Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Morális elvek és a nemzeti érdekek ütközése

2010. október 17./Perge Ottó/TibetPress

A Gyöngyösi Márton kontra Florian Geyer vitában (lásd a kapcsolódó anyagokban található cikkeket) álláspontom szerint a nemzeti érdeket hangsúlyozó érvek és az erkölcsi elvek csapnak össze. Gyöngyösi Márton a Kínával fenntartott kapcsolatainkat illetően a nemzeti érdekek elsődlegességét hirdeti, ezzel szemben Florian Geyer a morális szempontokra helyezi a hangsúlyt. Kinek van hát igaza?

Mindenfajta politikai gondolkodás egyik legalapvetőbb problémájáról van szó. A Jobbik, mint a magyarság érdekeit képviselő politikai erő eddig még nem szembesült az erkölcsi elvek és a nemzeti érdekek között feszülő ellentmondással, ugyanis a gyarmati sorba kényszerített, szegénységbe taszított, elnyomott nemzetek küzdelme az igazságért teljességgel összhangban áll a morális szempontokkal. Az Isten nem csupán a túlvilágon kárpótolja a szenvedőket és a megalázottakat, hanem már ezen a világon is, mégpedig azzal, hogy az ő oldalukon áll az igazság és az erkölcs. Az elnyomók ellen harcolni - bizonyos alapelvek betartása mellett természetesen - minden esetben helyénvaló és jogos. Az elnyomók, a gyarmatosítók, a világbirodalmak pedig eleve nem lehetnek erkölcsösek és igazságosak – bármiféle tetszetős propagandával (pl. terrorellenes háború) is igazolják hódításaikat. Úgyhogy mi, nemzeti radikálisok, akik a magyar nemzet érdekeit képviseljük (és azon belül is a legszegényebb, legelesettebb rétegek nevében lépünk föl), csakis erkölcsösek lehetünk. Aminek óriási előnye, hogy sohasem kell például hazudoznunk, ugyanis az igazság kimondása minden esetben összhangban áll ezer csapással sújtott nemzetünk érdekeivel.

Igen ám, de felmerül egy súlyos kérdés: az elnyomottak, a jogaiktól megfosztottak igazságos küzdelme során vannak-e egyáltalán erkölcsi alapelvek, melyek betartásához ragaszkodnunk kell, vagy pedig minden eszköz megengedett a szabadság kivívása érdekében? Vegyük például a palesztinok példáját: semmi kétség, teljes mértékben nekik van igazuk, ők azok, akiket elűztek hazájukból a zsidók, és most is gyilkolják és elnyomják őket, de vajon például erkölcsi szempontból elfogadhatók-e például az öngyilkos merényletek, melyek nyomán izraeli civilek, nők és gyermekek esnek áldozatul?
Véleményem szerint ezeket az akciókat - bár az elkövetők indokai érthetők -, de semmiképpen sem lehet erkölcsileg igazolni. (Még akkor sem, ha a hódítók, vagyis az izraeliek többször annyi ártatlan palesztin polgári személyt mészároltak le az elmúlt évtizedekben, mint a palesztin öngyilkos merénylők.) A hódító hadsereggel szemben fegyvert ragadni viszont természetesen helyes, sőt az is felvethető, hogy nem az viselkedik-e éppen erkölcsi szempontból kifogásolható módon, aki nem harcol akkor, amikor a hazáját agresszió éri. Érdemes továbbá felidézni Mahatma Gandhi példáját, aki bár a legfőbb célnak tekintette India felszabadítását az angol uralom alól, mindamellett feltétlenül ragaszkodott az erőszakmentesség elvéhez.
Végül pedig diadalmaskodott, habár tegyük hozzá: ha a második világháborúban nem gyengül meg végzetesen a Brit Birodalom, akkor India sem tudta volna kivívni függetlenségét. Amiből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy általában erőszak nélkül ritkán oldódnak meg a nagy történelmi konfliktusok. (Gandhi elvei ellenére persze számos erőszakos cselekmény történt Indiában is, melyek hozzájárultak a britek kivonulásához.)

Mármost természetesen a kínai-magyar kapcsolatok alakulása nem olyan súlyú probléma, mint az öngyilkos merényletek ügye, vagy annak a kérdése, hogy mikor nevezhető jogosnak és igazságosnak, ha egy nemzet a fegyveres ellenállás mellett dönt. (Amely azonban véleményem szerint semmiképen sem irányulhat az elnyomó nemzet polgári lakossága ellen, még akkor sem, ha a gyarmatosító hatalom népe támogatja a meghódított gyarmaton élők elleni barbár akciókat és a civilek lemészárlását. Éppen ez a helyzet Palesztinában, ahol is az izraeli lakosság döntő része teljes mértékben helyesli, ha a zsidó állam hadereje palesztin nőket és gyerekeket gyilkol. Ennek a ténynek a fényében persze más színben tűnik fel az öngyilkos merényletek kérdése is, habár továbbra is úgy gondolom, azok semmilyen körülmények között nem elfogadhatók, ráadásul a kitűzött céllal ellentétes eredményre vezetnek, azaz a palesztinok ügyének inkább ártanak.)
Egy szó, mint száz: roppant nehezen kibogozható kérdésről van szó, talán általános, minden helyzetre érvényes alapelvek nem is igen jelölhetők ki. Én a magam részéről annyit mondhatok, hogy Mahatma Gandhi elvei a rokonszenvesek a számomra, még akkor is, ha csodálom és nagyra értékelem az iraki, a palesztin, a libanoni ellenállók vagy éppen az afganisztáni tálibok hősies harcát a hazájuk földjét elfoglaló barbár idegen megszállók ellen. Azt is tudom, hogy Bismarck német kancellárnak talán sok tekintetben igaza volt, amikor azt mondta, hogy a nagy történelmi konfliktusok „csak vassal és vérrel” oldhatók meg.

Mindamellett mégis, anélkül, hogy azt várnám, mindenki értsen egyet velem, én az erkölcsi elvek kiemelkedő jelentőségétől egész egyszerűen nem tudok eltekinteni. És remélem, elhiszik nekem, hogy nem gyávaságból gondolkodom így. Ha talán rövid távon nem is, hosszabb távon sok esetben kifizetődőbb lehet, ha egy nemzet vagy függetlenségi mozgalom az erkölcsi alapelvekhez (adott esetben akár az erőszakmentességhez) tűzön-vízen át ragaszkodik. A mai világban pedig – amikor a média óriási szerepe miatt nem csekély jelentősége van annak, miként tekint egy elnyomott nép fiainak küzdelmére a külvilág, erőszakosnak vagy pedig békésnek látja-e őket – talán a „békés ellenállás” és az „erkölcsi alapú politizálás” is eredményes lehet.

Ami pedig konkrétan a kínai-magyar kapcsolatokat illeti: mi, szenvedést, üldözést és annyi igazságtalanságot átélt magyarok miképpen tárgyalhatunk úgy adott esetben a nagy hatalmú kínai vezetőkkel, hogy csakis a gazdasági előnyökre, vagyis a pénzre gondolunk, és a kínai kommunisták börtöneiben sínylődő, igaztalanul bebörtönzött nagyszerű emberekért nem emeljük fel a szavunkat?
Perge Ottó

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb