Félelmet keltő patthelyzet Elefántcsontparton

2010. december 4./kitekintő.hu/TibetPress

Az elefántcsontparti választási bizottság csütörtök délután közölt eredményeit hiába üdvözölte egyöntetűen a nemzetközi közösség, a győztesnek kikiáltott Alassane Ouattara nem sokáig örülhetett diadalának. Péntek kora este az ország Alkotmánybírósága megsemmisítette az eredményeket, majd saját számait ismertetve kijelentette, hogy a hivatalban lévő elnök, Laurent Gbagbo nyerte meg az elnökválasztás második fordulóját. Mi jöhet ezek után?

Száznyolcvan fokos, de korántsem váratlan fordulat
Már csütörtök este, az elefántcsontparti választási bizottság (Commission Electorale Indépendante, CEI) bejelentése után lehetett sejteni, hogy nincs vége a küzdelemnek. Az eredmények hitelesítésére hivatott Alkotmánybíróság ugyanis azon nyomban jelezte, hogy nem fogadja el a CEI eredményeit, mivel a testület a számára kijelölt 72 órás határidőt túllépve ismertette a második forduló végeredményét.

Ezek után nem nevezhető meglepőnek, hogy az elnök hű embere, Paul Yao N'dré által vezetett Alkotmánybíróság péntek délután bejelentette, hogy a CEI által nyilvánosságra hozott eredményeket semmisnek tekinti, továbbá Laurent Gbagbo kifogásait elfogadva négy északi körzet összes (nagyjából félmillió) szavazatát megsemmisíti, „kiterjedt választási csalássorozatra” hivatkozva. A királycsináló N’dré így már a hivatalban lévő elnököt hozhatta ki győztesnek. Az új álláspont szerint Laurent Gbagbo a szavazatok 51,45 százalékát szerezte meg 71,28 százalékos választási részvétel mellett.

Legitimációs küzdelem
Jelen pillanatban két elnöke van az országnak. Laurent Gbagbo az elefántcsontparti törvények alapján tulajdonképpen legitim módon tartotta meg hatalmát, hiszen a végső döntést meghozó Alkotmánybíróság helyt adott panaszainak. Más kérdés, hogy az Alkotmánybíróság elnökét elfogulatlansággal nem lehet vádolni, a testület döntése egyértelműen politikailag motivált volt.

A nemzetközi közösség számára az ország legitim vezetője azonban Alassane Ouattara. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már az Alkotmánybíróság bejelentése előtt is figyelmeztette Elefántcsontpartot (azaz voltaképpen Gbagbo elnököt), hogy a CEI munkájának akadályozása vagy az általuk közölt eredmények el nem fogadása következményekkel fog járni. A BT egységes fellépését akadályozza ugyanakkor Oroszország: Moszkva a jelek szerint kifejezetten ellenzi, hogy bármelyik jelölt mellett név szerint kiálljanak.

A péntek esti események csak megerősítették a nemzetközi szereplők álláspontját. Az USA, Franciaország, az Afrikai Unió, az Európai Unió, illetve az Elefántcsontparton működő ENSZ-misszió is kijelentette, hogy az Alkotmánybíróság döntése nem változtat a helyzeten, továbbra is Alassane Ouattara-t tekintik az elnökválasztás győztesének.

Az ONUCI vezetője, Youn-jin Choi szavára egyébként azért is érdemes figyelni, mert noha normális esetben a választási eredmények tekintetében az Alkotmánybíróságé az utolsó szó, a polgárháborút lezáró 2007-es békeegyezmény alapján az ONUCI vezetőjeként neki is rá kell bólintania a végleges eredményre. Persze ennek az elmaradása már sokat nem fog rombolni Gbagbo nemzetközi legitimitásán. Az elnök is így gondolhatta, mert a diplomata kiutasítását helyezte kilátásba, ha az nem hitelesíti az új végeredményt.

Az ENSZ lehetséges szerepei
Az egyik oldalon áll tehát az elnök erős hátországával (az ő álláspontját sugárzó állami TV-vel, gazdasági hatalmával, és az – eddig legalábbis – hű hadsereggel) és nyugatellenes attitűdjével, a másikon pedig a csupán a nemzetközi támogatásban bízó ellenzéki jelölt. Hogyan reagálhat egy ilyen szituációra a nemzetközi közösség? Nos, az ENSZ meglehetősen szegényes eszköztárral rendelkezik ilyen helyzetekben: a politikai nyomásgyakorlás (ez megvolt) fiaskója után keményebb hangnemre váltva dönthet például szankciók bevezetéséről. Ez azonban akár fordítva is elsülhet.

