Kína éves tibeti rituáléja – így már elég lesz?

2010. március 12./ITC/TibetPress

2010. március 4.
Minden évben ilyentájt, amikor a Kínai Népi Politikai Tanács (Chinese People's Political Consultative Conference CPPCC) és a Nmeztei Népi Kongresszus (National People's Congress NPC) tart, úgy látjuk, mintha Peking valamivel aktívabb lenne Tibettel kapcsolatban.

Idén ilyen esemény Gyaltsen Norbu, a fiú (most már férfi) tagságának a jóváhagyása, akit Kína Pancsen Lámának választott. Február 28-án a Xinhua egy tömör beszámolójában azt mondta, hogy „Bainqen Erdini Qoigyijabu, a XI. Pancsen Láma tizenhárom másik személy mellett a CPPCC, az ország legfőbb tanácsának új tagjává vált”.

„A tagságukat a Standing Committee of the CPPCC National Committee vasárnap lezárult, Legfelsőbb Bizottsági ülésén hagyták jóvá”

Annak érdekében, hogy még inkább felkeltse érdeklődésünket ez az igen jelentős fejlemény, olyan hívogató címmel jelentek meg további újságcikkek, mint „Tibet hivatalosan is üdvözli a Pancsen Láma új posztját”, „A  külföldi média szeme a XI. Pancsen Láma új posztján”, valamint „az Élő Buddhák bizakodnak a XI. Pancsen Láma új pozíciójában”

Mindenekelőtt, még ha el is tekintünk annak problémás kérdéséről, hogy ki is az igazi Pancsen Láma (Gedhun Choekyi Nyimát mindig is a szívünkben őriztük), az jó dolog, hogy egy újabb tibeti kerül ilyen pozícióba, még ha csak névleges pozícióról van szó egy olyan névleges szerven belül, mint a CPPCC. Azért jó, mert még ha Tibet ügye még nem is oldható meg pusztán ehhez hasonló kozmetikai változtatásokkal, ha ezek az emberek megragadják a lehetőséget, akkor esélyük lehet arra is, hogy valóban hasznosak legyenek Tibet népére nézve ezen kinevezések révén. Az előző Pancsen Láma élete is ezt igazolja.

Ez azonban az ügy egy másik aspektusát is felidézi számomra: Gyaltsen Norbu la testben nőtt ugyan az elmúlt évek során,  még egy árnyalatnyi kis bajsza is serkent (azt hiszem). Én nem tudok olvasni az arcokban, no meg pszichológus sem volnék, de a róla készült képek alapján nekem úgy tűnik, hogy tudatában van annak a súlyos felelősségnek (ami talán még rá is nehezedik), amit ráerőltettek, ahogy folyton szemmel is tartják. Most nem a vallásos felelősségről beszélek, de miután csakhamar rázsuppolták a „tibeti vezető” szerepét, nagy lesz rá a kabát, amit az előző, szeretett Pancsen Lámánk vetett le. A korábbi, a tibeti nép tiszteletét megnyerő Pancsen Láma személyének szelleme mindig jelen lesz. Csakis konkrét lépések (nem pedig Peking tégláinak politikai elismerései) által mutathatja meg Gyaltsen Norbu la, hogy ő olyan tibeti, aki tényleg a szívén viseli Tibet népének érdekeit, és nem egy politikai rendszer bábuja csupán.

Az igazat megvallva, mostantól sem a bizalmát sem a tiszteletét nem élvezi Tibetnek (amiről tud is a kínai kormány, így igyekszik folyamatosan nyomást gyakorolni a tibetiekre, egyebek mellett a Láma háromnyelvűségét emelve ki), hiába is mutatna a hatalom bármilyen videót vagy fényképet arról, hogy tibetiek tisztelettel adóznak neki. A vallásos hit a szívben rejlik, és nem a gondosan beállított optikán. A zsűri ezért tévedhet arról, hogy melyik irányba is tart épp. És ez Pekingnek is kihívást jelent.

Az utóbbi idők másik fejleményét azok a Tibettel kapcsolatos közlemények jelentik, melyeket a CPPCC és az NPC hivatalai jelentetnek meg. Csak úgy, mint a kínai konyhai egyik kedvenc étele, az „édes-savanyú” levesben, ezekben is megtalálom mindkét vonást. A savanyú részt abban látom, hogy néhány tisztségviselő szükségét érzi annak, hogy vitriolos kirohanásokat intézzen Őszentsége a Dalai Láma ellen, melyből csak az derül ki, hogy híján vannak az önbizalomnak. Tulajdonképpen a „politikai szerzetes” , mely kifejezéssel Kína egyik tisztségviselője Őszentségére utalt, száz százalékban érvényes Gyaltsen Norbura is, hiszen ezúttal még a vallásos szolgálatát is áthatja a politika.

De akárhogy is, amennyiben a Tibet-ügyet el lehetne intézni gyűlölködő szavakkal, maga a kínai kormány már a hatvanas évek elején sikerrel járt volna el.

Valamennyi édes ízt sikerült kihámoznom a közleményekből, melyek arra utalnak, hogy „fejlesztjük a tibeti egészségügyet és gyógyszergyártást, valamint a vízfelügyeletet és vízenergia-felhasználást Tibetben, mindezt azzal a céllal, hogy ezen érdemi lépések révén javítsuk az etnikai kisebbségek munka- és életkörülményeit” – áll Jia Qinglin, a CPPCC elnöke jelentésében. Jia arról is szólt, hogy „arra törekszünk, hogy ugrásszerű fejlődést és tartós stabilitást érjünk el mind Tibetben, mint a tibetiek lakta területeken Szecsuánban, Jünnanban, Ganszuban, és Csinghájban.”

Remélem, hogy amikor az éves rituálé véget ér, a kínai tisztségviselők leülnek, és komolyan elgondolkodnak azon, hogy politikájuk mennyiben sérti a tibeti nép nemzeti érzelmeit. Remélem, hogy fel tudják mérni a helyzetet, felhagynak az illúziókkal, és megértik, hogy az „ugrásszerű fejlődés” a Tibet nép számára az nem egy jó nagy ugrás (miközben nem ismerik a valós helyzetet), hanem az akadályok átugrását azon tényezők megértésével, melyek a tibeti nép alapvető igényeit jelentik.

A CPPCC ülése csak most kezdődött, míg az NPC-é még csak most fog, és már most is látunk nem egy utalást Tibetre Peking részéről. Ezért merem mondani, hogy ”a hölgy mintha nagyon is fogadkoznék”.
Bhuchung K. Tsering
International Campaign for Tibet (ITC Blog)