Feketebörtönökbe zárják a korrupció ellen lázadó kínai szülőket
2009. május 4./MTI/Free Tibet Blog/TibetPress
Egy éve, a Tibeti Autonóm Régióval szomszédos Szecsuánt sújtó földrengésben ezrek haltak meg a hanyagul felhúzott épületek romjai alatt, de a kommunista hatalom szerint erről nem illik beszélni. Meghurcolják azokat, akik ezt felemlegetik.
Őrizetbe vétel és zaklatás vár a tavalyi pusztító erejű kínai földrengés túlélőire, ha tiltakoznak a hanyagság és panamák miatt összedőlt iskolák vagy más jogsértések miatt, állítja az Amnesty International (AI) hétfőn közzétett jelentésében.
Miközben Peking dollármilliárdokat költ Szecsuan (Sichuan) tartományban a tavaly május 12-i földrengésben letarolt városok újjáépítésére, a kormány egy kevésbé nyilvános kampányt is folytat azok ellen a helyi lakosok ellen, akik nem csak a természeti csapásban látják annak okát, hogy olyan sok iskola romba dőlt, gyerekek ezreinek halálát okozva - közölte a nemzetközi emberjogi szervezet.
Az ügyvédeket is megfélemlítik
Az AI szerint “feketebörtönökbe” - hivatalokban vagy szállodákban lévő, nem hivatalos fogdákba - zárják azokat a szülőket, akik annak kivizsgálását követelik, hogy a korrupció és a minőségellenőrzés hanyagsága is hozzájárult-e a iskolák összeomlásához. A gyászoló családoknak segítséget ajánló kínai ügyvédeket és emberjogi aktivistákat megfélemlítik és őrizetbe veszik, a panaszok nem jutnak el a bíróságig - tette hozzá.
“A halott gyerekek szüleinek törvénytelen elzárásával a kormány csak növeli azok szenvedését, akik elmondásuk szerint sok esetben mindent elvesztettek a szecsuani földrengésben” - hangsúlyozta Roseann Rife, az AI ázsiai és csendes-óceáni programigazgatója a jelentéshez fűzött közleményében. Az emberjogi szervezetnek becsült adata sincs arról, hány szülőt vagy tiltakozót vettek őrizetbe, de “csak kevés visszaélésről hallottunk” - egészítette ki Rife a jelentésben foglaltakat Hongkongból adott nyilatkozatában.
Visszautasítják a vádakat
A kormány propagandahivatalának egyik szecsuani tisztségviselője visszautasította a vádakat, bár hozzátette, hogy még nem látta az AI jelentését. “Kína nagy eredményeket ért el az újjáépítésben, miért a problémákat nagyítják fel és ferdítik el?” - kérdezte az illetékes. A tavalyi természeti csapásnak mintegy 80 ezer halálos áldozata volt Kínában.