Dárfúri szerepvállalása mellett most a tibeti helyzet „rendezésével” borzolja a kedélyeket Kína. Peking rovásán ennél még sokkal több is van, ám a fejcsóváláson túl konkrét lépésekre egy ország sem vállalkozik, így a fennhangon hirdetett emberi jogok ismét alulmaradni látszanak más természetű érdekekkel szemben.

Ha figyelmesebben nézünk szét a világban, számos helyet találunk, ahol az emberi jogok elnyomása mindennaposnak számít, hiszen ilyen a szudáni Darfúr, Zimbabwe, Észak-Korea, Mianmar vagy Üzbegisztán, s folytathatnánk a sort. A fenti országoknak azonban van egy másik kapcsolódási pontja is, ez pedig Kína - pontosabban az ázsiai ország döntő szerepe abban, hogy a jogsértések lehetővé váljanak.

Sok Tibet van
Minderről azonban mélyen hallgat a világsajtó, s ugyanígy a nemzetközi közösség is évek óta igyekszik szemet hunyni a visszásságok felett.

Igaz, a napokban óriási felháborodást váltottak ki a zavargásokban életüket vesztett tibetiekről szóló híradások, ám érdekes módon azt eddig sehol nem sérelmezték, hogy több száz (vagy ezer?) azoknak a száma, akik az 1959-es emigráció kezdete óta az elnyomás áldozatául estek.

Azt is elfelejtik említeni, hogy a legutóbbi, 1989-90-es tibeti zavargások leverése a mostani pártfőtitkár, Hu Jintao kemény- (és véres)kezűségének köszönhető. A megmozdulásokra a második legfontosabb vallási tisztséget betöltő X. Pancsen Láma halála (melyben a tibetiek szerint Hu-nak is volt némi része) és a Dalai Láma béke Nobel-díja után került sor.

Az akkori lhászai pártfőnök, Hu Jintao számára pedig éppen az ügy „sikeres rendezése” (könyörtelen elfojtása) okán nyílt meg az út a legfelsőbb hatalom felé.

Kína vonalvezetése a határain túl
Külföldön ugyan kevésbé direkt Kína szerepe, ám humánus vonala legalább annyira megkérdőjelezhető.
Észak-Korea energiaellátása például nagyrészt a Kínából jövő olajvezetéktől függ, s Peking gazdasági érdekei miatt a nemzetközi nyomás ellenére sem hajlandó szankcionálni Phenjant.
A katonai junta uralta Mianmarban a kínai hadseregnek több támaszpontja is van, s a megfelelő infrastruktúrát fejlesztendő kikötőket, utakat, olaj- és gázterminálokat építenek. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az ország Kína diplomáciai pártfogását élvezi az ENSZ-ben. (Ugyanígy Szudán is, ahonnan Kína olajimportjának 10%-a származik.)

A gazdag nyersanyaglelőhelyek miatt Afrikával tradicionálisan jó viszonyt ápoló Peking a zimbabwei elnöknek, Mugabénak is segített rezsimjének talpraállításában. Többek közt a kínai „hadi tanácsadók” hathatós segítségének köszönhető, hogy az 1980-as években a diktátor konszolidálni tudta hatalmát (az áldozatok becsült száma 3-7000 fő).

Kína ezen kívül kiváló kapcsolatokat tart fenn Üzbegisztánnal; a két évvel ezelőtti Andijan és Pahktaabad városokbeli vérontás pedig azért kerülhette el Peking figyelmét, mert épp akkor írtak alá egy 600 millió dolláros olajkitermelésre jogosító egyezményt. Hu később az üzbég elnököt „a kínai nép régi barátjának” nevezte.

Naivság lenne azt hinni, hogy a fent vázolt helyzet - esetleg nemzetközi nyomásra – gyökereiben megváltozik a jövőben. Autoriter rezsimként Kína számára az emberi jogok kérdése nem kaphat központi szerepet, a nyugati kritikát pedig azzal hárítja, hogy az egyes országoknak nincs joguk beleavatkozni más államok belső ügyeibe.

S az előbbi elvhez Peking következetesen ragaszkodik, hiszen az ország szinte teljesen közömbösnek mutatkozik a nemzetközi eseményekkel szemben.

Ezt meg is teheti, „sérthetetlensége” ugyanis biztosítva van azzal a közel 1,5 milliárd dollárral (ennek nagy része a nemzeti valutatartalék), melyet amerikai értékpapírban tart. Mivel a világpiac többi szereplője jórészt a kínai gazdasági növekedés segítségének köszönheti, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan nem süllyedt recesszióba, belátható, hogy Tibet miatt most senkinek nem érdeke provokálni Kínát.

A kisebbségek mellett nyilvánvalóan Peking is tisztában volt azzal, hogy a játékok megrendezésével a figyelem középpontjába kerül, és az országon belül fokozódó megmozdulásra számíthat. Sőt, valószínűleg azzal is számoltak, hogy a lázadók erőszakos elnyomása milyen nemzetközi visszhangot vált majd ki.

Peking nagyon jól taktikázik, s ez a taktikázás nem utolsó sorban a nyugati szabadságfelfogásnak, az emberi jogok nyilatkozatának és az emberi jogi szervezeteknek a megcsúfolása is egyben.
Végül érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok március közepén törölte Kínát az emberi jogokat leginkább megsértő országok listájáról.
Szerencsi Ágnes

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: