Magyar képviselők a Dalai Lámánál
2009. október 11. /Free Tibet blog/TibetPress
Úgy tűnik, hamarosan Magyarország is bekapcsolódhat abba a közép-európai trendbe, amely kormányzati és parlamenti szinten áll ki a tibetiek emberi jogaiért, valós autonómiájáért.
„A Magyar Országgyűlésben tavaly alakult meg a Tibet-csoport, s mára több mint húsz taggal működünk, novemberben pedig részt veszünk azon a római ülésen, amely a világ parlamentjeinek Tibet-csoportjait hozza össze Rómában” – mondta Ékes József, aki a tajvani ügyek mellett most már Tibetért is felelős. A küldöttségben Ékes József mellett Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke és Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke utazik az olasz fővárosba. Az út jelentőségét jelzi, hogy a Dalai Láma fogadja a magyar politikusokat Rómában. Mindemellett az is előfordulhat, hogy a közeljövőben a Tibet-csoport néhány tagja ellátogat az indiai Dharamszalába, az emigráns tibeti kormány székhelyére. A dharamszalai kabinet ugyanis levélben hívta meg a csoport képviselőit az indiai vizitre.
„A Kínai Népköztársaság uralma alatti szenvedéseink kísértetiesen hasonlók ahhoz, amit önök éltek át a sztálini Szovjetunió időszakában, így a közös múltbeli párhuzamok miatt támogatásuk még értékesebb számunkra” – áll a tibeti kormány által a Tibet-csoportnak küldött dharamszalai levélben. Bár egyelőre hivatalosan nem szerepel a Dalai Láma jövő évi programjában, úgy tűnik, a tibeti vallási vezető szeptember közepén több napra Magyarországra érkezik, s ellátogat Erdélybe is. A tervek szerint a Nobel-békedíjas politikus felkeresi Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját, Csomakőröst is.