Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Fussanak ők is a lánggal

2008. április 8./kedd/PunkRhétor/TibetPress

Coubertin mindenét az olimpiára áldozta. A pénzét és a vagyonát, a hétköznapjait és az ünnepeit – egyszóval az egész életét. Egy nemes eszmére, egy célra, hogy a sport hozza össze a nemzeteket: legyen ép testben ép lélek, legyen béke – ha csak egy rövid időre is. Nagyon szigorú szabályokat állított fel: amatőrizmus, sportszerűség, a sport tisztasága és öröme.

A dolog nagyon belendült, amikor a bizniszmenek vagy a mindenkori totalitárius államgépezet - esetleg a nem annyira totalitárius politika – urai a hóna alá nyúltak: stadionok, uszodák, városok bukkantak elő a semmiből. Ez persze jót tesz a gazdaságnak, az üzletnek meg minden. Azért is olyan népszerű, mert abszolút pozitív szaldójú játék – a környezetvédőket ne kérdezzük meg.

Egy nép harcol a szabadságáért… Ütik, verik, lövik, agymossák. Hogyan harcolhat? Neki is kell egy hadszíntér, amelyen harcolhat. Nem harcolhat óvatlanul a valódi terepen: túl sok halál lenne az ára. A hadszíntér, amely képes megfordítani háborúkat, amely képes megzabolázni világbirodalmakat és multinacionális vállalatokat: a nyilvánosság, a média. A csatatér – Coubertin eszméjének létező megjelenése.
Coubertin eszméjének örökösei az őket elnyomóknak adták az olimpia rendezési jogát. Miért?

Bizonyosak lehetünk benne, hogy Kína sportteljesítménye fontos szempont volt. Idén akár az éremtáblázatot is megnyerhetik. De nem lehetnek illúzióink: itt egy feltörekvő tőkés világbirodalom, és a nagybetűs üzlet gazdagszik Coubertin-ből.
Így hát a tibetiek megpróbálják eloltani a lángot… Mire lesz ez jó?

A kádári munkásöklön szocializálódott megmondó ember belenéz a kamerába és aszongya: semmire. Mert ha egyszer az üzlet, a nagy cégek olimpiát akarnak, akkor olimpia lesz. Ha a nagy cégek Kínában akarnak olimpiát, akkor Kínában lesz az olimpia. És ugyanígy, ha a nagy cégek Gyurcsányt akarnak, akkor Gyurcsány lesz. Minek itt ugrálni?

Nekem meg bevillan a kép, a Tienanmen tér képe. A Mennyei Béke terének képe. A fehér inges fiúé, aki megállította a harckocsi oszlopot – és bizony gondolok arra a harckocsit vezető másikra, vagy a parancsnokára, aki nem gázolta/gázoltatta el aznap azt a fiút. Másnap már igen. És a Mennyei Béke terét betöltötte a jajveszékelés meg a halálsikoly – valahogy úgy, ahogy manapság Tibetben is előfordul. Ha valaki azt hiszi, hogy a szovjet páncélosok győztek és nem Wittner Mária, akkor semmit sem ért.  Ha azt hiszi, hogy 2006-ban Gyurcsány és az MSZP győzött, az nagyon téved: akkor húzta le a wc-n nem csak egész Magyarország gazdaságának a jövőjét – a mi jövőnket egy jó évtizedre! – hanem a baloldal túlélésének az esélyeit is. És ha valaki azt hiszi, hogy nem a fehér inges fiú és nem a tibetiek fognak győzni, azt arra biztatom, forgassa a história lapjait.

A tőkét, amely olimpiát rendez Kínában, ebben a játszmában a legkevésbé kell sajnálnunk. A sampont és a tampont majd eladják máshogy. Bár a sok akciózásnak köszönhetően elég ciki lesz az olimpiát támogatni.

A kínai pártfunkcik sajnálják magukat. Rájöhettek volna már a rengeteg eszükkel, hogy hosszú távon a rendszerük is jobban menne, ha már átfestették volna a cégért köztársaságra, adtak volna egy szép nagy autonómiát Tibetnek, oszt annyi. Most az egész olimpiai országimázsuk rámegy erre az egészre. Azért, hogy leüljünk a tévé elé egy sörrel a kézben és véresre ordítsuk a torkunkat, attól elmaradhatna az olimpia – mégha nagyon jól is fog esni…

Ám a pályán vannak még mások is, akikre figyelnünk kell. Ők azok, akik komolyan vették, és komolyan veszik Coubertin-t. Komolyan veszik mindennap a sportot, és nagy-nagy alázatossággal készülnek az olimpiára: vágják a centit és gondolatban minden nap leússzák, végiglapátolják a távot, az edzéseken küzdenek a légszomjjal, az izmokat gyötrő fájdalommal, a lelki szárazsággal. Azért, hogy a végén rajthoz állhassanak. Ők azok, akik nem tehetnek erről az egészről. Kinek ártott az a kerekesszékes lány, aki sportolói pályafutásának egyik csúcsaként hordozhatta Párizsban a lángot, s akit a tiltakozók megdobáltak? Ő lövet? Ő üt-ver?

Lehet-e, szabad-e szabadságharcolni Coubertin eszméjének feláldozása árán? Lehet-e, szabad-e a sportolók álmait, ifjúságukból e nemes eszme szolgálatára szentelt kőkemény éveket feláldozni a szabadságharc oltárán? S ha valaki megteszi, lesz-e más, ami a nemzeteket, azt a bizonyos emberiséget egyként meg tudja szólítani minden rasszból, népből, nemzetből és nyelvből?

A tibetieknek azt mondanám: ne oltsák el a lángot! Fussanak ők is vele, kísérjék el mindenhová, hogy a láng, amelyet most egy elnyomó rendszer saját nagyszerűségének szimbólumává akar tenni, a béke üzenete lehessen. Azé a békéé, amelyet Coubertin megálmodott. Kísérjék el hazáig a lángot, óvják és védjék, ne hagyják lenyúlni és ne szűnjenek meg tiltakozni!

S mit tehetünk mi? Soha semmilyen körülmények között, soha semmilyen módon nem igazolhatunk, nem hitelesíthetünk elnyomó rendszereket és diktatúrákat, véres kezű politikusokat! Nem mondhatjuk azt a hazugra és a rosszra, hogy jó és igaz: sem a multinacik, sem egy nemzeti eszme, sem senki kedvéért és nevében!

Miben reménykedhetünk? Talán abban, hogy a szabadság és a jó végül mindig utat tör magának – mégha talán nem is az eredetileg elképzelt formában. Talán abban, hogy Coubertin eszméje, amely újra és újra agyonnyomódni látszik a nagyhatalmi tervek, a környezetet pusztító megalomán városfejlesztési projektek és megagiga üzletek között, elég erős ahhoz, hogy túlélje ezt a torokszorító dilemmát.
Semmiben sem reménykedhetünk, ha magunkban nem.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb