Nézőpont: Tanuljunk kínaiul?

2011. augusztus 5./Haon.hu

Negédesnek, magakelletőnek érzem az elmúlt egy év nagy politikai vívmányát, a fejlődő magyar–kínai kapcsolatot. A kínai férfiak drága öltönyökben, a nők finom anyagból varrt elegáns kösztümökben járják városainkat, tárgyalnak polgármesterekkel, üzletemberekkel. Vendéglátóik pedig minden szépet és jót mondanak a településükről, igyekeznek pozitív benyomást kelteni a távoli, ismét baráti országból érkezett vendégekben. Kovács Zsolt jegyzete

Testvérvárosi kapcsolatok, üzleti találkozók, gyártelepítések, híd a két ország között, emberi kapcsolatok – ez mind napirenden van. Idős tanárom egykori története jut eszembe: amikor az akkori Kínával jóban kellett lenni, és jöttek az elvtársak és elvtársnők, és barátkoztak, és testvértelepülési kapcsolatot létesítettek, és a férfiak beszéltek az exportról-importról, és mivel mindaz, amit az előbb felsoroltam jól ment, barátok lettek. Még szerencse, hogy a kínai nyelvet nem kell kötelezően tanulni! Na, de félre az efféle gondolatokkal, mert ezeknek a huszonegyedik századi, a diktatúrát végleg levedlett magyar valóságnak köze sincs a fél évszázaddal ezelőtti helyzethez. Az elmúlt egy évben megtudtuk, hogy a nyugati típusú gazdaság csak vergődik, megújulásra valószínűleg még hosszú ideig képtelen, mi pedig – hála a 2002-2010 közötti bénázásnak – ennél lejjebb már nem süllyedhetünk, mert az maga lenne a teljes összeomlás. Mindennek eredőjeként új partner felé fordultunk. Természetesen oda, ahol a válság éveit is 8-10 százalékos gazdasági növekedéssel „vészelték” át. Ahhoz az országhoz, amelynek a kezében van az USA adósságának nagyobbik része, ahol éppen most tették lehetővé az ottani paraméterekkel mérve kis- és középvállalatok számára a nemzetközi terjeszkedést. És ők hajlandók is terjeszkedni, mert az üzletember ott is üzletember, a profit ott is profit. Mindez Kína ma. Hozzá kell szoknunk, hogy ha a jövőben kínaiakkal találkozunk, ők nem csak piaci cipőárusok, olcsóruha-kereskedők vagy szakácsok lesznek, hanem luxusautón járó, drága ruhát viselő, a világgal a legmodernebb küttyükkel kapcsolatot tartó üzletemberek is. Jó lesz-e ez nekünk? Remélem, igen! Mert ha Nyugattól valóban nem várhatunk gazdasági segítséget, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy Keletről, nevezetesen Kínából érkezzen. Legyen eredménye a városaink végiglátogatásának, nyerje el a mi fülünknek furcsa beszédű vendégek tetszését a polgármesterek és gazdasági szakemberek által felkínált befektetési lehetőség, barátkozzanak településeink, épüljön híd a két nép között. Kínai nyelv tanulása? Ha a gazdasági, társadalmi és egyéb kapcsolataink olyan fokra hágnak, és az illetőnek szüksége van rá, miért ne? Elvégre választhatjuk azt is, hiszen demokráciában élünk.
Kovács Zsolt