Nógrádi: Kína lesz a világ fontos dolgainak főszereplője

2013. november 29./Bumm.sk/TibetPress

http://www.bumm.sk/89507/nogradi-kina-lesz-a-vilag-fontos-dolgainak-foszereploje.html

Nagy divat szidni a nyugati államokat és a nem működő demokráciát akkor, mikor a világ problémái kerülnek szóba. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pozsonyi előadásán azonban szó sem esett erről a kérdésről. Annál többet arról, mi lesz Kínával.Nógrádi György, a régió egyik legelismertebb biztonságpolitikai szakembere szerda este tartott előadást Pozsonyban több tucatnyi szlovákiai magyar egyetemista előtt a JAIK meghívására. Személyes anekdotákkal tarkítva, kitérve a lehető legtöbb részletre, de egyben pattogósan és feszesen. Nógrádi tényleg tudhat valamit: már az elején leszögezte, nem akarja, hogy eltűnjön a parkoló kocsija, Bajnai Gordon ugye pár hónapja kevesebb figyelmet szentelt a kérdésnek és el is lopták az autóját.

Húsz év múlva: több Kína, kevesebb USA
Nógrádi (és Zbigniew Brzezinski) alaptétele, hogy a következő tizenöt-húsz évben az Egyesült Államok, Oroszország és Kína sorsa határozza majd meg, hogy mi lesz a világgal. Míg az amerikaiak szerepe lecsökken, Kína előtt komoly kihívások állnak.
Miért kerül a háttérbe az Egyesült Államok? A világ (egyelőre) vezető hatalma alapból két és fél háború megvívására képes, de jelenleg még a Csendes-óceáni térség biztosításával is problémái vannak, ahol ellensúlyoznia kéne a feltörekvő Kínát. A helyi fölény megteremtésében nem segít Obamáéknak, hogy Japán a legfontosabb szövetségesük, miközben Japán egyébként ott helyben nem egy túlságosan népszerű ország.

Kínának is sok dilemmája van. Az ország 2027-re világelső lesz bruttó GDP-ben, s el kell döntenie, mit akar magával kezdeni: régiós vezető hatalommá válik, vagy egyenesen világhatalommá. Utóbbi esetben Japánon és Indián keresztül vezet az útja. Ez nem feltétlenül háborút jelent, lassan és (viszonylag) konfliktusmentesen is lehet terjeszkedni.

Nógrádi szerint Kínának három prioritása van, amit szem előtt tart majd: a Tajvannal való egyesülés (mondhatnánk, ez Kína Trianonja), az államhatárok megkérdőjelezhetetlensége (a Tibet szabadságáért tüntető aktivisták és az ujgur terroristák jövőképe sem túl fényes), valamint az atomhatalmi státusz fenntartása. Emellett pedig Nógrádi szerint érdemes figyelni Szibériára, hiszen a kínai határ menti orosz régiókban is egyre nagyobb túlsúlyba kerülnek a déli bevándorlók, márpedig ez előbb-utóbb problémát okoz majd a két nagyhatalom között.

Peremvidék
Észak-Koreáról a médiában leginkább annak kapcsán hallani, mennyire nagy ostobaságot talált ki a Kim-család éppen soros diktátora. Az akarat egyébként meglenne a koreai egyesítésre, csak éppen még senki nem tudott olyan alternatívát felmutatni, ami a kínaiaknak is tetszene – mutat rá Nógrádi. Az ázsiai országot aggasztanák a határ mentén közvetlenül felbukkanó amerikai ügynökök, de az északi diktátorokat különösebben nem szívlelik. Addig viszont, míg ez nem oldódik meg, a térségi hatalmak – Oroszország, Egyesült Államok, Kína, Japán és a két Korea – jól elszórakoztatják egymást, de megoldani nem tudják a problémákat.

A kínai érdekeltségek egyébként is egyre messzebbre terjednek. Afganisztán erőforrásait fű alatt felvásárolták a kínai cégek, Irakot szintén elveszítette a nyugat, Líbiát pedig működésképtelenné tette Európa. Ennek a fényében különösen nehéz dilemmát jelent a nyugati országoknak, mit kezdjenek Iránnal és Szíriával, illetve a Közel-Kelettel, amelynek a legtöbb országa egyébként is elég nagy bajban van a siíta-szunnita ellentét és a mindent elárasztó palesztin bevándorlók miatt.

Törököt fogni
A fejtegetésekben ezen a ponton egyre gyakrabban kerül elő Törökország neve. Arról a muzulmán országról van szó, ami komoly régiós hatalom, célja pedig a NATO-ba és az Európai Unióba való belépés. Ezt az Egyesült Államok nagyon szeretné, Európa pedig legalább annyira igen, mint nem – egy erős Törökországgal a nyugati befolyás is erősebb lenne több stratégiai régióban, de visszavetné az Uniót minden más téren.

Hol vannak erős pozíciói a törököknek? A Közel-Keleten kívül meglepő módon Afrikában, ahol a gazdasági dominanciára törő Kínával és a földeket felvásárló Indiával együtt Törökország az egyik legerősebb játékos – bizonygatja Nógrádi. Ezen a ponton európaiként az ember elkezd kicsit aggódni, mert az előadásnak lassan vége, de még mindig nem esett rólunk szó.

Resztli
Pár mondatban azért a kínai dilemmákon túl előkerülnek a hagyományosabbnak vélt nagyhatalmak is, de az egyszeri hallgató a hallottak alapján azért nem ruházna be mondjuk francia államkötvénybe. Az Egyesült Államok belső problémákkal küzd, hamarosan kisebbségbe kerül a fehér közösség, miközben Obama elnöksége alatt sem sikerült teljesíteni a kitűzött stratégiai feladatokat. Az USA egyetlen előnye a technológiai fölényben rejlik, amit a világ jelenlegi legnagyobb hatalma nem fél ki is használni. Európa hanyatlik: a vezető hatalom Németország, de az öreg kontinens épp elég belső problémával küzd ahhoz, hogy kifelé ne tudjon erőt mutatni.

Oroszországban lehetne (és szoktak még) bízni, Nógrádi azonban nem látja túl optimistán Putyinék helyzetét. Az ország ereje, gazdaságilag és a hadsereggel kapcsolatban is az olaj- és földgázbevételeken alapul, márpedig Nógrádi szerint ironikus módon a két nyersanyag idővel nem drágábbá válik, hanem olcsóbbá – ha például az amerikaiak úgy döntenek, érdekükben áll komolyabban ráállni a palagáz kitermelésére.

„Régen az elméletre alapult a gyakorlat a politikában, a mai bizonytalan viszonyok között viszont a gyakorlat gyakran megelőzi az elméletet” – hangzik még el Nógráditól a jóslás arra vonatkozóan, mi lesz a jövőben. Ezért a cikkíró a biztonság kedvéért elmegy vacsorázni egy kínai vendéglőbe. Sose árt előre felkészülni.