Megdöbbentő kijelentést tett Orbán, ettől mindenki elképedt Uncle Ven Európában

2011. július 17. /168 Óra Online/TibetPress

Július elsején ünnepelték a Kínai Kommunista Párt megalapításának kilencvenedik évfordulóját. A megelőző hetet választotta Ven Csia-pao miniszterelnök európai körútjára, annak demonstrálására, hogy az egykor koldusszegény ország a kommunista párt vezetésével a világ egyik vezető gazdasági hatalmává nőtte ki magát.

A háború utáni évek vicclapjainak egyik főhőse volt „Uncle Sam”, a dúsgazdag amerikai nagybácsi, aki cilinderéből szórta a dollárt a szegény európaiaknak. Ezek a képek jutottak eszembe most, Ven Csia-pao kínai miniszterelnök európai látogatásakor. Három országban járt. Velünk kezdte, aztán Anglia és Németország következett. Nem alamizsnát, hanem dollármilliárdokat osztogatott a munkanélküliséggel, gazdasági válsággal küzdő Európában. Ezt mindenhol fontos segítségnek tekintették.

De feltűnt, hogy Orbán Viktor viselkedése mennyire eltért az angol és a német kormányfőétől. Míg azok a gazdasági szerződések miatti elégedettség mellett beszéltek – nemcsak a zárt tárgyalásokon, hanem nemzetközi sajtókonferencián is – a Peking számára annyira kényes emberi jogok problémájáról, addig Orbán azt a megdöbbentő kijelentést tette, hogy „tiszteletben tartjuk egymás politikáját”.

Álljunk meg itt egy pillanatra. Mit is tartunk tiszteletben? Azt, hogy Kínában évente mintegy tízezer embert végeznek ki, többet, mint az egész világon együttvéve? Azt, hogy három- és ötezer közöttire becsülik a kínai börtönökben szenvedő politikai foglyok számát? Azt, hogy több millióan vannak munka- vagy átnevelő táborokban? Azt, hogy nincs sajtószabadság, sztrájkjog, független bíróság? Sorolhatnánk.

Ugyanakkor David Cameron és Angela Merkel egyáltalán nem tartja tiszteletben a világ legnagyobb diktatúrájának felsorolt bűneit. Az angol miniszterelnök a közös sajtókonferencián elmondta, hogy a tárgyalásokon nem tekintették a „megengedett témakörökön kívülinek” (off limits) az emberi jogok problémáját. A kínai miniszterelnök jelenlétében hangsúlyozta, hogy sürgette a „politikai struktúra reformját, a demokrácia és a jogállamiság elveinek tiszteletben tartását Kínában...” „Kapcsolatunkban nem tekintjük elválaszthatónak a kereskedelmi témákat az emberi jogok kérdésétől. Meggyőződésünk, hogy a gazdasági és politikai kérdéseknek kéz a kézben kell haladniuk. Az egyik erősíti a másikat.”

Németországban – különösen Angela Merkel kancellársága óta – a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalások elmaradhatatlan témaköre az emberi jogok problémája. Így volt ez most is. A nemzetközi sajtókonferencián Merkel üdvözölte Ai Vevei rendszerkritikus szobrász és az emberi jogokért síkraszálló Hu Jia szabadon bocsátását, ami (véletlenül?) egybeesett a miniszterelnök európai látogatásával. De azonnal hozzátette: a még mindig csempészéssel vádolt Ai Vevei elleni eljárást nyíltan, a védelem jogainak biztosításával kell lefolytatni.

A kancellár asszony az emberi jogok megsértését látta abban is, hogy Kínában korlátozzák a külföldi újságírók tevékenységét. (Véletlen, hogy Ven Csia-pao pont akkor jelezte: nem hallja a fordítást, amikor Merkel az emberi jogok problémájáról beszélt? Nem akarta hallani? Kicserélték a fülhallgatót, Merkel pedig megismételte a mondottakat. Ven – mint mindig – mosolygott, bólogatott.)

Rögzítsük: itt nem arról van szó, mint sokan gondolják, írják, hogy a gazdasági érdekeket ma már nem szabad alárendelni az emberi jogok tiszteletben tartása követelésének. Sokkal inkább arról, hogy gazdasági előnyökért nem szabad némán feladni demokráciánk alapértékeit. Követelni kell a tiszteletben tartásukat mindenhol.

