Naplószerűen lepörgetjük a prágai út kapcsán felmerült gondolatainkat, igaz kissé össze-vissza, de ilyenek a naplók. Meg egyébként is, ha az ember meg van fázva akkor nem annyira érdeklik a formák, főleg ha arra jön haza, hogy a hálószoba négy sarka bepenészedett.

Az első film
A Tibet, a száműzött ország című filmet azért csináltuk meg, mert nagy ingerenciát éreztünk arra, hogy bemutassuk a tibetiek küzdelmét. A filmet végül beáldoztuk a gyakorlatiasság oltárán: jó hosszú lett, és mire a vágáshoz értünk, már cseppet sem érdekelt minket, hogy formailag értékes darab lesz-e, csak az számított, hogy olyan alkotást hozzunk létre ami átfogó képet próbál nyújtani a Tibet-ügyről. Ha valaki úgy ül le a képernyő elé, hogy semmit sem tudott a témáról, ha felállt, akkor már legyen a fejében valami kerek egész-féle kép. Hogy sikerült-e, azt döntsék el mások, miután megnézték a filmet. De ez a döntés már előre vetítette azt, hogy egy olyan filmet is szeretnénk, amiben kiélhetjük “művészi” hajlamainkat, ez a film rövidebb lesz, nem lesz tele narrációval, interjúkkal, és inkább a képi világ fog benne dominálni, nem pedig az információk. A téma: Tibet jövője. lenin elvtárs mondta még az 1910-es években, hogy “nekünk minden művészetek közül legfontosabb a film’” Hát, nekünk is. És ezzel meg is szűntek a közös pontok a nagy gondolkodóval.

Emberek a felvevőgéppel: Janzsó, Izing, Poór. Gáti Kornél fotója, aki megkért, hogy ha használom a képeket, előtte hadd nyúljon bele photoshoppal, de nem bírtam várni. Bocs Kornél, ha átküldöd őket, akkor kicserélem a szépekre. Egyébként szerintem így is jók.

Hogy kerültünk oda?
Ezt a forgatást eredetileg Svájcba terveztük, mivel úgy festett, Őszentsége október 11-e körül Bázelban fog tanítást tartani. Mivel Svájcban kb. hatezer tibeti él, jó ötletnek tűnt a forgatás, ám amikor már mindent leszerveztünk,akkor jött a hír, hogy alhasi fájdalmak miatt a Dalai Láma nem megy sehova, ismerjük a történet végét: epekő műtét. Aztán november elején kaptunk egy email-t Tseten Samduptól, a genfi Tibet Iroda vezetőjétől, van-e kedvünk Prágában megcsinálni azt, amit Bázelben terveztünk?

Volt. A Dalai Láma európai nagykövetének jelentős szerepe jutott abban, hogy ismét olyan helyekre jutottunk be, ahova egyetlen más kamera sem. Tseten Samdup fiatalos, lendületes diplomata, és annak ellenére hogy egyszer-kétszer úgy éreztük, kéréseinkkel túllövünk a célon, nem sikerült felidegesítenünk, nem úgy indultunk neki, hogy kapunk külön interjút a Dalai Lámától. Az első film kapcsán kb. 8 európai nagyvárosba is elutaztunk volna, ha kapunk lehetőséget, de minden alkalommal elutasítottak bennünket, végül 2006. október 11-én jött össze Prágában. Idén kérnünk sem kellett. Prága a mi városunk.

