Kám és a csiangok múltja

2012. május 10. /barikad.hu/TibetPress

Tibet keleti része, Kám, mai nevén Kamdo, az ősi sztyeppei civilizáció emlékeit rejti. Az eddig feltárt régészeti leletek szoros kapcsolatot mutatnak a Sárga-folyó vidékének tárgyaival.

Régi háztípus nyomában

Az 1970-es évek végén ásatások kezdődtek Kámban, Karub faluban, a Lancang-folyó mentén, ahol közel 5000 éves leletegyüttes került elő. A feltárást végző régészek megállapították, hogy ott már a késő újkőkorban fejlett földművelés és állatartás folyt. Ezzel megdőlt a korábbi nézet, miszerint Tibet csak későn népesült be. A településen feltárultak az ősi házak romjai, kiderült, hogy nagyjából hasonló hajlékokban éltek a késő újkőkor lakói, mint mai utódjaik. A többnyire kőből készült eszközök hasonló stílusúak voltak, mint amiket a mai észak-kínai sztyeppéken találtak, ez állandó kapcsolatok meglétét igazolja a belső-ázsiai térséggel, ami talán már évezredekel korábban is kialakulhatott. Ezen kívül arra is fény derült, hogy a Kelet-Tibetben élt egykori lakosok Dél-Kínában élőkkel is élénk kereskedelmet folytattak.

Harc a sómezőkért

Kelet-Tibet újkőkori lakói disznót tartottak, és fő élelmiszernövényük a köles volt. A férfiak már akkor is szerettek vadászni, leginkább szarvasra és rókára. De harcias események is megtörték a vidék csendjét. Ahogyan a helyi Geszar monda tudja, a környéken komoly harcok folytak a helyi sólelőhelyek kiaknázásért. Elképzelhető, hogy az értékes nyersanyagért már évezredek óta folyt háborúskodás. Kám őslakói között éltek csiangok. Nem tudjuk pontosan, hogy mikortól vannak jelen a térségben, hiszen a kínai jóslócsontok csak a Kr. e. 17. századtól emlegetik őket. Annyi bizonyos, hogy szoros kapcsolatban álltak a keleti hun népekkel, valamint a Sárga-folyó partján élt jüecsikkel. A mai Kína hatalmas északi térsége akkoriban a félelmetes lovas népek kezében volt, a köztük szövődő kapcsolatokról csak mesés történetek maradtak fenn, vagy a kései kínai krónikák töredékes tudósításaiból értesülünk róluk.

Nők uralma

Nemcsak a Fekete-tenger partvidékén uralkodtak nők, hanem a Világ Tetején is. A 7-10. század között virágzott Tubo-királyság idején is a kínai források emlegették a „keleti nővérek” országát, melyet nyugati-csiangok országának véltek. Ez az ország arról volt nevezetes, hogy mindig nőt választottak az ország élére. A nők uralma a 7. században véget ért, a térséget az anyai ágon hun Szrong-bcam-ganpo saját uralma alatt egyesítette, így a tibeti amazonok is az ő szövetségesei lettek. Emlékük azonban még a buddhizmus hódítása nyomán sem veszett ki, a ma élő csiangoknál még mindig kimutatható az anyajogú társadalom halvány emléke. A nők általában náluk fiatalabb férjet választanak, és mindenki számára természetes, hogy ők irányítják a mezőgazdasági munkákat, az asszonyt tekintik a család igazi fejének.

Áldáskérés a hegyektől

A kámi térségben kevésbé terjedtek el Buddha tanai, a régi bön vallás elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy megmentse ősi szentélyeit és áldozati központjait. Talán ennek köszönhetően nagyon sok szent hely tisztelete fennmaradt, a helyi kutatók összesen 25 imádságos helyet ismernek, ahová a tibetiek időről időre elzarándokolnak és imádkoznak az istenekhez és a helyi szellemekhez. Minden év június 15-én étel- és italáldozatot visznek a közeli magaslatokhoz, hogy felajánlják az égieknek. Imáikban kérik jóindulatukat, hogy jó termést takaríthassanak be. A szertartás jókedvűen folyik, ilyenkor tánccal és énekkel ünneplik a beköszöntő nyarat. Van, aki marha- vagy birkafejet helyez el a hegyek lábainál. Mások füstölőt gyújtanak, vagy szent szalaggal díszítik fel a fákat.