A politikusoknak szóban, nekünk, az utca emberének tüntetésekkel. Ez a makacs kiállás vezetett oda, hogy 1975-ben a kommunista országok is aláírták az emberi jogok betartását követelő helsinki szerződést. Ez volt a szovjet rendszer bukásának kezdete.

Orbán nem tiltakozott a kínai diktatúra módszerei ellen. Tudja, a médiatörvénnyel, az új alkotmánnyal, a jogrend átalakításával ő is azon az úton jár, amelyet új szövetségesei tapostak ki. Ott sem lehet tüntetni a kormány intézkedései ellen. Ma már nálunk sem. A módszer, amit Orbán rendőrei alkalmaztak a Tibet szabadsága mellett tüntetni szándékozók ellen, pontos másolata a kádári diktatúra gyakorlatának. Akkor a demokratikus ellenzék tagjait „gyűjtötték be” a tervezett tüntetések előtti éjszakán. Most bevándorlási hivatalban kellett ülniük a tüntetés szándékával gyanúsított, itt élő tibetieknek, amikor Ven Csia-pao parádézott az utcán.

De nemcsak ez példázza, hogy messzire jutottunk a kádári visszarendeződés kínai útmutatással történő megvalósítása terén. A média megfélemlítésének eredményességére utal, hogy – szemben az idézett angol és német példával – a tudósítások szerint a két miniszterelnök közös sajtókonferenciáján csak arra a félénk kérdésre telt az újságírók részéről, hogy „volt-e szó ideológiai kérdésekről”. Orbán válaszolt.

Megnyugtató, hogy a baloldali média pontosan és részletesen elemezte a látogatás eredményeit. Ugyanakkor még a Népszabadság kommentátora is azt írja a tüntetések betiltásáról, hogy „tisztességesebb eszközökkel is meg lehetett volna akadályozni” Ven Csia-pao idegeinek felborzolását. Nem értem. Miért kellett volna akárhogy megakadályozni? Miért nem vállaljuk, hogy nálunk demokrácia van? Azt, hogy nálunk a tüntetés a szabadságjogok része. Miért nem mondjuk, hogy nálunk is úgy van, mint Angliában vagy Németországban, ahol az előnyös gazdasági szerződések ellenére százak tüntettek a kínai miniszterelnök látogatásának idején? Attól tartok, hogy azért, mert érezzük: nálunk ez már nincs így.

Nyugati szövetségeseink, akik a demokratikus elvekkel összeegyeztethetetlenek tartották már a médiatörvényt és az új alkotmány számos paragrafusát is, „lidércesnek” nevezik (Süddeutsche Zeitung), hogy egy uniós tagállam Kínában keres helyettük szövetségest. Orbán lelkesedését, hogy a kínaiakkal kötött szerződések egy csapásra megoldották középtávú anyagi gondjainkat, naivnak és veszélyesnek tartják. Peking egy centet sem ad ingyen. Az ár mindig a befolyás növelése.

A konzervatív Frankfurter Allge-meine Zeitung figyelmeztet, hogy a gazdasági szerződéseket Kína mindig pillanatnyi érdekeinek megfelelően interpretálja. Ha kell, saját törvényeit is megszegi. Aktuális példa: Peking felfüggesztette a megrendelt Airbusok átvételét, és azt követelte, hogy rájuk ne vonatkozzanak az EU környezetvédelmi előírásai. A szerződés aláírásakor ezt elfogadhatónak tartották.

Másrészt a pekingi vezetők pragmatikusan gondolkodnak. Ha kell, holnap megváltoztatják mai véleményüket, amennyiben kemény ellenállásba ütköznek. Tudomásul vették például, hogy Obama, Merkel, Sarkozy a fenyegetések ellenére fogadta a dalai lámát. Fél év mosolyszünet, aztán „business as usual”.

A véleményváltoztatás terén Orbán és pártja a kínaiak kitűnő tanítványa. Három évvel ezelőtt még határozatban ítélték el Kína Tibet-politikáját.

A koalíciós partner Semjén Zsolt tibeti csoportot alapított a parlamentben. Most ugyanazt a Kínát, amely úgy tartja megszállva Tibetet, mint akkor, s úgy veszi semmibe az emberi jogokat, mint akkor, „hosszú távú szövetségesnek” tekintik.

Szerintem igaza van a Magyar Nemzet kommentátorának: „Kína jól járt velünk.” Valóban. Talált egy EU- és NATO-országot, amely nem azoknak a tagjait, hanem őt tartja szövetségesének. Kérdés, hogy mit szólnak ehhez a régi szövetségesek.