A globális felmelegedés következményeinek vizsgálatakor kiemelt helyen szerepel az Északi- és a Déli-sarkvidék, ahol napjainkban látványos, jövőnket valóban meghatározó változások történnek. Ugyanakkor jóval kevesebb adat áll rendelkezésre bolygónk harmadik legnagyobb jégraktáráról: a magashegységekkel határolt Tibeti-fennsíkról, amely szintén drámai felmelegedésen megy keresztül.

A közeljövőben a klímaváltozás és a felmelegedés gyors és intenzív lesz a Tibeti-fennsíkon. Ezt állapítja meg a Nature magazinban megjelent tanulmány, amely kínai és amerikai kutatók közelmúltban folytatott kutatási eredményeit összegzi. A mérések szerint az utóbbi fél évszázadban a fennsík átlagos hőmérséklete 0,3 Celsius fokot emelkedett, amely háromszorosa a világátlagnak. Tibet gleccsereinek 82%-a folyamatosan visszahúzódik. Csak az utóbbi évtizedben a permafrost (állandóan fagyott föld) kiterjedése 10% -kal csökkent.

Ha ez a trend folytatódik, vagy felgyorsul, akkor a következményeket a fennsíktól nagy távolságokban is érzékelni fogják. A felmelegedés következtében több milliárd ember vízutánpótlása forog veszélyben és bolygónk jelentős részének a légköri cirkulációja is megváltozhat.

A Föld harmadik pólusa

A Tibeti-fennsík területe 2,5 millió négyzetkilométer. Átlagosan 4000 méterrel fekszik a tengerszintje felett. A nagy magasság okozza, hogy átlaghőmérséklete jóval hidegebb, mint azt a földrajzi szélessége indokolná. A terület közigazgatási központja, a viszonylag „alacsonyan” (3600m) elhelyezkedő Lhassza, melynek évi középhőmérséklete 8 Celsius fok. (A hasonló szélességen fekvő Houston esetében ez 21 Celsius fok).

A magas fekvés Tibet éghajlatát hideggé teszi, különösen télen, amikor legnagyobb részét hó és jég borítja, amely visszaverve a napsugarakat, csak fokozza a hűtő hatást. Ennek köszönhető, hogy a sarkvidékeket leszámítva, itt található bolygónk harmadik legnagyobb jégraktára. Jelentős mennyiség található a magashegységekből lefutó jégárakban (gleccser), illetve az állandóan fagyott földben (permafrost). Magassága és a rendkívül zord éghajlata miatt, bolygónk harmadik pólusaként is emlegetik.

A szélsőséges természeti körülmények, valamint a politikai elzártság miatt Tibet éghajlatában lejátszódó változásokról sokkal kevesebb adat áll rendelkezésre, mint az Északi-, vagy a Déli-sarkvidékről. A fennsík éghajlattörténeti adatainak gyűjtését a kínai kutatók az 1980-as években kezdték meg. A 6000-7000 méteres magasságból vett jégmintákat oxigénizotópos vizsgálatoknak vetették alá. Ezekből tudjuk, hogy a XX. század kezdetétől egy erős melegedési periódus figyelhető meg Tibetben is. Az eredmények összhangban van azokkal a mérésekkel, melyeket a meteorológiai állomások szolgáltatnak az 1950-es évektől kezdve. A tendencia megfelel a globális felmelegedés kiváltotta hatásoknak, azonban mértéke a világátlag háromszorosa.

A magyarázat a sajátos elhelyezkedésben keresendő. A természeti adottságok és a környezetében mind intenzívebben jelentkező emberi tevékenység felerősítik az üvegházhatás okozta felmelegedést. A legújabb műholdképeken jól látható, hogy nyáron a környező regionális sivatagokból (Taklamakán, Góbi, Thar) származó por erre száll és felemelkedik a fennsík északi és déli lejtői előtt. A por, amely képes egészen 10 kilométer magasságik is feljutni egyrészt elnyelik, másrészt visszaverik a napsugarakat. Ezzel megváltoztatják a fennsíkot elérő sugárzás mennyiségét.

A klímaváltozásban a por kombinálva jelentkezik a feketeszén kibocsátással. A fosszilis tüzelőanyagok elégetésével a CO2 mellett, jelentős korom és pernye is a levegőbe kerül. Délkelet-Ázsia – beleértve a Himalája régiót is – a földi „feketeszén” kibocsátás egyik neuralgikus pontja. A kutatók robotrepülőgépet használva megmérték azt a napfény mennyiséget, melyet a szénszennyezés felszív. Megállapították, hogy ez 50 százalékkal növeli a levegőben lévő sugárzásmennyiséget. Amikor ez a szennyezés rátelepszik a Himalája gleccsereire, feketére festi a havat és a jeget, amely így több hőt nyel el és megindul az olvadás. A CO2 után ez a második legjelentősebb tényező, amely hozzájárul a terület melegedéséhez. A kutatók szerint ez a kombinált hatás elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza az évtizedenkénti 0,3 Celsius fokos melegedési trendet a Himalájában. Az olvadási időszak a fennsíkon napjainkban jóval korábban kezdődik és tovább tart.

A gleccserek olvadásának a vizsgálata azt mutatja, hogy a Kunlun hegység keleti részén 17 százalékkal hátráltak az utóbbi 30 évben, tízszer gyorsabban, mint a fennsík középső részén lévők. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor a fennsík gleccsereinek kétharmada eltűnhet 2050-re.

Áradások és aszályok

Az olvadó gleccserek veszélyes gleccsertavakat hoznak létre, melyeket csupán a gleccser hordalékából felépülő morénasánc próbál féken tartani. A Himalája északi lejtőin a tudósok 34 ilyen gleccsertavat azonosítottak be és 20 kitöréses áradást regisztráltak az utóbbi 50 évben.

Az ilyen áradások rövidtávon okoznak veszélyt. Hosszú távon azonban a fennsík legmagasabb részének vízellátása kerülhet veszélybe. A környező hegyekből nyerik vizüket azok a hatalmas folyók – Jangce, a Sárga-folyó, a Mekong, a Gangesz és az Indus – melyek keresztülszelik Délkelet-Ázsiát. Ha a gleccserek visszahúzódása folytatódik és a hó mennyisége csökken a fennsík legmagasabb régióiban, akkor több milliárd ember vízellátása kerülhet veszélybe.

Egy általános olvadás a permafrostban a tárolt víztartalom jelentős részének elvesztését eredményezheti, amely újabb ökológiai katasztrófa elindítója lehet. Az állandóan fagyott föld maga is veszélyben van, mivel a felső aktív rétege – amely megfagy és felolvad minden évben- egyre vastagabb lesz. Így egymást erősítve azok a hatások, melyek a hőt és a csapadékvizet mozgatják a talaj és a légkör között, megzavarhatják magát a rendszert is. A permafrost lepusztulása, vagy instabillá válása éppen úgy veszélyezteti az emberi építményeket (így a nemrég átadott Qinghai–Tibet vasútvonalat), mint a fennsík alpesi ökoszisztémáját. Utóbbi számára az állandóan fagyott föld legfelsőbb, aktív rétegeiben csapdába ejtett víz teszi lehetővé, hogy ezen a magasságon ki tudjon fejlődni. Miután a permafrost tárolja a talajban lévő szén egyharmadát, a növényzet elvesztése előidézheti, hogy nagy mennyiségű szén kerüljön a légkörbe tovább súlyosbítva a globális felmelegedés hatásait.

Veszélyben a monszun

Milyen hatással lehet az átalakuló Tibeti-fennsík – melegedő éghajlat, visszahúzódó gleccserek, pusztuló permafrost és alpesi ökoszisztéma – a közvetlen és a globális környezetére?

A változások első és legjelentősebb áldozata az indiai monszun lehet. Ezt az erős, évszakonkénti szelet a szárazföld és az óceán közötti hőmérsékletkülönbség hozza létre. Nyáron a szárazföld belseje jobban felmelegszik, mint az Indiai-óceán, ekkor a szél az óceán felől érkezik rengeteg csapadékkal.

