Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Kínai évforduló: üzenet a jelenről és a múltról - ELEMZÉS

2009. október 6. /MTI/TibetPress

A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóján tartott pekingi parádé nemcsak lenyűgöző látványt nyújtott, de politikai üzenetet is küldött, amelyet azóta is sokfelé elemeznek: a jelzés elsősorban az 1,3 milliárdos kínai lakosságnak szólt.

Hatvan éve Mao Ce-tung (Mao Zedong) volt az, aki a hosszú polgárháborúban győztes kommunisták vezetőjeként a Tienanmen kapu emelvényéről deklarálta október 1-jén, hogy "a kínai nép talpra állt", vége a félgyarmati sornak, a megaláztatás másfél évszázadának. Mi sem természetesebb, hogy amikor Hu Csin-tao (Hu Jintao) mai pártvezető ugyanarról a helyről erre az eseményre emlékezett, ez volt a kiindulópont. Az ünnepség középpontjában azonban az elmúlt három évtized páratlan fejlődése állt.

Aki a díszszemle és a felvonulás közvetítését nézte, az évtizedek óta rögzült rituálénak volt tanúja - csak éppen minden eddiginél grandiózusabb és modernebb változatban. A Tienanmen kapu mellvédjén szigorú hierarchiának megfelelően felsorakozó vezetők és az előttük a teret betöltő tömeg, katonai parádé és felvonulás, az új vívmányokat bemutató életképek a Mao idején kialakult szertartást idézték. A hibátlan fegyelemben lezajlott és csúcsfegyvereket felvonultató katonai parádé pedig az új világhatalom növekvő, korszerű erejét demonstrálta.

A portrék is üzentek. A felvonulók azoknak a politikusoknak egy-egy óriási képét emelték a magasba, akiknek munkássága  a hatalom folyamatosságát testesíti meg - akkor is, ha ez korántsem volt zavartalan folyamat. Így Mao Ce-tung képét Teng Hsziao-ping portréja követte. Róla minden kínai tudja: ő volt az, aki a Mao által elkövetett "hibák" - köztük a hivatalos értékelés szerint a népi Kína legsúlyosabb politikai válságát eredményező tízéves "kulturális forradalom" - után kivezette az országot a káoszból. Ő kezdeményezte a jelenlegi eredményekhez vezető piacgazdasági reformot, s miközben a Szovjetunió összeomlott, Kínában a kommunista párt a legkényesebb pillanatokban is meg tudta őrizni hatalmi monopóliumát.

A kínai nézők ezúttal is figyelmesen tanulmányozták az emelvényen megjelent politikusokat: a ceremónia mindenképpen azt sugallta, hogy a dolgok rendje szerint a jövőben is ez a szűk kör lesz a meghatározó. A 70 éves évforduló ünnepségeinek jövendő irányítója minden bizonnyal már ott állt az emelvényen, akárcsak tíz éve maga Hu.

Ami pedig a KNK 60 éves történetét illeti, annak nem egyszer drámai állomásait immár a kívánatos harmónia jegyében, szelektálva idézte a hivatalos média, részletesen sorolva az első évtized országépítő állomásait, majd az elmúlt 30 év dinamikus reformpolitikájának kibontakozását. A válságokra maga Hu elnök olyan formában utalt, hogy kiemelte: Kína, bár sohasem volt sima az útja, a párt vezetésével úrrá lett a fejlődését fékező akadályokon, kudarcokon.

Az ünnep alkalmából közzétett hosszú kronológia pontosan ebben a szellemben foglalkozik a ma zsákutcának tekintett, hibás vagy nem szívesen emlegetett döntésekkel. Az ilyen utalások a terjedelemnek a tizedét sem tették ki - sok eseményről nem is történt említés, ahogy a listán szereplő konfliktusok áldozatainak számáról sem. Ezt persze magyarázza az ünnepi alkalom - ám fontos tények nem véletlenül maradnak ki egy részletes eseménytörténetből.

Teljesen "eltűnt" a múltból az 1958-62. évi "nagy ugrás", ez a Mao által kezdeményezett, gazdasági katasztrófába és tömeges (egyes források több mint 30 millió áldozatot követelő) éhínségbe torkollott voluntarista iparosítási kísérlet. Az öt drámai évből csupán egyetlen eseményt tart említésre méltónak a kronológia: a tibeti felkelés leverését. Az 1966-76-os "kulturális forradalomról" annyi olvasható az összeállításban, hogy az azt meghirdető párthatározatot Mao fogalmazta, és hogy ez a tízéves mozgalom "a legsúlyosabb visszalépést és veszteséget okozta a köztársaságnak és népének". A "négyek bandájának" - Mao ultrabalos környezetének - 1976-ban bekövetkezett letartóztatása pedig a "kulturális forradalom" végét jelentette.

Az 1989. évi Tienanmen téri véres eseményeket így summázza a történelmi vázlat: "Tavasszal és nyáron politikai vihar volt Pekingben és néhány más városban. A KKP a népre támaszkodva határozottan szembeszállt a nyugtalansággal, és lecsendesítette a pekingi ellenforradalmi zavargást. A szocialista államhatalmat megőrizték, a nép alapvető érdekeit megvédték, a reform, a nyitás és a modernizálási lendület folytatódott." Hasonló szellemben, röviden szól a lista arról, hogy a 2008-as tibeti és a 2009 évi hszincsiangi etnikai zavargások nyomán a kormány "határozott lépéseket tett", és "helyreállította a rendet".

A népi Kína világpolitikai kapcsolatépítésének számos állomását tartalmazza a kronológia az 1950-ben megkötött szovjet-kínai barátsági szerződéstől Nixon amerikai elnök 1972. évi pekingi látogatásán át a sanghaji együttműködési szervezetének 2001-ben történt létrehozásáig vagy a 2009-évi kínai-amerikai stratégiai párbeszédig; a 60 év konfliktusairól viszont jóval kevesebbet tud meg az olvasó. Sem az 1962-es kínai-indiai határháborúról, sem 1969 kínai-szovjet határincidenseiről nincs említés, ahogy az 1979. évi kínai-vietnami háború is kimaradt a történetből. Tajvan 1958-ban kezdődött lövetését pedig csak az ágyúzás 1979-ben történt leállítása kapcsán említik.

Ezek a konfliktusok ugyanúgy nem férnek be abba a képbe, amelyet ma Kína sugározni akar magáról, mint a "nagy ugrás" katasztrófája. Az ünnep a vezetés által célul kitűzött harmónia, a rend, a piacgazdasági reform, a gazdasági siker, a hatalom folyamatosságának kinyilvánításáról szólt; annak sulykolásáról, hogy "csak a szocializmus mentheti meg Kínát", hogy a párt vezeti az országot. A "multipoláris" külvilág felé pedig mindezen túl a békés szándékok kinyilvánítása mellett az erőt kívánta demonstrálni.

Baracs Dénes

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb