Kéziratok a Tarim-medencéből

2013. november 15./NOL/TibetPress

http://nol.hu/lap/tv/20131115-keziratok_a_tarim-medencebol?ref=sso

SIR AUREL
„Csodálatos életem volt, és nem is fejeződhetett volna be boldogabban, mint Afganisztánban, ahova hatvan éve vágytam eljutni” – e szavakkal búcsúzott a földi élettől 1943 októberében Stein Márk Aurél, akit a nagyvilág Sir Marc Aurel Stein néven ismer. Az 1862. november 26-án Budapesten született, magyar származású tudós 1904-től volt brit állampolgár. 1912-ben lovaggá ütötték. Őt tekintik a XX. század legkiemelkedőbb Ázsia-kutató régészének.

A keresztneveit a filozófus római császár, Marcus Aurelius nyomán elnyerő Stein 1879-ben Budapesten, a fasori evangélikus főgimnáziumban érettségizett. Bécsben és Lipcsében keleti tudományokat hallgatott, majd miután 1883-ban Tübingenben bölcsészdoktori címet szerzett, Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával Londonban, Cambridge-ben és Oxfordban kutatott. Mivel Magyarországon nem kapott megfelelő állást, visszatért Angliába. Innen indult 1900-ban első expedíciójára a mai Turkesztán területére, hogy az egykori Selyemút mentén elhelyezkedő romvárosokat felfedezze.

A Ludovika Akadémián szerzett térképészeti ismeretei segítségével könnyedén elnavigált a Tarim-medence sivatagos területeire. A holdbéli tájra emlékeztető környezetben ősi városokat tárt fel az akkor még magyar állampolgárságú tudós. 1906 és 1909 között már brit alattvalóként Belső-Ázsiában kutatott.

Akkori expedíciójának legfontosabb felfedezése a Tarim-medence keleti végén elhelyezkedő Tunhuanghoz fűződik. Wonke Rezső szerint erre a különleges településre Budapesten Lóczy Lajos földrajztudós hívta fel a figyelmét, aki még az 1870-es évek végén látogatta meg az ottani barlangokat. A helybéliek azt beszélték, hogy a barlangokban kézirattekercsek rejtőznek. Ott rejtőztek, de hogy hol, azt egy taoista szerzetes árulta el. Mintegy 3000, régi írásokat tartalmazó tekercset és több mint hatezer, többnyire indiai eredetű írással teleírt egyéb dokumentumot talált a régész. Több száz selyemfestmény mellett a világ legrégebbi, Kr. u. 868-ból származó, táblanyomtatással készített könyve is előkerült. A 24 ládányi kincs nagy része a londoni British Museumban, illetve Delhiben látható.

1912-ben lovaggá ütötték, ettől kezdve kijárt neki a Sir Aurel megszólítás. Számos tudományos akadémia tagja és egyetem díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémiának külső tagja volt. Szülőhazájával élete végéig tartotta a kapcsolatot, rövid budapesti tartózkodásai alatt többször tartott előadást az Akadémián. Adományokkal is támogatta az intézményt, végrendeletében nyomtatott könyveit, kéziratainak egy részét, valamint hétezer darabból álló fényképgyűjteményét hagyta rá.

Nyolcvanegy évesen még engedélyt kapott rá, hogy Afganisztánban, az ősi Baktria területén kutathasson. 1943. október 19-én érkezett meg az Amerikai Egyesült Államok kabuli képviseletére. Három nappal később megfázott, szélütést kapott, és október 26-án elhunyt.

ÁRPÁD NÉPE KÍNÁBAN

Legjelentősebb ásatásaként a hajdani ujgur főváros, Asztana (Ilihot, vagy kínai nevén Gaucsong) temetőjének feltárását említik. Az 500 körül keletkezett sírokban olyan emberek voltak eltemetve, mint akik Árpád népével a Kárpát-medencébe érkeztek. „Hiszem – írta Stein Aurél –, hogy azokat, akik Árpáddal együtt jöttek be a magyar földre a belső-ázsiai törzsökös türkök közé sorolhatjuk.” Hogy ez alapján bizonyítható-e a magyarok belső-ázsiai származása, az kétséges. A kincseiktől megszabadított országok nem örültek munkásságának. Kínában hívták már őt „fehér rablónak”, a „gyarmatosítás ügynökének”, az „úgynevezett tudósnak” is. A világjáró is megadta az árát: Tibet magas hegyei között járva valamennyi lábujja lefagyott.