Mire készül Kína, az egyre agresszívabb nagyhatalom?

2011. október 2./MNO/TibetPress

Élesen bírálta a kínai külpolitikát Japán egykori védelmi minisztere a Project Syndicate internetes portálon megjelent elemzésében, azonban annak a véleményének is hangot adott, hogy az ázsiai ország afrikai terjeszkedése nem történhetett volna meg a gyenge nyugati reakciók nélkül. Juriko Koike szerint a Kadhafinak titokban szállított kínai fegyverek figyelmeztető jelként szolgálhatnak.

Juriko Koike, Japán egykori védelmi minisztere szerint amíg a Líbiai Átmeneti Tanács a kormányzat stabilizálását folytatja az újonnan felszabadított országban, az idő alatt egyre több információ lát napvilágot arról, hogy valójában mi is folyt a Kadhafi-rezsim uralma alatt. Rengeteg anyag kerül elő a tripoli börtönökből, amelyeket tulajdonosaik sietve hagytak hátra, így többek között kiderült, hogyan tűntek el és kínoztak embereket. Hasonlóan a diktatúra diplomáciai titkaiból is sok minden kerül a nagyközönség elé – teszi hozzá.

Szeptember 2-án a kanadai The Globe and Mail a bukott diktátor és kínai fegyverszállító cégek közötti kapcsolatról számolt be, amelyek bizonyos szinten a kínai kormányhoz is kapcsolódnak, és az együttműködés összege elérte a 200 millió dollárt. Ezek az ügyletek természetesen az ENSZ 1970 óta életben lévő fegyverembargója ellenére köttettek, amelyet Kína is elfogadott – olvasható az elemzésben.

Gyorsan változtatott az álláspontján
Az ázsiai ország vezetői visszautasították, hogy ezek a titkos fegyvereladások valóban léteztek volna, és továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormány ezeket nem támogatja. Ezzel szemben egy jelentés arról számolt be, hogy Kadhafi bizalmasai három kínai fegyvergyártó céggel is tárgyaltak. Az is kiderült, hogy ezek a cégek nemcsak a rendelkezésre álló készletekből juttattak volna az észak-afrikai országnak, hanem egyéb igényt is kielégítettek volna – olvasható az elemzésben.

Az, hogy Kadhafi ezekben a hónapokban Kínához fordult, egyáltalán nem volt várható. Főleg azok után, hogy egy 2006-os tajvani látogatása során az egyre ambiciózusabb afrikai kínai terjeszkedést az „imperializmus megnyilvánulásának” nevezte a diktátor. Ahogyan azonban a felkelők ereje egyre növekedett, Kadhafi félretette ezeket az aggályait.

Tesznek a szankciókra
A védelmi szakértő írásában emlékeztetett arra is, hogy a líbiai diktátor évtizedeken keresztül úgy viselkedett, mint aki az „afrikaiak királya” akar lenni, amelynek egyik eszköze az ország olajkincsének a felhasználása volt a szomszédok megsegítésére. Ennek kapcsán egy 97 milliárd dolláros beruházási programot is bejelentett, amelynek a célja egy a nyugati hatásoktól mentes Afrika megteremtése volt. Mind Burkina Faso, mind Csád, mind Niger elnöke nagyon szoros kapcsolatokat ápolt a bukott diktátorral.

Az elmúlt években Kína egyre inkább Kadhafi afrikai ambícióinak az akadályává vált, mivel az ázsiai nagyhatalom hasonló módon kezdett befolyást vásárolni a térségben, mint azt Líbia tette: fegyverek és finanszírozás révén – állapítja meg a szakértő. Koike szerint 2000 óta Peking aktívan támogatja mind a diktatórikus vezetésű, mind az instabil országokat a kontinensen, annak ellenére, hogy az ENSZ életben tart-e velük szemben szankciókat vagy sem. Kína „vidáman” építi üzleti kapcsolatait a kontinensen, míg a különféle szankciók miatt Európa és Amerika nem ezt teszi.

Kockázatos úton jár Kína
A cikk szerzője szerint úgy tűnik, hogy a nemzetközi szankciók pont ahhoz járultak hozzá, hogy Peking hozzájuthatott az iparához nélkülözhetetlen afrikai nyersanyagokhoz. Erre a legjobb példa a szudáni konfliktus, amelynek során az ENSZ BT-ben vétójoggal rendelkező Kína gyakorlatilag a helyi érdekeltségei (olajkereskedelem) miatt mindent megtett a rendezés ellen, ráadásul fegyvert is szállított a nemzetközileg elszigetelődött rezsimnek.

Szudánhoz hasonlóan Angolában is a nemzetközi szankciók leple alatt erősödött meg a kínai befolyás. Mára az afrikai ország több olajat termel Kína számára, mint Szaúd-Arábia, és 100 ezer kínai dolgozik a különféle infrastrukturális fejlesztésekben. Koike szerint az ázsiai nagyhatalom egy nagyon kockázatos utat választott, hogy biztosítsa energia- és más szükségleteit, ahhoz, hogy megőrizze a gyors növekedését.

A szerző szerint az, hogy Kína a nemzetközi szankciók ellenére is megvédi az afrikai diktátorokat, mindenképpen aláássa a nagyhatalom békés felemelkedéséről szóló kijelentéseket. Az ázsiai ország líbiai viselkedése azt bizonyítja, hogy csak akkor alkalmazkodik a nemzetközi szabályokhoz, ha az érdekei úgy kívánják – zárul az elemzés.