A kínai hadsereggel nem sokat foglalkozik a világ. Ez a hatalmas haderő igyekszik távol maradni a nagy nemzetközi konfliktusoktól, lemond a megelőző támadás doktrínájáról és a hangsúlyt inkább az aktív védelemre helyezi. Mostanában azonban éppen Pekingben hívták fel a figyelmet a hadseregre, amikor a párt központi lapjában a fegyveres erőket a társadalmi béke megőrzésére szólították fel.

Elmúltak már azok az idők, amikor a kínai hadsereg hol Vietnammal, hol a Szovjetunióval szemben igyekezett erőt felmutatni, amikor nagy nemzetközi konfliktusok, határviták kötötték le az erejét. A Mao-korszak lezárása és a reformpolitika beindítása óta sem csökkent a hadsereg súlya és befolyása, azonban ezt a befolyást a belpolitika alakítása és a honi rend fenntartása érdekében érvényesíti. Amire legutóbbi cikkében a Zsenmin Zsipao szerkesztőségi cikkben szólította fel a hadsereget, az mindig is feladata volt: a helyi hatóságokkal együttműködve kezelni „a váratlan incidenseket”. Most, úgy tűnik, ennek nagyobb szükségét érzik, mint korábban. Pedig azelőtt is sokszor nyúlt fegyveréhez a kínai katona.

Amióta 1950-ben a kínai hadsereg elfoglalta Tibetet és elűzte a Dalai Lámát, az időről időre kirobbanó felkeléseket rendre leverte, mint ahogy az olimpia előtt kitört lázadással is a hadsereg számolt le. A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen a közelmúltban véres eseményeket kiváltó etnikai konfliktus is több ezer katonát állított váratlan feladat elé. A kisebbségi ujgurok és a többségi kínaiak (hanok) közötti összecsapások azonban fokozott óvatosságra késztetik a pekingi vezetést, és úgy tűnik, a hadseregtől várják el, hogy legyen résen, és csírájában fojtson el minden hasonló kísérletet.

Ami a nemzetközi pályát illeti, a kínai hadsereg jelenléte mostanában a szomáliai kalózokkal szembeni nemzetközi együttműködésre, a katonapolitikai kapcsolatok építésére vagy egy-egy közös hadgyakorlatra korlátozódik. A júliusi orosz–kínai közös hadgyakorlat, amely úgymond „a nemzetközi terrorizmus, az etnikai szeparatizmus és a vallási szélsőségesség leküzdését” szolgáló képesség demonstrálására volt hivatott, inkább hordozott politikai üzenetet, mint katonait. A két nagy ország együttműködését jelképezte. De Peking nemcsak Moszkvával, hanem Washingtonnal is építi katonai együttműködését.

A Bush-korszak lezárultával a katonai vezetők ismét párbeszédet folytatnak egymással. Már Barack Obama és Hu Csin-tao kínai elnök áprilisi londoni találkozóján megállapodtak a két hadsereg közötti legmagasabb szintű együttműködésről. Peking a kontaktust 2007-ben azt követően fagyasztotta be, hogy az Egyesült Államok korszerű fegyvereket szállított Tajvannak. A Pentagon most stratégiai együttműködésre törekszik az észak-koreai atomfegyverkezés ellensúlyozására. Arról sem mondott le, hogy a csendes-óceáni térségben mérsékelje Moszkva befolyását.

Az amerikaiakat elsősorban a kínai fegyverkezés mértéke izgatja, például a haditengerészet megerősítése, amelynek csak egyik jele az atom-tengeralattjárók fejlesztése. A Stockholmi Békekutató Intézet, a SIPRI adatai szerint az Egyesült Államoké a világ katonai kiadásainak a 40 százaléka, őt Kína követi, megelőzve Franciaországot, Nagy-Britanniát, Oroszországot és Németországot. Kína egy évtized alatt 194 százalékkal emelte fegyverkezésre fordított kiadásait. Tavaly a Pentagon becslése szerint a kínai katonai költségvetés 105–150 milliárd dollár között lehetett, hivatalosan azonban 60,1 milliárd dollárról beszélnek.

A Lenta.ru orosz internetes hírportál átfogó cikkében azt írja, hogy a kínai hadsereg létszáma 2 250 000, a tartalékosok száma 800 000, és háború esetén még a rendőrséghez tartozó 660 000 ember is szolgálatra hívható be. Ezzel Kína megelőzi az amerikai, az indiai és az észak-ko­reai hadsereget, és az oroszt is, amely feleannyi katonával rendelkezik. 1,6 millióan a szárazföldi erőknél szolgálnak, 250-250 ezren a haditengerészetnél és a légierőnél. A kínai nukleáris erők 90–120 ezer emberrel rendelkeznek.

Nemcsak a létszám, hanem a fegyverarzenál sem lebecsülhető, még akkor sem, ha elemzők gyakran felhívják a figyelmet a fehér foltokra, némely területen a korszerűtlenségre. 7500 harckocsi, 5500 páncélozott szállító harcjármű, 2200 gyalogsági harcjármű, zömmel eredeti kínai és orosz fegyverek vagy másolataik. A légierő Szuhoj vadászrepülőgépekkel, Mi helikopterekkel rendelkezik, de van amerikai, kanadai, izraeli, nyugat-európai gép is. A légierő 2000 katonai gépével a térség legnagyobb ereje, de világviszonylatban is a harmadik. A nukleáris erőket megbecsülni is nehéz, szakértők hol 100, hol 400 robbanófejről beszélnek. Nem kétséges, hogy egy ilyen arzenállal a háta mögött a kínai politika a hadsereg bevetése nélkül is képes erőt felmutatni.