"A kínai hatóságok megszegték az ország emberi jogi helyzetének javítására tett ígéretüket, és ezzel elárulták az olimpia szellemiségét" - jelentette be mai, 10 nappal az olimpiai játékok megnyitója előtt megjelent jelentésében az Amnesty International.
A szervezet szerint a Kínában emberi jogi tevékenységet folytató helyi aktivisták és újságírók különös veszélynek vannak kitéve az olimpiai játékok ideje alatt.
Ye Guozhu-t 2004-ben ítélték négy év börtönre, amiért ellenezte az olimpia miatti erőszakos pekingi kitelepítéseket. Szombaton, július 26-án kellett volna szabadulnia, ennek ellenére október 1-ig, a 2008. évi olimpiai játékok után is börtönben marad. "Ye Guozhu-t azért tartják börtönben, hogy ne beszélhessen azokról, akiket vele együtt erőszakkal távolítottak el pekingi otthonaikból az olimpiai építkezések miatt." - mondta az Amnesty International. Peking Xuanwu kerületének rendőrsége elvitte a foglyot. A család nem találkozhat vele, és nem közölték velük, hol tartják fogva.
Hu Dzsia emberi jogi aktivista és író jelenleg börtönben ül "felforgatás vádjával", amiatt, hogy az emberi jogokról írt és a külföldi sajtónak adott interjút. Hu Dzsia vírusos májgyulladásban szenved, a hatóságok azonban megakadályozták, hogy a családja gyógyszert küldjön neki a börtönbe.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Jacques Rogge nemrégiben bejelentette, hogy a NOB háttérdiplomáciája több emberi jogi reformot (pl. a külföldi sajtóra vonatkozó új intézkedéseket) is eredményezett.
"Örömmel üdvözöljük, hogy a NOB felismerte az emberi jogok területén játszott szerepét, de a jelen helyzetben meglepődve hallgatjuk magabiztos nyilatkozatait arról, hogy a külföldi sajtó szabadon fog működni, és internetes cenzúra sem várható" - mondta Roseann Rife, az Amnesty International Ázsia csendes-óceáni térségért felelős igazgatóhelyettese. "Akkor is ki kell mondaniuk a véleményüket, amikor a hatóságok megsértik a tágabb értelemben vett olimpiai elveket."
Az Amnesty International "Olimpiai visszaszámlálás: megszegett ígéretek" című jelentése négy, az alábbiakban felsorolt, az olimpia alapértékeihez kötődő területen értékeli a kínai hatóságok teljesítményét: az emberi jogi aktivisták üldözése, a vádemelés nélküli börtönbüntetések, a cenzúra és a halálbüntetés.
A dokumentum azzal a következtetéssel zárul, hogy az olimpia megnyitója felé haladva az említett területek többségét tekintve az emberi jogok továbbra is sérülnek. Az olimpiai játékokra való felkészülés során a kínai hatóságok lecsukták, házi őrizetbe vették vagy erőszakkal elhurcolták azokat, akikről úgy gondolták, hogy fenyegetnék a "stabilitásról" és a "harmóniáról" a világnak mutatni kívánt képet.
"Ezenfelül az olimpiai játékokra ellátogató politikai vezetőknek is fel kell emelniük a hangjukat a kínai emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban, továbbá támogatniuk kell a kínai emberi jogi aktivistáit. Ha nem így történik, az azt az üzenetet hordozza majd, hogy lehetséges olimpiát rendezni egy olyan országban, ahogy elnyomás és üldözés uralkodik." - mondta az Amnesty International.
A 18 oldalas jelentést, amelynek címe "Kínai Népköztársaság: Olimpiai visszaszámlálás - megszegett ígéretek" a következő címen lehet megtekinteni:
http://www.amnesty.org/en/library/info/ASA17/089/2008/en