Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Kínaiak-szindróma

2009. november 21./Népszabadság.hu/TibetPress

1989-ben, ha volt szó az ördögre, a sátánira, akkor az az volt itt, hogy visszarendeződés. Ribánszki Róbert, Antoniewicz Roland, a Münnich Ferenc Társaság, Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka, meg persze Grósz Károly maga volt szinonim ezzel a kifejezéssel. Pedig a visszarendeződés szóra szinonimabb a Tiananmen téri június 4-nél nem volt. ’68-ban még nagyon gyerek voltam, de ’68-as saját élményem van, méghozzá a Benczúr utcából, a kínai követség elé szervezett tüntetésről, ahol megjelent a Joan Baez – igen: Bob Dylan egykori énekestársa, ott a Miszlivetz Feri terelgette – és énekelt valamit, amiről most nem tudnám pontosan megmondani, hogy az protestsong volt vagy polbeat, de az a ’68-asság, az nagyon kihallatszott belőle.

Már vagy tizenöt éve egy San Franciscó-i okinavai-amerikai filmrendezőnővel ismerkedtem meg Pesten, Kayo Hattának hívják, szép filmje volt a Picture Bride: Okinaváról Hawaiira kivándorolt férfiak hogyan választanak maguknak feleséget fényképek alapján 1900 körül. Elvittem a Négy Tigris piacra, az álla leesett, úgy kellett összeszedni. A „tengeri” meg a „szárazföldi” ázsiaiság különbségeiről beszélt utána, mert analitikus elme volt. Én meg arról, hogy a kínai piacok a lengyel piac helyét vették át, és hogy a magyar kisnyugdíjasoknak a kínai büfék nevetségesen olcsó ebédmenüi jelentik az utolsó mentsvárat elérhető meleg étel tekintetében, az olcsó kínai divatáru pedig az elérhető új ruhát. Mert én meg pozitivista vagyok. Talán.

Csaba Lu kungfumester és kínai tolmács. A wing chun, a „tapadó kezek” technikát oktatja, Bruce Lee, Jackie Chan modorát, egy olyan kultúrában, ahol a legtöbb érdeklődő a shaolinmainstream és Robert Lyons követőivé szegődött. Sokat jár Kínába és Hongkongba, sok kínai bizniszt látott már születni, fel- és elvirágzani, elsorvadni. Sok trükköt, sok technikát ismer, őt nem a rendőrség alkalmazta, mint a városi legenda szerint az ismert sinológust, akinek az volt a feladata, hogy razziakor fucsieni (Fujian) nyelvjárásban mondja azt: „Fel a kezekkel!”.

Csaba Lu érintőleg történészkedik, a jelen állapotokat írja le érzékletesen. Az üzleti modellt, mely a feltétlen egymás közötti bizalmon, a klánszellemen és a törzsi gondolkodáson, a késleltetett teljesítésen, a mindenféle európai hatóságok megvásárolhatóságán, a távoli óhazában vásárolt gyárakon és az ott alkalmazott kizsákmányoláson alapszik.

A No Logót jegyző Naomi Klein outsourcing modellje a multinacionális kizsákmányolási elem nélkül. Jövedelmező, darwinista gyakorlat, nagyhal-kishal, a legfittebb él túl. Megvannak a mandarinjai, a Mao-ruhás proletárjai és százmilliós nagyságrendben a kuli-szegényparasztjai ennek a modelnek. „Tavaszünnepkor el kell számolni” – ez a fő szabály, és a hamburgi kikötő konténerellenőrző vámosai sem szentebbek azoknál, akik tizenéve a záhonyi átrakóban várták a kínai batyusokat.

Elegáns budai villában elegáns ügyvédi iroda: dr. Sztrókay Eszter lassan húsz éve foglalkozik a magyarországi kínaiak ügyeivel. Betéti társaságok alapításával, tartózkodási engedélyek ügyeivel kezdte, zavaros idők voltak még, mikor a kínaiak hajléktalanokat béreltek fel a KEOKH előtti sorban állásra, hogy addig is a Négy tigris piacon haszonnal múlathassák a csermelyléptű időt. Negyven-ötvenezer kínairól szólt akkor a becslés, és elterjedt, hogy a kínaiak „nem halnak”, egy útlevelet többen is elhasználnak. Dr. Sztrókay szerint ez klasszikus városi legenda, huszonévesen jöttek el otthonról, és a kínaiak 50–55 éves koruk után hazamennek.

1994–98 között rendeződött sok minden, aztán megint jött egy mélypont Grespik László színre lépésével, aki nemcsak kenyérrel dobálózott a tévében, de közigazgatási hivatalnokként az ázsiai bevándorlókat is diszkriminálta. A Medgyessy-kormány külpolitikája a Kína felé nyitást szorgalmazta, és az anyaország felé forduló világgazdasági érdeklődés az itteni kínaiakat is kedvezően érintette. „A kínaiak olyanok, mint a lakmuszpapír” – idézi Sárközy Tamás közgazdászprofesszort az ügyvédnő: „ahol ott vannak, ott pörög a gazdaság”. 2006 óta nem pörög – sokkal kisebb a forgalom, sokan visszaköltöztek, nemigen jönnek újak. Van viszont egy meggyökeresedő réteg, olyanok, akik ingatlanokat vásároltak, akik tisztességes és komoly üzletekben vannak – dr. Sztrókay ügyfélköre rájuk épül. A szerencsevadászok már elmentek, a kaszinók sem csak kínaiakkal vannak tele, a piacon is inkább vietnamiak árulnak – kínai árut. Adó-, vám-, ingatlanügyek vannak, házassági bontóper, büntetőügyek közül vámorgazdaság, utóbbiból egyre kevesebb.

A kínai üzletembert a józan költés jellemzi – mondja az ügyvédnő, a leggazdagabbak sem ruháznak be budai zöldövezeti lakóingatlanra (mely például jellemzi az itt élő japán vagy koreai üzletembereket), a VIII. kerületből inkább kifelé mennek, X. kerület, lakóingatlannak meg a XVIII. Elég sok manapság az APEH részéről a vagyonosodási vizsgálat, de dr. Sztrókay nem érez ebben diszkrimi nációt, mert ez hasonló arányban történik meg a magyarokkal szemben is.

Yu Zemin műfordító, író, újságíró 1991 októbere óta él Magyarországon, először Szegeden, aztán Budapesten. Most éppen Dragomán György Fehér királyát fordítja, de fordított már Esterházyt is, és Krasznahorkai Lászlót elkísérte egyszer kínai riportázskörútjára. Szerepelt Cs. Nagy Sándor Képzelt kínai című 1997-es kisjátékfilmjében. Igazi értelmiségi szkeptikus, aranykorként említi a kilencvenes évek elejét, azóta a pénz és hiánya sokat rontott az itteni magyar–kínai viszonyon, „a magyarok is okosak lettek, ők is akarnak csalni, lopni”.

Régebben ez csak az egyenruhásokat jellemezte. Kérdem Pintér Sándort, akit a szóbeszéd a józsefvárosi piac lefölözőjének tud. Rutinosan söpri le magáról a kérdést, mint három szem kihűlt rizst. Panaszkodik az erősödő jobbosokra, „egyre több magyar utálja a kínaiakat”: régen nem szólt be neki senki, mostanában egyre gyakrabban fordul elő. Főleg villamoson. Abzug BKV.

Sok üzletembert ismer, sokan sikeresek informatikában is, nem csak a dömpingárukereskedelemben. És ezek a munkahelyek magyaroknak is szólnak, mert minden komolyabb kínai cég dolgozik magyarokkal. „Elveszik a munkahelyeket” – mondják szerinte a kínaiakról, pedig a valóságban munkahelyet teremtenek, és vannak olyan magyarországi kínai cégek, amelyek a kor szavát meghallva brandépítésbe fogtak, mint a Wink (cipő) vagy a Doctor Chen (homeopátia, gyógyszer).

A kereskedelmi-kulturális expanzióhoz pedig nem a „nagy ugrás” vagy a „kulturális forradalom” arctalan tömege kell, hanem beilleszkedő arcok, mint a főzőiskolát és szaktévén szakácsműsort vezető Wang mester, vagy Bozsik Yvette kínai csontkovácsa a Köztársaság térről, vagy Ziton, a multikultúrát kalózrádiós alapításától pártoló Tilos Rádió kínai műsorának vezetője, vagy Rongi, a fotómodell, aki mára sikeres üzletasszony lett.

A 2000-es években egyébként a kínaiak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma csökkent, ahogy a hazánkban élő kínaiak száma is, noha a Kínai Népköztársasággal korábban politikai-ideológiai okok miatt távolságtartóbb kormányok után a Medgyessy- és a Gyurcsány-kabinet „a pénznek nincs szaga”-alapon teljes mellszélességgel állt ki a magyar–kínai kapcsolatokban a gazdaságélénkítés minden határon túli fokozásának – miként ezt egyébként a putyini Oroszországgal is megtették.

Egy szakdolgozatban a már itt született vagy egész tudatos életében itt nevelkedett kínaiakról olvasok: „»a fiatalok jó része banán: kívül sárga, belül fehér« – említi az idősebbek által a második generációs magyarországi kínaiakra használt hasonlatot 24 éves Chen Jing nevű kínai lány”, azaz nemcsak gazdaságilag integrálódtak, de sokan társadalmilagkulturálisan is asszimilálódtak.

A világháló legszólásszabadabb szegletében, a blogoszférában megtalálható a kritikai elem a magyarországi kínaiakat ille tően, a gonoszfereg.blogol.hu például arról ír, hogy „Tibetet fegyverrel foglalták el a kínaiak, Magyarországot kacattal” – de annyi talán elmondható, hogy a magyar közvélemény, mely olyan nehezen fogadja el a legnagyobb magyarországi kisebbséget, a romákat, viszonylag elfogadó az itteni kínaiak vonatkozásában.

Talán megértették azt, amit pár éve mondott egy amerikai író (Hunter S. Thompson), mikor megkérdeztem, hogy az amerikai évszázad (XX.) után milyen jön. „Nem amerikai”, mondta, „hát, valószínűleg, khm, hogy is mondjam: valószínűleg kínai.” Részletek a Bevándorló Budapest című antológia részére írott esszéből, melyet a Menedék Egyesület ad ki.






Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb