai Népköztársaság vezetői továbbra is azzal vádolnak, hogy „szeparatista" vagyok. Hasonlóképpen, amikor a tibetiek Lhászában és sok más helyszínen spontán módon tüntettek, hogy kifejezzék mélyen gyökerező elkeseredettségüket, a kínai hatóságok nyomban engem vádoltak a megmozdulások megszervezésével. Felhívást tettem közzé, hogy egy tiszteletreméltó testület folytasson le alaposan vizsgálatot e vád tisztázására.

Kínai testvérek és nővérek – bárhol éljetek is – mély aggodalommal azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy segítsetek eloszlatni a népeink közötti félreértéseket. Továbbá azt kérem tőletek, hogy segítsetek békés és tartós megoldást találni Tibet ügyében a megértés és az elfogadás jegyében folytatott párbeszéd keretében.

Imáimmal,
A Dalai Láma
2008. március 28.

 

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb