Kínai Kulturális Fesztivál zajlik Magyarországon a kínai-magyar diplomáciai
kapcsolatfelvétel 60. évfordulója alkalmából szeptember 13. és október 25.
között, melynek részeként a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban filmhetet is
szerveztek.
A program során hét kínai filmalkotást nézhetnek meg az érdeklődők 35 mm-en
eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással, illetve
DVD-ről, eredeti nyelven, magyar felirattal. A filmhét vetítéseire kedvezményes
áron, 690 forintért válthatunk jegyet, sőt elővételben (szeptember 23-án, este 9
óráig) mindössze 500 forintért juthatunk belépőhöz.
A bemutatásra
kerülő művek műfaji skálája igen változatos: a filmhét során harcművészeti
alkotást, melodrámát és thrillert egyaránt láthatunk, sőt a játékfilmeken kívül
két dokut is bemutatnak.
A néma
szent kövekben egy fiatal szerzetest ismerhetünk meg, aki
rákattan a televízióra, elhanyagolva spirituális feladatait,
A Potala
Palota pedig a tibeti buddhizmus központi jelentőségű
templomáról, a Dalai Láma téli lakhelyéül szolgáló zarándokhelyről
szól.
De vissza a játékfilmekhez: a filmhét nyitófilmje,
A felhő és a víz balladája
nagyszabású, több földrészen és évtizeden átívelő szerelmi dráma, melyben egy
szegény, baloldali orvostanhallgató esik szerelembe a tehetős, nagypolgári
fogorvos lányával. Nem kevésbé izgalmas
A tűzszerész sem: a bombatámadástól
rettegő város sztorija lassan felépülő, súlyos feszültséggel és torokszorító
fekete humorral dolgozik.
A küzdelem útja harcművészeti mozija
a neves akciósztár,
Jet
Li utolsó wushu-filmje, melyben egy wushu harcos sorsát követhetjük
a XIX-XX. században. A
Hosszú
dal erős vizualitású drámája ezzel szemben egy egészen más
világba visz: a mongol nomád sztyeppére, ahol gyökeresen más problémák
foglalkoztatják az embereket, mint Peking betonrengetegében.
Az eddigieken kívül pedig a Kínai Filmhét során háborús drámát is kapunk:
A kürt hangja a
kínai filmipar eddigi legnagyszabásúbb háborús alkotása, ami azzal lepi meg az
európai nézőt, milyen nagy a differencia két fele, a
Ryan
közlegény megmentéséhez hasonlatos, látványos
csatajelenetekből álló első rész és egy drámai igazságkeresést bemutató második
rész között.
A Kínai Filmhét alkalmából egyébként hazánkba látogat
A felhő és a víz balladája című alkotás rendezője,
Li Yin is. A fesztivál
részletes programját pedig
az Uránia honlapján kívül a
http://www.est.hu/fesztival/3231/kinai_filmhet
címen is megtaláljátok.