Kínai uralom Tibetben - ICT összeállítás

2010. december 5./ICT/TibetPress

Tibet, ez a tágas fennsík Kína és India között, évszázadokon át el volt zárva a világ többi részétől, nomádokból, földművesekből, szerzetesekből és kereskedőkből álló szétszórt lakosságával. 1949-ben, a kínai kommunista állam megalakulását követően a Népi Felszabadító Hadsereg lerohanta Tibetet, és rövidesen felülkerekedett annak gyengén felszerelt hadseregén és az ellenálló gerillákon.

1959 márciusában a tibetiek fellázadtak a kínai megszállók ellen.  A felkelést leverték, és a Dalai Láma nyolcvanezer tibetivel együtt Indiába menekült. Azok közül, akik maradtak, tízezreket öltek meg és börtönöztek be. 1949. óta százezrek haltak meg Kína politikájának közvetlen következményeként.  1959-ben, 1961-ben és 1965-ben (még a Kínai Népköztársaság ENSZ tagsága előtt) az ENSZ közgyűlése az emberi jogok Tibetben történt megsértését elítélő, és a tibetiek önrendelkezési jogát megerősítő határozatokat hozott.

Állítása szerint Kína eltörölte a teokráciát, feudalizmust, és rabszolgatartást Tibetben. Csakhogy a hagyományos tibeti társadalomban nem volt rendszeresített rabszolgatartás, és ugyancsak helytelen feudálisként jellemezni ezt a társadalmat.  Közép-Tibetben egy olyan formája működött a föld és a munkaerő kezelésének, amelyet az elemzők a jobbágysághoz hasonlítanak, amennyiben a parasztok örökös jelleggel  a nemesek vagy a kolostorok által birtokolt földhöz voltak kötve, akiknek is különféle szolgáltatásokkal tartoztak. Ezzel szemben Kelet-Tibetben a legelőket nagyrészt törzsi struktúrákban kezelték.  A Kínai Kommunista Párt feudalizmusra, teokráciára, és rabszolgatartásra vonatkozó terminológiája Marx  etnicitásra vonatkozó elméleteiből ered, amelyeket az 1930-as években Sztálin használt fel, majd Kínában a kommunista párt honosította meg.

Sok tibeti és Kínában élő kínai tudós bosszúságára a Tibettel kapcsolatos nyilvános állásfoglalások Kínában továbbra is erősen kötődnek ehhez a hivatalos ideológiához. (Lásd: „Authenticating Tibet: Answers to China’s 100 Questions” szerk: Anne-Marie Blondeau és Katia Buffetrille, University of California Press, 2008)

A tibeti buddhizmus a tibeti nemzeti identitás szerves része, és ezért a kínai kormány elnyomásának első számú célpontjává vált.  Hozzávetőlegesen hatezer vallási intézményt romboltak le a kínai inváziótó és a Kulturális Forradalom közti időszakban. Ma a Kínai Kommunista Párt továbbra is a Dalai Láma szerepének aláásásán dolgozik és a vallás legtöbb területének szigorú ellenőrzésén munkálkodik Tibetben.  A politikai kampányok és a „hazafias nevelés” például megköveteli a Dalai Láma elítélését, és ma is rendkívül nehéz, vagy egyenesen lehetetlen megfelelő vallási oktatáshoz jutni Tibetben. (Lásd az alábbi ITC riportot: „A Kommunista Párt mint Élő Buddha” http://www.savetibet.org/documents/reports/communist-party-living-buddha )

A kínai kormány szigorúan korlátozza a tibetiek jogait, beleértve a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, az egyesülési szabadságot, és a vallászabadságot.  A tibeti politikai rabok a börtönökben kemény körülményektől és kínzásoktól szenvednek. A tibeti fennsíkon 2008 tavaszán végigfutó tüntetéshullám következtében jelenleg a biztonsági erők egy leszámolása zajlik. (Lásd az ITC alábbi riportját: „A Great Mountain Burned By Fire” http://savetibet.org/documents/reports/great-mountain-burned-fire-china%E2%80%995-crackdown-tibet

A kínai központi kormányzat az 1999-ben a fennsík gazdasági fejlesztésének gyorsítására indított Nyugati Fejlesztési Stratégia keretében alakítja át Tibetet. A terv egy fontos eleme volt a tibeti nomádok városias központokba költöztetése és elszakítása hagyományos életmódjuktól, párhuzamosan a kínai gazdasági betelepülőknek egy új, Tibetet a kínai belső területekkel összekötő vasútvonal által bitzosított beáramlásával. Ezt a fajta társadalomfejlesztést sokan Tibet második lerohanásának nevezik.  A belső  tervezési megbeszéléseken testet öltő hivatalos kínai politika kínai egységállamba való további asszimilálással   igyekszik a központi ellenőrzést konszolidálni Tibetben. A kínai kormány egy olyan fejlesztési modellt választott, amely inkább növelni, mint csökkenteni fogja a távolságot a kínaiak és tibetiek között, és azzal fenyeget, hogy aláássa a Kínai Népköztársaságon belüli stabil Tibet  megteremtésének lehetőségét. (Lásd az alábbi ITC riportot: „Tracking the Steel Dragon” http://www.savetibet.org/documents/reports/tracking-steel-dragon)
fordtás:TibetPress