Örökségünk: A pumi

2011. január 7./barikad.hu

A pumi a XVII-XVIII: században, hazánk területén kialakult terelő pásztorkutyafajta. Kialakulásában minden bizonnyal a puli akkori változata játszotta a meghatározó szerepet.

A könnyűipar fejlődésével párhuzamosan Franciaországból és Németországból megélénkült a merinó juhok importja, melynek során francia és német terelő pásztorkutyák is érkeztek Magyarország területére. Minden valószínűség szerint keveredtek a pulival. A puli és a pumi elnevezést a század elején gyakorta szinonimként használták.

A pumi elnevezéssel elsőként Dr. Hankó Béla munkája nyomán 1795-re visszautalva találkozunk. Pethe Ferenc a Természet históriája című könyve 1815-ben szintén említi a pumit. A név eredete valószínűleg a pomeránius elnevezésben gyökeredzik. Pomeránia egykori porosz hercegség Brandenburg és Mecklenburg között. Termékeny síkságán a század elején a földművelés és az állattenyésztés volt a meghatározó megélhetési forrás.

A pumi 1911-ből...

"Usztaláskor, birkanyíráskor, mikor az egész uradalom minden juhásza összekerül: a pumikat otthon hagyják, mert ha egyik juhász látná, hogy a másiknak milyen jó pumija van: ellopná, nem rosszindulatból, csúfságból inkább ...
Akkor azután mindenki nevetné, hogy milyen tehetetlenül őriz a kutyátlan juhász.
A jól tanított kutyának nagy a becsülete már csak azért is, mert a házi családot megvédi. Ha valaki hozzányúl a juhászhoz, vagy a gyermekéhez, az ingerlékeny kis sátán sunyi pillantást vet rá, elszánta rárohan, csattogtatja rizskása-fehér, apró fogait s bizony ott is hagyja azok nyomát az illető lábszárában. Ilyesmire nem is kell huszítani, megteszi azt maga emberségből is. Mikor a pumi ekkora, hogy választási, vagyis mikor nem szoptatja többet az anya, akkor kezdi a pásztor terelésre tanítani.
A kis kutya előtt, gubitát, (tölgyfa-gubacsot) gurít s azzal játszik az állat, kergeti, visszahozza. A pásztor azután egy kis fát lök oda neki, arra ráküldi. Ha nem megy a birka után, vagy nem jön a hívásra, akkor jó megverik. Úgy kell abriktolni, mint a katonát, másképp ellustul, nem lesz belőle semmi, elkószál.
A kezdő pumi szeret egyelni, ami azt jelenti, hogy egy-egy birkát kiszakít a nyájból s azt űzi-hajtja ész nélkül.
Ilyenkor a pásztor, kampósra fogott ujja között, füttyent a puminak, mert a füttyentést messziről jobban meghallja, mint a szót.
A tanításhoz érteni kell. Nem mindenki tud jó pumit nevelni maga mellé.
Mikor a pumi már érti a gubi-kergetést s utána fut a fának, akkor a pásztor birkára szoktatja. Úgy beszél vele, mint iskolamester a gyerekkel:
- Erre hajtsd üket!
- Ergye jobb felül, bal felül, az elejére! Tereld, fordítsd!
Ha szalad a birka:
- Ergye, ne ereszd üket!
Ha lassan érkezik a nyáj vége:
- Ergye, nézd, elmarad a hátulja! Ha kárba megy az állat:
- Ergye oda a szélére, rámennek ám! Később azután a szavakat is úgy megérti, mint az ember, csak éppen, hogy vissza nem tud szólni. Akár egymaga is rendben tartja a nyájat. A jól tanított kezes terelő kutyának csak pisszentenek s rá kell nézni, már tudja, mi a kötelessége. A jó kutya ugatni is csak úgy ugat, ahogyan a gazdája akarja.
Az az igazi pumi, amelyiket a pásztor úgy el tud küldeni, hogy véle beszélgető pajtása észre sem veszi, mert csak pillintott a kutyának, legföllebb botjával intett neki."

(Malonyai Dezső: A magyar nép művészete III. kötet,
A balatonfelvidéki magyar pásztornép művészete – 1911)

 

A pumit önálló fajtaként 1920-tól írja le a szakirodalom. 1920-ban még mint a puli változata jelenik meg a dunántúli kiállításokon. 1923-ban a Gödöllőn rendezett bemutatót követően egyértelműen különválasztják a két terelő fajtát. 1924-ben 134 egyedet rögzítenek a pumi törzskönyvében. 1927-ben a budapesti országos kutyakiállításon 12 pumit mutatnak be. A pumiban úgy tűnik szerencsésen ötvöződött a puli valamennyi kedvező tulajdonsága, és a keresztezésben részt vevő német spicc és francia chien de Brie fajták terrier jellege. Raitsits pásztor-terriernek képzelte el a pumit. Az érdekes szóösszetétel is tőle ered. A puli és a pumi fajtaleírásai során arra törekedett, hogy minél inkább elkülöníthető legyen a két fajta. A puli előnyeit a puminál hibaként írta le, a pumi fajtabélyegeit a pulinál diszkvalifikáló tényezőként határozta meg. Gondoljunk csak a fej formájára. A puli esetében fonalgombolyag szerűen kerekded, míg a puminál téglaszerű. A fültartás a pumi esetében álló és lebicsakló, míg a pulinál tőből lefelé irányul. A puli szőrzete nemezesedő, a pumi szőre inkább szálkásodásra hajlamos, esetleg apró tincses.

A fajta első tudományos leírása 1935-ben történt és Dr. Anghi Csaba nevéhez fűződik.

A világháborúk jelentősen visszavetették a pumi tenyésztés kezdeti sikereit. Az 1950-es években azonban új lendülettel indult a fajta regenerálása. A néhány elkötelezett tenyésztő tanyákon, pásztoroktól vásárolta tenyészállatát. A kezdeti szükségszerű látszatra törzskönyvezés és a fajta szerény egyedszáma miatt még a hetvenes években is rendkívüli küllemi heterogenitás jellemezte a hazai populációt. A fajta nemesítését ekkor Dr. Ócsag Imre egyetemi tanár, az állattenyésztéstan professzora, mint a fajtaklub elnöke irányította. Tevékenysége nyomán sokat javult a fajta típusa és külleme. Egyre több pumi jelent meg a kiállításokon és a tenyész-minősítéseken. Érdekes, hogy ekkor a finn tenyésztők már jelentős számú, kitenyésztett állománnyal rendelkeztek. A fajta törzskönyve Magyarországon ma is nyitott.

Az utóbbi tíz évben a pumi újabb jelentős küllemi változáson ment át. Tudatosult a tenyésztőkben a puli és a pumi közötti lényegi különbség. Felismerték a céltudatos szelekció irányát.

Az állomány típusa homogenizálódott. Kevésbé szórt a méret, tetszetős, változatos a szőrzet színe. Ma legdivatosabb a szürke számos árnyalata. Ritka a valódi fekete. Egyre több a fehér színű egyed. A tenyésztők a fajtaklubok szervezésében rendszeresen terelő ösztön próbákat rendeznek, amelyeken a fajta munkakészségét, engedelmességét, vérmérsékletét tesztelik. Szerencsére sikerült megőrizni a pumi rendkívül élénk, terrieres vérmérsékletet. Felső egyharmadában megtört és előrebicsakló fülei, élénk tekintete bohókássá teszik a fajtát. Szőrének kismértékű trimmelése, alakítása a kiállításokon előnyére válik. A tenyésztők és klubok véleménye a szőrápolás mértékéről megoszlik. Tény azonban, hogy a fajták a fajta evolúciója során a tenyésztési célok szerint folyamatosan változnak. E változás kitűnő példáját láthatjuk a pumi populáció dinamikájában az elmúlt 20 év során. Az ősi jellegre hivatkozva elhanyagoltan, ápolatlanul, gyenge szőrkondícióban bemutatnia pumit ma már szakszerűtlenség, s ez a fajta, a tenyésztők és a standardot megalkotó ország hitelét is rontja. A gyakori nyírást igénylő, lágy szerkezetű szőrzet nem kívánatos, a teljesen természetes, szálkásodó szerkezetű pedig kevésbé esztétikus. Valahol a két szélső típus között található az ideális, a tenyésztők meghatározó hányada ezt a formát próbálja kinemesíteni. Az utóbbi tíz évben a fajta népszerűsége különösen a fiatalok körében nőtt. A kiállításokon rendezett fajtabemutatók, ügyességi versenyek, terelőbajnokságok szélesebb körben ismertté tették a pumit.

Számos törzskönyvezett kutya ma is pásztorok mellett dolgozik. Napjainkra azonban tagadhatatlanul a sporttenyésztés és a kiállítások világa alakítják a fajtát. Évente 300-500 kölyköt törzskönyveznek.

A fajta különleges jellemzői és értékei

A pumi hihetetlen éberségével minden neszre reagál. Maga az élő lelkiismeret. Ugatós fajta, ezért a szomszédok általában nehezen viselik. Mindent terel, ha másra nincs módja gazdája sarkát csipkedi. A pásztoremberek ma is szívesen alkalmazzák. Csahosan terel, a gyapjút nem szaggatja. Gyakran okoz meglepetéseket, például amikor begyűjti a tyúkok alól a tojást. Gyorsan tanul és örömmel dolgozik, ezért ideális fajta az ügyességi bemutatókon. A kisebb gyerekek is könnyedén kezelik. Finnországban a tenyésztése és a vele való kutyás sport rendkívül népszerű Mivel középnagy testű, könnyen tartható lakásban is. Rendkívül izmos, szikár, szilárd szervezetű. Régebben dúvadirtásra is alkalmazták. Szőrzete egyszerűen ápolható, bár szakértelmet igényel. Színe változatos. Keresett színek a szürke számtalan árnyalata, a hófehér és a fekete. Ez utóbbi napjainkban meglehetősen ritka, míg a hatvanas években gyakori volt. A fajta népszerűsége várhatóan tovább nő.

Legfontosabb bírálati szempontok: Terrieres karakter, test és koponya arányok, jó kötésű, stabil felső vonal, típusos, de elegáns szőrzet, ívelő, nem szorosan záródó farok tartás.

Mészáros Mihály