Elefántcsontpart Laurent Gbagbo elnöksége alatt váltott egyértelműen nyugatellenes retorikára, a lakosságnak az elnökre szavazó része – vagy legalábbis annak egy jelentős része – tehát eddig is ellenséges volt a (főleg) francia jelenléttel szemben. Az esetleges szankciók csak megerősíthetik őket az érzéseikben, továbbá sok ellenzékit is meggyőzhetnek arról, hogy a „hazafi” Laurent Gbagbo „az ország érdekében szabadságharcot vív” a Nyugattal. A nacionalista hevület pedig összekovácsolhatja a nemzetet, megerősítve ezzel Gbagbo rendszerét.

A nyugatellenes érzelmek egyébként a választási folyamat alatt is megnyilvánultak: miután a CEI bejelentését a francia France24 TV-csatorna közvetítette, az elnök úgy döntött, hogy a „belügyekbe való beavatkozás” miatt betiltja az ország területén működő TV- és rádióadókat. Franciaország amúgy is szálka minden Gbagbo-hívő szemében, szerintük az elnökükkel kifejezetten rossz viszonyt ápoló volt gyarmattartó aktívan támogatja az ellenzéki jelöltet. Ezt érzékelteti az egyik, elnökpárti újság péntek délutáni különkiadása, amely a következő gúnyos címszalaggal jelent meg: „Franciaország újabb elvetélt puccskísérlete”.

Az ENSZ másik lehetősége a katonai beavatkozás. A világszervezet konszenzuskereső attitűdjét napról napra tapasztalva azonban jogos a felvetés, hogy vajon meddig menne el az ENSZ annak érdekében, hogy az általa legitimnek tartott politikust az elnöki székbe juttassa. Az országban állomásozik az ENSZ 9000 békefenntartója, de vajon be fog-e avatkozni Ouattara oldalán, ha kitör valamiféle fegyveres konfliktus?

Nagy valószínűséggel nem, ahhoz ugyanis egy sor kényes intézkedésre lenne szükség a misszió mandátumának kiterjesztésétől kezdve a kontingens létszámának megemeléséig. Az ENSZ célja tehát a kemény katonai fellépés helyett minden valószínűség szerint a politikai kompromisszum keresése lesz. A jelenlegi helyzethez képest ugyanis már a felek közötti kiegyezés és egy nemzeti egységkormány felállítása is nagy előrelépés lenne a válság békés megoldásának irányába. Ilyenre nem is egy példa akad Afrikában (Kenya, Szudán, Zimbabwe): noha egyik sem egy igazi sikertörténet, véres cselekményeket sikerült általuk lezárni, és várhatóan erre lesz most szükség Elefántcsontparton is.

Hogyan tovább?
A 2002 óta kettészakított ország hiába tekintett szinte megváltásként az elnökválasztásra, a péntek délután kialakult patthelyzettel az ország könnyen egy újabb polgárháborúba sodródhat. Ouattara már az Alkotmánybíróság bejelentése előtt jelezte, hogy nem hajlandó elfogadni egy esetlegesen megváltoztatott végeredményt, így a politikai küzdelem minden bizonnyal folytatódik.

Megindul-e azonban a katonai harc is a hatalomért? Mindkét fél készen áll erre. Az ellenzéki erők gerince az Ouattara-t támogató, ám önjáró Új Erők (Forces Nouvelles, FN) milícia, amely az egész északi országrészt ellenőrzése alatt tartja – ez a szervezet felelős a 2002 és 2007 közötti polgárháború kirobbantásáért. (Vezetőjük, Guillaume Soro a 2007-es kiegyezés után az ország miniszterelnöke lett.) Természetesen Gbagbo-t sem kell félteni, paramilitáris erői és radikális ifjúsági szervezetei mellett a hivatalos hadsereget is maga mellett tudhatja. Egyelőre legalábbis, Afrikában a katonai vezetés hűsége eléggé volatilis tud lenni.

A nemzetközi tiltakozások ellenére elvileg ma délben iktatják be Laurent Gbagbo elnököt.