Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Ne legyen benne szex eroszak vallás és lázadás a nyugati zene és a kínai piac

2011. április 8./quart.hu/TibetPress

Bob Dylan cenzorok által jóváhagyott, groteszk részletekben bővelkedő koncertet adott Pekingben. A gyakran abszurd döntéseket hozó hivatalnokok és az elképesztő mértékű kalózkodás ellenére a nyugati zenészek és kiadók Kína meghódításáért küzdenek. Nem csoda, hiszen a világ legnagyobb lakosságú, szédületesen fejlődő gazdaságú országa csak a 26. legnagyobb zenei piac.

A karaokéból ismerem néhány számát"

Bob Dylan, az amerikai könnyűzene ikonja először lépett fel Kínában április 6-án, Pekingben, amit 8-án újabb koncert követ Sanghajban. Dylan szigorúan tartotta magát a kínai Kulturális Minisztérium által jóváhagyott dalsorrendhez; előadta számos nagy slágerét, ámde az olyan rizikós, bár legendás dalok kimaradtak, mint a Blowin' In The Wind és The Times They Are A-changin'. A zenész nem mondott semmit a számok között, csak a koncert legvégén mutatta be zenészeit. A történelmi jelentőségűnek mondott koncertre elkelt az összes, nagyjából ötezer jegy, pedig meglehetősen sokba kerültek (9-60 ezer forintnak megfelelő összegekbe). A közönség jó része helyi volt, de sokan közülük nem tudták, hogy pontosan ki is az, akit látnak. "De hát ez nem is énekel, hanem beszél" - hallotta panaszkodni a Guardian tudósítója az egyik nézőt; egy másik azt mondta neki: "Nem a zenéért vagyunk itt, hanem hogy lássuk a legendát." A Billboardnak egy fiatal néző elárulta: "A karaokéból ismerem néhány számát, de ezt leszámítva nem tudok róla sokat. De így is azt gondolom, hogy történelmi jelentőségű koncert volt, örülök, hogy itt voltam."

A kínai újságok sem álltak a helyzet magaslatán Bob Dylant illetően. Az egyik legnagyobb példányszámú napilap az életművét bemutató cikkét Willie Nelson country-sztár képével illusztrálta. Egy másik újság pedig így írt: "Dylan dalainak témái, a drogoktól a faji egyenlőtlenségeken és az emberi méltóságon át egészen a háborúig: ezek nem nagyon érdeklik az átlagos kínai embert, aki inkább a családjával törődik."

A helyzet iróniáját tovább fokozza, hogy a kínai hatóságok nem is olyan régen, 2010 tavaszán még nem engedélyezték Bob Dylan koncertjét. Egyes vélemények szerint nagy szolgálatot tettek neki, mert legalább egy kicsit eszébe juttatták a világnak (és neki magának) a régi, ellenkulturális ikon Dylant - aki most nem nyilatkozott egy lapnak sem, mindenesetre úgy tűnik, hogy nem okozott gondot számára, hogy betartsa a hatóságok kéréseit. (Tavaly egyébként, mivel egész Ázsiából Kína érdekelte őt legjobban, a többi, a régióba már lekötött koncertjét is lemondta.) Nincs hivatalos magyarázata annak, hogy alig egy évvel az elutasító döntés után miért született most pozitív. A Guardiannek egy, korábban a Kulturális Minisztériumban dolgozó hivatalnok azt mondta: valószínűleg csak annyi történt, hogy most más ember hozta a döntést, "nem kell logikát keresni, mert nincs." Illetve annyi van, hogy a kínai kormány mindig igyekszik megtalálni a kényes egyensúlyt: "liberálisnak is akar látszani és kézben is akarja tartani a dolgokat".
"Ne legyen benne szex, erőszak, vallás és lázadás"

A hatvanas évekig kulturálisan teljesen zárt Kínában a nyolcvanas években jelent meg egyáltalán a nyugati pop- és rockzene; abban az évtizedben már olyan aktuális sztárok léphettek itt fel, mint a Wham és Jean Michel Jarre. A hatóságok mindig figyeltek azért: a 2003-ban és 2006-ban Kínában koncertező Rolling Stones nem játszhatta a szexuális utalásként is értelmezhető sorok miatt Brown Sugar és Honky Tonk Woman című számait.

