Kakaóban fizetik ki Kínának a vízi erőművet

2011. október 1./Index.hu/TibetPress

Kína Afrika legfontosabb kereskedelmi partnerévé lépett elő az elmúlt években. Az olajexport mellett az infrastrukturális fejlesztésekre helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Egy-egy kínai befektetés egy kisebb afrikai ország GDP-jének a negyedét-harmadát is elérheti. A szuperállam erőteljes jelenlétét ugyanakkor sok afrikai aggodalommal figyeli.

A vadonatúj burkolatú, széles és jó minőségű sztráda Nairobiban elüt a Kenyában rendszerint hepehupás utaktól. A belváros szélén végighaladó út mellett egy tábla büszkén hirdeti: mindezt a kínai államnak köszönheti Nairobi lakossága. Néhány kilométerrel arrébb, a fővárost a Thika nevű városkával összekötő autópálya építkezésénél hasonló tábla olvasható: „A sztrádát a China Wuyi építi.“ Hasonló példákat százszámra lehetne sorolni Kenyából, Ugandából, Zambiából, Angolából, Szudánból.

Fokozatosan kiterjesztette befolyását
Közhely, de igaz: Kína erősen nyomul Afrikában. Húsz évvel ezelőtt a kétoldalú kereskedelem nem haladta meg az egymilliárd dollárt. 2010-ben elérte a 115 milliárdot. Tíz évvel ezelőtt körülbelül 100 ezer kínai élt a kontinensen, ma egymillió. Az utóbbi években kínai vállalatok mintegy 100 milliárd dollárt fektettek be Afrikában. Kína egyes számítások szerint az utóbbi években több kölcsönt adott a kontinens országainak, mint az ezzel hivatalosan megbízott Világbank. Pekingnek 49 afrikai fővárosban van nagykövetsége. Magyarországnak hétben.

Érdemes ezeket a valóban lenyűgöző adatokat kontextusba helyezni. Afrika részesedése Kína összkereskedelméből mindössze öt százalék. Peking az utóbbi években körülbelül ugyanannyit fektetett be Dél-Koreába, mint az afrikai kontinens 54 országába. Az amerikai Heritage Foundation adatai szerint Kína 2005-2010 között világszerte végrehajtott befektetéseinek mindössze 14,3 százaléka irányult a Szaharától délre. A befektetések és a kétoldalú kereskedelem mértéke tehát kínai léptékkel mérve nem túl nagy.

De ami Kínának kicsi, az Afrikának hatalmas. Peking egyes számítások szerint ma már Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere. Kína olyan jelentős olajtermelő országok esetében number one, mint Angola vagy  Szudán, és számos más államnál második-harmadik. Egy-egy kínai befektetés egy kisebb afrikai ország GDP-jének a negyedét-harmadát is elérheti. Kína befolyása tehát komoly az afrikai kontinensen.

Biztos olajforrás
Kínának több okból is megéri aktivizálnia magát. A legfontosabb, hogy Afrika megbízhatóan szállít olajat és egyéb ipari nyersanyagokat. Angola ma Kína második legnagyobb olajexportőre, majdnem 16 százalékos részesedéssel. Szudán a kínai olajfogyasztás hat százalékát biztosítja, és a Kongói Köztársaság is a 15 legfontosabb szállító között van. Az olaj Afrika első számú exportcikke, ennek is köszönhető, hogy a kontinensnek ma kereskedelmi többlete van Kínával szemben.

A kontinens fejlődőképes infrastruktúrája a második ok, amiért Afrika gyümölcsöző terep. A pekingi vezetés ezen úgy próbál segíteni, hogy kedvező feltételekkel ad hitelt afrikai országoknak nagy infrastruktúra-fejlesztésekre, amelyek kivitelezésével aztán kínai vállalatokat bíznak meg. A hitelt általában nyersanyagokban törleszti az adott ország, Kína a kamatok mellett még munkát is szerez állami cégeinek: a Nairobi–Thika autópályát is az állami tulajdonban lévő China Wuyi cég építi.

Hasonló mamutprojektekre találunk példát Nigériában, Angolában és Zambiában is. Guineában a tervek szerint egy bánya, egy vízi erőmű, egy vasútvonal és egy finomító fog épülni kínai pénzből. Egy ghánai vízi erőművet kakaóban fog kifizetni az ország. Jellemző módon kínai cég építette az Afrikai Unió addisz-abebai székhelyének új épületeit is. Ilyen nagy volumenű projektek esetén kínai munkások százait telepítik át Afrikába, ahol aztán – az otthoninál jobb keresetért – éveken át dolgoznak, anélkül, hogy táboraikból kilépve kapcsolatba kerülnének a helyi lakossággal.

Kína nyersanyagéhségéből és befektetéseiből természetesen az afrikai országok is nagymértékben profitálnak. A kínai tőke jelenléte több országban is csökentette a munkanélküliséget, eredményezett gyorsabb vasutakat és jobb utakat – mint Nairobiban. A kínai kiskereskedők az utóbbi években megszállták a kontinenst. Ma már a legtöbb afrikai városban van kínai negyed, ahol az afrikai fogyasztók olcsóbban vásárolhatnak papucstól pc-ig sok mindent, hála a kínai kereskedők egész világot behálózó kapcsolatainak.

A befektetések árnyoldala
Kína erőteljes jelenlétét ugyanakkor sok afrikai aggodalommal figyeli. Az egyik probléma, hogy a kínai infrastruktúra-beruházások minősége olykor hagy kívánni valót maga után. Zambiában egy kínai autóutat elmosott az eső. Luandában, Angola fővárosában egy kínaiaik által épített új kórházat kellett az átadása után nem sokkal bezárni, mivel repedések keletkeztek a falakban.

Olykor arról is lehet hallani, hogy a kínai vállalkozók embertelen körülmények között, éhbérért dolgoztatják az afrikaiakat. Zambiában néhány hónapja két kínai művezető több tucat bányászt lőtt meg, amikor azok a nehéz munkakörülmények ellen tüntettek. Hasonló eset történt 2006-ban is. Kína annyira népszerűtlen az országban, hogy az egyik ellenzéki politikus a Kína-ellenességet tette legfőbb üzenetévé.

A kínai vállalatok a természetvédelmi szabályozások betartásában sem jeleskednek. Gabonban egy olajvezeték építésekor nagy kárt okoztak egy természetvédelmi parkban. Mozambikban egyszer 531 konténernyi illegálisan kivágott fát találtak a hatóságok. Az is jellemző a kínai cégekre, hogy nem képezik az afrikai munkavállalóikat, és nem engedik őket vezető pozíciókba. „Nyugati cégek és nem-kormányzati szervezetek élén gyakran áll afrikai, de még nem láttam olyan kínai projektet, ahol afrikaiak lennének a kínaiak felettesei“ – írta Richard Dowden, a Royal African Society elnöke.

További komoly gond, hogy az olcsó kínai ipari termékek kiszorítják az afrikai termelők áruit. Egy dél-afrikai szakszervezet számításai szerint a hazai textilágazatban 800 cég kényszerült bezárni, és 60 ezer dolgozót bocsátottak el az olcsó kínai ruhaneműk beáramlása miatt.
Fölösleges stadion – nem probléma

A nyugati fővárosok gazdasági térvesztésük mellett attól is tartanak, hogy a bőkezű kínai segélyek aláássák a demokrácia terjesztése érdekében végzett munkájukat. Az utóbbi évtizedekben a nyugati fejlesztési politika egyre nagyobb hangsúlyt fektet a segélyek feltételekhez kötésére: az az ország számíthat nagyobb összegekre, amely tiszteleti az emberi jogokat, szabályos választásokat tart, és ahol nem túl nagy a korrupció, tehát nem vész el a nyugati adófizetők pénze. Kína nem támaszt semmilyen feltételt: bárkinek ad segélyeket, bárkivel üzletet köt, bármit megépít. Ha egy teljesen fölösleges stadiont vagy csillogó elnöki palotát rendelnek tőle, nem probléma.

Afrikában és Afrikán kívül ezen felül sokan attól is tartanak, hogy az afrikai országok csak előnytelen üzleteket tudnak kötni a sokkal hatalmasabb Kínával. Ha ez korábban így is volt, mára két okból megváltozott. Az egyik, hogy az afrikaiak is dörzsöltebbek lettek. Ennek jele, hogy újabban egyre keményebb feltételeket szabnak Pekingnek. Angola például kikötötte, az országban működő kínai cégeknek munkájuk harminc százalékát hazai alvállalkozóknak kell kiadniuk. Egy másik esetben Kongó olyan szerződést kötött, amely szerint a dolgozók legfeljebb húsz százaléka jöhet Kínából, az afrikai munkaerőt pedig a nyertes kínai cégnek tréningben kell részesítenie.

Brazília, India is kivenné a részét
A másik ok, amiért Afrika egyre jobb pozícióban van Kínával szemben, az, hogy mások is érdeklődnek a kontinens gazdasági lehetőségei iránt. „Nem ti vagytok az egyedüli barátaink!“ – mondta nemrég az angolai elnök kínai kollégájának. Nem bizony. Brazília például 1990 óta megnegyvenszerezte kétoldalú kereskedelmét Afrikával, azon belül is elsősorban az egykori portugál gyarmatokkal. Akárcsak Kínát, Brazíliát is elsősorban az olaj érdekli: Nigéria biztosítja az ország olajimportjának az 5 százalékát. Brazil cégek is jól járnak Afrikában: a Vale bányaipari óriás Mozambikban nyitott hatalmas szénbányát, amivel az egykori portugál gyarmat Afrika második legnagyobb széntermelőjévé léphet elő.

Hogy teljes legyen a kép, India törekvéseit is meg kell említeni. Indiai kereskedők évszázadok óta jelen vannak a kontinensen, elsősorban Kelet-Afrikában, nem egy országban kulcspozícióik vannak a kereskedelemben. Ezzel a helyzeti előnnyel élve India az utóbbi években erőteljesen javította kapcsolatait Afrika többi térségével is. Ma az indiai olajfogyasztás 12 százalékát Afrika fedezi. India a gazdasági kapcsolatok mellett arra is számít, hogy az ENSZ közgyűlésében jelentős számban jelen lévő afrikai országok támogatják törekvését, hogy a Biztonsági Tanács állandó tagja legyen. Hasonló szempontok vezérlik Kínát és Brazíliát is: minél több ország a szövetségesed, annál jobb.

A kínai, brazil és indiai aktivitás előnyeiről és hátrányairól Afrikában sokáig lehet vitázni. Az egyértelmű, hogy Európával és Amerikával szemben ezek az országok felismerték, Afrika nagy gazdasági lehetőségeket kínál nekik. Míg az Afrikával kapcsolatos nyugati gondolkodásban elsősorban a szegénység felszámolása és a fejlesztési segélyek dominálnak, addig egy kínai döntéshozó soha nem beszélne az „elmaradott Afrikáról.“ Hogy melyik a helyes megközelítés, majd eldöntik az évek, de egy biztos: Európával ellentétben Kína, India és Brazília már felfedezte Afrika gazdagságát.
Hettyey András