A Tibeti-fennsík kiemelkedése – amely 50 millió évvel ezelőtt kezdődött – csak felerősítette ezt a hatást. A fennsík kiemelkedésével létrejött egy nagy kiterjedésű felület, amely tovább növelte a szárazföld és óceán között amúgy is meglévő légnyomáskülönbséget, ezáltal fokozta a monszunhatását. A jelenleg rendelkezésre álló klímamodellek különböző eredményeket adnak a monszun várható változására. Egyesek szerint csökkenni, mások szerint növekedni fog a monszun intenzitása. Az itt élők számára mindkét lehetőség a kialakult életkörülményeiket veszélyezteti, akár az élelmiszergazdaságot, akár az ivóvízellátást érinti. Ugyanakkor az indiai monszunban beálló változások nemcsak Indiát, hanem az egész bolygónk éghajlatát fenyegetik.

Erősödő üvegházhatás

A fennsík nagy tömege és zártsága jelentős hatással van a fölötte uralkodó szélrendszerre is. A kutatók megfigyelései szerint a Tibeti-fennsík fölötti légáramlás képes vízgőzt és szennyezőanyagokat szállítani a sztratoszférába, abba a légköri rétegbe, ahol a földi ózon legnagyobb része található. A sztratoszférában a nagysebességű futóáramok képesek a vízpárát és a szennyezőanyagokat globálisan is szétteríteni.

Egységnyi vízgőz erősebb üvegházhatású gáz, mint a CO2. A vízgőz normál körülmények között 1-2 kilométerrel a sztratoszféra szintje alatt található. A fennsík felett ettől eltérő a helyzet, mivel itt több mint 6 km-rel magasabban az alsó-sztratoszférában található. Mindezt erősíti az a hatás, hogy a sztratoszféra a fennsík felett vékonyabb. A felszín által kisugárzott hő így eleve magasabbra tud feljutni és ott nagyobb hőmérsékletemelkedést képes okozni. A melegebb levegő segíti a vízpára feljutását a sztratoszférába, mivel az így nem fagy meg és nem csapódik ki. A magasabb hőmérsékletet fokozza a jég olvadását, amely pozitív visszacsatolásként tovább növeli a vízpára feláramlását a sztratoszférába és ezzel erősíti az üvegházhatást.

Akcióterv a közeljövőre

Jelenleg a kínai kutatók megpróbálnak minél több adatot begyűjteni a Tibeti-fennsíkról. Ezek ismeretében lehet majd komplex képet kapni az itt lejátszódó változásokról és a várható következményekről. Újra felmérik Kína összes gleccserét. Feldolgozzák jellemzőiket: elhelyezkedés, hosszúság, vastagság és a gleccsereket alkotó csonthó állapota. 1978-2002 között már lefolytattak egy hasonló vizsgálatot, amelyről a tudósok azt gondolják, alkalmas referencia lehet arra, hogy kimutassák az azóta történt legfontosabb változásokat. Mindezek mellet a glaciologusok folytatják azt a kutatást, amellyel beazonosítják, és nyomon követik a veszélyes gleccsertavakat, hogy fel tudjanak készülni azok lehetséges áradásaira.

A legfontosabb feladat továbbra is az üvegházhatású gázok és a fosszilis szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentése. Utóbbi felelős azért a drámai mértékű levegőszennyezésért, amely napjainkban az egyik legnagyobb környezetszennyezést jelenti Ázsiában. A kutatók kiszámolták, hogy a füst, korom és pernye kibocsátás drasztikus csökkentése, gyors megoldást jelenthetne mindkét problémára. A szimulációk azt mutatják, hogy csak a hagyományos főzési-fűtési módok (fa, trágya és terménymaradvány tüzelése) felszámolása 40-60 százalékkal tudná csökkenteni a szennyezőanyagok kibocsátását. Mindezt gyorsan meg lehet oldani és hosszú távon jóval olcsóbb, mint a CO2 kibocsátás csökkentése. Ugyanakkor ezzel egyidejűleg egy jobban hozzáférhető energiaforrást kell biztosítani az itt élő népesség számára.
Ladányi László

Fotó: Susan Kaspari
(Climate Change Institute)
National Geographic Online

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: