Őszentsége, a Dalai Láma üzenete a tibeti szabadságért folytatott küzdelem 42. évfordulóján

2001. március 10./TibetPress

Több mint ötven évvel ezelőtt Tibetet megszállta Kína. Annak is több mint 40 éve már, hogy 1959-ben tibetiek ezreinek kellett száműzetésben új életet kezdeniük. Három nemzedék élte már át történelmünk eme, legsötétebb korszakát, s ment keresztül borzasztó nehézségeken és szenvedéseken. A "tibeti kérdés" mégis elevenen él, mind a mai napig. Függetlenül attól, hogy a kínai kormány elismeri-e vagy sem, a világ nagyon is tisztában van azzal, hogy Tibetben milyen súlyos problémák vannak - és nem csak a Tibeti Autonóm területről van szó, hanem Tibet más térségeiről is.

Panchen Láma 70,000 szavas petíciója, amit 1962-ben adott át a pekingi hatóságoknak, világosan megmutatta, milyen borzalmas volt a helyzet akkor Tibeten belül. Az azóta eltelt időben - bár néhány területen tapasztalható javulás - a helyzet alapvetően változatlanul súlyos maradt. A "tibeti probléma" amellett, hogy folyamatosan beárnyékolja Kína nemzetközi kapcsolatait még a Kínai Népköztársaság stabilitására és egységére nézve is hátrányos és káros. A kínai kormány továbbra is a propaganda eszközével próbálja tisztára mosni a Tibetben uralkodó szomorú helyzetet. Ha olyan jól mennek a dolgok, mint ahogy azt a kínai hatóságok lefestik, miért nem merik korlátozások nélkül beengedni a látogatókat Tibetbe? Ahelyett, hogy a dolgokat „államtitoknak” álcázva próbálják elrejteni, miért nincs bátorságuk a kínaiaknak feltárni az igazságot a világ előtt? Vajon miért állomásozik Tibetben akkora hadsereg és miért van olyan sok börtön?

Mindig is azt hangoztattam, hogy ha a Tibetben élő tibetiek többsége valóban elégedett lenne az ott uralkodó állapotokkal, akkor nem akarnék szót emelni ezek ellen, hiszen ennek nem lenne sem oka, sem értelme. Sajnálatos módon azonban valahányszor tibetiek szólalnak meg a saját érdekükben, letartóztatják, bebőrtönzik és ellenforradalmároknak nyilvánítják őket, ahelyett, hogy meghallgatnák amit mondanak. Sem a lehetőségük, sem a szabadságuk nincs meg, hogy elmondhassák az igazságot. Amennyiben a tibetiek valóban boldogok, a kínai hatóságoknak nem okozhat nehézséget meg tartani egy népszavazást Tibetben. Néhány tibeti civil szervezet már felvetette a Tibeten belüli népszavazás gondolatát. Azzal érvelnek, hogy a kérdést úgy lehetne egyszer és mindenkorra a legjobban megoldani, ha a Tibetben élő tibetiekre bíznák, hogy saját sorsukról döntsenek egy szabad népszavazás keretében. Azt követelik, hogy engedjék a tibeti népet szóhoz jutni és adják meg nekik a jogot, hogy jövőjükről döntsenek. Én mindig is úgy gondoltam, hogy végső soron a tibeti népnek kell döntenie Tibet jövőjéről. Egy ilyen népszavazás eredményét én is teljes szívemmel támogatnám! A Tibetben zajló küzdelem nem az én személyes pozíciómról vagy jólétemről szól, hanem hatmillió tibeti szabadságáról, alapvető jogairól és kultúrájának megőrzéséről, s egyben Tibet természeti környezetének megóvásáról is.

Már 1969-ben világossá tettem, hogy magáról a Dalai Lámák intézményéről is (amely több mint háromszáz éves múltra tekint vissza) a tibeti népnek kell eldöntenie, hogy fennmaradjon-e vagy sem. Később, 1992-ben, Tibet közigazgatásának jövőjére vonatkozó hivatalos politikai nyilatkozatomban is világosan kifejtettem, hogy mikor majd, bizonyos mértékű szabadság garantálása mellett, visszatérünk Tibetbe, nem vállalnék semmilyen posztot a Tibeti kormányban. Mindig is úgy hittem, hogy a jövőben Tibetnek világi és demokratikus rendszerű kormányzásra van szüksége. Meg vagyok róla győződve, hogy nincs olyan tibeti (akár száműzetésben él, akár Tibetben), aki Tibet régi társadalmi rendjét akarná visszaállítani.

Mindig is tudatában voltam annak, hogy Tibetnek társadalmi változásokra van szüksége és ezek a reformok el is indultak miközben Tibetben nagyon bonyolultak a politikai körülmények. Azt követően, hogy száműzetésbe vonultam, arra bátorítottam a száműzetésben élő tibetieket, hogy folytassák a demokratikus folyamatokat. Manapság a tibeti menekültek azon kevés száműzetésben élő közösség közé tartoznak, amelyek lefektették a demokrácia mindhárom pillérét: törvényhozás, bíróság, végrehajtás. Az idén ez a folyamat tovább erősödik azáltal, hogy a tibeti kormány (Kashag) elnökének megválasztására vonatkozó szabályokat módosítjuk. A száműzetésben élő tibetiek napi ügyeinek intézését át fogom adni a Kashag megválasztott elnökének és a száműzetésben működő parlamentnek. Azonban a hatmillió tibetivel szemben fennálló morális kötelességemnek tartom, hogy a tibeti kérdést továbbra is megpróbáljam a kínai vezetés napirendjére tűzni, valamint hogy a tibeti nép szabad szóvivője maradjak mindaddig, míg a kérdés meg nem oldódik. A tibeti emberek belém vetett óriási bizalma megnöveli erős felelősségtudatomat. A Tibet (bod) és Kína (gya) között fennálló történelmi kapcsolat, finoman szólva is sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint ahogy azt a Peking által fenntartott egyszerű hivatalos változat lefesti.

Tibet több mint kétezer éven keresztül létezett különálló, független entitásként. Ezt a tényt senki nem tagadja. A történelem, az történelem. A múltat senki nem tudja megváltoztatni, csak a tényeket lehet elfogadni. Hiszem, hogy az a legjobb, ha Tibet történelmi státusát történészek és jogászok határozzák meg. A múlt történelmétől függetlenül én a jövőbe tekintek. A Kínai Népköztársaságban egymást követő vezetok, Mao Ce-tung-tól és Csou En Lai-tól Teng Hsziao Ping-ig és Hu Jao Pang-ig, újra meg újra elismerték Tibet státusának „egyedülálló jellegét” és „különleges voltát”. Ennek az elismerésnek a legfényesebb bizonyítéka a tibetiek és kínaiak között 1951-ben létrejött 17-pontos Megegyezés, amely az „egy ország, két rendszer” eredeti szellemiségét és koncepcióját testesítette meg. A Kínai Népköztársaság egyetlen más tartománya vagy része sem kötött ilyen megállapodást Pekinggel. A Kínai kormány megígérte, hogy tiszteletben tartja Tibet „egyedülálló jellegét”. Sajnálatos, hogy uralmának legnagyobb részében - minden garanciavállalás ellenére - Kína Tibetet elnyomó politikáját tévútra terelte a mélyen gyökerező bizonytalanság, bizalmatlanság, gyanúsítgatások és arrogancia valamint a Tibet határozottan elkülönülő kultúrája, történelme és azonosságtudata iránt megnyilvánuló megértés, elismerés és tisztelet égbekiáltó hiánya. Ami manapság tényleg "egyedülálló" Tibettel kapcsolatban az, hogy a legszegényebb és leginkább elnyomott terület, ahol az ultra-balos elemek által végrehajtott politika még mindig működik, bár Kínán belül régens régen elhalványult a befolyásuk.

Mint az erőszakmentesség, a megbékélés és az együttműködés szellemének meggyőződéses híve, a kezdetektől következetesen kerestem annak a módját, hogy elkerülhető legyen a vérontás és békés megoldáshoz érhessünk el. Csodálom Kínát és népét hosszú történelme és gazdag kultúrája miatt. Ebből fakadóan hiszem, hogy bátorsággal, előrelátással és bölcsességgel lehetséges Tibet és Kína között olyan kapcsolatokat kialakítani, melyek kölcsönösen előnyösek, valamint megbecsülésen és barátságon alapulnak. Következésképpen, a Tibet szabadságáért folytatott harccal kapcsolatos álláspontom az, hogy a tibeti nép valódi önrendelkezésének elérésére kell törekednünk. Az ellenem irányuló támadások fokozódása és a tibeti helyzet romlása ellenére is kitartok "középutas" politikám mellett.

