Nemzetközi Ján Langos díjat kapott Pozsonyban a Dalai Láma
2009. szeptember 9./Pozsony/MTI/Stop.hu/TibetPress
Nemzetközi Ján Langos-díjat kapott a Dalai Láma szerdán Pozsonyban. A kitüntetést az egykori szlovák emberi jogi harcosról elnevezett Ján Langos Alapítvány adományozta a tibeti egyházi méltóságnak az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott évtizedes küzdelme elismeréseképpen.
A díj átvétele után mondott beszédében a Dalai Láma leszögezte: bízik Tibet szabad jövőjében.
"A világban egyre csökken a parancsuralmi rendszerek száma. A demokrácia megerősödése általános tendencia. Ez Kínára is érvényes, ahol ma a kommunista párt kommunista ideológia nélkül olyan szocialista rendszert működtet, amely valójában kapitalizmus" - jelentette ki a Dalai Láma, aki kilenc éve személyesen is találkozott a később tragikus autóbalesetben elhunyt Langossal.
A hazai Ján Langos-díjat Fedor Gál, szlovák publicista, könyvkiadó és volt politikus kapta. Gál beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák társadalom a mai napig sem számolt le sem az egykori fasiszta szlovák állammal, sem a kommunista rendszerrel.
"Húsz évvel 1989 novembere után valóban mindenki otthon érzi magát Szlovákiában? A romák és a magyarok is? Valóban nincs itt senki, akit elnyom az államhatalom?" - tette fel a szónoki kérdést Gál. Példaként Malina Hedviget, a 2006-ban Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklányt hozta fel. Megkérdezte: "Ez nem közös felelőségünk?" Szerinte a szlovák állampolgárok elfelejtették mi volt a fasizmus és a kommunizmus, s most újra kommunista és szélsőségesen nacionalista gondolkodású egyéneket választanak.
Délután a Dalai Láma találkozik és megbeszélést folytat az ellenzéki pártok képviselőivel. A szlovák állam, kormány és a koalíciós pártok képviselői nem találkoznak a Dalai Lámával, mivel - a sajtó szerint - attól tartanak, hogy ez megronthatná a szlovák-kínai kapcsolatokat.
Csütörtökön a Dalai Láma Prágába utazik, ahol Václav Havel volt cseh államfő meghívására részt vesz a Fórum 2000 elnevezésű nemzetközi konferencián.