Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Itt az idő az olimpia bojkottjára

2008. március 24./hétfő/WTN/TibetPress

 Szégyen. A sötétség leple alatt Kína újra eltussolt rettegést zúdít Tibetre, míg a világ többi része csak kezeit tördelve nézi, s szinte semmit sem tesz, hogy véget vessen az öldöklésnek.

Kína mindezt élet - halál harcnak nevezi. Így van: Kína életéért és Tibet haláláért. Ez szükségtelen tragédia, amikor adott az egyértelmű eszköz, hogy rávegye Kínát Tibettel való ügyeinek rendezésére: az augusztusra kitűzött pekingi Olimpia bojkottja.

Természetesen a NOB szörnyű, tragikus hibát vétett, amikor a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát Pekingnek ítélte az első helyen - elvetve Toronto és Isztanbul életerős ajánlatait – amellyel valószínűleg a legnagyobb hibát követte el az 1936-os olimpia rendezési jogának odaítélés óta, melyet a hitleri Németország kapott. A jó Toronto egy kellemes, kissé unalmas, felejthető olimpiát rendezett volna, ám a Kanadában megrendezett ötkarikás játékokat nem terhelték volna olyan súlyos problémák, melyek most a pekingi olimpiát veszélyeztetik, a mértéktelen környezetszennyezéstől a brutális tibeti erőszakhullámig.

Épp Moszkvában voltam, amikor a 2008-as Olimpia rendezési jogát Pekingnek szavazták 2001-ben. A kínaiak mindent megtettek, hogy mosolygós, barátságos arcukat mutassák. Ám amikor megláttam Juan Antonio Samaranch és Henri Kissinger párosát kart karba ölve elsétálni a szavazás után, megszólalt bennem a vészcsengő. Ezek az emberek nem éppen az emberi jogok élharcosaiként váltak híressé. Amikor láttam a kínai delegáció 30 tagját, amint utat törtek maguknak a vámvizsgálatnál az első sorba Moszkvából kifelé, megerősítette bennem az érzést, Pekingnek semmi dolga nincs az Olimpia megrendezése körül.

Ami rútul hatott 2001-ben, még rútabb máma. Kína Tibetben igazi arcát mutatja: rettegésben tart, fenyeget, terrorizál. Megpróbál a Dalai Lámára egy démoni maskarát húzni a világ előtt, hogy eme béke emberéből egy gaz terroristát faragjon, hogy ezzel igazolhassa a Tibetben zajló mészárlást.

A kínai hatóságok annyira tartanak a világ árgus tekintetétől, hogy teljes egészében blokkolni akarják a 2008-as olimpiai játékok élő közvetítéseit.

Ez egy olyan kormány, mely jól tudja, hogy valamilyen nagy takargatnivalója van, s nem akarja, hogy a világ könyörtelen televíziókamerái azokon a véres módszereken eddzék fókuszukat, amely a jelenlegi vezetőket pozícióikban tartja.

Eddig a legközelebbi eredmény a Tibetben elszabadított terrorra adott érdemleges válaszlépés felé, az a veszély, hogy a világ államfői bojkottálják a pekingi megnyitó ceremóniákat. Amilyen gyenge, olyan helytelen lépést tett George Bush amerikai elnök, aki még eddig sem ment el. Talán tudva, hogy a waterboarding néven ismert vízbefullasztás-jellegű kínzási módszer terén tett saját szankciói nem helyezik olyan morális helyzetbe, hogy elítéljen egy kínait. Abu Ghraib és Guantanamo árnya vitathatatlanul Tibetre vetül.

Egyszer réges, régen az úgynevezett „szabad világ” nemzetei rendíthetetlenül ellenálltak a kommunista Kínának. Mao Ce-Tung kínai kormányát úgy demonizálták, ahogy az amerikai kormány később az iraki, iráni és Észak-Koreai vezetést. Nem éppen ok nélkül: Mao egy szörnyeteg volt, aki saját népét irtotta a legkegyetlenebbül.

De most, hogy egy brutális kommunista diktátori rendszer egy brutálkapitalista diktátori rendszerré avanzsált, a világ kitárta karjait Kína - vagy még pontosabban - Kína egyre dominánsabb gazdasága felé. Az EU, az Egyesült Államok, Kanada, Brazília - melyek mind egyre inkább függenek a Kínával való kereskedelemtől, hogy sajátjukat szintet tartsák – félnek hogy szembekerülnek a kínaiakkal, s ezzel ártanak a saját gazdaságuknak, mely az USA esetében máris ingatag lábakon áll.

Az elképzelés az volt, hogy a Kínával fenntartott politikai és kereskedelmi kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a visszaható csatornákon keresztül rávegyék a kínaiakat a többi nép jogainak tiszteletben tartására. Ha kiváncsiak vagyunk, hogy mire is jutottak, nézzük csak meg Tibetet napjainkban, ahol a legfrissebb hírek szerint a kínai katonák könyörtelenül vadásszák le mindazokat, akik a kínai elnyomás elleni tüntetésekben részt vállaltak.

Az embernek beleborzad a lelke, ha belegondol, mi történt azokkal, akiket elfogtak.

A pekingi Olimpia kapcsán a világ egy nagy nádpálcát kapott kezébe, mellyel rávezetheti a kínai vezetőséget, hogy vessen véget a tibeti - és a saját - kínai néppel való sötét korokat idéző bánásmódjának: egy, az EU és Észak – Amerika által vezetett hatalmas, világraszóló bojkott - ha Jacques Rogge NOB bátorság híján nem áll mindezek élére – talán maguk a sportolók által történő átvitelével.

Ezúttal, ha a bojkott elég nagy, működni fog. Az egyik érv a bojkott ellen az,hogy az 1980-as moszkvai bojkott (és az 1984-es Los Angeles-i olimpia megtorló bojkottja) hatástalan politikai eszközöknek bizonyultak. Ez igaz volt akkor, de az még egy másik világ volt, s a pekingi egy egészen más jellegű olimpiának ígérkezik.

Az Egyesült Államokat felváltó Kína, mint a világ gazdasági és katonai szuperhatalma, meg kívánja tartani kereskedelmi kapcsolatai az EU felé, olajvezetékeit Iránnal, Venezuelával és Afrikával, s a Föld mindazon részeivel, ahol a Bush kabinet zűrzavaraiból és inkompetenciájából előnyt forgácsolva igyekeznek kitúrni az USA-t a nemzetközi színpadról.

Tudom, hogy sportolóink milyen árat fizetnének a bojkottért. Tudom, hogy mit jelent ez az esemény az igazi amatőr sportolóknak: mindent. Egy vagy két évtizedig edzenek e két heti versenyért. Ezt elveszíteni annyi, mint mindent elveszteni: de hány aranyat érnek a legyilkolt tibetiek, akik azért haltak meg, mert kínai rabigától felszabadítva akarják látni hazájukat?

De még az olimpiai arany is semmi csupán, összehasonlítva az ártatlanok lemészárlásával.

Szörnyű dolog eme sportolóknak lemondani olimpiai álmukról, vagy, legalábbis elhalasztani 2012-ig, Londonig. De a lelkiismeret elveszítése még rosszabb. Kanadának - atlétáival a mozgalom élen - kellene vezetni a pekingi Olimpia bojkottját. Azon kevés területek egyike, melyeken Stephen Harper hasznos miniszterelnöknek bizonyult, az a Kínával szemben való fellépés volt. Itt az idő újra így cselekedni, gazdasági kötelékek ide, vagy oda.

Valakinek mutatni kell az utat. Az EU sportminisztereinek Brdo Pri Kranju-ban, Szlovéniában tartott múlt hét eleji találkozója alkalmával, a miniszterek egységesen és határozottan elálltak egy lehetséges bojkottól. Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke közöttük volt. „Semmilyen körülmények között nem támogatjuk a bojkottot,”- mondta Hickey. „ebben 100 százalékig egyetértünk”.

Szégyellhetné magát Hickey Úr, szégyellhetné magát az EU, amely talán úgy véli, a bojkottal való szembenállás máról holnapra feloldódik, amennyiben a nyilvánosság véleményének súlyával találja szemben magát. Az EU jelentős része kiállt a zsarnoksággal szemben öt évvel ezelőtt, amikor elutasította az Irak ellenes amerikai megszállásban való részvállalást. Most itt az ideje, hogy az EU Kínával szemben is hasonló bátorságot mutasson.

Itt az ideje üzenete küldeni Kínának: Azonnal szüntessék be a Tibetben folyó öldöklést, vagy nézzenek szembe az Olimpiai Játékok bojkottjával.
Jack Todd
The Montreal Gazette
jacktodd46@yahoo.com

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb