Hová tűntek az ujgurok?
2010 február 3. Kitekintő/TibetPress
Nyoma veszett a Kambodzsából tavaly decemberben Kínába visszatoloncolt 20 ujgur menedékkérőnek. Az emberi jogi szervezetek Pekingtől várnak magyarázatot.
2009. december 19. óta semmit sem tudni annak a Kambodzsában felszállt repülőgépnek utasairól, mely fedélzetén 20 kitoloncolt ujgurral Kína felé tartott. A 17 férfi, egy nő és két gyermek a tavaly júliusi Hszincsiang tartománybeli véres kimenetelű etnikai zavargások után a kínai hatóságok megtorlásától tartva menekült Kambodzsába. Annak ellenére, hogy 1951-es menekültügyi ENSZ-egyezmény definíciója szerint jogosultak lettek volna a menekült státuszra, illegális határátlépés miatt kiutasították őket az országból – az ENSZ és az USA határozott rosszallása ellenére. A Kambodzsába látogató kínai alelnök, Hszi Csin-ping (Xi Jinping) azonban köszönetét fejezte ki szövetségese segítségéért, s 1,2 milliárd dollárnyi segéllyel hálálta meg a Peking által „bűnözőknek” nevezett ujgur személyek visszajuttatását.
Hozzátartozóik már több mint egy hónapja nem hallottak semmit a kitoloncoltakról. A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet attól tart, a többségi kínai hanok és az ujgurok közti évtizedes ellenségeskedés áldozatául estek: kínzással és erőszak alkalmazásával próbálják vallomásra bírni őket, esetleg már meg is született halálos ítéletük. A HRW ázsiai igazgatója, Sophie Richardson szerint Kínának felelnie kell: hol és milyen státuszban tartják a visszatért ujgurokat. Valamint felszólította a hatóságokat, engedjék oda a családtagokat és az ENSZ képviselőit és tegyék lehetővé számukra a tisztességes tárgyalásokhoz való hozzáférést.
A Human Rights Watch mellett az Amnesty International is aggodalmait fejezte ki a visszatoloncolás kapcsán. Az emberi jogvédők félelmei nem megalapozatlanok, hiszen Peking már többször szabott ki halálos ítéletet külföldről hazaküldött ujgurokra. Múlt héten pedig újabb négy, a tavalyi hszincsiangi felkelésben résztvevőt ítéltek halálra, melynek végrehajtásával harmincra nőhet a zavargásokban való részvétel miatt kivégzett ujgurok száma.
Menekültnek számít, aki...
„faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való vélelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni”