"Félelem soha nem volt bennem" - Steiner Kristóf exkluzív

2012. június 19./Stop.hu/TibetPress

http://www.stop.hu/bulvar/felelem-soha-nem-volt-bennem-steiner-kristof-exkluziv/1053979/

Steiner Kristóf nem taktikázik, az őszinteségben hisz. Sokan őrültnek tartják, ő viszont szereti a spontán dolgokat. Az újságíró ismét Magyarországra látogatott és a STOP-nak adott interjújában nemcsak házasságáról, de legújabb tervéről is mesélt.

STOP: Hogy telnek a napjaid újra itthon?

Steiner Kristóf: Elképesztő! Három-négy órákat alszom. Minden napra jut egy-két cikk írása. Emellett itt volt a Bravo Otto díjátadó gála, ahol műsorvezetőként szerepeltem és könyvbemutatókon is dolgoztam moderátorként. Sok mindent elvállaltam, mert örülök, hogy amikor itthon vagyok, kicsit intenzívebben bepótolhatom mindazt, amit nem tehettem meg az elmúlt hónapok során. Ugyanakkor ez nagyon sok önfeláldozással és nehézséggel is jár. Eddig csak az apukámmal találkoztam. Alig egy hetem maradt, úgyhogy ezeket a napokat igyekszem majd a családdal és a barátokkal tölteni. Több mint fél évig nem voltam Magyarországon. Ilyen ritkán fordul elő, attól függően jövök, hogy mennyi dolgom akad.
- Most épp hol élsz?

- Leginkább Tel-Avivban vagyok, merthogy a párom elkezdett szakosodni - gyermekorvos lesz -, így egy kicsit helyhez kötöttek vagyunk. Egyébként fizikai szempontból mindketten a gyökértelen lét hívei vagyunk, ő sem gondolja azt, hogy Tel-Avivban fogunk megöregedni. Úgyis oda sodor minket az élet, ahol a legjobb nekünk, ahol szükség van ránk.

- Azt mondod, sokat dolgozol. Nyaralást terveztek?

- Megmondom őszintén, ha az ember Tel-Avivban lakik, minden napja nyaralás, merthogy tengerparti városról van szó, állandó jó idővel. Izraelt nagyon sokan úgy képzelik el, mint egy háborús övezetet, ahol biztosan mindenki katona ruhában mászkál. Ez abszolút nem így van. Egy fantasztikus ország, aminek az a legnagyobb különlegessége, hogy bár nagyon pici, nagyon sokféle élményt nyújt. Vannak olyan hegységek, ahol még tavasszal is van hó és tavasz közepéig lehet síelni, ugyanakkor van sivatag és tengerpart is. Az ember utazik egy pár órát és úgy érzi, hogy körbe kirándulta a Földet. Ami a nyaralást illeti, néhány hónappal ezelőtt kettesben elmentünk Rodoszra és Ciprusra egy hajóval.

- És bevállaltál egy nem mindennapi Földközi-tengeri hajóutat is, amit legújabb könyvedben, a Hajónaplókban részletesen el is mesélsz...

- Másfél évvel ezelőtt volt egy komoly kapcsolati krízisünk. Amikor kiköltöztem Londonba, a párom úgy döntött, nem jön utánam. Igyekeztem kialakítani az új életem körvonalait, minek része volt az is, hogy sok baráttal költöztem össze. Egyikünk se volt anyagilag nagyon megeresztve, ezért az interneten keresgettünk mások számára feleslegessé vált bútordarabokat. Itt találtam rá egy hölgy apróhirdetésére, aki dél-tengeri hajóútra keresett úti társat.

- És te azonnal válaszoltál neki?

- Igen, de tudom, hogy ez mások számára nem annyira természetes. Mindenki azt mondja, őrült vagyok, hogy egyáltalán válaszoltam. Pár héttel később viszont már indult a hajónk Barcelonából ezzel a vadidegen nővel - egy San Diegoból származó negyven körüli hölgy volt -, akivel nagyon hamar egymásra találtunk. Kiderült, nem véletlen, hogy együtt kellett lennünk abban a hajókabinban és beszélgetések, kalandok során feldolgozni mindazt, ami velünk történt.

- Mindig ilyen spontán döntesz? Szereted a kalandokat?

- Soha nem tervezek meg semmit. Nagyon intuitív ember vagyok és egyáltalán nem a megszokott sémák szerint élem az életem. Én biztosan belemegyek olyan helyzetbe, ami más számára bizonytalan. Nagyon sokszor azért nem fekszem le éjszaka aludni, mert dolgozom, de így a másnapom szabad, és ha álmosan is, de legalább a barátaimmal tudok lenni. Tehát igyekszem mozgatni a határokat - legyen szó kis vagy nagy dolgokról - és teljesebb képet alkotni a világról, mint amit a hétköznapok során látunk, és amit a társadalom ránk erőltet.

- Elég mély érzéseket társz az olvasók elé. Nem féltél, hogy túlságosan is kiadod magad? Legyen szó például a párkapcsolatodról...

- Félelem soha nem volt bennem. Inkább egyfajta megkönnyebbülés, hogy ennyire őszintén tudok írni. Ez azért van, mert éveken keresztül nem tudtam igazán őszinte lenni. Emlékszem, hogy amikor a tévénél dolgoztam, mindig kimondtam, amit gondoltam, de akkoriban inkább a megdöbbentésre mentem rá, hogy csupa olyasmit mondjak, ami szokatlan az emberek számára és ezáltal felfigyeltek rám. Az évek során szép lassan ezt le kellett csupaszítanom, hogy az őszinteségem és a szókimondásom által olyan dolgokat mondjak el vagy írjak le, amik mások számára is jelenthetnek valamit. Legyen szó az anyukám elvesztéséről vagy egy kapcsolati hűtlenségről. Ezek olyan dolgok, amikkel előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell néznie és valahogyan fel kell dolgoznunk. Úgy érzem, hogy én a saját szenvedéseimből és fájdalmaimból nagyon sokat tanulok. Abban bízom, hogy azok, akik elolvassák a könyvet, esetleg egy kis könnyebbséggel indulnak akkor, amikor hasonló helyzetbe kerülnek.

- Nem éltek még vissza a nyitottságoddal?

- Soha. Amikor kommunikálok valakivel, az a célom, hogy úgy beszéljek vele, mint a legjobb barátaimmal. Nem taktikázom, az őszinte, egyenes kommunikációban hiszek. Természetesen nekem is vannak olyan dolgaim, amikről nehezebben beszélek, de ezek sem titkok. Inkább úgy érzem, hogy még éretlen bennem az adott téma. Viszont hiszek abban, hogy eljön majd az a pont, amikor remélhetőleg a világon mindenről őszintén és pironkodás nélkül tudok beszélni.

- A házasságotokat például sokan láthatták, hiszen szerepeltetek Matannal a Viasat3 Négy esküvő című műsorában.

- Az esküvő során például fel sem merült bennünk, hogy vajon mit fognak szólni az emberek. A párom és én sem vagyok "mit szól a szomszéd" típusú ember, és nagyon örültünk annak, hogy a magyar televíziózás történetében először két férfi házasodott össze. Két férfi házassága éppen olyan gyönyörű, meghitt és szeretetteljes tud lenni, ugyanazokra az értékekre épül, mint egy heteroszexuális házasság. Ha csak egy ember szemét felnyitottuk ezzel a műsorral, akkor már jók vagyunk.

- Legutóbb a Lélekbonbon kapcsán beszélgettünk. Sok minden történt veled azóta? Életed egy-egy fontos pillanatát azért a közösségi oldaladon követni is tudjuk...

- Nagyon sok izgalmas utazáson vagyok túl. Voltam a Velencei Filmfesztiválon, ahol egy sajtótájékoztatón Madonnával is beszélhettem. Nagyon izgalmas munkalehetőségekhez jutottam: például az izraeli Time Out-nak írok angol nyelven, én vezetem a meleg és leszbikus rovatot minden hónapban. Amikor nem vagyok itthon, nagyon aktív vagyok a közösségi oldalakon és nem azért, mert szociális hálóként használom. Nagyon ritkán követem, hogy másokkal mi a helyzet, mit csinálnak. Ez sokkal inkább egyszerűen egy kommunikációs elem köztem és a közönségem között, aminek természetesen a barátaim és a családom is része: nagyon gyakran innen tudják meg ők is, hogy éppen mi történik velem.

- Legutóbb épp tetoválást csináltattál.

- Igen, ez még nagyon friss. Régóta szerettem volna a mellkasomra tetováltatni. Az elképzelés már megvolt, ami nem más, mint Alice Csodaországban elvarázsolt kertje, vagyis egy vadvirágos rét. Nekem valahogy mindig többet jelentettek a vadvirágok, mint a vágottak, amiket boltokban vásárolhatunk. Nem is szeretek leszedni virágot még a természetben sem. A buddhizmusban az tartják, hogy minden egyes fűszálon akár lelkek millió is ülhetnek, mert különböző lelkeknek, létformáknak, különbözőotthonaik lehetnek.

- Ennyire szereted a természetet?

- Talán nagyon elcsépelten hangzik, de nekem a természet minden formája választ ad a kérdéseimre. Legyen szó a tengerről, vagy a virágokról, egy fáról... Ha nem vagyok jól, kimegyek a tengerpartra, lefekszem és beletúrok a homokba, vagy átölelek egy nagy fát, vagy lefekszem a parkba a földre, arccal lefelé és érzem a fű illatát... Ezek mindig regenerálják a lelkemet.

- A tengeri hajóút után továbbra is kalandozunk majd veled?

- Megmondom őszintén, hogy most nem vagyok benne biztos. Nagyon sokan ugyanis azt követelik, hogy szakácskönyvet írjak. Vegánok vagyunk, tehát nemcsak húst, hanem tejterméket és tojást sem eszünk. Szerintem egy húsevő sem veszi észre, hogy nincs hús az ételben, ha egy igazán jól összeállított vegetáriánus menüt eszik. Van egy receptes blogom egyébként, aminek az a célja, hogy mindenkivel megismertessem azokat a végtelenül egyszerű és nagyon finom ételeket, amiket a párommal főzünk. Húsz éves korom óta mániám, hogy lefotózom azokat a kajákat, amiket megcsinálok, így sok színes képem is van. Elképzelhető, hogy legközelebb "mesélő" szakácskönyvvel fogok előállni, amelyben minden recepthez kötődik majd egy történet. A konyhában eddig is sok időt töltöttem, de abban biztos vagyok, hogy minden ételt letesztelek, mielőtt bekerül a kötetbe.