Filmet készítve kicsit máshová helyeződnek a hangsúlyok, a tanítás szövegeire nem nagyon tudunk odafigyelni, el-elkapunk valamit, de a lényeg, hogy időben ott legyünk, és bejussunk oda, ahova akarunk, a kamera ott álljon, ahol kell, és hogy ami a szalagra kerül, az a lehető legjobb legyen. Olyasminek tudunk örülni, ha találkozunk a Dalai Láma rettentő szigorúnak tűnő titkárával, Chime Renzig-gel, akivel már az indiai Kalpában, Dharamszalában, és Freiburgban is összefutottunk, és átadhatjuk neki annak a filmnek a DVD-jét, aminek forgatása kapcsán két és fél éve a világ végén találkoztunk. Akkor is kértünk interjút, és annak ellenére, hogy többször is karnyújtásnyira voltunk Őszentségétől, nem adatott meg a lehetőség. Csak a most forgatott anyagban és egy fotón láttam viszont, amikor a Tibet, a száműzött ország-ot megmutatta a Dalai Lámának. Valószínűleg nagy szerepe volt abban, hogy hétfő reggel telefonon ránk csörögtek: jó lenne, ha már ott lennénk a szállodában. A 4 fős stáb 3 tagja a szálloda elé érve élesre töltött kamerával berongyolt, és a tempóra jellemző, hogy mire leparkoltam az autót, és beértem a szállodába, Viktorék már az interjú közepén jártak. Ezúttal lemaradtam, de ahogy említettem, nem volt fontos: csak az számít, ami szalagra kerül. A fél 11-kor kezdődő sajtótájékoztató, és az ott számunkra engedélyezett kérdés már csak a ráadás volt. Mindez nem azért fontos nekünk, hogy vállon veregethessük magunkat, hanem azért, mert ígéretesnek tűnik a jövőbeni együttműködések szempontjából.

Az út egyik legnagyobb tanulsága ismét az volt, hogy az ország határain túllépve Tibet népszerűsége megnő. Amikor olyasmiről olvasok, hogy az általunk sokat idézett brit Free Tibet Campaign-nek húszezer tagja van, és az ő éves tagdíjaikból működik a szervezet, amely 8 embernek ad munkát és fizetést, akkor az itthoni helyzetre gondolva egyrészt kissé elszomorodom, másrészt tudom, hogy a tőlünk nyugatra fekvő országoknak nem kellett elszenvedniük negyven év kommunizmust/szocializmust, és hogy itt is szívesen jótékonykodnának az emberek, ha lenne nekik miből. De a pénzt lehet energiával pótolni, -erre a szintén posztkommunista Csehország a példa- és ha azok az emberek, akikben van valamilyen hajlam arra, hogy aktivizálják magukat, akkor itthon is jobban lehetne képviselni Tibet ügyét. Ez a dolog rengeteg országban erősen a politika befolyása alá esik, de nem akkor, amikor nem politikai, hanem társadalmi szinten jelenik meg. Eddig volt szerencsém öt alkalommal látni a Dalai Lámát négy országban, és az indiai, németországi, vagy csehországi fogadtatást, felhajtást, sajtóérdeklődést, a tömegeket látva ki kell jelenteni, Tibet ügye itthon virtuálisan halott. Katartikus pillanat volt abban a városban tartózkodni, ahol a cseh miniszterelnök, külügyminiszter és volt köztársasági elnök fogadta a tibetiek vezetőjét, hogy demonstrálják, nem nyomhatja le őket az a Kína, amelyik kilóra akarja megvenni a demokráciát. Jó volt olvasni Lech Walesa nyilatkozatát, és jó volt utána besétálni a zsúfolásig tömött sajtótájékoztatóra, ahol Csehországból, Németországból, Franciaországból, Indiából, Kínából (!) érkezett újságírók, tévék és rádiók tették fel kérdéseiket a Dalai Lámának. Na igen, ezúttal volt egy magyar stáb is. Tavaly nyáron egy Freiburg-i tanításon forgattunk, ahol a pörgést látva mindhármunknak az a közös benyomása támadt, hogy a Dalai Láma tulajdonképpen egy spirituális rocksztár. Kint a Dalai Láma és Tibet egyet jelent a demokrácia, az emberi jogok, a kultúra, az együttérzés, az emberiesség melletti kiállással, itthon meg mi van? Egy Kínának pucsító párt, amelyik ki akarja rugdosni innen azt a maréknyi tibetit is, aki itt próbál élni, tanítani, mandalát építeni, aztán elfújni.

És Csehországban nem csak a politikusok állnak ki Tibet mellett, mert ott vannak természetesen az aktivisták is, akik minden általunk is látogatott rendezvényen osztották a kiváló minőségű szórólapjaikat, brosúrákat, füzeteket. És fiatalok mindenhol: a sajtótájékoztatón, a nyilvános tanításon, a cseh parlamentben. Életszag.
Itthon is szívesen szívnám magamba.
Izing Róbert, FTB

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: