Az utóbbi hetek eseményei alapján változás várható Tibet és Kína kapcsolatában. Egyelőre lehetetlen megjósolni, lesz-e valódi előrelépés vagy hátraarc, mindenesetre érdemes szemügyre venni egyenként a jeleket.

A dalai láma már nyolcadik alkalommal találkozott kínai vezetőkkel 2002 óta Tibet kényes helyzetének rendezése érdekében. A november 5-én befejeződött újabb tárgyalás után kijelentette, hogy egyre kevésbé hisz a kínai kormány jóhiszeműségében és feladta Tibet autonómiájának elérésébe vetett reményét. A dalai láma 1959-ben menekült el Tibetből, a kilenc évvel korábbi kínai megszállás elleni sikertelen felkelés alkalmával. 1973 óta tett lépéseket a kínai vezetéssel való tárgyalásra, majd 1979 után nyílt erre lehetősége, amikor Deng Xiao-ping (Teng Hsziao-ping) Kína legfőbb vezetőjeként kijelentette, hogy nyitva az ajtó az egyeztetések előtt egészen addig, amíg nem esik szó Tibet függetlenségéről. Ez alapján alakította ki a Dalai Láma középutas elképzelését a tibeti autonómiáról, amelyről a ’80-as években háromszor is tárgyaltak a felek – sikertelenül. A kínaiak ugyanis már akkor – ahogyan a mai napig – Tibet helyett a láma és az Indiában székelő emigráns kormány szerepéről és státuszáról egyezkedtek volna, hiszen a tartományt hivatalosan 1951-ben „felszabadították”.

Alapvetően új helyzet állt elő azzal, hogy a Dalai Láma beismerte vereségét, ezáltal a középutas – autonómiára törekvő – elképzelés is megdőlni látszik. Bizonyítja ezt a hétfőn kezdődő hatnapos „rendkívüli találkozó”, amelyet első alkalommal hívtak össze Tibet emigráns vezetői 1959 óta. Az indiai Dharamszalába várják a tibeti emigráns kormány tagjait, az emigráns parlament jelenlegi és korábbi képviselőit, kormányhivatalok vezetőit, nem kormányzati szervezeteket és értelmiségieket, hogy egyeztessenek a hogyan továbbról. Nyilvánvalóan ütközik majd az egyes csoportok eltérő álláspontja Kínával kapcsolatban, így a legradikálisabb szervezet, a Tibeti Fiatalok Kongresszusának (TYC) véleménye is előtérbe kerülhet, akik fenntartják az erőszak alkalmazásának jogát a Tibet függetlenségének kivívása érdekében. Elemzők szerint azonban a találkozó valószínűleg egy közleménnyel zárul, amelyben a résztvevők támogatásukról biztosítják aDalai Lámát, esetleg felkészülnek a 73 éves vallási vezető halála utáni időkre, egy bátrabb politikára.

Támogatás Kínának

A dalai láma megtorpanása elégedettséggel tölti el a kínai vezetőket, miközben a nyilvánosság előtt őszintének és komolynak nevezik a legutóbbi tárgyalási fordulót. Az eddig példanélküli tibeti konferencia összehívása megoszthatja a tibeti emigráns közösséget, ami szintén a kínaiak malmára hajtja a vizet. Robbie Barnett, a Columbia Egyetemen tibeti történelmet tanító kutató szerint Peking egyik stratégiai célja az lehet, hogy a radikális emigránsok egyre hangosabb véleményével csökkentsék a dalai láma eddig megkérdőjelezhetetlen vezető szerepét. A radikálisok ugyanis könnyebben támadhatóak: Tibet függetlenségével szemben Peking egyik fő ellenvetése, hogy a helyiek etnikai tisztogatást hajtanának végre a betelepült kínaiak között és diszkriminatív rendszert vezetnének be ellenük.

Október végén nem várt diplomáciai sikert könyvelhetett el a kínai vezetés: a brit külügyminisztérium elismerte Kína részének Tibetet. A minisztérium honlapján megjelentetett visszhangtalan dokumentum kiemeli, hogy „az Európai Unió összes többi tagállamához és az Egyesült Államokhoz hasonlóan Tibetet a Kínai Népköztársaság részének tekintjük.” A közlemény leszögezi, hogy a brit állam korábbi álláspontja anakronisztikus volt, eddig ugyanis kínai „fennhatóságról”, de nem kínai uralomról beszéltek a himalájai tartomány kapcsán. David Miliband brit külügyminiszter az 1900-as évek eleji viszonyokkal magyarázta országa eddigi szóhasználatát, ami látszólag diplomáciai csűrés-csavarásnak tűnik, de nem feltétlenül az, mert Kína és Tibet évszázadokon átívelő felemás kapcsolata adja az egész probléma gyökerét.

Több értelmezésre ad lehetőséget a britek csendben meghozott döntése. Ha ugyanis 100 éve - amikor a Brit Birodalom és Tibet határai összeértek, mert India a brit gyarmatbirodalom része volt - Tibet csak elvileg állt Kína fennhatósága alatt, míg de facto önálló volt, akkor megdőlne Kína mindig hangoztatott, alapvető kiindulópontja, hogy Tibet évszázadokon át a hatalmas birodalomhoz tartozott. Mindez igazolná a tibetiek követelését független államukra, és a kínai csapatok kivonulására. Másrészről viszont, ha már nem csak Kína „fennhatósága” alatt áll Tibet, hanem szuverén része is, akkor ez azt is jelentheti, hogy elidegeníthetetlen joga van a terület felett. Ebben az olvasatban tehát jogos Kína Himalája csúcsai feletti uralma. A további diplomáciai bonyodalmakat elkerülendő brit hivatalos személyek kijelentették: Tibetet Kína részének tekintik, ennyit jelent a közlemény, és nem többet.

A két értelmezés közül az első elsikkadni látszik a nemzetközi kapcsolatokban, mert a tibeti emigráns kormány és a Tibet függetlenségéért küzdő szervezetek kiábrándultan fogadták a brit kormány megváltozott véleményét, míg Kína üdvözölte azt. A kritizálók azon gondolkodnak, mit kap ezért cserébe Kínától a szigetország. Peking olyannyira megenyhült a britek irányába, hogy a szokásoktól eltérően még Zhu Weiqun (Csu Vej-csün) Tibetért felelős miniszter is hajlandó volt nyilatkozni a BBC-nek. Diplomatikusan elterelte a szót, amikor arról kérdezték, az elismerés kapcsolatban áll-e Gordon Brown törekvésével, hogy Kínát is bevonja a készülő új világgazdasági rendbe.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: