Kínára és az ország problémáira az utóbbi időben fokozottan figyel a világ. A tibeti kérdés például mindig fontos szerepet töltött be a világpolitikában, az idei zavargások pedig tovább fokozták a világ közvéleményének érdeklődését a tibetiek elnyomása iránt. Jóval kisebb figyelem kísér ugyanakkor egy olyan területet, melyet egyes szakértők csak „Kína második Tibete”-ként emlegetnek.

A Kína észak-nyugati határánál fekvő Hszincsiang tartományban élő ujgurok már régóta komoly gondot jelentenek a kínai kormány számára. Ez a népcsoport, mely a törökség délkeleti ága, a VII-VIII. század folyamán érkezett a Török Birodalomból a közép-ázsiai területekre. Később megalakult Turkesztán, melynek keleti része - ahol az ujgurok letelepedtek - idővel kínai befolyás alá került. Az ujgurok mindig gyarmatosítóként tekintettek Kínára és folyamatosan törekedtek a függetlenedésre, amire összesen két alkalommal került sor. Először 1933-ban kiáltották ki a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, a következő évben azonban Kína megszállta a területet. 1944-ben kikiáltották a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot, de a kínai kommunista rezsim 1949-ben ismét megszállta a területet, majd 1955-ben Hszincsiang (új határvidék) Ujgur Autonóm Régió néven végleg egyesítették a Kínai Népköztársasággal.

A több mint 20 millió lakosú Hszincsiang Kína területének mintegy 1/6-át teszi ki. A Franciaország területénél háromszor nagyobb régión összesen 13 etnikai csoport osztozik, melyek közül a legnagyobb az az ujgur etnikum, amely etnikai, nyelvi és kulturális szempontból sokkal közelebb áll a türkökhöz, mint a kínaiakhoz. A tartomány hivatalos nyelve az ujgur, mely a török nyelvvel rokon és kb. 10 millióan beszélik Kínában. Hszincsiangon kívül az ujgurok megtalálhatóak Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Németországban, Törökországban, és kisebb közösségek élnek még Pakisztánban, Oroszországban, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Kína Hszincsiangot régóta az ország elválaszthatatlan részének tekinti és folyamatosan arra törekszik, hogy növelje itteni befolyását. Az 1960-as évektől például Kína megindította a han kínaiak tömeges betelepítését a területre annak érdekében, hogy csökkentse az ujgurok befolyását. Az ujgurok szempontjából több negatív következménye volt a kínaiak betelepedésének: egyrészt mára már 40% fölé nőtt a kínaiak aránya a régióban, másrészt az ujgurok körében nőtt a munkanélküliség. Az ujgur nyelv, kultúra és vallás idővel egyre nagyobb veszélybe került. Peking a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésével is befolyása növelésére törekedett, hiszen a '90-es években óriási összegeket invesztált a régió infrastruktúrájába, és a fejlesztések azóta is folyamatosak. Ezenkívül szoros diplomáciai kapcsolatokat alakított ki azokkal a Hszincsianggal határos országokkal, melyek esetlegesen támogathatták volna az ujgur szeparatista mozgalmakat.

Kína Hszincsianghoz való ragaszkodásának több oka van. Peking azért ítéli stratégiai fontosságúnak a területet, mert egyrészt hatalmas olaj- és ásványkincs készletek találhatóak itt, másrészt Hszincsiang egyfajta pufferzónát képez Kína és a szomszédos Oroszország között. A terület már a hidegháborúban is kiemelt jelentőséggel bírt Kína számára, hiszen a '60-as évektől egészen a '90-es évek közepéig a kínai atomfegyverek tesztelésére is szolgált.

A legtöbb ujgur politikai csoport a legfontosabb célt, a függetlenedést békés eszközökkel kívánja elérni, azonban vannak köztük olyan szeparatista szervezetek is, melyek a '90-es évek óta állandó támadásokat intéznek a kínai kormány és a Hszincsiangban állomásozó kínai katonák ellen. A leghírhedtebb a Kelet-Turkesztán Iszlám Mozgalom (ETIM), melyet Kína, az Egyesült Államok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is terrorszervezetnek nyilvánított, Kína pedig azt is kijelentette, hogy a szervezet összeköttetésben áll az al Kaidával. Kína ujgur szeparatisták elleni harcában új korszakot jelentett a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, hiszen az USA-hoz hasonlóan, ekkortól kezdve Kína is terrorellenes háborút folytatott a saját területén élő terroristák ellen, melyben a nemzetközi közösséget is igyekezett maga mellé állítani. Újabb fordulópontot jelentett a 2008-as pekingi olimpia, hiszen az ujgur szeparatisták által elkövetett támadások miatt Kína kijelentette, hogy az olimpia biztonságára nézve ők jelentik a fő veszélyt. Emberi jogi szervezetek többször kijelentették, hogy Kína valójában eltúlozza az ujgurok által jelentett fenyegetést, hogy elvonják a figyelmet az ujgur követelésekről, és arra használják a terrorellenes háborút, hogy így legalizálják az ujgurok elnyomását.

Szakértők több okkal magyarázzák azt, hogy az ujgur probléma jóval kisebb figyelmet kap a nemzetközi közösségtől. Az egyik, hogy az ujgurok nem rendelkeznek olyan elismert vezetővel, mint példul a tibetiek. A másik fontos ok, hogy Kína, az USA és az ENSZ is terrorszervezetnek nyilvánította az ujgur szeparatistákat, ami jelentősen csökkentette a missziójuk iránti nemzetközi szimpátiát. Ennek eredményeként pedig, bár egyes szakértők egyre rosszabbnak ítélik az ottani helyzetet, hiányzik az a nemzetközi nyomás, ami például Tibet esetében adott, és ami kötelezhetné Kínát, hogy változtasson politikáján.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: