Choegyal Tenzin 2002. októberében érkezett Magyarországra a Tan Kapuja Buddhista Főiskola meghívására. Buddhista filozófiát és tibeti irodalmat tanít, az órákon kívül pedig az első nagy volumenű magyar-tibeti szótár összeállításán dolgozik. A jelenlegi jogi helyzet miatt azonban úgy tűnik, a 36 éves férfi nem fogja tudni befejezni a munkát, mivel egy tavaly megváltozott kormányrendelet miatt eddigi utazási okmányait már nem fogadja el a magyar állam, vagyis elképzelhető: hamarosan el kell hagynia az országot.

Kínában és nálunk

328/2007 (XII. 11.)- így hívják azt a kormányrendeletet, amely tavaly lépett életbe, és amely alapján már nem fogadják el az indiai kormány által kiállított igazolványt és utazási dokumentumot. Az Indiában élő tibetiek mind ezzel a sárga okmánnyal utaznak, beleértve Őszentségét, a Nobel béke-díjas XIV. Dalai Lámát is. A dokumentumot az Európai Unió minden országában elfogadják, kivéve Magyarországot, és Észtországot. Van még egy hely, ahol nem tudnak/akarnak mit kezdeni ezzel a papírral, és az Kína. Ha nem változik meg a rendelet, az azt jelenti, hogy Magyarország nemet mond a tibeti kultúrának, nem utazhat be több tanító, nem érkezhetnek buddhista mesterek, mandalákat építő szerzetesek, és nem jöhet a Dalai Láma sem.

Én nem értem Kínát

Érdekes lenne megtudni, vajon mi áll a változások hátterében? Jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a törvény kínai nyomásra változott volna meg. Ahhoz, hogy kiderüljön, csak a tibetiek esetében változott meg a rendelet, látni kellene a 328/2007 (XII. 11.) megelőző verziót. Gyurcsány Ferenc kijelentése, mely szerint „Magyarország az átlagnál jobban érti Kínát” némi aggodalomra adhat okot, és az is biztos, hogy a kínai nagykövetségek kötelességüknek tekintik nyomás alá helyezni az adott országokat a tibetiekkel kapcsolatban. Előfordultak korábban is kínos esetek, ezek egyike például az volt, amikor a francia hatóságok 2004-ben megtagadták a vízumot a Tibeti Nemzeti Futballválogatottól, akik így nem tudtak részt venni egy tornán. Idén augusztusban viszont 12 napos látogatást tett a nyugat –európai országban, ahol – többek között- magas rangú politikusok is fogadták. Vajon mi lesz, ha hozzánk akar jönni, ahogy azt tette korábban több alkalommal?

Nemrég került a hírekbe, hogy fiatal magyar építészek Kőrösi Csoma Sándor zanglai kolostorát felújítják Indiában. Egy másik, idősebb kutató is mentőakcióba kezdett, és ehhez az oktatási miniszter két millió forintos támogatást ígért. Ha fontosak nekünk a tibeti és magyar kultúra kapcsolata, akkor miért húzzuk le a rolót a tibetiek előtt?

Elveszett jelentés

Choegyal Tenzin lakásában állok, és a falat nézem, illetve a falon egy képet. Fekete-fehér, XIX. századi rézkarcról készült másolat, profilból ábrázol egy vékony férfit. Alatta a neve: Alexander Csoma de Kőrös.

Természetesen nem összehasonlítani akarom a két férfi munkásságát, de mégis akad egy finom párhuzam: amíg a tibetológiát megalapító Csoma összekötötte Tibetet a nyugattal, addig Choegyal Tenzin hasonló munkát végez, és a készülő szótár segítségével Magyarországot fogja összekötni Tibettel. A Tan kapuján tanító, harmincas évei közepén járó férfi Tibetben született, majd a hetvenes évek közepén, még kisgyerekként menekült el a hazájából. Körösi Csoma nyughelyén, az észak-indiai Darjeelingben tanult, 2000-ben megszerezte a Lopon címet, ami a Buddhista Filozófia doktora címnek felel meg. 2001 és 2006 között a Száműzetésben lévő Tibeti Kormány parlamenti képviselője volt, vagyis fiatal kora ellenére igen komoly karriert futott be. Mandátumának lejárta után fogadta el a budapesti főiskola ajánlatát, mert az indiai tibetiek körében Magyarország nagy megbecsülésnek örvend Kőrösi Csoma miatt.

„Augusztus 7-én, vagyis egy nappal az olimpia előtt bementem a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, ahol azt mondták, hogy visszautasítják a tartózkodási engedélyre benyújtott kérelmemet. Ez sokk volt…” „Félreértés ne essék, nem magam miatt aggódom, mert lenne hova mennem, bár nagyon megszerettem Magyarországot. Inkább az ország megítélése aggaszt, és az, hogy egy ilyen döntés mit jelent Tibetnek, és a tibeti kultúrának.”

Az is meglehetősen furcsa, hogy júliusban gond nélkül megkapta a kétéves munkavállalási engedélyt, és a tíz évre szóló amerikai vízumot is, amelyet fél óráig tartott beszereznie. Érdekes, hogy az az okmány, ami megfelel az Európai Unió országainak, és az Egyesült Államoknak, az miért nem jó a magyar államnak?

Nagy a tét

Egy tibeti mondás szerint „két dolog ellen nem győzhetsz soha: a kolera és a hivatalnokok ellen.” A BÁH tájékoztatása szerint egy szakértői munkacsoport szeptember elején fogja felülvizsgálni a kérdést, vagyis még előfordulhat, hogy minden rendeződik. Ahogy elhagyom a lakását, és a Határ úti metró felé bandukolok, több kérdés is kavarog bennem.

Tényleg megengedhetjük magunknak, hogy bezárjuk a kapukat a tibeti kultúra, vagy bármilyen kultúra előtt? Ha megszületik ez a szégyenteljes döntés, lesz-e utána bármilyen alapunk Kőrösi Csomára hivatkozni? Nemrég négypárti megegyezés született egy Tibet határozat előterjesztéséről, és közben az itt dolgozó tibetieket kirúgjuk az országból?

Ha ez a határozat átmegy, és valóban nem érkezhet több tibeti tanító, művész, buddhista filozófus, nyelvtanár hazánkba, akkor Magyarország elveszít egy újabb csatát, amelyben olyan fogalmak forognak kockán mint az emberiség kulturális örökségének megőrzése, az együttérzés, és saját múltunk és hagyományaink tisztelete. Ami a tibeti kultúra népszerűsítését illeti, Kőrösi Csoma miatt Európa vezető országának kellene lennünk. De erről szó sincs. Könnyen lehet, hogy Európa, és a világ mögött fogunk kullogni, szégyenünkben lehajtott fejjel. Nem kellene, hogy így legyen.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: