Gazdaságpolitikai fordulatot! Az ENSZ Kína és India példáját ajánlja

2010. július 19./vg.hu/TibetPress

A szegénység oka magában az uralkodó gazdaságpolitikában keresendő, mely a társadalmat a piacgazdaság alá rendelte, és noha a világgazdasági válság hatására felismerte kudarcát, mindmáig képtelennek bizonyult a struktúrák átalakítására, arra, hogy a fejlődést népi alapokra helyezze – írta a Magyar Szociális Fórum kedden annak az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által készített jelentésnek az alapján, amelyet a világ 2010. évi szociális helyzetéről tettek közzé New Yorkban.

A világon 1,4 milliárdan élnek szélsőséges szegénységben (napi 1,25 dollárból), s noha létszámuk 1981 óta fél milliárddal csökkent, az utóbbi években újból emelkedni kezdett - olvasható a világszervezet gazdasági és szociális ügyekkel foglalkozó részlegének jelentésében. A szegénység éhezéssel, alultápláltsággal párosul, s naponta 25 ezer gyermek életébe kerül. Ennek nyomán az ENSZ 189 állama 2000-ben millenniumi fejlesztési céljai között jelölte meg, hogy 2015-ig felére csökkenjen a napi egy dollárnál kevesebből élők száma világszerte.

Az ENSZ szerint rendszerkorrekcióval kell feltartóztatni az elszegényedést: a társadalmi szükségleteket nem szabad alárendelni a piaci érdekeknek, a fejlesztésnek arra kell irányulnia, hogy felszámolja a társadalmi egyenlőtlenséget és előmozdítsa a leszakadt rétegek társadalmi visszaillesztését. A makrogazdaság-politikának mélyebbre kell tekintenie az infláció és a fiskális deficit kordában tartásánál – olvasható a jelentésben. Célként a reálgazdaság stabilizálását illetve a termelés, a befektetések, a foglalkoztatás és a bevételek ingadozásának megfékezését javasolja kitűzni az ENSZ.

A kereskedelmi és pénzügyi liberalizálás, valamint a privatizáció a szervezet szerint nem hogy előmozdította volna, inkább hátráltatta a foglalkoztatást és a szegénység csökkentését, sőt magára a növekedésre is negatívan hatott. Normális fejlődés, foglalkoztatás-növekedés, a szegénység látványos mérséklődése csak azokban az országokban következett be, amelyek nem követték a globális gazdaságpolitikai paradigmát, hanem államilag szereztek érvényt a társadalmi érdeknek. A jelentés Kínát és Indiát említi név szerint.

Tekintettel arra, hogy ebből a két országból kerül ki az emberiség csaknem a fele, az ENSZ-jelentés szerzői arra a következtetésre jutnak, hogy az államnak elsőrendű fejlesztési szerep jut a munka és a megélhetés, továbbá a reálgazdaság stabilitásának biztosításában. A „fejlesztő államnak” – mint írják – különösen a teljes foglalkoztatás és a méltó megélhetés biztosítását szolgáló makro ökonómiai politika megvalósításában jut nagy szerep.

Kína példája azt is megmutatja, milyen alapvető funkciót tölt be az állam a mezőgazdaság kollektív fejlesztésében, a szegénység és a társadalmi kirekesztettség csökkentésében. Az államnak olyan beruházásokra kell ösztönöznie, amelyekkel enyhíthet az adósságterheken. Ezt a közkiadások szinten tartásával, sőt növelésével lehet biztosítani, mert a humántőke beruházás anticiklikus hatást gyakorol, és elősegíti a válságból való kilábalást.

A jelentés rámutat a kívánatos kibontakozást gátló rendszerbéli tényezőkre is: a világkereskedelem liberalizálására, mely a legszegényebb országokat sújtja. Ezzel kapcsolatban utal a Világbank kimutatására, mely szerint a Dohai Forduló néven ismert teljes körű kereskedelem-liberalizálásból a gazdag államok húzzák majd a legnagyobb, 70 százalékos hasznot.

Az értékeléssel kapcsolatban a Magyar Szociális Fórum megjegyezte: az ENSZ-jelentése a második olyan nagy horderejű nemzetközi tanulmány, amely gazdaságpolitikai fordulatot sürget a társadalmak javára. Június végén több száz olasz közgazdász foglalt állást egy olyan „feltételesen szabad piacgazdaság” mellett, amelyben a tőke és az áru azzal a feltétellel mozoghat szabadon, hogy ha elősegíti a foglalkoztatást, a bérek emelkedését, a fejlődést.