A "fellazulást" jelentősen visszavetette Björk, aki 2008-ban sanghaji koncertjén, Declare Independence című száma végén azt kiáltotta: "Tibet! Tibet!" Ezután a külföldi zenészek fellépését engedélyező hivatalnokok sokkal szigorúbbak lettek. Hivatalosan kinyilvánították, hogy senki nem játszhat az országban, aki valaha részt vett olyan rendezvényen, "amely az ország nemzeti szuverenitását fenyegette", értsd: kiállt Hongkong, Tajvan vagy Tibet függetlensége mellett. (A zenészek többsége Tibet megszállása ellen szokta felemelni a szavát.)

Emellett - elvileg legalábbis - nagyon egyszerű szabályok vonatkoznak a dalszövegekre. Mint azt a 88tc88 nevű cég vezetője összefoglalta: "Négy aranyszabály van: ne legyen benne szex, erőszax, vallás, valamint semmi olyasmi, ami a lázadásra, társadalmi nyugtalanságra utalhatna." De még ha valaki nem is sérti a kínai nép erkölcseit, akkor is bajba kerülhet. 2008-ban például Harry Connick Jr. jazz-zongorista véletlenül egy korábbi turnéjának számlistáját küldte el engedélyezésre. Aztán pedig már hiába kérte, hogy újabb számait játszhassa: csak azt volt szabad, amire rákerült a hivatal pecsétje, még úgy is, hogy a zenekara nem ismerte a többségüket, így sajnos nagyon langyos lett a fellépés. Tavaly pedig a japán SMAP zenekar sanghaji koncertje egy Japán és Kína közötti diplomáciai összezördülés áldozata lett. Igaz, hogy ennek tárgya a halászat volt, azok, akik jegyet szerettek volna venni a fiúbanda koncertjére, azt a választ kapták, hogy nem lehet és kész. (Japán ugyan nem nyugat, de Kínához képest az is külföld.)

Azt nem tudni, hogy az Oasis politikai (egy Tibetet támogató fellépés) vagy gazdasági okokból nem tartotta meg 2009-re tervezett pekingi fellépését, mint ahogy Celine Dion egy koncertjének elhalasztása körül is sok volt a homályos részlet. Az viszont biztos, hogy az elmúlt néhány évben sok nyugati sztár ázsiai turnéja inkább elkerülte Kínát: csak a múlt hónapban Janet Jackson, Eric Clapton és Taylor Swift turnéja is csak Hong Kongot érintette. Beyoncé, Usher és az Eagles kínai koncertjei inkább kivételnek számítottak.

Ez a megkülönböztetett figyelem egyébként főleg a nyugati előadóknak jut. "Egy kínai zenekarnak nem kell ellenőriztetnie a szövegeit, még akkor sem, ha nagy fesztiválokon százak vagy akár ezrek előtt játszik is" - mondta egy helyi menedzser a Los Angeles Timesnak. A helyi előadóknak inkább arra kell vigyázniuk, hogy nehogy playbackeljenek, mert azt 2008 vége óta (többek között az olimpia megnyitójának botránya miatt) nyilvános megszégyenítéssel és visszaesés esetén az engedély bevonásával büntetik.
"Ha az elsők között tudsz odaérni, akkor ne habozz"

A hivatal packázásai és a zenei piacot uraló, elképesztő méretű kalózkodás (lásd lejjebb) ellenére a nyugati zeneipar nagyon szeretné meghódítani Kínát - nem is csoda, hiszen a Föld legnépesebb országáról van szó, aminek szédületes tempóban fejlődik a gazdasága. Az egyik legnagyobb amerikai koncertszervező cég, az AEG helyi kirendeltségének vezetője azt mondta: "A zenészek nagyon érdeklődnek Kína iránt. Tudják, hogy ez nem az a piac, ahol sok lemezt el lehet adni, de már amúgyis az élő fellépésekből van a legtöbb bevétel." Az AEG több pekingi és sanghaji aréna működtetésében vesz részt, és azt ígéri: ezekbe a közeljövőben újabb nagy neveket fognak elhozni.

Tavaly egy zeneipari konferencián The Future's Bright, The Future's China címmel tartottak egy kerekasztal-beszélgetést. A Songkick vezetője ezt mondta: "Kínában a legnagyobb a gazdasági növekedés, úgyhogy ha lehetőséged van korán, még a többiek előtt kijutni erre a piacra, akkor ezt mindenképpen érdemes megtenni." Adam Lewis, aki régóta visz nyugati zenekarokat az országba, arról számolt be, hogy nagyon sokat változott a hozzállás: "Tíz éve a közönségünk csupa bevándorlóból, külföldi cégek ott dolgozó alkalmazottaiból állt. Ma már ez nincs így: sok kínai jár koncertre. Ráadásul míg régen a konzervatív megközelítést alkalmaztuk és csak mainstream pop zenekarokat vittünk, manapság már punk-együttesekkel is lehet próbálkozni." Lewis szerint a fejlődést évekkel vetette vissza Björk "önző akciója"; továbbá azzal a praktikus tanáccsal is szolgált, hogy mindenképpen helyi cégekkel kell együtt dolgoznia annak, aki kínai turnét szervez. Ha ugyanis a kormány úgy látja, hogy külföldi cégek csak maguknak akarják az összes profitot, akkor nem adja meg az engedélyeket.

A legnagyobb, az államtól független koncertszervező cég Kínában a Splitworks. Ennek vezetőjével, Archie Hamiltonnal tavaly készített érdekes interjút a Telegraph. Szerinte óriási fejlődés van az országban. Míg 2006-ban az általuk szervezett Yue fesztivál mindössze a második vagy harmadik élőzenei fesztivál volt Kínában, addig 2010-ben már 70 ilyet tartottak, közülük sokat a kormány támogatásával. 2006-ban Sanghajban - egy nagyjából 20 milliós lakosságú városban - mindössze egyetlen koncerthelyszín volt: egy rozzant barakk, ahol a meleg sört vödörben szolgálták fel, a vécét pedig egy vályú helyettesítette. Úgyhogy a helyet, ahová zenekarokat hozhattak, ők maguk építették fel.

Archie Hamilton a lapnak elárulta azt is, hogy a legtöbb leszervezett koncert bukás, még akkor is, ha esetleg az összes jegyet eladják. Példaként a Sonic Youth 2007-es koncertjét említi, ahol azután kezdődtek a gondok, hogy aláírták a szerződést. Kiderült, hogy "a kormánynak" 350 helyet fenn kell tartani az 1600-ból; aztán az is, hogy a helyszínért előre kialkudott bérleti díj mellett még a jegybevételek 20 százalékát is le kell adni. Végül a teltházas koncerten rengeteg pénzt buktak, "bár jól éreztük magunkat, a show pedig elképesztő volt." A koncertszervező egyik nagy ötlete az volt, hogy nyugati cégeket keresett meg szponzornak. "A hirdetések baromi drágák a tévében és az újságokban egyaránt, úgyhogy jó lehetőség a brand-építésre, ha az élőzenével lehet összekötni egy márkát." Az ötlet működött is, egészen addig, amíg a válság miatt el nem apadt a pénz.

Hamilton egy friss cikkében már a 2011-es előrejelzéseket idézi: idén akár még száznál is több zenei fesztivál lehet Kínában. A nagyobb városokban egyre több a koncerthelyszín, klub, bár a kisebbekben még mindig csak egy-egy fenntartása éri meg. Nagy gond viszont, hogy kevés az olyan helyi együttes, ami folyamatosan meg tudná tölteni a helyeket és felléphetne a fesztiválokon. A Splitworks vezetője szerint még nem terjedt el az a nyugaton már általánosnak mondható hozzáállás, hogy egy zenekarnak a zenélésen túl sok mindent kell tennie még a sikerért, "csináld magad" módszerekkel szerveznie a közönséget, gyűjteni a rajongókat - legyen szó arról, hogy maguk készítenek és osztogatnak szórólapot, vagy a koncert után a merch pultnál árulnak valamit. Sokan nem tudják vagy akarják ezt csinálni, inkább azt várják, hogy egy nagy kiadó leszerződtesse őket.
"Arcátlan lopás"

Kína mérete és gazdaságának fejlődése ellenére mindössze a 26. a legnagyobb zenei piacok listáján. Ez elsősorban a kalózkodásnak köszönhető. Az országban több embernek van internet-hozzáférése, mint az Egyesült Államokban, azonban a becslések szerint a zeneletöltéseknek mindössze 1 százaléka olyan, ami után pénzt kapnak a jogosultak. Az ország keresőpiacának nagyjából 70 százalékát birtokolja a Baidu nevű oldal, amely forgalmának 16 százalékát az mp3-keresőjének köszönheti - ahol a kidobott linkek túlnyomó többsége nem jogosított fájlokra mutat. Az oldal ellen pert is indítottak a nagy kiadók, ám ezt elveszítették.