Őszintén hiszem, hogy ha a tibeti kérdést az általam képviselt elvek alapján oldjuk meg, az a tibeti nép megelégedésére szolgál majd és nagyban hozzá fog járulni a Kínai Népköztársaság stabilitásához és egységéhez is. Kapcsolataink a Kínai kormánnyal jó néhány váratlan fordulatot vettek az elmúlt több, mint 20 év során. Hol biztatóbbnak tunt, hol meg egyre kiábrándítóbbnak. Múlt év júliusában bátyám, Gyalo Thondup, újra ellátogatott Pekingbe és az Egyesült Front (United Front Department) üzenetével tért vissza, ami a közöttünk fennálló kapcsolatokra vonatkozó jól ismert pekingi álláspont megismétlése volt csupán. Ugyanezen év szeptemberében azon óhajunknak adtunk hangot az Új Delhiben működő Kínai Nagykövetség közvetítésével, hogy szeretnénk követeket küldeni Pekingbe, akik magukkal vinnék a tibeti kérdésről vallott nézeteimet körvonalazó részletes jegyzéket. A követség tagjai elmagyarázták és megvitatták volna a jegyzékben felvetett pontokat. Őszintén reméltem, hogy ez a lépés utat enged majd a tibeti kérdés gyakorlatias megközelítésének. Azzal érveltem a kínai vezetésnek, hogy ha szemtől szembe találkoznánk, sikerülne tisztáznunk a félreértéseket és legyőznünk az egymás iránti bizalmatlanságot. Szilárd hitemnek is hangot adtam, hogy ha ezt elérjük, akkor a probléma kölcsönösen elfogadható megoldására különösebb nehézség nélkül rábukkanunk majd. Annak dacára, hogy 1979. és 1985. között a kínai kormány a száműzetésben élő tibetiek hat delegációját fogadta, ez idáig visszautasította küldötteim fogadását. Most akadozik a tibeti küldöttségek fogadása. Ez világosan jelzi, hogy Peking megkeményítette álláspontját és nincs jelen olyan politikai akarat, amely a tibeti probléma megoldására törekedne.

A pekingi vezetés jelenlegi „erős kéz” politikája nem fog eltántorítani bennünket attól, hogy továbbra is erőszakmentes eszközökkel keressük a szabadságot és békét. Nekünk tibetieknek alapvetően fontos a türelem, bátorság és eltökéltség egy olyan helyzetben, mely ekkora kihívást jelent és alapvető jelentősséggel bír. Szilárdan hiszem, hogy a jövőben alkalom nyílik majd a tibeti kérdés komoly megtárgyalására és arra, hogy szembenézzünk a realitásokkal, hiszen sem Kínának, sem nekünk nincs más választásunk. Amikor a Tibeten belül uralkodó helyzetet szemléljük, az majdhogynem reménytelennek tűnik a növekvő elnyomás, környezeti rombolás és vészjósló fejlemények tükrében. Tömegesen telepítenek be kínaiakat tibeti területekre, s ez aláássa Tibet identitásának és kultúrájának fennmaradását. Azonban a tibeti kérdés szorosan összefügg azzal, ami Kínán belül megy végbe. Kína pedig függetlenül attól mennyire erős, mégiscsak a világ része. Az egész világra kiterjedő tendencia pedig az egyre jobb hozzáférhetőség, nyitottság, szabadság, demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása felé hat. Kína valójában már elindult a változások útján.

Hosszú távon Kína sem kerülheti meg az igazságot, törvényességet és szabadságot. Nagyon biztató, hogy egyre no azoknak a tájékozott kínaiaknak a száma (köztük értelmiségiek, hosszú távra gondolkodók vannak), akik nemcsak aggódnak, hanem hangot adnak a tibeti üggyel kapcsolatos szolidaritásuknak is. Növekvő bírálat éri „középutas” politikámat, mivel a Tibeten belül uralkodó helyzet még mindig súlyos – mint ahogy azt már korábban kifejtettem – és mert a kínai hatóságok visszautasítják a tibeti kérdés megtárgyalását. Én mindig elfogadtam, hogy létezhetnek különböző politikai nézetek. Vannak olyanok, akik szilárdan kitartanak amellett a cél mellett, hogy Tibetnek el kell nyernie függetlenségét. Olyan bírálat is elhangzik, hogy pozícióm megosztja népünket és zűrzavart okoz. Megértem, hogy erősödik a bírálat, hiszen Kína visszautasítja, hogy konstruktív választ adjon „középutas” politikámra. Sőt mi több, a tibeti nép elsöprő többségének nincs kétség a szívében és elméjében afelől, hogy a függetlenség történelmi és törvény adta joguk. Miközben határozottan visszautasítom hogy erőszakot alkalmazzunk szabadságunk kivívásának eszközeként, ezzel egy időben elfogadom, hogy minden tibeti embernek joga van megtárgyalni és megvizsgálni mindenfajta politikai véleményt.

Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjak annak a sok embernek, kormánynak, parlamenti képviselőnek, civil szervezetnek és különböző vallásos rendnek, akik támogattak bennünket. Egyszersmind szeretném kifejezni hálámat annak a sok elfogulatlan kínainak is, akik támogatják igaz ügyünket. Mindenek felett azonban szeretném a tibetiek háláját tolmácsolni India népének és kormányának felülmúlhatatlan nagylelkűségükért és a támogatásért, melyet az elmúlt négy évtized során nyújtottak nekünk. Végül tisztelgek azok előtt a bátor férfiak és nők előtt, akik Tibetben eddig is és ezután is életüket áldozzák szabadságunk ügyéért és imádkoznak azért, hogy népünk szenvedései minél előbb véget érjenek. Arra is fel szeretném használni ezt az alkalmat, hogy köszöntsem bátor kínai testvéreinket, akik szintén hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy Kínában szabadság és demokrácia legyen.
A Dalai Láma 2001. március 10./Dharamszala