Ujgurok tömegei tiltakoztak az elmúlt napokban Peking elnyomónak érzett uralma ellen a Kína észak-nyugati részén fekvő Hszincsiang tartományban. Az összecsapások halálos áldozatainak száma meghaladta a másfél százat, a letartóztatottaké a másfél ezer felé közelít. A hszincsiangi ujgurok kezdenek olyan problémát jelenteni Peking számára, mint az ugyancsak lázadozó tibetiek.

Az ujgur távoli nép, amely teljesen idegen tőlünk. Vagy mégsem? Hogy a kérdésre választ adhassunk, az ősi múltba, a honfoglalás előtti időkbe kell visszanyúlnunk. Elődeink akkoriban szoros kapcsolatban álltak a törökül beszélő népekkel, melyek egyike éppen az ujgur volt. Rengeteg szót és kifejezést vettünk át ezektől a népektől, ezért ha a magyar és az ujgur nyelv szavait összehasonlítjuk, meglepő egyezésekre bukkanunk. Példaképpen csak néhány: a magyar "kar" vagy a "bor" szó pontosan ugyanúgy hangzik ujgurul is. A "szakáll": "szakal", a "kecske": "kecski", a "torma": "turma", a "kék" "kök", a "bélyeg" (mellyel az állatot megjelölik): "bilik". És még sorolhatnánk. A legfontosabb egyezést azonban maga a népnév jelenti. Az "ujgur" szó az "ujogur", azaz "engedelmes, fegyelmezett ogur" szó összevonása. Az "ogur" név egy török népcsoport neve volt. Nos, a magyarságot jelölő külföldi szavak - az orosz "vengr", a német "Ungar" vagy a latin "hungarus" (amelyből aztán oly sok, ránk alkalmazott nyugat-európai megnevezés született) éppen erre az "ogur" szóra vezethetők vissza. Vagyis, valahol a távoli múltban, igenis sok közünk volt az ujgurokhoz.

Amely nép mintegy 1300 évvel ezelőtt hatalmas birodalmat hozott létre Közép-Kelet-Ázsiában. Kultúráját illetően meg kell említenünk az ujgur írást, amely egészen a második világháború végéig használatban volt Mongóliában. Az ujgurok később fölvették az iszlám hitet és lazán - majd 1949-től egészen szorosan - Kína részeivé váltak.

Sorsuk - a hasonló helyzetből adódóan - igen sok egyezést mutat a tibetiekével. Hozzájuk is a kínaiak vitték el a civilizációt, azok építették ki az utakat, a modern városokat és gyárakat. És hozzájuk is kínaiak települtek be, még hozzá olyan tömegesen, hogy már attól kell félniük: kisebbséggé válnak saját hazájukban. A 17 Magyarország nagyságú, Kína észak-nyugati részén elterülő Hszincsiang tartomány húsz millió lakosának immár a fele kínai. De az ujgurokat nem csak ez bőszíti fel. Hanem az is, hogy a fejlődés gyümölcseiből elsősorban a kínaiak részesülnek, hogy ők maguk - legalábbis úgy érzik - másodrendű állampolgárokká voltak. Bár hivatalosan autonómiát élveznek, Peking gúzsba köti vallási-kulturális életüket. (Például az amúgy szoros ellenőrzés alatt tartott mecseteket állami hivatalnokok, diákok és általában a 18 éven aluli ujgur fiatalok nem látogathatják.)

Így hát az ujgurok tiltakoznak. Az 1990-es és az 1997-es zavargások során a rendfenntartó erők több százat öltek meg közülük. Persze őket sem kell félteni: az ujgurok rendőröket és más, betelepült kínaiakat vertek agyon, és évek óta napirenden vannak a kínaiak elleni merényletek. Peking az emigrációban működő Ujgur Világkongresszust, különösen annak elnök asszonyát, Rebija Kadirt vádolja a zavargások szításával, ám az emigránsok a vádra azzal válaszolnak, hogy a lázadást elnyomó politikájukkal maguk a kínaiak generálják.

Muszlim hite és elnyomott helyzete sok ujgurt a fundamentalizmus felé sodort. Az Afganisztánban, Pakisztánban, Irakban és más országokban működő iszlám terrorista sejtek tagjai között mindenütt találni ujgurokat. Oly annyira, hogy Guantánamóra is jutott belőlük jó néhány. Washington legfőbb gondja jelenleg éppen az, hogyan szabaduljon meg tőlük.