Az Egyesült Államok szerzői jogokkal foglalkozó 2010-es jelentése a korábbiakhoz hasonlóan elítélte Kínát (valamint Oroszországot, ahol szintén hatalmas mértékű a kalózkodás). Bár Kína alaptalannak nevezte a vádakat, rámutatva arra, hogy több fájlcserélőt is bezártak, (igaz, többek szerint inkább a pornó, mintsem a jogsértő tartalmak miatt), a nemzetközi zeneipari szervezet, IFPI alelnöke, Neil Turkewitz szokatlanul kemény szavakkal válaszolt. Rámutatott többek között arra, hogy a Baidu üzleti jelentése takargatás nélkül úgy fogalmaz: ha az mp3-keresőjük nem működhetne a jelenlegi módon, az komoly anyagi gondokat okozna a cégnek. "Ez egyszerűen arcátlan lopás" - mondta Turkewitz.

A MusicDish írása történeti kontextusba helyezi mindezt: Kínában egészen 1990-ig nem létezett szerzői jogi törvény ("Amerikában 1790 óta van, és nézzük csak meg, hol tartunk"). Egészen addig ha valaki írt mondjuk egy könyvet, annak jogtulajdonosa a "kínai nép", praktikusan tehát a kormány volt. A szerző nem a könyv esetleges profitjából részesült, hanem a kormánytól kapott fizetést, lakást, egészségügyi ellátást. Azonban nemrég fordulat történt: nagyon úgy tűnik, hogy Kína már a kulturális iparban is ki szeretné próbálni magát, illetve ide vonzani a kulturális iparágakat. Például Pekingben, Sanghajban és Guangdongban egy-egy nagy zeneipari park építését határozták el.

Jól mutatja egyébként, hogy mennyire más a kínai piac, mint bármelyik másik, hogy a Google 2009-ben legális és ingyenes zeneletöltést kínált - miközben nyugaton már az is a valóságtól elrugaszkodott ötletnek számít, hogy egy-egy számot egyszer ingyen végig lehessen hallgatni. A Google egyébként ettől független okokból végül kivonult az országból. (Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai és nemzetközi filmipar más gondokkal küzd Kínában: azt a kvótát, hogy évente csak húsz külföldi film jöhet be az országba, nem törölték el, holott nemrég lejárt a Világkereskedelmi Szervezet határideje.)

Tavaly jelent meg az IFPI első, nagyon óvatosan optimista nyilatkozata, miszerint a rettenetes veszteségeket okozó kalózkodás ellenére "látnak már reményekre okot adó jeleket". Ehhez képest nagy meglepetésként érkezett az a friss bejelentés, hogy a Baidu májustól nem ad linkeket kalóztartalmakra, hanem végre egy tényleg legális zeneszolgáltatás indít. Az lesz a neve, hogy Ting, lehet majd streamelni és letölteni, számlistákat megosztani és egyéb közösségi tevékenységeket folytatni. A Baidu a Kínai Szerzői Jogi Társasággal való megállapodása alapján jogdíjakat fizet majd a szerzőknek és előadóknak; a nagy nemzetközi kiadók közül az EMI-jal már megállapodott, és tárgyalásokat folytat a másik hárommal is. Úgy tudni, hogy a reklámbevételekből finanszírozzák majd a szolgáltatást, de túl sok részletet egyelőre nem közöltek, úgyhogy nehéz most megállapítani, hogy milyen következményekkel jár mindez. Egy cikk szerint szakértők azt várják, hogy a Baidu az mp3-mak miatt érkező látogatóinak akár 50 százalékát is elveszítheti az átállás miatt.

Azok számára is, akik nem tartoznak nagy kiadóhoz, szintén lehetséges legalábbis próbálkozni a kínai piacra való kijutással. A már említett 88tc88.com oldal független cégeknek és előadóknak teljes körű szolgáltatást kínál. Segítenek a szövegek mandarin nyelvre fordításában, ami nemcsak azért jó, mert így a célközönség is megérti őket, hanem mert az engedélyezéshez is ez szükséges. Ezt a munkát is magukra vállalják, egy helyi céggel együttműködve, és végül mobilon és digitálisan megvásárolhatóvá teszik a zenéket. "A nyugati kultúrára éhező, azt megérteni akaró Kína nemcsak a top 10-ben lévő előadók számára lehet nagyon vonzó piac, hanem a független zenészek számára is" - mondja a cég vezetője.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb