Kőbálványok kora

2012. január 24. /barikad.hu/TibetPress

Keletkutatóink váltig állítják, hogy az első bálványszobrokat a türkök emelték, akik a Kr. u. 6. század közepén alakítottak államot az Altaj-hegység szívében. Az európai régészek azonban az első ilyen emlékeket a rézkor végére, vagyis öt-hat ezer évvel ezelőttre datálják.

Hurri szó

Nemcsak a türk balbal, hanem a magyar bálvány szó is megőrizte ezeknek az ősi szobrok emlékét, melyet a Mezopotámiát és a Közel-Keletet uraló lovas nép, a hurri terjesztett szét az akkor ismert világban, így a Bibliában is szereplő Bál isten is onnan kaphatta nevét. A kutatók egyetértenek abban, hogy ilyen emlékművet a lovas népek őseik tiszteletére emeltek és a temetkezési domb, a kurgán felé helyezték el. A mai néprajzi párhuzamok alapján elmondható, hogy minden bizonnyal évente legalább egyszer, a szellemős születésnapján áldozatot mutattak be számára. Később a bálványok eltávolodtak a sírtól és már külön szent ligeteket alakítottak ki számukra, hogy egy különálló helyen emlékezzenek meg. Talán a sírrablók miatt történt ez a váltás, akik gyakran kifosztották a Pazar szkíta kurgánokat.

Első bálványok

A legkorábbi sztélék a Kr. e. 4. évezredben jelentek meg és a kora-bronzkorinak tartott Jamna-kultúrával hozták kapcsolatba, de vannak, akik az aknasíros kultúrákhoz kapcsolják ezeket és a Fekete-tenger vidékét benépesítő szkíták elődeit látják a korai népekben. Valóban, az ősi bálványszobrok leggazdagabb tára a Krím-félszigeten található, amelyet Szkítiának is nevezhetünk, hiszen az volt őseink egyik főhadiszállása és a szkíta kultúra ott még a középkorban is virágzott. A kőből faragott szobrokon általában csak a fejet faragták ki, esetleg megjelenítettek fegyvereket és néhány jellegzetes díszítést is belevéstek, a ruházatra és egyéb, apró részetekre azonban nem fordítottak gondot.

Áldozati nyomok

A bálványok körül a régészek sokszor tűzhely nyomokat fedezték fel, ami megerősíti azt a feltevést, hogy ott az ősök számára állatáldozatot mutattak be, esetleg elégették a halottnak hiányzó evilági tárgyakat, hogy azt is magával vihesse a túlvilágra. Azt, hogy mire van szüksége a túlvilágon, azt a helyi táltosok tudakolták meg az elhunyt szellemétől. Ha a rokonok a temetés előtt kikérték a táltos véleményét, akkor a tárgyakat eltemettek vele, de ha még volt néhány olyan ruhadarab, amire az elhunytnak szüksége volt, az égetés révén juttatták fel a másvilágba. Valószínűleg az évente megrendezett halotti toron is a szellemős kedvenc ételét tálalták fel, a maradékból a nemzetség tagjai is jól laktak.

Bálvány vagy szobor?

A finnugristák a bálvány szót türk eredetűnek vélik, a hasonló jelentésű szobor szerintük délszláv eredetű és a Balkánon élő szerb és bolgár nyelvből mutatható ki. Különös, hogy nem vették figyelembe azt a tényt, hogy azon a helyen a szlávok előtt jelentős szkíta és hun (avar) népesség élt, akik nyelvi nyomokat is hagyhattak hátra. Azt sem fogadták el, hogy Szentkatolnai Bálint Gábor a szobor szavunk rokonát az ujgur és a mongol szoborgánban vélte felfedezni, melynek jelentése: sírjel.