Néhány napja egy tibeti író és költő, Buchung D. Sonam, egy nyílt levelet adott közzé, fivéreinek és nővéreinek címezve. Sonam Tibetben született, majd később Indiába menekült és ott is folytatta tanulmányait. Első verses kötetét 2002-ben publikálták Dandelions of Tibet „Tibet pitypangjai” (Dandelions of Tibet) címen, második könyve 2005-ben jelent meg, címe „Egy száműzött tűnődései: tibeti versek gyűjteménye” (Muses in Exile: An Anthology of Tibetan Poetry).

Kedves fivéreim és nővéreim!
Nyugtalanok az éjszakáim az elmúlt pár héten. Egy rémálom gyötör: egy ember, díszes kalapban, fekete lovon nyilaz rám. „Meg akar ölni! Meg akar ölni!” Ezt kiabálom álmomban. Senki se jön a megmentésemre, s kiáltásaim elnémulnak a bostoni éjszakában.

Úgy vélem ezek a rémálmok attól vannak, amiket mostanában hallani lehet a Rangzenről¹, a Középútról², a Nemzeti Területi Autonómiáról³, a Valódi Autonómiáról*, stb, stb, a hírekben, a médiában, s minden tibeti menekült ház folyosóin. Súlyos szavakkal van tele a levegő. Néhányan már felemelték mikrofonjaikat, hogy elzengjék a jól ismert politikai mantrákat, néhányan serényen suttognak a határozatlan fülekbe, próbálnak új fivéreket és nővéreket szerezni, hogy csatlakozzanak az ő táborukhoz. Remélem, Te sem csak hallgatod és nézed a híreket, hanem részese is vagy ennek a sakkjátszmának.

Kezdetben megzavartak ezek a nagy szavak. Biztos vagyok benne, hogy sokan vagytok még így ezzel, de nem kell aggódni emiatt. Ez azt mutatja, hogy mi is csak emberi lények vagyunk, nem úgy, mint az Ember a nagy foteljében, akinek megadatik az a luxus, hogy új szavakat találjon ki és azokat hajtogassa szüntelenül. Azonban nem vehetjük semmibe ezeket a szavakat sem. Ezek határozzák majd meg, hogy kik vagyunk, milyen úton fogunk haladni, hogy mi lesz a végzetünk, s milyen örökséget hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra.

E tekintetben szeretném nektek elmagyarázni, miről szól a Középút, a Valódi Autonómia, és a Nemzeti Területi Autonómia. Úgy gondolom, ez három különböző dolog, mégis egy elvben mind a három megegyezik, mégpedig, hogy elfogadjuk a Kínai Népköztársaság (KNK) hatalmát, s élvezzük mindazokat a jogokat és felelősségeket, amiket a KNK alkotmánya jegyez. „Több előnyünk is származhat abból, ha együtt élünk Kínával” mondják „Mi csak annyit szeretnénk, hogy megőrizhessük a kultúránkat és vallásunkat” teszik hozzá mások.

Kedves fivéreim és nővéreim, vegyétek észre ennek a megoldásnak az érzelmi hatását valamint az egyszerűségét – teljes megadás. Ez a fajta megoldás tele van tátongó lyukakkal.

Nézzünk csak egy párat közülük:
1. A KNK alkotmánya színjáték. Kínának se független médiája, se szabad igazságügyi rendszere nincs. A Kínai Kommunista Párt (KKP) abszolút uralma alatt, az az elképzelés, hogy élvezzük a KNK alkotmányjogait sokkal inkább mítosz, mint az, hogy Lashi Dharmának szarva és farka volt. Egy viszont biztos, a jogaink és a szabadságunk nélkül az, hogy megőrizzük kultúránkat és vallásunkat, halott ügy.
2. A KNK alkotmányának bevezetője kimondja, ahhoz, hogy minden egyes állampolgár élvezhesse az úgynevezett alkotmányjogokat, kötelező jellegűen tartaniuk kell magukat a négy legfőbb alapelvhez.

a, Mindenkinek tiszteletben kell tartania a KKP hatalmát,
b, Minden állampolgárnak a kizárólagos politikai nézete, a szocializmus kell, hogy legyen,
c, Mindenkinek el kell fogadnia a proletariátus diktatúráját, valamint
d, Mindenkinek hinnie kell a Marxizmus-Leninizmus és Mao elveiben.

Most már láthatjátok, fivéreim és nővéreim. Az, hogy a KNK-val együtt éljünk, számunkra megengedhetetlen. Mi mind értelmes emberek vagyunk, képesek vagyunk megegyezésre jutni bizonyos dolgokban. DE ABBAN NEM, HOGY DIKTATÚRA ALATT ÉLJÜNK.

Azt állítom magamról, hogy én a Rangzen embere vagyok, bár amit teszek érte, az nem sok. Olyankor, amikor valamilyen szóváltás vagy heves vita kerekedik a szabadságért való küzdelmünkről –legtöbbször péntek esténként néhány pohár whisky után –valaki mindig megkérdezi, „Te mindig azt mondogatod, Rangzen, Rangzen. Mutass fel egy tervet a Rangzenről és én támogatom!” Majd az eszmecsere folytatódik, egészen szombat reggelig.

A Rangzen arra törekszik, hogy visszaadja az otthonunkat. Nem keresi a külső uralkodókat. Abban hisz, hogy saját magunk is uralni tudjuk az életünket. A Rangzen stratégiája az, amit minden nap teszünk Tibetért, tevékenységeink összegzett hatásai, a szabadságról alkotott tüzes gondolatok. A Rangzen terve nem a megadás, sőt, a jelszó: soha ne add fel! Arról szól, hogy harcoljunk mindig, bárhol és bármikor, hogy tudjuk, van egy dolog, amit úgy hívnak: igazság, és az végül győzedelmeskedni fog. A Rangzen terve, az hogy önzetlenül akár meg is haljunk érte, és hogy tudjuk, a gyermekinknek méltó oka lesz a harcra. S mikor eljön a győzelem, az országunk a miénk lesz, azoké, kiknek ereiben vér és hókristályok csörgedeznek.

A Rangzen nem csak ennyi… sokkal több ennél.

Ez egy mindent körülvevő eszme. A költőnek a szavai, a földművelőnek a földje, a pásztornak a kunyhója, a munkásnak a szerszámai, a száműzöttnek a folyók, a hegyek, a háza, amiket rég elhagyott, a nomádnak a sátra a füves pusztán, ahol a vajat köpülheti és dalait énekelheti, anélkül, hogy egy hatalmas fenyegető árnyék figyelje.

A Rangzen ugyanakkor a hosszú várakozás egy idegen országban, egy sosem múló harc, a borzalmas évek egy apró börtöncellában, kivonulni az utcákra a tikkasztó hőségben, hogy végül kövér rendőrök ütlegeljenek gumibotjaikkal. A vágy, hogy mindent feltegyünk egy lapra elégedett szívvel. A remény, hogy árpasört ihatunk a Barkhoron, anélkül, hogy a zöld egyenruhás embereket kelljen néznünk.

Most láthatjátok, kedves fivéreim és nővéreim, a Rangzen nem a szivárvány az égen, nem is a néhány fanatikus által hangoztatott közhelyek. Hanem mi vagyunk. A vérünkben folyik. Néhány héten belül, amikor meghatározzunk a küzdelmünknek, a sorsunknak, a túlélésünknek új irányait, mint egyedülálló, egyéni kultúrájú, független emberek, nem szabad kudarcot vallanunk. Kérlek, ne maradjatok csendben! Emeljétek fel a hangotokat, számomra, aki csendben marad, az nem fivérem, s nem nővérem többé.

Tegnap este újra előjött az álmom. Ugyanaz az ember, a fekete lovon, rám szegezi íját, s éppen lőni akart, mikor valaki így kiáltott, „Te gyilkos, hagyd békén a fiamat!” Felriadtam, izzadságban úszva. A szoba sötét volt és hideg. Kitapogattam a villanykapcsolót. Mikor a lámpa felgyulladt, láttam, hogy nincs ott rajtam kívül senki. A hang viszont valahogy ismerősnek tűnt, csak egy másik korból. Azt hiszem, Lashi Dharma volt az.

Vigyázzatok és bizonyosodjatok meg róla, a Rangzen nem halt meg.

Béke és szabadság…

Buchung D. Sonam
Boston
2008. október 31.

Tibetwrites, GG, FTB

1. Rangzen tibetiül szabadság, függetlenség. Az emigrációban a független Tibetért harcoló törekvések összegzése.

2. Középutas politika: A XIV. Dalai Láma, és a száműzetésben lévő tibeti kormány által követett politika, mely szerint nem követelik Tibet függetlenségét, csupán egy valós autonómiára törekednek a Kínai Népköztársaságon belül.

3. Nemzeti Területi Autonómia teljes Tibetet magába foglalja, vagyis a jelenleg a Tibeti Autonóm Régión kívül eső, tibetiek által sűrűn lakott területeket, pl: Amdo és Kham. Jelenleg több tibeti él a Tibeti Autonóm Régió területén kívül, mint azon belül.

* A “valódi autonómia” szerint Tibet külügyeit továbbra is a KNK intézné, ám a belügyek - vallás, oktatás, környezetvédelem, helyi gazdaság- a tibetiek döntéskörébe tartoznának .

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: