"Kínának semmi köze sincsen a líbiai háborúhoz" - válasz Balla József cikkére

2011. október 13./Kuruc.info.hu/TibetPress

Tisztelt Balla József!

Önhöz hasonlóan én is egy idézettel kezdem a cikkemet, azonban nem egy politikustól vett sorokat vetek a virtuális papírlapra, pusztán a saját gondolataimat.

"Az összeesküvés-elméletekben való hit lényegében egy vallás, ami nem függ sem észtől, sem műveltségtől, sem pedig tapasztalatoktól, tehát racionális érvekkel nem lehet megingatni. A hívő pedig kizárólag csak azt képes igazságként elfogadni, ami megfelel a hitelveinek, minden mást mérlegelés nélkül mereven elutasít."

A levelemre írt válaszának az az alapgondolata, hogy "valójában e háború (a líbiai lázadók hadműveleteiről és a NATO légicsapásairól van szó - T. Kristóf) a NATO és mindenek előtt a Pentagon átfogóbb stratégiai támadásának része, melynek célja: Kína gazdasági Achilles-sarka - ami nem más, mint a nagy mennyiségű nyersolaj és gáz behozatalától való stratégiai függősége - maximális sebezhetővé tétele."

Sőt ön olyan messzire merészkedik, hogy kijelenti: "ha áttekintjük az ún. arab tavasz Washington támogatta „twitter forradalmait”, megint csak a fentiekben vázolt kép bontakozik ki. (Mármint az, hogy ön szerint az arab forradalmakat az USA szervezte - T. Kristóf) (Ennek ellenére T Kristóf azt a nézetet hangoztatja, hogy „a forradalmat a fiatalok szervezték a Facebook-on” – más szóval a twitteren -, „meg persze szóban is terjedt, hogy kimennek tüntetni az utcára…”) A lázadás egy láthatólag jelentéktelen, észak-afrikai országban, Tunéziában kezdődött. Csakhogy Tunézia Líbia nyugati határán fekszik... Majd az egyiptomi dominó hullott, a Mubarak-rezsimmel. Noha ez bizonytalanságot teremtett a Közel-Keleten, főleg Izrael számára, mégis Izrael többet veszítene, ha csatlósa és életben tartója: Amerika alul maradna a Kínával való versengésben, pl. az Afrika olajmezői feletti befolyás elvesztésével."

Ezeket a merész kijelentéseket ön egy F. William Engdahl nevű amerikai szabadúszó újságíró egyik cikkére alapozza, aki a hasonló összeesküvés-elméletek specialistája, szerinte még az Amerika-barát iráni sah elmozdítása mögött is az USA állt, nem törődve azzal sem, hogy így jelentős mennyiségű olaj jutott az iszlamista Khomeiniék kezébe. Azt is vallja még Engdahl, hogy az olaj nem biológiai anyagok bomlása útján keletkezett, hanem a szénből alakult át, továbbá véleménye szerint a Föld nem melegszik, hanem hűl, szóval ezek után meglepődtem volna, ha Líbia kapcsán nem áll elő valami hasonlóan elképesztő elmélettel. Egyvalamit azonban el kell ismernem: Engdahl úrnak kétségtelenül nagyon élénk a fantáziája, meseíróként talán még többre is vihette volna.

Ha ön, Balla József, igényes cikket akart volna írni, akkor legalább vehette volna a fáradságot, hogy utánanézzen, honnan szerzi be Kína az olaját, és úgy rájött volna, hogy miért téves Engdahl elmélete, ám ehelyett ön minden kritika és informálódás nélkül megismételte Engdahl állításait, hiszen az megfelel az ön "hitelveinek", pontosan úgy, ahogy a fenti idézetben is írtam. Lássuk hát, mennyi olajat importált Kína Líbiából Kadhafi idejében, és melyik országokból fedezi az olajszükségletét az ázsiai nagyhatalom (a listát lásd itt). Tehát Kína 2010-ben - most kapaszkodjon meg - a teljes olajbehozatalának mindössze a 3.1%-át, azaz HÁROM EGÉSZ EGYTIZED SZÁZALÉKÁT vásárolta Kadhafi Líbiájától, ezzel az ezredes országa a kilencedik helyen állt Kína olajellátóinak a listáján! Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint minden harmincadik hordó érkezett csak az észak-afrikai országból a távol-keleti óriáshoz. F. William Engdahl - és utána ön - tehát azt állítja, hogy Amerika és a nyugati csatlósai azért szervezték meg az egész arab tavaszt, megbuktatva ezzel Izrael legfontosabb térségbeli biztonsági garanciáját jelentő Hoszni Mubarak egyiptomi diktátort, a szintén nyugatbarát tunéziai elnököt és az al-Kaida elleni harcban Amerika szövetségesének számító Száleh jemeni elnököt, hogy megfosszák Kínát az olajutánpótlása három százalékától. Ennek az elméletnek a "komolyságát" inkább nem is ecsetelném tovább, az adatok önmagukért beszélnek. Erre persze ön is rájöhetett volna, mindössze egy keresőprogramot kellett volna igénybe vennie, mielőtt megismételte az Engdahl-féle nevetséges összeesküvés-elméletet.

Most nézzük meg, honnan vásárolta Kína az olaját 2010-ben. Az első helyen - milyen meglepő - az Egyesült Államok egyik legfőbb közel-keleti szövetségese, Szaúd-Arábia áll a kínai olajimport több mint húsz százalékával. Emlékezzünk vissza, az öbölmenti királyság tavaly több milliárd dollár értékben vásárolt modern haditechnikát az USA-tól és Németországtól, valamint az uralkodócsalád szoros gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol az amerikai kormánnyal. Vajon - az egész arab világ felforgatása helyett - nem lett volna eredményesebb, valamint sokkal könnyebb és kockázatmentesebb, ha az amerikai kormány a szaúdi rezsimre gyakorolt nyomással vagy egyezséggel fosztja meg Kínát az olaja húsz százalékától, ami közel a hétszerese annak, mint amit Líbiából vásárolt? A lista második helyén Angola található, közel tizenhat százalékkal. Róla azt illik tudni, hogy a Szovjetunió bukása után szakított a szocialista államberendezkedéssel, és azóta az USA a legfontosabb gazdasági partnere, sőt jelentős mértékben függ az amerikai tőkétől, tehát őket sem lett volna túl nehéz meggyőznie az amerikai kormánynak, hogy Kína helyett inkább másnak adják el az olajukat, ahelyett, hogy felforgatják az egész Közel-Keletet és Észak-Afrikát, megbuktatva ezzel Amerika és Izrael legfontosabb szövetségeseit, Mubarakot, Ben Alit és Szálehet. (A délnyugat-afrikai ország gazdaságáról lásd ezt és ezt)

Ezen kívül Kína olajimportjának összesen újabb tizennégy százaléka származik még olyan, az Egyesült Államokkal jó viszonyt ápoló országokból, mint Omán, Kuvait, az Emirátusok, valamint az amerikai katonai megszállás alatt álló Irak, ahol az USA kormánya jóval könnyebben és hatékonyabban léphetett volna fel az olajexport csökkentése érdekében, mint Líbiában. Akkor miért is áldozták volna fel az amerikaiak a Líbiából Kínába exportált három százaléknyi olaj miatt a legfontosabb közel-keleti és észak-afrikai szövetségeseiket az arab tavasz mesterséges gerjesztésével, megkockáztatva, hogy iszlamisták kezére kerüljön az egész térség az olajával együtt? Ebből is látszik, hogy mennyire nevetségesen valószínűtlen, amit ön állít Engdahl nyomán arról, hogy az összes arab forradalmat, vagy akár csak a líbiai felkelést kívülről szervezték a nyugati hatalmak annak érdekében, hogy Kínát megfosszák az olajától (pontosabban annak három százalékától). Ha pedig a Kínába irányuló olajexport százalékos növekedését nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy ez az amerikai megszállás alatt álló Irak esetében volt a legnagyobb, 2010-ben közel a háromszorosára nőtt az előző évhez képest, és valamivel meghaladta a Líbiától Kína által vásárolt olaj mennyiségét, valamint azt is, hogy a lista elején álló első tizenöt országból tizenegyben - köztük Líbia estében is - nőtt a kelet-ázsiai országba irányuló olajkivitel, és ez persze Amerika szövetségeseire is igaz, tehát az USA-val jó viszonyt ápoló államok többsége is több olajat adott el Kínának 2010-ben, mint egy évvel korábban.

És hová irányult a líbiai olajexport? Kinek adta el Kadhafi ezredes az olaját 2010-ben? A Nemzetközi Energia Ügynökség listájáról (lásd itt) megállapítható, hogy annak nyolcvanöt százalékát európai országok vásárolták meg, és mindössze a tizenhárom százaléka irányult Afrikától keletre, Kínát is beleértve, két százalékot pedig egyéb országoknak értékesített. A legtöbbet, a líbiai kivitel mintegy huszonöt százalékát Olaszországnak szállította, ez Itália szükségleteinek a huszonkét százalékát fedezte, a második helyen Franciaország áll az export közel tizennégy százalékával, ami a gall olajfelhasználás tizenhat százalékára volt elég. Németország vette meg a líbiai olaj tíz százalékát, ami a germánok összes fogyasztásának a nyolc százalékát tette ki, Spanyolországba pedig kilenc százaléknyi jutott, ez a Hispánia által használt összes olaj tizenkét százalékának felel meg. Írország, Ausztria, Svájc, Görögország és Portugália pedig a nemzeti olajfogyasztásuk tizenegy-huszonhárom százalékát fedezte Kadhafi országából, bár ezek a kis országok csak csekélyebb tételként jelennek meg a líbiai olajexport százalékos listáján. Kínába az észak-afrikai állam olajkivitelének mindössze a tíz százaléka irányult, ami - ahogy már korábban is írtam - az ázsiai óriás szükségleteinek csak a három százalékát fedezte 2010-ben!

És milyen következtetést vonhatunk le mindebből? Nézzük meg, ki van a lista első két helyén! Csak nem Olaszországot és Franciaországot találjuk ott? És nem ők voltak véletlenül azok, akik a kezdetektől fogva a legnagyobb gőzzel támogatták a Kadhafi ellen harcoló lázadókat? Ez a NATO-beavatkozás ugyanis kivételesen nem amerikai "buli" volt ám, hanem francia és olasz, ugyanis ennek a két országnak az energiabiztonsága függ a legnagyobb mértékben a líbiai olajtól és földgáztól, ugyanis Olaszország földgázszükségleteinek a tizenhárom százalékát is Líbia fedezte, ahogy ez a fenti dokumentumból kiderül. (Rajta kívül csak Spanyolországnak értékesített még földgázt Kadhafi országa.) Mi motiválta tehát az olasz és francia kormányt, hogy a lázadók Átmeneti Nemzeti Tanácsa mellett avatkozzon be a konfliktusba, ahelyett, hogy a korábbi megbízható partnerét, Moammer Kadhafit támogatta volna? Erre az az egyetlen reális magyarázat - amit már a korábbi részekben többször is leírtam -, hogy a rezsim megroggyant, és félő volt, hogy anarchiába süllyed, veszélybe sodorva ezzel Európa olajellátását, így a francia és az olasz vezetésnek nem volt más választása, mint megsegíteni az új kormányt, akiknek ezután majd alappal bízhat a jóindulatában, hiszen a külföldi légicsapások és a francia könnyű fegyverzet nélkül nem győzhették volna le Kadhafit.

Fontos kérdés még Olaszország vonatkozásában az Afrikából érkező menekültek problémája is, évente ugyanis több ezren szállnak partra Itáliában a főként Fekete-Afrikából érkező illegális bevándorlók, akik a Szaharát átszelve elérik Líbiát, majd a Földközi-tengeren áthajózva, sokszor életveszélyes, kicsi lélekvesztőkön jutnak el Olaszországba. A konfliktus kezdete óta persze megsokszorozódott a számuk, hiszen amíg korábban zömében a Szaharától délről érkező feketékről volt szó, addig mostanra sok líbiai polgár is a távozás mellett döntött az országban dúló harci cselekmények miatt. Ezért is fontos tehát Róma számára, hogy Líbiában egy stabil, nyugatbarát rezsim kerüljön hatalomra, ami képes ellenőrizni az észak-afrikai állam partvidékét, megakadályozva így a menekültek vízre szállását. Nem véletlenül próbált az olasz kormány már korábban is nyomást gyakorolni Kadhafira ebben az ügyben. Ez tehát egy konkrét adatokkal és forrásmeghatározásokkal alátámasztott elemzés, felejtsük hát el Kínát és az összes bizonyítatlan, gyerekmesébe illő összeesküvés-elméletet, tisztelt Balla úr! A dolgoknak néha egészen egyszerű a magyarázata, nem kell minden mögött "világösszeesküvést" keresni. Arról nem is beszélve, hogy ha ön szerint Kína ellen irányult a lépés, akkor Peking miért NEM VÉTÓZTA meg az ENSZ BT 1973-as számú határozatát, ami lehetővé tette a bombázások megindítását a Kadhafi-rezsim ellen?

Ami pedig Szudánt illeti - ahonnan Kína a 2010-es olajbehozatalának a hat százalékát fedezte -, ott már legalább a tizenhetedik század óta ki-kiújuló konfliktus dúl Észak és Dél között, aminek a legfontosabb oka az etnikai (arabok kontra feketék) és a vallási (muszlim kontra anamista/keresztény) ellentéteken túl az volt, hogy az északiak elnyomták és kihasználták a megosztottabb és fejletlenebb délieket, tehát ezt a konfliktust sem a nyugati hatalmak robbantották ki. (Lásd itt.) A khartúmi kormány és az Egyesült Államok kezdetben szívélyes viszonyának a meggyengülése az 1967-es hatnapos arab-izraeli háború idejére tehető, véglegesen pedig az azóta is hatalmon levő al-Bashir rezsim hatalomra jutását eredményező 1989-es iszlamista puccs idején romlott meg a két ország kapcsolata. Ezután Szudán támogatta Szaddám Huszein iraki diktátort Kuvait 1990-es megszállásában, majd a kilencvenes években menedéket biztosított a "Sakál" névre hallgató Carlosnak, Oszama bin Ladennek és Abu Nidálnak, akik mind Amerika és csatlósai/szövetségesei ellen harcoltak. Az USA kelet-afrikai követségeit ért 1998-as bombatámadások után az amerikai légierő még bombázta is a szudáni fővárost, szóval Washington és Khartúm nem azért állnak már-már ellenséges viszonyban egymással, mert Szudán olajat ad el Kínának, hanem ennek jóval korábbra, a kilencvenes évek kezdetére visszanyúló okai vannak, amikor Kína még közel sem jelentett stratégiai fenyegetést az amerikai gazdasági hegemóniára nézve. (Az amerikai-szudáni kapcsolatokról lásd ezt.)

És az sem igaz, hogy a Dél-Szudán függetlenségéért 1983 óta harcoló Szudáni Népi Felszabadító Hadsereget Amerika fegyverezte volna fel, bár kétségtelen, hogy kaptak valamiféle támogatást a nyugati hatalmaktól, ám a fegyverzetük nagy részét a feketepiacról szerezték be. (Lásd itt.) Ezen kívül Amerika baráti viszonyban áll egy sor olyan országgal (Szaúd-Arábia, Angola, Kuvait, Omán, Emirátusok, Katar stb.), akiknek egy része külön, a másik részük pedig együttesen sokkal több olajat értékesít Kínának, mint Szudán, ebből tehát megállapíthatjuk, hogy az ázsiai országnak történő olajexport korlátozásának sokkal könnyebb módja is lenne Amerika számára a baráti országok meggyőzésén keresztül, mint konfliktust szítani Szudánban, valamint ebből az is egyértelművé vált, hogy a Kínának történő olajeladás önmagában még nem eredményez amerikai beavatkozást, ennek Szudánban is egészen más okai vannak. Arról nem is beszélve, hogy ott, mint láttuk egy négyszáz éves ellentétről van szó az ország északi és déli fele között, tehát itt sem állja meg a helyét Engdahl teóriája.

Arra azért felhívnám a figyelmét, tisztelt Balla úr, hogy Dél-Szudán nem szomszédos Líbiával, csak (Észak-) Szudán, ugyanis ön a cikkében azt írta, hogy "Líbiát északon a Földközi-tenger határolja, és Olaszországgal szemben fekszik ... Nyugaton Tunézia és Algéria, délen a Csád Köztársaság, míg keleten a két Szudán (Szudán és a nemrég elszakadt Dél-Szudán) és Egyiptom a szomszédja." Ezen kívül kifelejtette a felsorolásból Líbia dél-nyugati szomszédját, Nigert is, szóval nem ártott volna ránézni a térképre, ha már ennyire pontosan meg akarta határozni az ország fekvését. Egy igényes cikkírótól ez mindenképpen elvárható lett volna.

Mielőtt még bárki is azt gondolná, hogy én a NATO akcióját valamiféle érdekektől mentes, nemes és humanitárius beavatkozásnak tartom elismétlem azt, amit már több korábbi cikkemben is leírtam:

"És mi az, ami miatt mégis a forradalmárok oldalán avatkozott be a Nyugat? Abban egyetértek a Kuruc.infóval, hogy biztosan nem humanitárius okokból, ugyanis a nagyhatalmakat kizárólag politikai érdekek mozgatják, tehát itt is ezeket kell keresnünk. A Nyugatnak pedig az az érdeke, hogy egy stabil, nyugatbarát rezsim kezébe kerüljön a stratégiai helyen fekvő, olajban gazdag ország irányítása."

Tehát én sem gondolom úgy, hogy Franciaország, az Egyesült Királyság, vagy Amerika "önzetlenül" bombázza Kadhafi állásait, pusztán kétlem, hogy a felkelést a nyugati hatalmak robbantották volna ki, szerintem csak beleavatkoztak abba, és azt sem tartom valószínűnek, hogy az új líbiai kormány a bombázások miatt automatikusan a Nyugat bábjává vált volna. Az általam idézett források alapján nyilvánvaló, hogy a NATO-hadművelet célja Európa és különösen Francia- és Olaszország energiabiztonságának a szavatolása, amit a nyugati kormányok a lázadók vezetőinek a Kadhafi-ellenes NATO-bombázások miatt érzett hálája és jóindulata révén kívánnak elérni, a jelenlegi eszközökkel azonban ezt közvetlenül kikényszeríteni nem tudnák, ahhoz ugyanis szárazföldi megszállásra volna szükség, ami jelenleg nincsen Líbiában. Az Engdahl-féle Kína-teóriát - amit ön is oszt, tisztelt Balla úr - pedig teljesen komolytalannak tartom, és csodálkozom azon, hogy felnőtt emberek hogyan képesek komolyan venni egy ekkora szamárságot anélkül, hogy előtte más forrásból is informálódtak volna a kérdésről. Persze itt is bejön az összeesküvés-elméletekben való hit vallási jellegére vonatkozó elméletem, és így máris világossá válik a dolog.

Ön, Balla József felvetette, hogy vajon miért lázadtak volna fel a líbiai emberek Kadhafi ellen, ha annyira nagy volt ott a jólét. Ezt már a legelső cikkemben is kifejtettem, ezek szerint nem olvasta el elég figyelmesen az írást, de sebaj, most elismétlem, azzal a kiegészítéssel amit már a harmadik részben is leírtam, hogy "arab, és különösen afrikai mércével mérve jólét uralkodott az országban, ezért dolgozott itt több százezer egyiptomi, csádi és egyéb fekete-afrikai, valamint bengáli, filippínó és más vendégmunkás, azonban fényűző gazdagságnak a nyomát sem láttam, néhány törzsi vezetőtől eltekintve az emberek többségének vagy nem volt kocsija, vagy csak átlagautóra, sok esetben pedig szakadt verdára tellett nekik. Sőt jártam olyan líbiai családnál is, akik határozottan szegénységben éltek, ők voltak azok, akik az utazásom elején Kadhafit éltették". Más szóval a líbiai emberek többsége nem élt nagyobb jólétben, mint mi itt, Magyarországon és nálunk is sokan elégedetlenkednek ám...

Az első levelemből vett idézet:

"Hogy miért utálták Kadhafit Kelet-Líbiában annak ellenére, hogy anyagi értelemben nem éltek rosszul az emberek? Tény, hogy az olajpénzből Kadhafi sok jóléti intézkedést, és Afrikában egyedülállóan fejlett szociális hálót működtetett, azonban 42 év alatt az ő tekintélye is megkopott, és köztudomású volt, hogy rengeteg pénzt ellopott és olyan afrikai mozgalmak és korábban európai terrorszervezetek (RAF, IRA) támogatására költött, akiknek semmi közük nem volt Líbiához! Ezen kívül többen is tényként említették, hogy Kadhafi zsidó származású! (Erről a magyar médiában is olvastam pár héttel ezelőtt, itt azt írták, hogy egy izraeli nő azt állította a zsidó állam egyik tévécsatornáján, hogy ő Kadhafi másodfokú unokatestvére, és a líbiai diktátor anyai nagyanyja tényleg zsidó származású volt! Az viszont tény, hogy abban az időben, amikor Kadhafi született, valóban élt egy zsidó közösség az észak-afrikai országban.) A legtöbb ember ezeket hozta fel, hogy miért nem szereti az ezredest, ezen kívül az interneten szerzett információk és az ezen a vidéken a fiatalok körében rendkívül népszerű Facebook-ozás megváltoztatta az fiatalok jó részének a világnézetét, ez lehetett az egyik oka a forradalmaknak szerte az arab világban! A pontos okokat én sem tudom biztosan, csak sejtem, de tény: az "utca emberének" többsége nagyon rossz véleménnyel volt Kadhafiról."

Tehát tény, hogy Kelet-Líbiában utálták az ezredest, ezt személyesen is megtapasztaltam, nem csak a tévéből szereztem az ismereteimet. Lehet ennek az okán elmélkedni, de az ellenszenv és az elégedetlenség attól még tény marad!

És végül néhány sor a harmadik cikkemből:

"nem lehet megjósolni, jól jár-e majd a Nyugat az új vezetéssel, vagy esetleg még rosszabbul, mintha Kadhafi maradt volna hatalmon........Természetesen azt sem tudhatjuk, hogy a líbiai emberek hogyan járnak majd az új kormánnyal. Simán elképzelhető az is, hogy egy Kadhafiénál is korruptabb és elnyomóbb rezsim kerül hatalomra, vagy állandósul a polgárháború - erről a múltkori levelemben már írtam - és a lakosság visszasírja majd az ezredes uralmát. Ezt ma legfeljebb egy jövőbelátó tudná megmondani, én biztosan nem."

Ön megállapította, hogy a Kadhafi-ellenes tüntetők nem voltak békések. Nos, ez így igaz, sosem állítottam ennek az ellenkezőjét, ugyanis virágokkal nem lehet egy diktátor hatalmát megdönteni. Ami pedig a lázadók helikopterről, és repülőgépekről történő lövetését illeti - amit ön szintén tagadott -, emlékeztetném, hogy a forradalom első napjaiban, február huszonegyedikén két líbiai katonai gép landolt Máltán és a pilóták azt állították, hogy azért szöktek el, mert Bengázi bombázására kaptak parancsot, amit nem akartak végrehajtani. Hasonlóan járt egy hadihajó is, amelyik Olaszországba távozott. Tehát lehet, hogy a tűzparancsot a pilóták nem hajtották végre, de a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a Kadhafi-rezsim elrendelte a légitámadást Bengázi ellen. Az erről szóló cikket itt találja.

A lázadók oldalán harcoló iszlamistákról már írtam a harmadik részben, ezek szerint ez is elkerülte a figyelmét, Balla úr, sőt még az is, hogy az ön által idézett cikket, a The Telegraph al-Hászidivel készített interjúját is kielemeztem ugyanitt. (Itt található a riport.) Ezért újra idézem magamat, ha már "elfelejtette" végigolvasni a cikkeimet, mielőtt reagált volna rájuk, ami azért - lássuk be - szintén nem a komoly publicisták jellemzője. Azt is megemlíteném, hogy az ön által belinkelt hivatkozások következetesen az adott portál címoldalára irányítanak és nem az adekvát írásra, hát ez sem az igényes cikkszerkesztésre utal.

Itt az idézet az írásom harmadik részéből:

"Az al-Kaida részvételét a líbiai polgárháborúban először Moammer Kadhafi emlegette, még februárban, közvetlenül a forradalom kitörése után. Nem tudom, hogy már ekkor is részt vettek-e az iszlamisták a harcban, - márciusban nekem mindenki azt állította, hogy egyet sem láttak közülük a lázadók soraiban, persze ettől még nem zárhatjuk ki a dolgot - vagy csak azért állította ezt az ezredes, hogy a Nyugat előtt indokolttá tegye a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépését, "terrorellenes harcnak" állítva be azt. Most viszont úgy néz ki, hogy néhány iszlamista tényleg csatlakozott a felkelőkhöz, több mértékadó médium is cikkezett már erről, ahogy az általad belinkelt érdekes írás is ezt állítja. Az interjúban szó van huszonöt kelet-líbiai harcosról, akik korábban Irakban harcoltak az amerikai megszállók ellen, és találgatásokat is olvashatunk arról, hogy esetleg más iszlamista, az al-Kaidával szoros kapcsolatot ápoló lázadók is harcolnak a rezsim ellen.

Egyébként nem csoda, hogy ők is a forradalom oldalára álltak, ugyanis Kadhafi korábban számos iszlamistát elfogott, megkínzott és börtönbe vetett, akik közül sokan már korábban, a kilencvenes években is hajtottak végre rajtaütéseket a dzsamahíria hadseregén, néhányan pedig már a nyolcvanas években is a szovjet megszállók ellen harcoltak Afganisztánban, úgy mint a Tripolit elfoglaló csapatok parancsnoka, Abdel-Hakim Belhadzs, akit - hasonlóan a belinkelt cikkben szereplő al-Haszidihez - az angol, illetve az amerikai titkosszolgálatok adtak a hivatalosan ellenségnek kikiáltott, a felszín alatt azonban a Nyugat jó partnerének számító Moammer Kadhafi kezére. A börtönben megkínozták őket, majd több év után, 2009-ben szabadultak amnesztiával, sok más iszlamista harcossal együtt. Ők csatlakoztak most a forradalomhoz, ám azt kötve hiszem, hogy az al-Kaidával kapcsolatban álló fegyveresek a Nyugat bábjai, vagy akár csak a szövetségesei lennének! Ők csak kihasználják a NATO katonai támogatását, hogy elérhessék a céljukat, egy iszlám állam kikiáltását Líbiában, úgy, ahogy a nyolcvanas években is elfogadták az amerikai segítséget Afganisztánban a szovjetek ellen, ám 2001 után mégsem haboztak, hogy a saját fegyvereiket fordítsák szembe velük! Biztosak lehetünk benne, hogy Líbiában sem lenne más a helyzet, ha egy, a Nyugat által támogatott bábkormány kerülne hatalomra az országban. Arról is meg vagyok győződve, hogy az iszlamista harcosok csak egy nagyon kis csoportot képviselnek a Kadhafival szemben álló erőkön belül - az idézett cikk is csak mintegy huszonöt emberről tesz említést - különben a Nyugatnak esze ágában sem lenne támogatni őket, ugyanis egy iszlamista rezsim hatalomra jutása még az ezredes uralmánál is rosszabb forgatókönyv lenne a nyugati hatalmi körök szemszögéből nézve."

Ön egy pakisztáni lapra hivatkozva írta, hogy "a pakisztáni The Nation napilap aug. 31. száma írja, hogy a CIA több mint 1500 harcost toborzott a megszállt Afganisztánban, hogy a NATO és a líbiai zendülők oldalán harcoljanak. „Üzbégek, perzsák és azeriak. A felvételek szerint, ezek az üzbég stílusú shalwartot és azeri-üzbég inget viselő férfiak harcoltak a líbiai városokban.” (Kiemelés: B. J.) Amikor az Al-Jazeera riportere felvételeket készített volna róluk, a „lázadók” nem engedték..." Rákerestem a cikkre, ami persze most sem az ön által belinkelt helyen, hanem itt található és megvilágosodott előttem, hogy ön, Balla úr miért írta azt, hogy az Afganisztántól kétezer kilométeres távolságban élő "azerieket" toboroztak Mazar-e-Sarifban. A cikk ugyanis hazarákról ír, ami tényleg egy Afganisztánban élő, perzsa nyelven beszélő, mongoloid külsővel rendelkező népcsoport, amit összekeverni a türk azeriekkel - akik Azerbajdzsánban és Irán észak-nyugati részén élnek - körülbelül akkora hiba, mintha valaki a magyarokat mondjuk a spanyolokkal tévesztené össze egy Európáról szóló írásban. Ahogy az egész cikkéből, úgy ebből is látszik, hogy ön, tisztelt Balla úr mennyire járatlan a muzulmán országokra vonatkozó kérdésekben, ami önmagában még nem szégyen, hiszen mindenkinek megvan a maga "szakterülete", ám szerintem sokat elárul az emberről, ha olyan témában áll le vitázni, amihez nyilvánvalóan lövése sincsen... Amíg én összesen egy évnél is hosszabb időt töltöttem el az iszlám világ különböző országaiban, addig az ön információi láthatóan az ilyen Engdahl-féle mesemondók írásaiból származnak, szóval szerintem jobban tenné, ha megfogadná a tanácsomat, és többféle forrásból tájékozódna, mielőtt legközelebb is írásra adja a fejét.

Ami pedig a zsoldosok toborzását és az egész, a lázadóknak nyújtott nyugati szárazföldi segítséget illeti, megint elmondanám azt a tényt, amit már többször is leírtam - például a harmadik részben - és eddig még senkinek sem sikerült megcáfolnia, mégpedig azt, hogy akárhány nyugati tanácsadót, zsoldost, vagy SAS katonát vélnek is látni a líbiai lázadók soraiban, azok nem képviselhetnek jelentős erőt, ugyanis még a mai napig sem voltak képesek legyőzni Kadhafi elavult seregét egy hagyományos háborúban, annak ellenére, hogy a NATO a levegőből segíti őket a bombázási kampányával! Ez tehát a lényeg, és csak sokadrendű jelentősége van annak, hogy ki hány brit kommandóst látott állítólag itt, vagy ott, ugyanis ha a nyugati szárazföldi csapatok komoly erőt képviselnének Líbiában, akkor nem ostromolnák már vagy egy hónapja Szirt és Báni Válid városát, hanem már régen elfoglalták volna őket! Egy maroknyi zsoldos, kiképző, vagy könnyű fegyverzettel felszerelt SAS katona nem lenne képes elmozdítani a lázadó kormányt, ha azok a későbbiekben mégsem a nyugatiaknak adnák az olajkoncessziót, ehhez nyugati katonai megszállásra volna szükség, ami nincsen Líbiában. Csak mellékesen fűzném hozzá, hogy nem találtam meg az al-Dzsazíra honlapján a pakisztáni lap által emlegetett eseményt, miszerint nem engedték meg a katari csatorna tudósítójának, hogy lefilmezze az afgán zsoldosokat az észak-afrikai országban, nem tudom hát, honnan származik a The Nation értesülése. Hasonlóan jártam az ön által a Daily Mail-nek tulajdonított hírrel is az SAS szerepéről, amit szintén csak az iráni Press TV honlapja közölt az angol újságra hivatkozva (lásd itt), a brit lap weboldalán azonban semmit sem találtam erről, bár hangsúlyozom, hogy ezeknek csak másodlagos jelentősége van ahhoz a tényhez képest, hogy a bekezdés első részében már említett erőviszonyok miatt kizárhatjuk, hogy bármelyik nyugati ország is jelentős katonai erőt állomásoztatna Líbiában, ugyanis még mindig nem sikerült legyőzniük Kadhafi ezredes elavult technikával felszerelt csapatait.

Ön, Balla úr, azt is negatív felhanggal emlegette, hogy ugyan már, miért mennek pénzt kérni a nyugati hatalmak vezetőihez a lázadók Átmeneti Nemzeti Tanácsának a tagjai? Erről is írtam már a sokat hivatkozott harmadik részben, amit ön valószínűleg szintén elmulasztott elolvasni, mielőtt megírta volna a válaszcikkét. Idézem hát az ide vonatkozó sorokat: "az, hogy egy kormány pénzhez akar jutni, még nem jelenti azt, hogy egy másik hatalom befolyása alá került volna, bármelyik kormány ugyanezt tette volna a helyükben, különösen, ha háborút visel, ugyanis ez közismerten sok költséggel jár! ....... az, hogy a lázadók minél több pénzt akarnak szerezni a rezsim vagyonából, miért jelentené automatikusan azt, hogy ők a Nyugat bábjai? A világ összes kormánya - Irántól Izraelig és Kínától az Egyesült Államokig - annyi pénzt szerez, amennyit csak tud! Miért pont az ÁNT lenne a kivétel?" És, hogy miért pont a Nyugattól kérik? Hát mert ők kezelik a Kadhafi-rezsim befagyasztott pénzeit, így nyilvánvaló, hogy csak ők oldhatják fel a zárlatot. A lázadók egyébként kaptak támogatást Öböl menti országoktól és Törökország kormányától is.

Azt is kifogásolta továbbá, hogy a lázadók Átmeneti Nemzeti Tanácsában komoly szerephez jutottak a nyugaton iskolázott szakemberek. Ezt miért tartja problémának, tisztelt Balla József? Ön szerint talán jobb lenne, ha analfabéta kecskepásztorok irányítanák majd Líbiát a jövőben? A líbiai zsidó emigráció vezetőjének, Raphael Luzonnak pedig nem konkrét hatalmi pozíciót kínált fel a lázadók vezetője, pusztán csak azt, hogy induljon az egyik párt színeiben az elkövetkező választáson, ahol a korábbiakban a hatalomból kizárt társadalmi csoportok, így a nők, a berberek és a zsidók is képviseltethetik majd magukat. Mi rossz van ebben ön szerint, Balla úr? A hatalom - jobb esetben - nem lehet csak egy, vagy néhány csoport privilégiuma, az az igazságos, ha mindenkinek adnak esélyt... Persze nem lehetünk biztosak abban, hogy ezeket most nem csak azért ígéri-e a lázadók ÁNT-jének a vezetője, hogy a Nyugat kedvében járjon. Az is elképzelhető ugyanis, hogy nem alakul majd ilyen szépen az észak-afrikai ország jövője, simán megvan a lehetősége egy újabb diktátor hatalomra kerülésének, aki még Kadhafinál is kegyetlenebb lehet, vagy akár polgárháborús anarchiába is süllyedhet Líbia, ahogy ezeket a lehetőségeket már korábban is nyitva hagytam. Luzonról egyébként még annyit, hogy egyáltalán nem volt kemény ellenfele Moammer Kadhafi uralmának, ugyanis többször is járt Líbiában, amikor még az ezredes volt hatalmon és két ízben magával Kadhafival is találkozott! És azt se felejtse el, tisztelt Balla úr, amikor az ezredest dicséri, hogy azért ő sem volt ám akkora nagy ádáz ellensége Amerikának és a Nyugatnak, az utóbbi években például remek együttműködés alakult ki a líbiai és az angol, valamint az amerikai titkosszolgálatok között, Nagy-Britannia például átadta a Kadhafi-rezsimnek Abdelhakim Belhadzs iszlamista harcost, aki most a lázadók egyik katonai vezetője, az ön cikkében is említett al-Hászidit pedig az amerikaiak szolgáltatták ki a rezsim rendőrségének. (Lásd ezt és ezt.)

Az erről szóló dokumentumokat, amiket Tripoliban találtak meg Kadhafi egykori biztonsági főnöke és későbbi külügyminisztere, Musza Kusza irodájában, lásd itt. Ezekben szó van arról is, hogy még 2004-ben, Kadhafi "uralkodásának" az idején állandó CIA-jelenlétet biztosítanának a líbiai fővárosban Kusza és az amerikai titkosszolgálat egyik vezetőjének a megállapodása alapján, és az amerikai ügynökök részt vehetnének a terrorizmussal gyanúsított személyek líbiai kihallgatásán is. Musza Kusza egyébként Londonban kért és kapott menedékjogot a forradalom alatt, ami az angol titkosszolgálattal és a CIA-vel fennálló gyümölcsöző kapcsolatait figyelembe véve nem is meglepő. Az erről szóló HRW-jelentés itt található.

Aki ezek után azt képzeli, hogy azért segítette a Nyugat a líbiai lázadókat Kadhafi eltávolításában, mert az ezredes szemben állt az "új világrenddel", az vagy tájékozatlan, vagy naiv, tisztelt Balla úr.

Végül a cikkemet az öntől vett kezdő és záró idézettel fejezném be:

„a világot teljesen másféle személyek irányítják, mint amit azok képzelnek, akik nincsenek az események mögött.” - írta ön.

Elgondolkodtam rajta, hogy ön, Balla úr miért gondolja, hogy a kulisszák mögé lát. Ha komolyan vesszük az idézetet, akkor ön vagy "az események mögött" van, vagy csak vallásos módon hisz az összeesküvés-elméletekben. Én inkább az utóbbira tippelnék...


Tisztelt Csiby Károly!

Ön hiteltelennek tartja a vezetéknevemet, mert Szentandrásból csak mintegy 120 évvel ezelőtt lett T. (Bizonyos források szerint egyébként 138 éve, 1873-ban.) Hát még mit szólna, ha a nemesi előneveimet is leírtam volna, ami úgy hangzik, hogy lenin- és sztálinvárosi T. Kristóf :))) Na, a viccet félretéve én úgy értelmeztem a szavait, hogy "hiteltelenség" alatt ön valószínűleg azt értette, hogy maga szerint én nem a valódi nevemen írtam alá a cikkeimet. Ha azonban vette volna a fáradságot, hogy beírja a családi nevemet valamelyik keresőprogramba, akkor ezen kételyeit egészen egyszerűen eloszlathatta volna, ugyanis rajtam kívül még több ugyanilyen vezetéknévvel rendelkező rokonom is megtalálható a világhálón. A családi nevünk eredete pedig egyszerűbb, mint gondolná, az apai nagyapám ugyanis még Galatik vezetéknévvel született, ám ennek az eredetét nem ismerem, egyes családi legendák szerint olasz, mások szerint pedig szerb névről van szó, a hangzása alapján pedig akár még szlovák is lehet, mindenesetre a nagyapám magyar-német kettős anyanyelvű volt, az ő édesapja - aki (Temes) született - viszont bánsági német volt, és csak törve beszélte a magyar nyelvet. Nagyapám a harmincas években egy állami tulajdonú vasműben dolgozott mérnökként, amikor nyomás nehezedett rá, sőt lehet, hogy még törvényi erőre is emelték azt a kötelezettséget, miszerint az idegen hangzású vezetéknévvel bíró állami alkalmazottaknak magyarosítaniuk kellett a családnevüket, így lett - az ő édesapja, az én dédapám születési helye után - Galatikból T.. Azt azonban finoman szólva is kétlem, hogy a líbiai lázadók ennyire részletesen ismernék a magyar helyiségnevek eredetét és a családi neveinket és emiatt gyanakodtak volna rám, ahogy ön ezt a hozzászólásában írta.

Az útibeszámolóm befejező részét majd a jövő héten olvashatják.

T. Kristóf